Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-07-11 / 9. szám

9. szám. július 11.1848. Pesten, kedden .Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétet­nek ; négyszer hasábozott sorért 3 pgö kr., kettős hasábú sorért pedig 6 pgő kr. számíttatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pge ft. 8. Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban: Egye-­­­tem-utcza, 90. szám első emelet, előbb Almási­, most a pesti takarék-­ pénztár házában. m —Mi'MiiuiKiiiiiiii 11 iii Ti ifi n in*i w fi r nnfifi immMmwiiiiWMgan ÁLLÁSUNK AZ AUSTRIAI MINISTERIUM IRÁNYÁBAN. Pest, jul. 10-kén. Pillersdorf ministeriuma irányunkban olly­­ politicát kezdett követni, melly ha szerencsésen ki nem egyenlítte-­­­tik, a legirtózatosabb összeütközéseket vonta volna maga után. A kiegyenlítésnek módjai közt állott azon lehetség is, hogy ezen ministerium­, — melly a birodalom kormányzatában­ erő felett­­ségét, a Magyarország elleni pártütésnek fenhangon afpeptált gyá­­molitásával akarta leplezgetni, — megbukjék, a mint érdemli. És megbukott, a mint érdemtette. Az uralkodó ház érdekében, a birodalom népeinek érdekében, a szabadság és civilisatio diadalmának érdekében akarom hinni, hogy e ministerium megbukásával gyökerestől megbukott azon fo­nák politica is, mellyet követett, s melly ha vele meg nem bukott volna, a birodalmat okvetlenül felbomlásba, az uralkodó házat átlátó­katlan veszélybe bonyolítandó. De mi szavunkhoz tettekben is hiven meg akartuk mutatni, miként ha felrázni óhajtjuk a nemzetet, hogy harczra készültön, harczra, minőre készülni kell, midőn élet és halál forog mérlegen, nem azért teszszük ezt, mintha a vérontás szomorú dicsőségének örvendenénk, s a felviradt szabadság földét, a háború iszonyaiba könnyelműn keverni szándékoznánk, s azért bármennyire vérhá­­borítónak tapasztaltunk is egy vagy más megtámadást, el nem mu­lasztottuk a békés kiegyenlítést megkísérteni. És mert ezen kiegyenlítési kísérlet épen munkában volt, bi­zonyos dolgokról csak tartózkodva szólottunk, s a tényt, csak sej­telemnek mondottuk. Most, midőn a szerencsétlen ministérium­ megbukott, a tények leplezetlen felfedezését becsületbeli kötelességnek ismerjük, s azért elő fogjuk adni, miként állottunk a legutóbbi napokban az aus­­triai ministerium irányában. Elő fogjuk adni azon hittel, reménynyel s bizodalommal, hogy a Pillersdorf ministeriumának utódai más ösvényen járandnak, mint mellyen megbukott s méltán nevetségesen bukott elődeik állottak irányunkban. De mielőtt ezt előterjesztenők, közöljük bécsi tudósítónk le­velét Pillersdorf ministeriuma bukásáról : B­é­c­s­b­e­n, jul. 8-kán 1848. A ministerium leköszöntetett. Teg­nap már rebesgeték, hogy nagyszerű macskazenével akarják ma azt meg­tisztelni. Azonban a dolgok másként, férfiasabb modorban alakultak. Ma délelőtt a Sicherheits-Ausschus, azaz : a polgárokból, nemzetőrökből és diákokból szerkezett, a ministerium által Bécs egyetlen hatóságának ne­vezett, János főhg által megerősített biztossági választmány ülést tartott, mellyben 156 szavazattal 5 ellenében elhatároztatott, hogy az összes ministerium lemondásra szólíttassék fel. Hozzá mondaték még e határo­zathoz szóval a szándék, hogy különben Metternich sorsára jutandnak az illetők. A hír, mint villám, azonnal átfutá az egész várost. Már 2 órakor délután minden gyermek