Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-10-22 / 98. szám

—]Mind azok’, kikgf. évfed­. elejétől futár­­minőségben va­lának kiküldve, s számadásaikat mindeddig nem adták be, szabály­szeres számadásaikat tizenöt nap alatt a pénzügyministeriumnak bemutatni, elengedhetlen kötelességüknek ismerjék. Mulasztás esetében az országos védelmi bizottmány kénytelen leend szigor­ral rendelkezni. Pest, oct. 20-án 1848. Az orsz. honvédelmi bi­zottmány. Nyáry Pál, helyettes.elnök. — Homályosy Károly szolnoki sóhivatali írnokká, Machik Károly mohácsi sóellenőrré neveztetett ki. FŐVÁROSI ÚJDONSÁGOK. Örömmel akartam ma kezdeni e rovatot, mellynek négy hónapos szerkesztése alatt is, már annyi kellemetlenséggel volt alkalmam találkozni; mert kedves dolgokat valék olvasóinknak elmondandó: — midőn szerkesztőségi hivata­lunkban, ismét egy ellenem beadott nyilatkozat akad kezembe, mi a közönség előtt is van. A p­erczek, mellyeket most élünk, sokkal drágábbak, s lapjaink hasábjai sokkal fontosabb tárgyaknak szán­­ják, semhogy haszontalan polemizálással boszantani közönségün­ket, véteknek ne tartanak. .A múltakra visszatérni nem is fogok. De a budai jegyző tiltakozására nézve, lehetlen ki nem nyilatkoz­tatnom, miképp akármit irt e jegyzőkönyvébe, s bármilly rész fel­fogásúnak higyen is: attól, mit e lapok 91-dik számában írtam, el nem állok ; mert az ott megrovott szavakat polgármester szájából hallottam, ki pedig nem szokott olly mélységesen beszélni, hogy megértésére olly csekély talentum, minővel én bírok, elég ne le­gyen. Egyébiránt igen fogok örülni, ha ezentúl tetteikkel kénysze­rítenek a budaiak arra, hogy kevesebbszer rójjam meg őket, mint eddigelé (bizony nem kedvtelésből) tevém. — Egyike azon örvendetes dolgoknak, miket ma akarok el­mondani, a következő eset. Suhaj­da, természettudomány pro­fessora, a piaristáktól, beállott katonának. Illy tett fölött, lehetlen el nem fogulnia örömében a hazafi lelkének, midőn látja, hogy olly férfiak, kik másként is igen sokat tehetnek a hazának; de meg­lévén győződve arról, hogy nemzetünknek most mindenek felett erős karokra van szüksége: boldogabb időkre halasztják a tudós könyvek búvárlatát, s leöltve szent reverendájukat, fegyvert ra­gadnak az ostromlott haza védelmére. — ,,Férfiakról“ szóltam, mert nem egyedül a derék" Suhajda az, kit e tekintetben kiemelnem kell. A kalocsai érseki megyéből is egy misemondó pap, (sajnáljuk hogy nevét elfeledtük) e napok­ban csapott föl itt Pesten. Azt hiszi, hogy kedvesebb dolgot tesz isten előtt, ha illy vészes napokban, kehely helyett kardot fog ke­zébe , s szentelt bor helyett az ellenség vérével áldozik Hadúr­nak. — Ha jól vagyunk értesülve, mind a két tisztelendő férfiú őrmesterré lön kinevezve. — Határtalan a lelkesedés hazánkfiaiban. Nem eléglik, hogy véreket ontani, éltöket áldozni mennek a­­csatatérre: számtalanon vannak, kik a beállásukkor kapott előpénzt, részben vagy felében, a harczban sebesültek részére adják át, mire egy szép példát teg­napi számunkban is találhattak olvasóink; ki csupán azért volt megemlítve, mert ajánlatát szerkesztő­ hivatalunknál tette le; — de ha minden illy lelkes