Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-10-19 / 95. szám

KOSSUTH HIHI.VIM V 95. szám. Pesten, csütörtökön, October 19.1848. Megjelenik, hétfőt kivéve , naponként. Mindenféle hirdetmények felvétel­­e négyszer halálozott sorért 3 pgö kr., kettős hasábu sorért pedig nek 6 pgő kr. számíttatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pge­ft. 8. Előfizethetni minden postahivatalnál, helyben a kiadóhivatalban: Egye­­tem-utcza, 90. szám, első emelet, előbb Almási­, most a pesti takarék­pénztár házában. NÉHÁNY BÍRÁLÓ ÉSZREVÉTEL A BÉCSI POLITICÁRÓL. V. Ég fejünk, dobog szívünk, mert létről vagy nem létről van szó Magyarországon. Fegyvert fog a nemzet, gyűlnek hadaink, siker is kíséri lépteinket, de csak azért, hogy serényebben­, bát­rabban cselekedjünk, s a világért sem a végett­, hogy hála isten­nek! felkiáltással nyugalomba ereszkedjünk. Tudjátok világosan, hazámfiai, mit akart velünk a bécsi udvari cselédség csinálni. Ki annyit és olly állnokul mert, az előtt nincs semmi szent; annak, minden eszköz jó, jóllehet czélját el nem éri vele, ha boszúját ki­töltheti. Eddig a bűnös czimboraság nem birt rajtunk győzedel­meskedni, de azért le nem mondott terveiről,s a hoszúállás is hát­ra van még. A Gácsországban tanyázott katonaság tisztjei szinte gyülé­­seztek, azon kérdés felett tanácskozandók, valljon Jellachich mel­lett vagy ellen legyenek-e ? s azon hadfigyülésekben Jellachich iránt nyilatkozott a rokonszenv: a magyarok ellen a legviszásabb képzetek hozatának napvilágra. Természetesen,­ mert az osztrák sereg bölcselete szerint, minden országos szabadság merő csupa rendetlenség, mellyet elnyomni (katonai?) becsület dolga. A Köz­löny 125. száma bizonyos Hofmann Károly vallomását közli, mellyből tanuljuk, hogy az ujszandeczi kerületi elöljáróság egye­nesen meghagyta a magyar népnek elcsábítását, s a lengyel fej­­metsző parasztságot ellenünk bíztattatja. S ha Hofmann vallomá­sát nem ismernék is, mégis bátran állítottuk volna, hogy a bécsi camarilla semmi, de semmi eszközt használatlanul nem hagyand. Neki a történetekben nincs jó híre, a népektől nincs tartózkodása, istentől nincs féle­lme, jövendőre nincs reménye, mint elvetemült gonosz min­denre kész. Ingyen se gondolja pedig senki, hogy Latour kivé­geztetésével a camarilla kihalt: nem egyedek, hanem rendszer, dolga forog itt fenn; hol rendszer van, ott jó vagy rosz eszme csillog mint fénypont, melly után sokan törekszenek, s ott egynek vagy néhánynak elléptetésével nem szakad vége mindennek. S nemcsak rendszer, melly meggyőződésen alapúl, hanem ollyan rendszer, melly századok szülte viszonyok által jelenben mintegy parancsoltatik, áll ellenünk: azért e kérdés, mi legyen politikánk ezentúl, legnyomatékosabb s a reá adandó válasz országgyűlésünk bölcseségének mérlege. Hozzá higgadtan, csüggedés és bizako­dás valamint kikapó képzelődés nélkül is kell szólni, ha nem akar­juk elfelejteni, hogy kettőn áll a vásár, s hogy a politika az exigeniták tudománya. Egyébiránt kis dolgokban is úgy van, a szántóvető nem a jobban akarása szerint vet inkább búzát mint árpát, hanem, ha esze van, a föld minősége szerint. Tanakodjunk lassan, de cselekedjünk gyorsan! s mielőtt a tanakodáshoz érünk, melly