Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)

1848-10-22 / 98. szám

98. szám, Pesten, vasárnap October 22.1848-Megjelenik, hétfőt kivéve, naponként. Mindenféle hirdetmények felvétet­nek; négyszer halálozott sorért 3 pgő kr., kettős hasába sorért pedig 6 pgö kr. számíttatik. Előfizetési díj félévre Budapesten házhoz hordással boríték nélkül 8, postán borítékban hatszor küldve 10, kevesebbszer küldve 9 pgo ft. Előfizethetni minden postahivatalnál , helyben a kiadóhivatalban.­ Egye­­tem-utcza, 90. szám, első emelet, előbb Almási-, most a pesti takarék­pénztár házában. PEST , OCT. 21. Magyar seregeink eddig talán Bécs alatt állnak, vagy vívnak, a mint saját politikánk eszélyessége s a testvéri kötelesség kívánja; vagy talán tovább is nézői szerepben maradandnak, mint azt sere­günk szükséges s osztrák testvéreink óhajtandják. Ha csatára kerül a dolog, ez valóságos szent harcz lesz , mellyben az egyesült magyar s osztrák nép mérkőzni fog a zsar­nokság pogányaival, kik a szabadságot keresztre feszítők, nehogy megváltsa a világot! E harczban — hogy igy mondani szabadjon — az idő saját két gyermeke, múlt és jövő , fog egymással küz­deni. A múlt, mellynek neve: királyi önkény, katonai kényuraság, és aristocraták dölyfössége, tábort vezetend a jövő ellen, mellynek neve: népszabadság, nem­zeti függetlenség, s polgári egyenlőség. Soha ennél nemesb kenet nem szentelte meg a kiontott vért, és soha embergyilkolás isten előtt könnyebben mentséget nem ta­lál, mint ha azok vére ontatik, kik az isten által eredetileg minden embernek ajándékozott szabadság ellen gyilkot ragadnak, hogy néhány királyt, főherczeget, vagy a főnemességet újabb hatalomra emeljék annak csontjain. Ez igazán isten nagyobb dicső­ségére történik . Eddigelé a harczokat csak a királyok szeszélye, dics- vagy boszúvágya, s néha kincs utáni szomjuk intéző. A népek ritkán tudták a valódi okot, s még ritkábban éreztek szeretetet ahhoz, kiért vívtak, vagy gyűlölséget, kik ellen fegyvert ragadtak. A ki­rályok hitvány csordának tekinték őket, parancsoltak velök s száz­ezreknek kelle elvérzeni, gyakran nevetséges ok miatt, soha pedig saját hasznukért. Mutatja a történetírás — ez a királyság halálos ítélete! Most az idők változtak. A népek fölnyiták a papi babona s mesterkélt butaság ragaszával leszorított szemeiket, s mérlegbe vetik az igazság kardját az elavult ócskaságok kígyó csábjai elle­nében. Látják, hogy a föld elég nagy, s minden nép barátságosan megfér egymás mellett: miért gyűlölnék tehát szomszédaikat, testvéreiket ? Látják , hogy egyiknek a szabadság s függetlenség épen olly szükséges, olly nélkülöz­hetsen, mint másiknak: miért tör­nének tehát egymás ellen ? És látják, hogy az eddig egymás kö­zött dúlt szeretetlenség őket szegényekké, szolgákká téve, csak a fejedelmeket gazdagította meg s tette hatalmasokká. Ezek pedig nem gondoltak soha a nép javával. Ha kenyeret kért tőlök, fölemelték ásó árát; igazságért folyamodott, s mély tömlöczben nyert reá feleletet; és szabadságot követelve,a vérpadon a bakó tanította meg engedelmességre! Ezeket élte, olvasta a nép, s megváltozott veséig, szívben, lélekben. Ma többé nem fog fegyverbe szállni, puszta királyi parancs­szóra; nem emeli föl karját testvérére, mert két fejedelemnek tet­szik egymás ellen torzsalkodni, s nem harczol olly érdekekért, mellyek önmagára közönösek, vagy épen károsak. A nép ma csak ellenségei ellen kel föl, s csak azokkal mér kardot, kik