fiakat megnevezni akarnánk, nem talál­nánk számokra helyt lapunk hasábjain. — A József-kaszárnyában ismét 100 új honvéd tüzér van már betanítva, s harezszomjasan várják a perczet, mellyben csa­tába fognak indíttatni. Egyikök kedvetlenül panaszkodott előttünk a minap, hogy már kétszer folyamodtak, s még sem viszik őket ellenség elébe! S illy sereg ellen akar harczolni, illy seregen hisz győzelmet vehetni fogadott vérebeivel, az a nyomorult királyi család­­.... — A tegnapesti gőzös Hurbánnak egy kémjét hozá ma­gával, ki a felső megyék népét lázadásra izgatván, fogatott el, s kicsinyben múlt, hogy a feldühült nép rögtön ítéletet nem tartott fölötte a dunaparton. — Budapest a horvát foglyoktól megtisztult. Tegnap az egri várba kisérték őket. — Egy röpiratka jelent meg e napokban Kornis Károlytól, mellyben szerző, az 1848. 9. t. czikknek, olly sokféle magyarázás­ra alkalmat adott 5. §-át, melly szerint „olly földbirtokos ellen, kinek birtokához e törvény kihirdetése előtt urbériség volt kap­csolva, a kereskedési viszonyokból eredő váltók kivételével, egyéb adósságbeli követelések fel nem mondhatók, és csupán a törvényes kamatok nem fizetése iránti követelések hajtathatnak be ellene bí­rói eljárás útján“ — avatott kézzel bonczolja, s világosan értel­mezi. Kiket a tárgy érdekel, ajánlásunk nélkül is figyelembe fog­ják venni. — Szathmáry Károly. A CSATATÉRRŐL. Perczel Mór jelentése. Ha­­dossa, oct. 18. reggel 5 órakor 1848. Tegnap azaz oct. 17-kén, mind Letenyenél, mind Kottorinál sikerülvén az ellenséget meg­­szalasztani, és e két révet elfoglalva mind a két hadosztályt át­szállítani , még az­nap délután mind a két hadosztály nagyszerű eredményhez juta. Jelesen az 1-ső hadosztályból az átszállított Hunyadi és za­laegerszegi népségből, Itangusz őrnagy úr vezérlete alatt mintegy 3 század sietve űzőbe vévén a szaladó ellenség egy részét , azt utóléré, megtámadd, és 700-at fogolylyá tett. Mind jó fegyverrel ellátott horvátok, rendes katonatisztek vezérlete alatt. Ezek mind, még az­nap estre útnak indíttattak Kanizsára, és onnan Veszprémbe. A Gáspár őrnagy ur parancsa alá adott második hadosztály a már bejelentett átkelésen és 1 ágyú elfoglalásán kívül, hasonló vitéz és eredménydús tettekkel dicsekedhetik. Épen ma hajnalban vett jelentés szerint D. Domborúnál az 1900 főből álló ottani illyr sereget megtámadván, megverte; az ellenség sok halottat vesztett, 3 tiszt és 100 ember elfogatott. Bornemisza kapitányuk és vezérök is agyonlövetett. Mi ott két holtat, és néhány sebesültet számítunk; egy,ló elesett, 1 megse­besült. .­. . " És igy mindössze e két hadi ach­óban 4 halottat s körülbe­lül 5 nehéz és 12 könnyű sebesültet számítunk. A sereg mindenütt átalában, derekasan viselte magát. Külö­nös érdemet szerze a Jánosi főhadnagy parancsa alatt álló honvéd tüzérség, s mint m­ár említem, Köszörűs tizedes. E bátor vitézek mit sem törődve, hogy közölök több elhullott, rettenthetlenül tü­zeltek és nyomultak parancsaim pontosan teljesítve előre, és űzzék el golyóikkal a murántúli nagyszámú ellenséget. Továbbá Trangusz őrnagy a Hunyadi 2 századdal és a zala­egerszegiek 1 századával a 700 illyr elfogásával, gyors ütések által.