által jövendő politikánkat kifejteni akar­juk, még sokat kell tenni. A megijesztett bécsi camarillának számtalan segédei van­nak, mert a rendszer szálai Pétervárban szintúgy tartatnak , mint Konstantinápolyban, Berlinben szintúgy, mint Londonban. Igaz a szentfrigy (heilige Allianz), többször szenvedett már csorbát,­­de azért az udvarok politikája nem változott meg, s ha az orosz czár kedves rokonát Berlinben máig nem segítette, csak onnan van, mert a népektől tartottak, koránt sem onnan, mintha a népek bármi jogát elismernék. S ha az orosz czár Metternich visszaál­lítására százezerből álló sereget nem ontott Németországra , is­mét csak félelemből, nem a népek iránti tiszteletből nem­ tette. Azonfölül az angol politica is talán beleszólt volna, s ki tudja, ha Lamartine visszatartóztatja-e szép beszédével nyugtalan fran­­cziáit, sok oka volt a be nem avatkozásnak. Sőt ezt is hajlandó vagyok az okok közé számítani: fél az orosz kancsuka-politica, nehogy midőn külföldi járványt, a szabadságot, kiirtani megy, irtó katonáira ugyan a járvány ragadjon.­­ De ha eszükbe jut, mit legalább az Augsburger Allgemeine múlt tavaszán többször beszélt, hogy az orosz sergek tisztei mennyire óhajtják a szent h­á­b­o­r­ú­t, t. i. az európai szabadság elleni háborút; ha az udvari politikának természetes hajlamát tekintetbe veszszük; ha végre hozzá gondoljuk, hogy orosz seregek nagy számmal gyűjtetnek, úgy kétségen kívülivé lesz az orosz szándék, mellyinek kivitelét csak félelem a történendő bajtól, úgymint a népek harag­jától s az angol és franczia beleszólástól akadályozza. . De valljon ugyanezen okok visszatartóztatják az oroszt ellenünkben is? Nem tudom hinni. Reánk nézve az angol és fran­czia politica közönös; reánk nézve a népektőli tartózkodás kevesb­­bé jótékony! Mit tud Európa rólunk ? . A­n­n­y­i­t, h­o­g­y az austriai fejedelmek az európai politikában többet nyom­­tak, mint a magyarországi királyok, mintsem előbb mint német, azután mint austriai császá­rok. Olvassátok az újabb történeteket, olvassátok az európai po­litikának irományait, s Magyarországról ezt, s nem többet, talál­játok. A ,,vitéz magyar“ elnevezés is előfordul itt ott, de állami magyar létről, állami magyar jogról sehol egy szó nincs­en. — Nem dicsekedhetem angol ismeretségekkel, vagy azzal, hogy az angol országászok meggyőződéseit, nézeteit tudnám, de ha mindent összefoglalok, mit a jelen és múlt elembe ad, azt mondom, Anglia irányunkban nem is közönös, annál kevésbbé bátorító. Minden nép az idegenre nézve még valóságos idegen, s politikája a másik ellenében önző, Anglia pedig kitünőleg önző, de maga iránt bölcs. Anglia nehezen szereti Németországnak egyességét, miután a vámszövetséget sem szívelhette. Anglia tehát az osztrák befolyást Németország rovására kívánja elősegíteni. Mint lehet irányunkban lelkesülve ? Könnyű megmondani. Londonban van Metternich, az austriai császárság testesített szelleme; Londonban azt, mit mi bécsi camarillának nevezünk, osztrák politicának, tehát az austriai birodalom megtartó lelkének nézik. Londonban a magyar állami­létet szintúgy tagadják, mint a camarilla tanácsában, mert „az austriai fejedelem mint magyar király hatalmas“, mert Londonban szeretik a hatalmas Austriát. — A franczia politica nem jár ugyan többé Lamartine kegyességén, mindamellett még határozatlan, s s bennünket ő is csak annyiban ismer, hogy vágynak „la has, az austriai népek csordájában.