az ő sza­badságát s függetlenségét láb alá tiporva, szolgává akarják tenni, jutalmul eddigi jámborságáért, s előjeléül jövő boldogságának! Hasztalan többé a fejedelmi tekintély, s régi mesék magya­rázata : a nép ellenségeit többé egyik sem fogja megmenthetni. A népek megérettek, jobban szeretni a szabadságot a királyság aranyos köpenyénél, s a bíborszék bársony redői közé hasztalan búvik többé az udvari ármány; vesznie kell, a nép haraga ulúl fogja őt ott is érni ! S igy fogja isten és a magyar, osztrák nép haragja utál érni a schönbrunni camarilla gazsagait, azon harcz, melly talán Bécs városa falai alatt e napokban vívatik. A szabad görög köztársaságok aranykorszaka óta nem is látá azt a világ, hogy két nép segítségére jó egymásnak, együtt vívni a szabadságért, együtt megsemmizni azon gazságot, melly 7 hónap óta a királyi szentszék bársony függönyeinek zsinórából fon hurkot Austria s Magyarország ifjú szabadsága megfojtására. Két nép, melly fejedelmei néha balga, gyakrabban átkos poli­­tk­ája miatt századokon át gyűlölte egymást; két nép, mellyet sem közös származás, sem múlt vagy dicsőség nem vonz egymáshoz, csak a közös szolgaság ten ismeretesekké; két nép, mellyet az ud­vari ármány megannyi vérengző tigrissé akart tenni, hogy egy­mást szétmarczangolják! Ez hallatlan, példanélküli a történetirásban ! De annál szebb, magasztosabb a jámbor ember előtt, ki hiszen a zsarnokság közel halálában s a népszabadság közel föltámadásában ! És annál hatalmas a bizonyítványa a népek józan értelmének, mellyet csak a királyok álnoksága tartott olly sokáig fogva, annál villanyzóbb lesz egész Európára nézve, látván benne tükörként te­endőiket a népek, hogy mitévők legyenek ők is, ha az udvarok sza­badságuk ellen összeesküdnek ! És legnevezetesbb esemény leszen ránk s Austriára nézve! Mert ez a szomszédokból testvéreket csináland, a régi ellenségek­ből örökös frigyeseket! — Ha szabadságunk, nemzeti önállásunk biztosítva teend, mi szolgáltathatna tovább is visszavonásra alkalmat közöttünk? — Ha e kettőt megnyertük, mi lehetne az, min ismét meghasonlanánk ? Mihelyt Austria népe Magyarország népé­vel fog kezet, a köztünki bonyodalmak kiegyen­lítésére bizonyára rögtön tapasztalandja, hogy valamint igazaiból a magyar soha vérével sem engedett semmit, úgy a jó szomszédság s igaz testvériség bizonyságáél megtenni s áldozni is fog mindent, hogy Alist m­ák­ segítsen, s őt ve­lünk együtt boldoggá tegye! — Á. E. BUDA, OCTOBER 18. Valahára, ismét szabadabban lélekzünk!... Környékünk határiról kissé tovább vonultak a vész sötét fel­legei; látkörünk újra tisztább , tágasabb jön. Használjuk föl azért ez alkalmat, s vessünk egy pillantást a távolba is, a Királyhágón túli béretek közé, hol a néplázadás pusztító tüze, magas lángokban csapkod immár. A reactiónak előttünk már egészen nyitva álló tervében, két fő tényezőt találunk, miket a legnagyobb biztossággal jelölt ki, mint csalhatlannak hitt eszközöket, ismert czéljai kivitelére. E két eszköz: az idegen ajkú népek, s idegen szellemű ka­tonaság. Irányunkban, mint a következés megmutatta, egyiket sem­ használhatták föl azon sikerrel, me­lyet tőlök vártak. De annál fé­nyesebben ütött ki részökre az eredmény, Erdélyben. Nem csoda. E béretek, két millióból álló lakosságának csak egy harmada magyar; háromszázezer szász, a többi mind oláh. A páriákon kívül, alig van szánandóbb nép a föld hátán, mint az erdélyi oláhság. Semmi nyoma benne azon