­Mint Gáspár őrnagy úr jelenté, kit hadikig dicsérnem — rendeleteim pontos végreha­jtása és átalában ildomos és vitéz vise­lete miatt —­szinte felesleges, a 2-dik hadosztálynál különösen de­rekasan viselte magát a Zrínyi öt század, melly öt sz­ázad Szeku­­lics kapitány, és általam helyettesített őrnagy vezérle­te alatt áll. Egyszersmind Gáspár őrnagy úr szinte különösen megdicséri je­lentésében nevezett Szekulicsot, czélszerü intézkedéseit írt. Ha istennek hálával tartozom, hogy vezérletemet illy neve­zetes eredményekkel jutalmazza, úgy kötelességem a nemzetet figyelmeztetni azon nagy veszélyre, mellybe hadi tekin­tetben, és az általában borválsággal népesült Muraköznek az ellenség általi elfoglaltatásával és sz. tamási mintára készületben lévő megerősí­tésével döntetik. Ez hadilag igen nevezetes hely, és ha ide enged­tetik csak még 2—3 nap az ellenségnek, sok ezer főnyi sereg sem foglalandjó vissza. E vidéket Jellachich ellen, az akkor itt levőnél sokkal ki­sebb erővel is pár hétre czélszerű intézkedés mellett, meg lehetett volna védni. Ma Csáktornyára indulok; ez igen meg van erősítve. ■—Batthyány Kázmér f. h. 19-én Pécsen kelt hivatalos jelentéséből következőket tartjuk kiemelen­dőknek. A haza bocsátott foglyok legjobb hatást tettek, felvilágosí­tottak ellenünk­ számtalan hamis rágalmat­, magasztalák a magyar vitézséget s nagylelkűséget. Még előtte való napon Eszéken procla­­maliót bocsátottak ki, hogy hamis, valótlan állítások a magyarok győzedelmi kürtölései, másnap azonban jöttek az ezernyi élő bi­zonyságok ; szégyen és némaság válta fel a szájhősködést; a drá­­vai ölvonal, a népfölkelés szétoszlott, s a dolgok a Dráván túl nagy fordulatot kezdenek venni. Csak minél előbb legyen Eszék tiszta magyar seregekkel megrakva,ezekkel vagy a körülmények szerint még ezek előtt is a baranyai mozgó őrsereg egy zászlóaljával átmenve, Eszéken a törvényes tiszti kart megye és városnál visszahelyeztetem s a tör­vényes rendet helyreállítom. Bunyik a hazabocsátott foglyok elöl megszökött Pozsegába vagy Zágrábba. Végre tehát Eszéken is győzött igazságos ügyünk, s ámbár Jovich várparancsnok által hivatalos értesülés után nem, de hitelt érdemlő tudósítások nyomán állíthatjuk, miszerint tegnap okt. 18- kan a magyar zászló Eszéken csakugyan kitüzetett, s a várőrség, kivévén a Zanini-ezredbeli tiszteket, részünkre nyilatkozott. .. Zsomboly, odtob. 15. Nem karjaink ereje, nem hősies elszántság, nem férfias együttartás, vagy vezéreink ügyessége, hanem az isteni gondviselés, melly a jó ügyet, a pokolnak min­den ármányai daczára , veszni nem engedi, mentett meg bennün­ket egy olly bajtól, mellynek leggyászosabb gyümölcsei leheten­­dettek. Mig a lázadó ráczok tegnap előtt Török-Becsét, és Zsig­­mondfalvát hatalmas erővel megtámadák, az alatt egy körülbelül 1500 föbül álló , s három kis ágyúval ellátott csapat, észrevét­lenül kocsikon a határon magát átcsempészvén, rögtön megyénk szívében Nagy Kikinda előtt termett. A jobbak rémülése általános volt. Mindenki attól tartott, hogy a kerületbeli lakosságnak egy része a lázadókhoz csatlakozandik. Mielőtt tehát a