ez n­yspusz­ról beszélt. A ministerium azonnal lemondott. János főlig ma vala indulandó Frankfurtba új hivatala átvételére. Az elinduláshoz , melly az éjszaki vasúton lett volna , búcsúképen nagy pompájú készületek létettek. — Ma már nem lesz belőle semmi. A félig nem megy el. Mondják , hogy ki lett volna előtte jelentve, hogy ne is szándékoljon indulni, mert gátoltatni fog. — Aligha Doblhoff nem fog új ministeriumot alakítni. Erről azonban még semmi bizonyos. A zavar kö­zeleg. A kedélyek ingerlettek. A sok biztatást megunták. Az eredmény­hiányt érzik. A fejetlenség súlya fájdalmasan nyom mindenkit. A reactio alattomban működik. A schwarzgelbek száma nőttön nő. És az isten s a világos igazságot nem akarják az illetők belátni. A dynastia balcsillagzata naponként láthatóbbá derül. Az ámítók , hitegetők és árulók folyvást szabadabb tért nyernek arra, hogy a rosszul alkalmazott, úgy­szólván kiravaszkodott kegy és pártfogás utalma alatt koholhassák pokolműveket. És a dynastia ébredni késik ! — Ébredni olly hathatósan késet­tetik . Az orosz erők már terjednek félkörben le a Duna felé. A csehek igába fogatnak, hogy a muszka ótalom után fohászkod­­tassa őket a panslavismus szított szelleme. Az ótalom igenis,­­ talán meglesz, de nem nektek kedvezenb, szegény fohászkodók, hanem a régi elporlott rongyokat segíti majd összeférczelni, nem gondolván el, hogy kezeik között ismét elmállanak azok. — A reactio az orosz interven­­tiót is kész volna tán provocáltatni. — Az ischli szövetség gyarapul. Bécsben a zavarnak tetemesbítésére igen, — de a rendnek és pol­­i­gári jóllétnek alapítására nem létetik egy lépés sem. János főlig az or­szággyűlést 18-ig halasztotta el. Akkorra, mikor minden pillanatban ezer vész rejlik!! — A gallicziai követeket a reactio már kezdi lekenyerezni, és pedig nagyban ! — Mi lesz mindezekből, azt a jó isten tudja , ki bár nyitná fel szemét a dynastia tagjainak, hogy ne tántoríttassák el magukat oda, hol a végmegromlás milliók vérével fertőztetnék meg. Ez a szép város, ez a Bécs vénül naponként, és fogy erőben, dísz­ben, kellemben. Elfonnyad időnek előtte, mint a mező kórója a derék alatt. Életjele még csak egyben mutatkozik nagy városhoz illőleg, abban, hogy minden áron üzletfolyamat után sóvárog, de politikai jellemirány nélkül. Majd sokat is írok,­­ pedig csak azt akartam megírni , hogy a Pillersdorf féle, tétlenségben, habozásban, lelki tántorgásban és politikai erénytelenségben kitűnő ministerium megbukott. — Holla ! — Még két érdeme volt. — egyik, hogy Magyarországot, ha ez Jellasichnak nem enged, azzal fenyegeté , hogy neki a neutralitást felmondja, azaz más szavakkal: az osztrák császárral a magyar király ellen fegyvert fogat , hogy jul. 4-kén tartott ministeri üléséből Jellasichnak százezer pontot határozott rögtön küldetni. — Úgy van, s még ministeri értesítvénybe foglalta e két tettnek mindenikét. A ki ért hozzá, e két tettből készítse meg sírversét a Pillersdorf ministeriumnak. — V. Későbbi. A ministerium alakításával Doblhoff,eddigi kereske­delmi minister van megbízva. — A sürgés forgás nagy. János félig esti 8 órakor csakugyan elment Frankfurt fele *). Ekként állnak a bécsi dolgok. Szegény Austria, honnan merülend fel a kalauz, melly sza­badságod ingó hajóját a részek tengerén keresztül, a rendnek part­jára vezethesse. A birodalom