fönséges tu­lajdonnak, mit az emberben szellemnek szoktunk nevezni. Egye­dül csak természeti ösztönének él, s ha ez ki van elégítve, járom­ba foghatod mint a marhát, melly­töl valóban csak annyiban kü­lönbözik , hogy beszél; de nyomorú élete nem egyéb, a legszo­rosabb értelemben vett állati tengésnél. E nép olly hosszú idők óta húzza már a földesurak keser­ves igáját, s a közép­kor hűbérrendszerének bilincsei alatt nyö­gött egész mai napig. De ő nem panaszolt, nem zúgolódott: egy darab málékenyér, egy ital pálinka, elfeledteté vele a nehéz robot minden fáradalmait. És azt mondják: e nép föllázadt sértett, nemzetisége védel­mére , s fegyvert ragad ellenünk, hogy boszút álljon a nemzeti jogain ütött csorbákért. E nép mellynek nemcsak hogy nem­zeti jogokról fogalma nincs, de melly, polgári, sőt emberi jogait sem tanulta ismerni. Ne akarjatok bennünket még most is ámítani! Miért vona­kodtok igaz nevén nevezni a gyermeket, hiszen gyalázatos álar­­czotok úgyis lehullott már. Az udvari boudoire választott biztosa, Urbán, nem vezére, hanem szítója volt e lázadásnak; ő vette föl nyugalmából a sze­gény földnépet, melly magától bizony soha meg nem mozdúlt vol­na , nem, kivált most, midőn szabaddá lett; mellyből ő ugyan csak annyit ért, hogy a mogyorófa sceptrummal járó urasági haj­dú nem fogja többé kunyhójából kiránczigálni. Urbán és czinkos társainak ocsmány hazugságai forralták méreggé e phlegmaticus nép ereiben a hideg vért, és korbácsolták benne dühvé az indula­tot , hogy felingereljék ellenünk, mint szokták vérszín­kendővel felbőszíteni a vadállatot. A tűzhelyei mellől felzaklatott népet, September utóján Ba­­lázsfalvára csődité a pártütő alezredes , hol összegyűlniük, (mint a jegyzőkönyv mondja) ,,a magyarok terrorizmusa kénysze­rítette, mert már annyira elnyomtuk, meggyaláztuk és szorongatjuk folyvást az oláh népet, annyira erőszakos­kodunk rajta, üldözzük és öldököljük, hogy ezeket tovább nem tűrhetve, szomorú helyzetükről tanácskozni, sorsuk javításáért felsőbb helyen felszólalniok kelle.“ Lehetlen, hogy keserűen ne kaczagjunk föl, a nevetségessé aljasult gazságon, melly e vádakat emelte ellenünk. Átbetűztem a balázsfalvi gyűlés határozatait, mert azt hit­tem , hogy imént említett hét bűneinkre, ott fogom megtalálni a rettenetes adatokat. De ezekről hallgat az írás. Azt azonban kive­hetni belőle , mikép a terrorismuson, kormányunk azon intézke­dését értik, melly a hazaárulókat rögtönítélő törvényszék elébe állítja ; erőszakoskodásnak pedig az újonczállítási törvény végre­hajtását nevezik. Valóban, egy olly féraában, ki a legigazságtalanabb zen­dülésnek élére mer állani, föltettünk és méltán megvártunk volna annyi észtehetséget, hogy ellenfele irányában támasztott vádjait, bár sophismákkal csűrve csavarva is, de legalább indokolni fogja. Lám Jellachich nem vádakba keresett okot berohanásának, hanem kimondta, hogy ö „im Interesse der Gesammtmonarchie“ működik. Azt pedig igen bölcsen tudjuk mindnyájan, hogy az összes monarchia palládiuma alatt a camarilla guggol, s hogy az ő „Interesséje“ nem más, mint, a népeket az absolutismus igájába újra visszahajtani. Kár volt ezt nyiltan be nem vallania Urbánnak is, annyival inkább, mert a bécsi cabinetben készült, s a nép tanácskozása eredményének hazudott balázsfalvi végzemények elég világosan hirdetik e törekvés czélját. Nem lesz fölösleges, megismerkednünk ez oláh decrétum­­mal, mellynek pontjai, a „Siebenbürger Bote“ legközelebbi száma szerint következők: Az oláh nép, (s. Urbán) kinyilatkoztatja: 1. Az unióról, melly ellen mindig protestált, s mellynek tárgyalásakor az országgyűlésben részt sem vett, nem akar tudni semmit. 