Korunk 2012 (III. folyam 23.)
2012 / 7. szám = Peres ügyek - HISTÓRIA - HERMANN RÓBERT: Ott volt-e Teleki Sándor a segesvár-fehéregyházi ütközetben?
HERMANN RÓBERTon VOLT-E TELEKI SÁNDOR A SEGESVÁR-FEHÉREGYHÁZI ÜTKÖZETBEN? H A Petőfi Sándor eltűnéséről, illetve haláláról szóló, némi hitelt érdemlő visszaemlékezéseknek van két állandó elemük: az egyik szerint az illető szerző beszélt (utoljára) a költővel; a másik szerint az illető szerző majdnem megmentette Petőfit, de aztán különböző tényezők miatt ez mégsem sikerült neki. Az 1849. július 31-ei segesvár-fehéregyházi ütközetről szóló tucatnyi leírás között ugyanakkor van egy, amely ugyan már több mint 130 éve napvilágot látott, azonban sem a had-, sem az irodalomtörténet-írás nem foglalkozott különösebben a forrásértékével, holott mindkét elemet megtaláljuk benne. Ez Teleki Sándor gróf, ezredesnek, Petőfi barátjának, „az erdélyi összes hadsereg főfelügyelőjének” 1888- ban megjelent visszaemlékezése, az Utolsó találkozásom Petőfi Sándorral. Teleki szerint Bem az ütközet végén, amikor már látta, hogy a dolgok kezdenek rosszra fordulni, s Kemény Farkas ezredes Marosvásárhely felől várt hadoszlopa nem mutatkozik, arra utasította őt, hogy a marosvásárhelyi úton elindulva keresse meg Keményt, s mondja meg neki, siessen Héjjasfalvára, mert ő hátrálni kénytelen, s Héjjasfalván túl vesz állást. Majd így folytatja: „Menet a lejtőn Petőfivel találkozom, vászonzubbonyban volt, gyalog, lassan lépdegélt fölfelé, kardját bot helyett használta. Megálltam. - Hová mégy? - kérdé. - Az öreg úr [Bem] küld Kemény Farkas után, jöjj velem. - A csatát csak nem hagyom itt. - Mit csinálsz te itt gyalog? - Hiszen lovam nincsen, csak nem kutyagolok utánad. - Török (ordinanc káplárom volt, híres Vilmos-huszár, ma is él Fehérgyarmaton) leszáll, te jössz az ő lován, ő meg felül egy másik lovamra, s jön utánunk. - Nem bánom. Kardját derekára kötötte, Török leszállt a lováról, ama pillanatban, mikor a kengyelbe akarta tenni a lábát, meggondolkozott. - Nem megyek, druszám, nem hagyom itt a csatát. Katonaember, kivált csatában, nem válogatja szavát, Cambronne híres mondását: az öreg gárda meghal, de nem adja meg magát. Hugo Victor másképp kommentálta: én is olyat mondtam neki, amit ide nem írhatok, így váltunk el egymástól, s ez volt utolsó találkozásom Petőfivel." Az 1888-ban megjelent visszaemlékezés - amennyire tudható - nem keltett különösebb visszhangot; az egymással oly szívesen vitatkozó vélt és valós szemtanúk, profi és amatőr kutatók egyike sem foglalkozott vele. Jellemző, hogy Ferenczi Zoltán sem a Petőfimonográfiában, sem a Petőfi eltűnésének irodalmáról szóló kötetében nem említi. Ugyanígy mellőzte Gyalókay Jenő a segesvári ütközetről szóló tanulmányában. Igaz, a szöveg ekkor még csak hírlapi közlésben volt hozzáférhető, s Gyalókaynak többé-kevésbé megalapozottan rossz véleménye volt a Petőfi halálát tárgyaló irodalomról. Dienes András a Petőfi a szabadságharcban című monográfiájában nem foglal állást, de megjegyzi, hogy „ebben az utolsó - Teleki szerint a segesvári csatatéren történt - találkozásban nagyon sok egészen hihetetlen részlet van, már magában véve az, hogy Teleki részt vett a segesvári ütközetben - nevéről hallgat az ütközet gazdag irodalma. De Marosvásárhelyen ott volt, tehát így láthatta Petőfit a vászon zubbonyában.” Hatvany Lajos az így élt Petőfi című, három kiadást megért emlékezés-gyűjteményében teljes egészében idézi a Teleki által megörökített párbeszédet. Petőfi két mondatát kommentálja is: „A csatát csak nem hagyom itt.” Erről azt írja: „Ez már Petőfi hangja!” Petőfi utolsó mondatáról („Nem megyek, druszám, nem hagyom itt a csatát”) pedig lelkesülten így ír: „Ez is olyan frázismentes kijelentés, melyet bízvást tulajdoníthatunk Petőfinek.” Mikó Imre a Dávid Gyulával közösen írt, szintén két kiadást megért Petőfi Erdélyben című munkájában így vélekedik: „A je-i história 83