képviselői együtt vannak, ha fogják-e vélemé­nyüknek mérlegbevetésével elhatározni a ministerium alakulását, mellynek hivatása legyen a trón iránt hű, irántunk barátságos s né­peik szabadsága iránt vonzalmas politikáiknak testet adni ? Vagy né­zemüld nagy bámulattal az újnak alakulását, miként a voltnak buká­sát nézték, mellyet az Aula jelenlétökben decretált ? Vagy azok, kik eléggé érettek voltak belátni, hogy egy olly ministerium, mellynek egyedüli ereje a monarchiát felbomlással fenyegető szláv forrongássali kaczérkodásban állott, és állott a ma­gyar nemzetnek Austria legőszintébb, legtermészetesebb szövetsé­gesének megsértésében, az ausztriai birodalom becsületét s lételé t­ovábbi tengődésével veszélyeztetné, lesznek-e elég érettek beláto­tni, Hogy a minister­ium érdemlett h­árd­env si cu.c szerencsétlen po­.) A mint délután 2 órakor a ministerium lemondott, következő fal­ragaszok valának olvashatók : „Bécs julius 8. 1848. délutáni 2 órakor. — A ministerium lemondott. — A szabadság és népügy harmad izben győzött torlaszok nélkül a jesuitismus és árulás ellen. Pillers­dorf a leglelkiismeretlenebb ügyvivője volt a camarillának szemte­len hajhásza és kerítője az aristocratiának. A prágai gyilkos ese­mény, ő általa rendeztetett, azért akarta czimboráit, Windisch­­grätzet és Thunt, minden áron megtartani. Azért akarta népjogain­kat védő bizottmányunkat, melly vizsgálatot sürgetett szétűzni, de a bizottmány erősebb volt az áruló ministernél. A bizottmány őt buktatta meg. János főlig, háromszorosan éljen, mert egy oily mi­nisterium lemondását örömmel fogadta, melly nem kevesebbet akart, mint a nápolyi utczákoni mészárlás ismétlését szép városunkban. Dobb­or van megbízva uj ministerium alakításával. Reméljük , hogy a nép és szabadság érdekében és nem az insbrucki ízlés szerint fogja azt átalakítani; reméljük, hogy ezen ministeriumot nem fogja olly nevekkel gyanúsítani mint Samarugáé és Latour­é. S ez által így a Stadion-ministerium iránti aggodalmunk is el van oszlatva. hitk­a is kell, hogy végképen visszahozhatatlanul megbukott legyen ? E kérdésre a közel napok megfelelendnek. De mivel csak a jövendő felelhet meg, a jelen pedig miénk, s azt nem tudjuk, jó vagy balsorsot hoz-e a holnapi perez, én egy teendőt ismerek csak, egyet mindenek felett, s ezen egy: harczra készülni, harczra, minőre készülni kell, midőn élethalál lebeg mérlegen, harczra, hogy békénk legyen, s koronánk ép, szabadsá­gunk biztos, és önállásunk sérthetetlen. Lapunk egyik közelebbi számában sejteni hagytuk, hogy a bécsi ministérium nekünk, felmondani készül a neutralitást, ha Jel­­lasicscsal minden áron meg nem­ alkuszunk. Tény volt, a­mit sejtelemnek mondottunk. Junius 29-kén termett meg a bukott austriai ministerium agyá­ban ezen monstruosus kába gondolat. Biztos kútfőből tudjuk, hogy ministeriumaunk ezen nyilatko­zatra akként felelt, a mint felelni kötelessége vala. Figyelmeztette az austriai ministeriumot, miként neutralitási felmondásának csak akkor volna értelme, ha felmondta volna az engedelmességet Ausztria azon császárjának, ki egyszersmind ma­gyar király is, mert hiszen különben, míg e két korona egy fejede­lem fején egyesül, az austriai császár ön­maga ellen háborút nem viselhetvén, a magyar királynak a neutralitást fel nem mond­hatja. Emlékezetébe hozta az austriai ministeriumnak, miként