“ — A Frankfurtban székelő Német­ország gyenge, határozatlan, s hogy János főherczeg birodalmi kormányzó, tehát kormányzója nincsen, vagy ha némi tekintetben van is, az nekünk ellenséges. — Végre a porosz kormány orosz szellemű; a porosz nép nem tudja még, Frankfurt lesz-e Berlin­ben, vagy ennek kell Frankfurtban lenni — mindenesetre legki­sebb gondja is nagyobb, mint az, hogy mit csinálunk és mint va­gyunk mi. Különben is, mint már említettem, a német sajtó teljesen ellenségünkké tette a német közvéleményt, minél fogva ránk nézve az udvarok politikája egészen összevág a közvéleménynyel. Lehet, hogy e pillanatban (October 14.) már készül az orosz ránk ütni. A bécsi camarilla, ha ott Bécsben csodálatosan nem fordul a dolog, bizonyosan intést adott már a fejdelmek fejdelmé­­nek. Lehet, mondom, hogy ránk üt az orosz még ez őszszel: fog-e Anglia mozdulni ? Bizton állítom, nem! Ő azzal nem nyer, nem is veszt, akár fennmarad Magyarország, akár azt a bécsi politica öt vajdaságra darabolja fel, mert az osztrák fejdelem mégis az ma­rad, a­mi volt. Tehát Anglia nem fog mozdulni. Mondhatja valaki, de ha orosz befolyás alatt semmivé tétetik Magyarország, az osz­trák birodalom előbb utóbb tót birodalommá lesz, s mint ollyan a czárnak jut, ezt pedig Anglia nem nézheti el! De ismétlem, Anglia jelenben nem mozdul a jövőben, mikor már az Austriai ház is be­­látandja megcsalatását, lehet, hogy fog mozdulni — csakhogy ak­kor mozdulhat már miattunk. Hasonlóan nem fog Francziaország a beavatkozás ellen nyilatkozni, Németországtól pedig keveset szabad reményleni. Ezen körülmények között, mi az, mit előbb meg kell tennünk, hogy azután leendő politicánkról ér­tekezzünk? Istenem, az író gondolatjai elakadnak, mert min­den pillanat hoz újabb hírt; gyakran, mit még távolban lenni gon­doltünk, s csak azért sejtettük, mert már minden roszat várunk, az beterjedesik, mig lehetőségéről írunk! — Azt voltam mondandó: seregünk, melly Jellachichot űzi, ne kövesse Austriába, nehogy ott kelepczébe essék ! A bécsi nép­nek hihetlen sokat köszönünk, azonban népjogi tekintetben, nem tudom, mennyit bízhatunk hozzá ? Austriában a mi viszonyunk fe­lette bonyolódott. A bécsi országgyűlés határozottan kifejezte már hogy az osztrák ministerium emlékiratát helyesli; kifejezi mind­untalan, hogy a pragmatica sanctiót szem előtt tartja, már pedig a bécsi országgyűlés értelmében, fájdalom! a pragmatica san­­ctio mind súlyosabbá válik ránk nézve. A bécsi országgyűlés bennünket elszakadottaknak, meglehet maholnap pártütőknek néz, kik ellen hódító háborút viselni nemcsak jogos, hanem becsü­letbeli dolog is. Onnan van, hogy a bécsi országgyűlés egyetlen egy határozatkával sem roszalta még a katonai főnökségek vise­letét miellenünk, hogy Jellachichban is csak osztrák tábornokot lát stb. Ellenben a nép Jellachichban és a katonai főnökségben he­lyes tapintattal a népjogok eltapodóit, a régi teljhatalomnak vé­dőit és visszakövetelőit látja. De sem a bécsi községi, sem az or­szággyűlési bizottmányra nem birt annyi hatást, hogy a magyar seregek meghívását kieszközölte volna. Remegtem seregünk sors felett, s igen helyeselem a honvédi bizottmány rendeletét, hogy hí­vatlanul ne tolakodjék fel. Azt voltam mondandó: seregünk ne nyomuljon Austriába inkább, ha lehetne, ott nyílt határunkat biztosítván, kis erőt lehető gyorsan másuvá küldjünk, hol veszély szintén fakadni fog.