hatóság részé­ről e tekintetben rögtön intézkedés létetett vala, nem várva uta­sítást, néhány közeliévő lelkes­ tisztviselőkkel egyetértőleg feliár­­mázók a közel fekvő német, s magyar ajkú lakosokat, olly czélból, hogy mig több erő érkezendik a szomszéd helyeken tanyázva, egy részről akadályozzák a lázadóknak a többi rácz községekkeli köz­lekedést, másról pedig gátolják, hogy a nem ráczoknak a lázadó csorda által személyben, vagy vagyonban sérelmük ne történjék. Ezen czélt tűztük ki mi nem avatottak, eme rögtönzött népfölkelés­nek. Azonban a dolognak más kimenetele jön. Két őrnagyaink ugyan­is, Nagy Sándor, és Bajzáth Vilmos urak nem várván be népünknek tömeges téli fölkelését, mellytől egyedül lehetett volna sikert reményleni, két részre osztván az alig pár ezerre menő, roszul, vagy épen nem is fegyverzett népet, azzal a rendes fegy­verekkel ellátott, és igen jó ponton táborozó lázadókat megtámadni határzák. Mit minden, csak kevés tapasztalattal bíró ember előre megjósolhatott volna, fájdalom­ bekövetkezett. A Nagy Sándor őrnagy vezénylete alatt előnyomuló, és az ellenség ellen a nyílt téren vezetett csapat néhány ágyúlövés után megrémülve vissza­futott , itt csak kevés ember hullott el. Azonban nagyobb csapás érte a másik részt. Nagy Sándor ugyan­is, ki a kikindai kerületnek biztosa, olly, mondhatni vak bizalommal viselteték a kikindai la­kosságnak hűsége iránt, hogy a vigyázóbbak ellenterjesztése da­czára, megparancsolá, miszerént ezen csapat a lázadókat egy má­sik oldalról, még pedig a nagy mezővároson keresztül vonulva, támadja meg; midőn ez tehát az ellenséghez közel levő város szé­léhez közeledett, tüzelni kezdett reá az ellenség ágyúkkal, de tü­zeltek egy­úttal a kikindai ráczok malmokból, házakból, és ker­tekből. Kimondhatlan vala erre a mindünnen megtámadottak, s több keskeny utczákban elosztottak rémülése. Mindenki élete meg­mentésére gondoskodott; a zavar általános lön, futott a nép, szá­guldozott vissza az őrnagy. A futamlókat a már most minden ut­­czákból kirontó kikindai ráczok kiegyengetett kaszákkal, vasvil­lákkal, s egyéb fegyverekkel megtámadva, közölök többeket legyil­koltak , megsebesítettek, fegyvereiket elszedték, míg másokat elfogva, rabok gyanánt a lázadók táborába hurczoltak, még a helységen kívül is üldözték ezen gazok a megrémült futamlókat. Az elestek, és megsebesültek száma, mint mondatik legalább 40-re rúg. Itt Zsombolyán 4 halott, s 3 sebesült fekszik, tizenhá­romnak holléte pedig mind­eddig sem tudatik. Kiss Ernő főpa­rancsnok tegnap reggel csak egy osztály lovasságot, 3 ágyút, meg egy század gyalogságot küldött segítségül; ezen csapatocska azonban minden összefüggés nélkül akarván működni, a sokkal erősb ellenség elül visszahúzódni kénytelenült. Nagyobb katonai erő Becskerekről csak egy éjjel fogott volna küldetni. Azonban a ravasz ellenség minden tervet meghiúsított­; mert látván azt, hogy a kikindai kerületben az egész népséget föl nem lázítható, megért­vén továbbá azt is, miként Török-Becse, és Zsigmondfalváról lá­zadó társaik vissza­vezettek, ez éjjel 10 — 11 órakor Heufeld, és Német Csernyán keresztül Ittebe felé vonultak, egy