2­. A magyar ministeriumot, mint a melly az úniópak kifo­lyása , (kérem, kérem édes Urbán úr!) nem ismeri el, hanem 3. Egyenesen a királytól akar függeni, kinek parancsait, csak a Generalcommando útján fogadja el. 4. Rendeljen ő felsége egy közönséges oláh népgyűlést, hogy ott, nemzeti érdekeikről tanácskozhassanak, és újabban megerő­­sittessék a májusi gyűlés által kinevezett oláh „comité“, mellyet a magyar kormány olly embertelenül üldözött. 5. Az oláhok, szászok és székelyek lélekszám után válasz­tandó képviselőiből , hivassák össze erdélyi országgyűlés, hol a hon jövője felett intézkedhessenek. 6. Az osztrák alkotmány, mint Erdélyre nézve is érvényes, kihirdettetik. 7. A három nemzet közös egyenlő számmal választott tagok­ból , állíttassék fel egy ideiglenes kormány, melly az állandó igaz­gatás rendezéséig, az országügyeket vezesse. Éljen az osztrák alkotmány! (Aláírva : a balázsfalván összegyűlt románok.) És azóta hogy Balásfalván ezek történtek, a főlingereit olá­hok bántódás nélkül barangolták be völgyeit a bérezés házának, és hozzájuk csatlakozásra kényszerítettek több magyar falvakat is. Fegyvereket kovácsolnak maguknak, sárgafekete zászlókhoz oláh parancsnokok alá esküsznek, s addig is, míg rendszeres hábo­rút kezdenének a magyarok ellen, élnek fegyverrel és méreggel. Határőreik­­ elfoglalták Erdély legnevezetesebb erősségét, Gyulafejérvárt, hol minden munitiót halomban készen találtak, és most teljes biztosságban ülnek a megvíltatlan vár falai közt, melly­nek bástyáira ágyúkat szegeztek ki, a magyarok ellen. Hogy a magyarok e lázadási áradatnak sikeresen ellenáll­hassanak, arról szó sincs. Hiszen a megyetisztek, kik a népet lel­kesíthetnék, kik a fölkelés élére állhatnának, széltére szökdösnek meg hivatalaikból. A főispánok egy része reactionárius, más ré­sze gyáva félénk, s útjunkon meg lehetne számlálni azokat, kik igazán velünk tartanak. Ehhez még a sok Jósika Lajosok, Wesselényi Farkasok, Te­leki Miklósok, és egy sereg szegény gróf és báró, kiknek szemei a camarilla egyik leggazabb tagja, Jósika Samu intésére fordúlnak, mint szél után a toronyvitorla. Az egyetlen székely elem marad hát még, mellyben bizal­munkat vethetjük, s úgy hajlik, ezeket is le akarják fegyverkeztetni, azon ravasz fogással, hogy miután úgyis a katonáskodási teher elviselhetlensége ellen panaszkodnak, tehát kívánságukat a kegyes bécsi udvar teljesíti, s a fegyverviselés alól fölmentetnek. Azonban sokkal több, éles látású becsületes embert ismerünk a derék székelyek soraiban­, mintsem elhihetnők, hogy e csellel sikerülend nekik a vitéz népet, magukra nézve ártalmatlanná tenni. Mind e mellett is, tökéletesen meg vagyunk győződve, mi­kép a királyhágóntúli zendülés csak akkor fog lecsillapulni, ha ki­­rákól mi lépünk föl, és pedig minél gyorsabban, s minél nagyobb erővel.