­) Azt voltam mondandó: a Kárpátok mentében, bár mennyire is, bizto­sítsuk a beutakat, nehogy a bejöni akaró ellenség minden akadály nélkül besétáljon. De — ha igaz — mitől a szepesiek már féltek s mi ellen erejökhöz képest intézkednek is , (volna csak erejök mekkora akaratjok van a szepesi németeknek, kivált a XVI váro­siak és késmárkiaknak !) ha igaz, mit a hir ma elhozott, hogy Gal­­icziából már 14,000 főnyi ellenség beütött, késő immár tanácsom Azt voltam mondandó: tisztítsuk el mindenekelőtt a testünkön levő fekélyt, a rácz és oláh lázadást, nehogy az tovább rontsa erőnket, és mozdulatunkat akadályozza; tegyük el előbb az ellen­séges katonatiszteket, nehogy tovább is kenyerünket evén, fondor kódjának s vesztünkre dolgozzanak, s mindezt lehető rövid idő alatt. De nem érünk rá ! Gallicziából sereg ütött be: hát ezzel még tovább fogunk kergetőzni, mint Jellachichchal ? az még az épen maradt vidéke­ket is akarja bebarangolni ? Fel, Magyarország lakosai, fel mind- s nyáján nyelv- s valláskülönbség nélkül,fel szegény nép, kinek nem engednek időt, hogy az 1848-ks törvények által nyert jótétemé­nyeket élvezhesd, s az uj rendet megkedvelhesd! fel rablóid ellen, kik a császár nevében mint barátjaid pusztítanak ki mindenedből! fel, üssed agyon rablóidat ! S ti, kik a népet vezetitek, használ­játok jobban fel a vidékek sajátságait! minden domb legyen nek­tek váratok, minden hegyszoros legyen ellenségteknek sírja! Bi­zonyosan, kénytelen lesz megfordulni az ellenség, hogy ki ne ereszszétek, ha már be kellett eresztenetek; szégyen és gyalázat volna, ha neki is sikerülne, mint Jellachichnak, kiszöknie, ha annak vezére is, úgy mint Jellachich, országunkból kiérvén, egész ár­tatlansággal felelhetné a szándékát kérdező követnek: Katonái­mat a császárnak viszem, mást nem akarok! **) S ti székelyek ott Erdélyben, kissé sokáig gyűl haragotok s kissé nagy számmal készültök az oláhokra ütni. Nem volna-e jobb százezer helyett, melly lesz, tízezer, melly van s már elindult? Ne késsetek, az ősz derekán vagyunk, végezzétek teendőiteket a tél beállta előtt!­­Első és fő dolog, hogy hazánkat valamennyire biztosítsuk, különben nem tőlünk kérdenek szót, hanem parancsolni fognak. Csodák nem történnek többé, nálunk csaknem lehetséges a csoda. Volnának minden népségben igazán emberszerető lelkészek, tanítók, elöljárók, kik a szegény elcsábított rácznak, ki azt hiszi, hogy a magyar nem akarja többé isteni tiszteletét szabadnak hagyni, felnyitnák szemeit­ a szenvedő horvátnak, kiről nem is tudjuk, mit félt a magyartól, mit a bécsi politicától nem kell féltenie, szá­raz egyszerűen megmondanák, hogy Jellachich a horvátot és a magyart egyaránt rabigába kívánja hajtani, kik a tévutakra egyel­­gett erdélyi németet megkérdeznék , valljon Bécs vagy Frankfurt vivta-e ki azon szabadságát, minél *) Megváltoztak a körülmények; a