másik úton a végvidékbe visszatérendők. Hiszem, hogy bántatlanul érendik el tűzhelyeiket, mert hinni nem akarom , miszerint parancsnokaink annyi előre vigyázattal lettek volna , hogy a Csinároson levő hi­dakat leszedették vala­­mi által, ha személyeiket meg is menthet­ték volna, a lázadók kocsiaik, és lovaik nekünk esendének marta­lékai. Azonban sic fata tulere. Uraim,­ difficile est satyram non seribere ! Hónapok óta mindig halljuk, hogy tartani lehet a kikin­dai kerület föllázadásától, és mégis senki sem gondoskodott egy rögtöni szerről, annak elnyomására. Még mindig gondolni kell, hogy a szopfos időkben élünk, pedig ezek már lejártak. Több, hitelt érdemlő férfiaktól értem­, hogy a futamlóknak három­negyede el lett volna veszendő, ha az öregebb, és­ jobb módú kikindai ráczok néhányai ezt közbejárásuk s kérelmeik által nem akadályozták vala. Ezek után itólva csak ismét, és ismét ki kell mondani, hogy a rácznak nagyobb része barátunk soha nem leend , s ennek nincs is egyéb szere, mint ha innen kipusztul. Ma már mintegy 10,000 ember van több pontokon egybese­­regelve, és, hallomás szerint, Kikindára is 3000 katonaság, bevo­nult , ezek elébe a gyáva gyilkosok fehér kendővel jövének. Hisz­­szük, és elvárjuk, hogy a gyilkosok­­fölött kegyelmet nem ismerő szigorú hadi törvényszék ítéljen. Veszszen e gaz fajból mind­az, ki jó lenni többé nem tud. -E pillanatban értesíttetem, hogy Kikindán az akasztófa mel­­lett 37 holt­test találtatott a mieinkből. Itt tanyázott ugyan a láza­dók tábora, de miután ezek most az egyszer egész útjukban senkit sem illettek bántalmukkal, föl nem tehetem, hogy ők lettek volna a gyilkosok, hanem ingatlanul hiszem, hogy az álnok, ravasz és galád kikindai ráczok, csak hogy a vétek színét maguktól elhárí­tsák , azok testeit, kiket ők az utczákon meggyilkoltak, maguk vitték az említettem helyre. De hiszem, a Nemesis el nem marad ( Azért tehát népfölkelést ! Kiirtását e rosz faj gazainak! mert csak ebben fekszik menekvésünk, különben veszve vagyunk 1 . Esti 10 órakor. Épen most értesülök, hogy a lázadó végvi­dékiek elkullogásuk elött a kikindai katholikus vallásu nemzetőrö­ket lefegyverezvén, a puskákat a kikindai ráczok között feloszták; továbbá szólék egy szomszéd helységbeli nemzetőrrel, kit negyed magával a futás után a mokrini ráczok tegnap elfogtak; kitétettek az akasztófa alá, mellyet a gaz mokriniak rögtönöztek, és ma reggelre volt határozva kivégeztetésök , de mivel érzésekre esett, miszerint a végvidéki vérebek az éjjel még elillantak, leesvén ál­luk, a 4 foglyot elbocsáták. Azonban a két magyar fején annyi se­bet ejtenek, hogy, tanú véleménye szerint, azok nehezen mara­­dandnak életben. Egyátalában, a ráczok minden beszéde, minden gondolatja, melly véres fonalként szivükön keresztülszövődik, oda megy ki, kiirtani, megsemmizni a magyart, ezt vallják nyíl­tan ; ez szivük legbensőbb fohásza; azért hát köztünk kibékülés­, kiengesztelődésnek e világon helye többé nincsen. A ráczok dobák élénkbe a véres keztyűt emez irtóháborúra, mi azt vonakodva, miután ezreink elpusztulását könyező szívvel nézők, fölvettük: azért hát döntsön közöttünk a gyilkoló