a ha­zánkhoz kapcsolt országokban, sőt saját hazánkban is pártütő láza­dás, nem pedig jogszerű háború van. Figyelmeztette, hogy a magyar király, ki egyszersmind Aus­tria császárja is, ama pártütést nem csak kárhoztatja, hanem, mivel elszakadásra van intézve, a magyar koronától, mellynek épségét fentartani e felsége hittel kötelezve van, a koronájának épsége el­len intézett ezen pártütést felségsértésnek nyilatkoztatta, s annak, ha az elcsábítottak a hűségre s engedelmességre vissza nem térnek, törvényszerű megbüntetését, s e végett fegyveres erő alkalmazását is elrendelte s megparancsolta. Figyelmeztette, hogy midőn az austriai ministerium a magyar király ezen eskü szerinti törvényszerű intézkedése ellen felmondja a neutralitást, — más szóval az ellen hadat izén, — ennek csak úgy volna értelme, ha az austriai ministerium azon fejedelmet, ki egyszersmind magyar király is, urának többé el nem ismerné, s a magyar király elleni pártütésben osztozni magát elhatározná. Kívánt tehát ministeriumunk cathegoricus nyilatkozatot, mert ha az austriai ministerium még császárjának híve , békét, háborút, neutralitást, mind csak császárja nevében tehet s intézhet; mivel pedig a császár egy személyben magyar király is, ön­maga csak nem állhat azoknak pártjára, kik ellene fellázadjanak. Megkérdezé, mit mondana az austriai ministérium, ha mi azon szempontból indulva, hogy az austriai birodalom tartós nyug­talanságai hazánkra káros hatással vannak, a cseh párt felsőbb­ségi igényeinek teljesítését, vagy Gallicziában egy független nemzeti királyság helyreállítását azon kijelentéssel követelnék, hogy ha ezt minden áron nem siet tenni az austriai ministerium, mi felmondjuk a neutralitást, s hadat üzenünk Austriának a cseh , vagy lengyel függetlenség érdekében. És valóban az austriai ministerium nyilatkozatának szószerinti értelme fejedelmünk egységével s a köztünk­ viszony természe­tével esannyira ellenkezik, hogy ministeriumunk semmit sem kétel­kedett kijelenteni, miként ezen nyilatkozat kulcsát csak azon ide­­genségben találhatja fel, mellyet az austriai ministeriumnál hazánk pénz-és hadügyeinek önálló kormányzata iránt számos jelenetekben tapasztalni kénytelen. Mire nézve ministeriumunk nem habozott nyíltan, és határo­zottan kijelenteni, hogy a magyar királyi korona önállásából s nemzetünk törvényes jogaiból és szabadságából senkinek, semmi áron, egy hajszálnyit sem fog soha engedni, s hogy hia az austriai ministérium Magyarországgal barátságban óhajt maradni, úgy ha­zánk önállásának, szabadságának és jogainak, bármi tekintetbeni csorbítására intézett törekvésekről végkép és határozottan le kell mondania. T­Á­R­C­Z A­ MAGYAR EZREDEINKNEK MAGYAR NEVET! Nemzeti gyűlésünk nehány nap múlva tárgyalni s kétségki­­ül a ma­gyar nemzet becsületéhez illőn el fogja dönteni Magyarországnak jelen viszonyok közt életkérdését,a ministerium által kívánandó honvédsereg föl­állítását, s az e czélra szükséges költség megajánlását. E haderő, teljesen kiállítva, s már fenálló ezredeinkkel, s 10—12000-nyi önkényteseinkkel együtt gyalogság, lovasság és tüzérségre osztva, az eddigi gyakorlat szerint rendezve, körülbelül 70—80 ezredet fogna képezni. Czélszerűség tekintetéből talán semmi ellenvetést sem lehetne ugyan tenni, ha ez ez­­redek csak folyó­számmal jelöltetnének is, de nemzetiségünk