bécsi országgyűlés Jellachichot Austriai ellenségének ismeri el, s a magyar sereggel kezet akar fog­ni, a közös ellenség kiűzésére. Fontos­ fejlődés ez az előttünk lefo­lyó történetekben. **) Ez azon feleletnek veleje, mellyet Jellachich a bécsi országgyűlés követének adott, ki táborába küldetett. A követ Jellachichot osz­trák tisztek között találta; békességes, úgymond, a falu , mellyben a sereg van ! Ezen sereg is biztos hír szerint visszahúzódott, ha ugyan benn volt már a magyar földön. MUMUS!? mmamm A KÖZLÖNY UTÁN. A soborsini ellenőrködő mázsamesteri hivatalra Schilt­z Antal neveztetett ki. A rózsahegyi sóhivatalnál ellenőrködő már­zsamesteri állomásra Egersperg József neveztetett ki. — Báró Kress nevét viselő könnyű lovas ezred részére szi­laj lovakat vezetett , r a e­­­z­­ hadnagy jelentése szerint Vecsésről folyó évi sept. 17-én egy sárga fejér 13 éves, heréit katona-ló nyereggel, és pokróczczal, mellyek az Üllő felé vezető úton talál­tattak, elfutván, és mindeddig elő nem kerülvén, ez a végett téte­tik közzé, hogy midőn a kérdéses ló elfogatik, — az illető ható­ság azt a legközelebbi katonai parancsnokságnak adassa át. "—Hitelesen értesíttettünk, miként Popovics Vazul mun­kácsi egyesült görök szertartású püspök úr, egyházi megyéjében, főként az orosz ajkú lakosság között mind buzdító beszédei, mind főpásztori rendeletei által a közcsend és rend fentartásá­ban, di­­­­cséretes tevékenységet fejtett ki. Mit is miként egy részt ezennel a közönség tudomására jut­tatni kedves kötelességünknek ismerünk, úgy követést például töb­bi egyház főnökeink figyelmébe ajánljuk. Pest, October 15. 1848. Az országos honvédelmi bizottmány, Kossuth Lajos, elnök. —Gróf Lázár György honvédi alezredes, az országos hon­védelmi bizottmány határozata következtében, honvédi ezredessé és dandárparancsnokká neveztetett. Pesten, oct. 15-kén 1848.­­*• Kossuth Lajos, elnök. — A 31-dik honvédzászlóaljnak (alakulás helyül Nagyvárad volt kitűzve) törzs és főtisztjei ezennel felszólíttatnak hogy Tasnád­­ra,Középszolnok megyébe siessenek, hol a jelen viszonyok követe­lése következtében a zászlóalj összecsoportosul, s ott magukat Décsey László országos kormánybiztosnál jelentsék. Ha Nagyváradon a 31-dik zászlóaljtól már úton ezek s talán fő- és altisztek is volnának, azonnal útnak eredve Tasnádra sies­senek. Pest, oct. 15-én 1848. — Nádosy Sándor. — A miskolczi tanítóképző intézetnél megürült egyik tan­székre Grimm József, a szegedi tanítóképző intézetnél meg­ürült egyik tanszékre Lubrich Ágoston helyettes tanári mi­nőségben ezennel kineveztetnek. — Csörgő Anna tépetet és pólyát, Hoffmann Ferencz 50 akó bort adott a honvédek számára. — Gombos László osztályfőnöki állomásában meghagyat­va számfeletti nádorhuszár-ezredesnek , B­a­­­ás Konrád 2-ik szé­kely határőri alezredesnek s ministerialis tanácsosnak, Halzl Já­nos hadi vezér-ügyvédnek, s Tanárki József és Németh Já­nos őrnagyoknak neveztettek. —.A zempléni hölgyek, gr. Török Bálintné és Berger Aloj­­zia tépetet és ruharongyokat adtak a honvédek számára. — Beöthy Ödön biztos jelenti, hogy a székely katonaság , oct. 9-kén a szenttamási szerb rablókkal összeütközvén, a zsák­mányot nyert holmik eladásából befolyt 719 pft 3 krt a haza oltá­rára ajánlották. Pinkovics Dénes kalocsamegyei áldozó pap a honvéd 2-ik zászlóaljhoz rendes katonának soroztatta magát.