aczél! Egy szomszéd had­­nagy épen most jelenti, hogy az elillant végvidéki ráczok elöl az ittebei magyarok a hidakat a rétben fölszedték, ha ez valósul, mit isten adjon; úgy, ha katonáink még idejekorán elérkezendnek, kevés járandja a zsiványok közöl a Temes vizét. Veszszen a gaz fajzat, mert csak ez ment meg bennünket az enyészettől ! — S­z. — Zsomboly, oct. 16-án. A büntető Nemesis nem ma­radt el sokáig, csakhamar nyomon követte a vétkes tettet. Már teg­nap vevék észre, hogy Kikinda táján füstfellegek emelkedőnek, de szélcsend lévén, a tűz tovább nem harapózott, azonban ma reggel egy orkán támadván, villámsebességgel lángtenger boríta el a mintegy 3000 házzal bíró roppant mezővárost. Most délutáni 3 óra tájban még csak egy negyed van megkímélve a lángok özönétől, a többi mind hamu. — Az okozott kár milliókra rúg ! — E sze­rencsétlenséget sokan a huszároknak, a kikre a kikindai ráczok állítólag tüzeltek, mások a magyar kertészek néhányainak, kiket a rabló lázadók néhány héttel ezelőtt felperzselvén, földönfutókká tőnek, mig ismét mások több gaz kikindai ráczoknak tulajdonítják, kik az általános zavar közepett rabolni, fosztani vágytak, s ez a­egvalószinübb ; mert széles e föld hátán egy város olly sok elve­temedett, utolsó íziglen elfajult, rosz embert nem számlált, mint Nagy-Kikinda. Szűnjék meg ezentúl e hely, mellyhez csak bor­zasztó emlékek csatlakoznak, előbbi nevét viselni. — Fájda­lom ! csakhogy a kevés jó érzésű ráczok mellett, közel 6000 nem rácz fajú ártatlan lakos is koldusbotra juta. — Nézd csak művedet te istentagadó gonosz szellemű herczegnő ! Nézzétek ti is a bűnök fertőjében felnőtt szívtelen főherczegek a pusztúlás remekeit, mellyet ördögi politicátok előidézett. Köves­sen benneteket minden lépteiteken az ártatlanok és szerencsétle­neknek üldöző árnyéka. Mit teend már most legfelsőbb hatóságunk eme 12.000 ráczczal, mellynek felerésze rabló és gyilkos? nem tudom, de véleményem szerint csak egy gyökeres szer van, és az­ igen rövid határidőt adni a mindenekből kifosztottaknak szerviábai átmenetelökre, hova testvéreik közé vágytak, mit ha nem tenné­nek , semíttessenek meg! — Különben eme rabló néptömeg, mely­­lyel az állam soha sem segítene föl, a télen át sírba döntené tar­tományunkat. Hitelesen, bár nem hivatalosan tudósíttatánk már, hogy a Kikinda alatt táborozott lázadó végvidékiek csapatja tegnap dél­ben Itrebén keresztülvonulva, valószínűleg bántatlanul ért vissza rabló fészkébe Botos helységbe. Ezen, a vakmerőségig elszánt ex­­peditio, ha a lázadóknak sikerülend vala, szégyenfolt maradand vandéei háborúnk történetében. És azt, miként történhetett, hogy egy 1500 főből álló csapat ellenséges földre bántatlanul több mér­­földnyi távolságra a megye szívébe betörjön, és onnan ismét bán­­tatlan visszavonuljon; csak az előtt leend megfejthető, ki tudja, és látja, mi kevés erélyt, buzgalmat és lelkesedést fejtenek ki né­­melly tisztviselőink honunk jelen vészterhes pillanataiban, részint a szükséges rendeletek s intézkedések teljesítése, részint mások általi sikerbe vétele iránt, így például egy ide­i órai távolságú helységnek jegyzője, — bár a helységbeli