szempont­jából, mellyet soha bármi csekélynek látszó ügyben s esetben sem sza­bad szem elöl tévesztenünk, nagy veszteség lenne, ha az ajánlkozó ked­vező alkalommal elmulasztatnék magyar ezredeinknek dicső hőseink, s nagy férfiaink megszentelt neveivel jelölése, s e mibe sem kerülő intéz­kedés által köztök a hazafiúi lelkesedés, harczias közszellem ébresztése, ápolása, s folytonos föllobogtatása. Mondja tán valaki: a név magában keveset vagy semmit sem tesz , a név csak külsőség , csak esetleges valami­, mellynek a belsőre , a lényegre befolyása nincs: én ezt lélektani fölfogásból kereken tagadom. Vagy hiszi-e valaki , hogy hazánk bajnok fiai , kik az eddigi osztrák birodalmi katonai rendszer következtében, mago­kat hg. Hessen-Homburg, gr. Leiningen-Westerburg, hg. Reusz-Köstritz, hg. Sachsen-Coburg stb. tulajdonosaik ezredének kényteleníttettek val­lani, kik, hogy többet ne említsünk, I. Miklós, I. Sándor orosz czárok, Mihály orosz főherczeg, Sándor orosz koronaörökös tulajdonainak czí­­meztetnek, a hidegség, sőt tán ellenszenv s szégyen helyett, melly ne­vök bevallásakor szíveiket elfogja, kebelökben nem a lelkesedés hevét érzének, homlokaikon nem a nemzeti büszkeség kifejezését hordának, ha egy Hunyadi, Kinizsi, Toldi, Báthori, Zrínyi, Dobó, Balassa, Bocskai, Bethlen, Kemény, Rákóczi, Wesselényi, Batthyány, Nádasdi, s más százak dicső emlékű neveit hordhatnák ? Vagy ki nem látta az életben, hogy a Jász-Kúnság délezeg fia büszkén üti meg mellét, midőn magát nádor­­huszárnak vallhatja ? Mondják talán, hogy ezredeink, kik olly fejdelmek s „princzek“ neveit is viselik, kiknek életéről a semminél alig többet, birodalmaik létezéséről annyit sem tudnak, délre vagy éjszakra feksze­nek-e, s kiknek neveit csak kimondaniok is fél büntetés, — idegen pa­rancsszó közben, feketesárga zászlók alatt, távol hónuktól, hősies bátor­ságuknak , a trón iránt rendíthetetlen hűségüknek s oroszláni vitézsé­güknek százszor dicső bizonyságát adták: feleletünk rá természetesen csak az lehet: állítsátok e bajnokokat a nemzeti színű zászló alá, vezé­reljétek az édes nemzeti nyelven, s ha idegen földön idegen érdekben, talán nem a legszentebb csaták mezején is bámulatos tetteket bírtak el­követni ; a haza szent ügyéért, az édes szülőföld védelmében csodákat fognak mívelni. — Eltörlendő tehát az eddig divatozott megalázó rendszer, melly szerint vitézeink, a szabad nemzet szabad fiai, idegen uralkodók , her­­czegek, grófok, vagy bárki más tulajdonainak bélyegeztettek, s ezre­deink eddigi nevei közöl egyedül csak a király és nádorezredet hagyva meg, a többiek az úton alakitandókkal együtt a nemzet nagy hő­seinek neveivel diszesitendők. Különös figyelmet kellene pedig fordítani arra, hogy minden vidék fiai, mennyire lehető, zászlaikon olly nevet ragyogtassanak, mellyet azon vidékhez különösebb emlékek csatolnak, S mellynek dicsősége azon táj népének ajkain és szivében él legélénkeb­ben; így fővárosunk Buda-Pest és vidéke büszkén fogná hordani Árpád, sz. István , sz. László , II. Lajos , Hunyadi János és Mátyás neveit; túl a Dunán a Zrínyi, Nádasdi, Batthyáni, Pálfi, Túri, Jurisics, Frange­­pán nevek öntenének nemes lelkesedést harczosaink szivébe ; a felső megyékben Csák, Balassa, Szondi, Széchenyi, Kohári, Thurzó , Zay, Forgách, Rozgonyi, Perényi, Széchy neveik lenghetnének zászlóinkon; az