­­ Miniszerelnöki meghagyás következtében kineveztetett egy bizottság, mellyre a szerencsétlen sorsra jutott debelb­ácsi köz­ség fölsegélésére begyülendő adakozások fölosztása bízatott, e bizottság elnöke Varga Ferencz, tagjai Tichy Károly és Steingasz­­ner Ferencz, mi is a hírlapok utján közzé tétetik. Nyújtsatok se­gélyt polgártársak e nyomorba taszított lakosságnak, kik áldoza­tul estek, mert hazájuknak tántoríthatlan hűségű fiai valának. Gyűjt­­­setek pénzt, életet, a mit tudtok, a küldöttség hazafiai kötelessé­gét pontosan fogja betölteni, s igazságos arányban fölosztandja a szerencsétlenek közt a begyülendő segedelmezést. *) — A Prágában fekvő nádorhuszárainkból egy fél század át­hatva a honszeretet forró érzetétől, több helyekeni nagy számú el­lenálláson vitézül áttörve, veszteséggel ugyan, de mégis a hőn szeretett övéikhez hónuk megmentésére — magyar hazánkba sze­rencsésen elérkeztek. Vegyék azért az egész fél század lelkes vitézei a honvédel­mi bizottmánynak a haza nevébeni elismerését, s szíves köszönetét. Minek következtében addig is, míg minden vitézeit kellőleg meg­jutalmazhatná e haza, a honvédelmi bizottmány az említett fél szá­zadban következő előléptetést tett:­ Sr­ét­er Lajos százados őrnagygyá, s a Pozson megyében alakuló Frangepán-csapat vezé­révé ;Dessewffy Dénes alszázadossá, s az átjött század pa­rancsnokává ; Szentpétery Sámuel, és Lázár Sándor őrmesterek pedig hadnagyokká neveztettek ki. Budapest, October 16-án 1848. Az országos honvédelmi bizottmány, Kossuth La­jos elnök. —­ Midőn az országos honvédelmi bizottmány Irányi Dá­niel teljhatalmú kormánybiztosnak a gallicziai szélekről fenyegető rabló betörés ellen tett sikeres elrendezéseit, és gondos utóintéz­kedéseit egészen helyeselné, kedves kötelességének ismeri Irányi Dániel kormánybiztosnak lelkes cselekvősége, eszélyes intézkedé­sei, és mindenben erélyes eljárása felett azon méltánylását kife­jezni , mellyel a polgári érdemeket tisztelni, minél komolyabbak a pillanatok, annál szentebb kötelesség. Pest, oct. 17. 1848. az or­szágos honvédelmi bizottmány, Kossuth Lajos, elnök. — A honvédelmi bizottmány részéről ezennel közhírré tétetik, hogy Hodzsa hivatalától elmozdított Verbicza sz. miklósi lelkész, mint bebizonyított bujtogató és néplázító, czinkos társaival Stur­­ral, és Hurbánnal együtt mint honárulók, és a hazára, honpolgá­­ r) Nem ártott volna, a Közlönyben azt is olvashatni, hová küldendők az adakozások ? — Aszerk.­ ogva protestáns hitvallását úgy tarthatta meg m­int széles: Austriában egy népség sem, mely­yek pedig nem kevesb­bé protestánsok voltak gyszer, mint ő maga? kik az oláhot megintenék, ne le-e­gyen a vad állatnál is hálátlanabb , s ne berzenkedjék azon kor és rendszer ellen, melly­et legelőször annyi jogokkal­­halmozta,­mennyiek­ az er­dély­i b­ér e­z­eken túl érj­szakra, keletre és délre soha­, még soha nép­ég birtokában nem voltak; S ha volnának illy ember­­szeretők, a csoda rögtön megtörténnék, t. i. legbékésebbek volná­nak azok, kik által a bécsi politica győzni akar, s meglehet, egy időre, fog is. Hunfalvi Pál.

Next