elöljáróknak meg lön hagyva, hogy a Kikinda körül tanyázó lázadó végvidékieknek min­den mozdulatait éber szemmel tartván, legottan bejelentsék,­­ csak délutáni 11 óra tájban küldé be tegnap jelentését az itt la­kozó kerületi szolgabirónak az iránt, hogy az elillant lázadók haj­nali 3 órakor vonultak keresztül helységökön. — Mi több: — Ittebe helysége ide csak 3 órai távolságra fekszik, a lázadók azon tegnap déltájban mentek keresztül, és erről mindeddig, bár 24 óra is lefolyt azóta, nem tudósíttatok hivatalosan az elöljárók által az itteni szolgabiró, noha azt tudni, leginkább érdekében fekü­­dendett. — Illyen elöljárókat, meg népjegyzőket aztán nem édes kérő szavakkal, hanem máskép kell hivataluk s kötelességük tel­jesítésére serkenteni. A perczek drágák, az elmulasztott alkalom visszahozhatlan, — és azért, ha a gondviselés és mások erélyes­­sége nem segítene minél elébb veszteli helyzetünkön, a veszély megújulása esetére veszve lehetünk. Épen most értesülök, hogy Kikindán a tűz legelőször egy,nem épen közkedvességben állott volt tisztviselő majorjában tört ki, melly kétségen túli körülmény már a bizonyosság fokára emeli azt, hogy a gyújtogató nem más, mint a lázadók által legott a kerületi börtönökből kibocsátott számos rácz zsiványok egyike volt, ki boszúját egyik volt bíráján illy borzasztó módon kitölteni nem irtózott. — Rebesgetik, hogy az elillant végvidéki lázadók pa­rancsnoka egyik népjegyzőnk által köszönetét jelentő Kiss Ernő ezredes és főparancsnokunknak, hogy csapatának a menekvésre nyílt rést hagyott­, ajánlván egyúttal viszonyosság tekintetéből, hogy az iránta nyilvánított szívességért jó török dohánynyal szol­­gáland neki. Bizony bizony illy gúny jobban fájhat egy vesztett csatánál. —Posta­járatunk Becskerekre egy időre meg lesz akadva, mert a mokrini postamester, Arankay, Kikindán öletett meg; kia­dóját pedig tegnap a mokrini rácz lázadók gyilkolták le. — Kiván­csiak vagyunk a hallatlan bűntények fölött ítélő törvényszékre, valljon fogják-e bizonyos tekintélyes urak, kik, nem akarom mon­dani , mi okból, mindig csak emberiség és engesztelő politikáról papoltak, ismét úgy enyhíteni eljárásukat, mint ez i a húsvéti na­pok okozóival történt. Elvárjuk, hogy senki sem tévesztendi szem elöl Kossuth szavait, hogy végül beállott a leszámolás napja. Sg. — Kisbecskerekről, oct. 17. esti 10 órakor írott ma­gánlevélből következőket közöljük olvasóinkkal, mik elég világo­san mutatják, hogy Temesvár teljes katonai zsarnokság alatt nyög. Tegnap délben Temesvár József­ külvárosába érkeztem s egy magánháznál megszállván, gyalog besétáltam a várba. E szép vá­ros külseje mintha egészen megváltozott volna. Az utczák üresek s csak a katonaságot látni kurta kutyákként az utczákon fel s alá szaladgálni. Innét mindenki igyekszik költözködni, ki szerét te­heti , mert az itt maradás jobb érzésű embernek lehetetlen. Épen akkor érkeztem a várba, midőn a megyeházba kények szerint sá­fárkodtak. Az új háznál a kapukat fejszékkel verték be, s valódi vandálok módjára rohanták meg. A politikai vétségekért elzártakat, számra 216-ot, szabadon bocsátották, sőt, úgy hallom, a servia- 438

Next