alföld rónáin Rákóczi, Bethlen, Tököli, Szilágyi, Nyári, Dobó, a hajdúk közt s Biharban Bocskai, a hajdani temesi bánságban Hunyadi László, Dugovics, Losonczi neveik emelnék bajnokaink lelkét; Erdély gazdag történeti nagy férfiakban, kik közöl, csak a Hunyadiakat, Báto­­riakat, Bethleneket, Keményeket, Rákócziakat, Wesselényieket, s az ős székelyek világhírű elődét., Etelét elég legyen említenünk, kiknek neveit viselve a bérezés hon fiai csak győzni vagy halni tudnának. Meg­­kellene ez úton örökítenünk a közelebb korban nemzetünk becsületére vált hadi férfiaink emlékét is , egy Hadik , Laudon , Alvinczi, Simonyi stb. illy kitüntetést megérdemelnének; élő nagy hadi és státusférfiainkra nézve azonban a legritkább de azért legis becsesebb megtiszteltetés je­léül lenne tekintendő, ha a nemzeti gyűlés öszhangzó akarata neveiket, egy honvédezred zászlajára fogná diszül föltűzni. Ki a magyar faj véralkatát, s jellemét ismeri, teljesen meg lehet győződve , hogy egy Hunyadi- egy Zrínyi- egy Rákóczi ezred Magyar­­ország szabadsága , függetlensége, becsülete és dicsőségéért utolsó em­beréig fogna küzdeni, s legyünk méltó reményben, hogy e felállítandó ezredek bajnoki tetteiben s diadalmaiban elhunyt szabadsághőseink nagy nevei dicső fényben fognak föléledni, s eljövend a kor, midőn a nem­zet költője nem fog többé keserűn fölsóhajtani: „Régi dicsőségünk hol késsel az éji homályban ?“ S­z­a­b­ó K­á­r­o­l­y: A NÉPKÉPVISELETI HÁZ TAGJAIHOZ. Kik az első országgyűlésnek tagjai vagyunk s emberül véve a dolgot, alapítói de sírásói is lehetünk a szép egyesült Magyaror­szágnak. Emberül véve a dolgot, mert sokat vagy legtöbbet tesznek az országon belül és kívül levő körülmények, mellyeknek urai nem lehetünk nem vagyunk, s egy régi példaszó ezt tartja, hogy isten bölcsesége, s az emberek oktalansága igazgatja e világot. Azonban isten bölcsesége a kö­rülményekben működik, s ki tudja nem azon emberek oktalansága igazgatja-e majd ügyeinket, kik hazánk kelet-éjszaki szomszédai ? Re­ánk mindenesetre nagy felelősség hárul, mert mi vagyunk az első nép­képviselők. Szoktuk a magyar népet s általában Magyarországot politi­­kailag érettnek híresztelni, rajtunk áll most a keresztelést igazsággá vagy hiú dicsekedéssé tenni. Összegyülekeztünk, s ha isten bölcsesége mellettünk van, három évig tartand hivatásunk. Ez idő alatt kell a múlt országgyűlés által rög­tönzésben alkotott s­elünkbe adott alapokon országunk épületét úgy fel­rakni, hogy jövendőnk hoszabb és szebb is legyen múltúnknál. Nem te­hát egy vagy más kérdéshez van ez országgyűlés feladata kötve, mert ez alkotmányozó országyűlés. Igaz, nemzetünknek nem jutott azon irigylésre méltó sors, hogy elöljárója legyen az európai nemzeteknek. A nyugatra törekvő nemzetek között középkorban a magyar utolsó és hátulsó volt — a török jött még csak utánunk Európába, s a török első tűnik el majd Európából. Remény­­em, s bizton hiszem, a magyar nem követendi a törököt, mert a magyar euró­paivá lett, hiténél, társadalmi és állami intézeteinél fogva. Ez­ért nem árt neki az európai nemzeteket utánoznia, mellyektől tanult, hadd kövesse azoknak szokásait is. Mind a mellett inkább szeretjük a másoktól tanulást mint az utánozást; ez a külsőt minden szellem nélkül­­ majmolja, midőn amaz a szellemet igyekszik áthozni s itthonivá belföldi alakban tenni. —

Next