­­*■ Az erdélyi hydra egy másik fejéről, s szász lázadásról kö­zelebbről fogok szólni. — Szathmáry Károly, Bécs. Előttünk feküsznek a bécsi lapok, mellyek tar­talmáról ítélve, az egész város h­aoshoz hasonlít, mellyből alkal­masint nem világosság, hanem sűrű sötétség fog kibontakozni. A gyűlés , az állandó védelmi bizottmány, s egyéb köz­befolyású testületek mind félszeg rendszabályok s ingatagság bélyegét hord­ják magukon. Schuselka bejelenti a gyűlésnek, hogy a frankfurti gyű­lés baloldalának 4 követe küldöttségképen megérkezett Bécsbe, a bécsi népnek legújabban tanúsított democrata törekvéseiért kö­szönetét és rokonszenvét nyilvánítandó. Az állandó bizottmány felszólíta a gyűlést, mikép szük­séges lesz a császárt egy futár által értesíteni, hogy a Bécs körül öszpontosult seregek miatt a városban a csend mindig nagyobb mértékben zavartatik, továbbá felkérni, hogy a katonaság az alkot­mányra feleskettessék, haladéktalanul egy uj ministerium alakít­tassák, s a horvát sereg minél hamarább eltávozzék. Melly indít­vány egyhangúlag elfogadtatott. Szegény bécsi nép ! A szabadság érzete Retna-tűz gyanánt ég keblében, 15,009, ember áll készen a bán vad csordájának megrohanására, s mi történik ? A gyűlés a Sicherheit­?-Aus­­schusstel várja az erélyes föllépést, emez pedig a gyűléstől, és igy a tétlenség alatt a rabló csapat keményen érezteti az aus­­triaiakkal vadállati dühét. October 6-dika nagyobb eredményeket ígért a februári na­poknál, de, mint látszik, hasonlít ezen nap egy iszonyú förgeteg­hez, melly dúló perczeiben a föld felületét a szeméttől megtisz­títván , áldást hozó cső helyett egy mindent elborító homályt szült. Latour vércseppjei harmatként kezdik a szabadság lombjait feléleszteni, a szent érzelem­ hajtotta nép viharként zuza szét az ő megsemmisítésére irányzott eszközöket, a fiatalság puszta kézzel győzte le a nyers zsoldos hatalmat, az absolutizmus gépezete meg­akadt, a minden gonoszságokat keltő dynastiafészek kim­ozdítta­­tott helyéből, s íme midőn a bécsi nép dicső tetteinek hite már a Rajna és Duna hullámain elterjedtek, szóval, midőn Frankfurt és Berlin koszorúkat kezde a bécsi népnek fonni, melly a szláv elem kigyófejét lecsapva, mintegy alapját téve le a teutonismus egy­sége és nagyságának. Bécset homály lepte meg, mellynek leple alatt az árulás szétszaggatott hálójának szálai csendesen szövet­nek össze. A barbár sereg több napok óta dúlja az austriai földet, a már szinte mindenéből kifosztott nép riadásai a bécsi barrk­ádo­­kat hasítják át, s mit csinál az országgyűlés, s mit csinál az ál­landó védelmi bizottmány ? tán seregeket gyűjt, a bán czinkosai ellen? dehogy gyűjt, dehogy gyűjt! Csendesen nézi Auersper­­get, ki az austriai sereget ezen minden emberi érzetet kivetkezett gyülevész néppel egyesíti. S miért tűri ezt az országgyűlés? Azért, mert a szegény bán az asylum kegyelmében részesült, s­ mint m ily­nemű emigráns szívesen láttatik, ki, ha magyar karok által, semmi­vé nem létetik, kétségen kívül emigránsi jogánál fogva Bécsbe vonuland, onnan a lelkes Aulait s minden egyéb szabad elemet ki­irtandó. A magyarok látván Bécs kétséges állapotát, bátor lovag módi­jára minden felszólítás nélkül siettek, a­k­i­e b­e­r B­á­n szemtelen lépéseinek megboszélására. Seregünk epedve várta a bécsi nappeli egyesülését, a szolgaság zsoldosainak szétszaggatására. De, mint látszik, sötétség szállotta meg mind a gyűlést, mind az állandó vé­delmi bizottmányt, melly a magyarok baráti kezeit hidegen visz­­szautasítá. Hiában! Bármerre fordítjuk szemeinket, mindenhol zavar és önmagokkal ellentétben álló rendszabályokra akadunk. Bécs, melly, ha akarta volna , csak egy kis erélyes lépéssel is, a­’ egész német elemet, úgy­szólván, a hozzá méltó fokra emelhette, közönösen nézte a dynastiának saját kárára történt sláv elemmek­ egyesülését, míg a szerencsétlen frankfurti gyűlés még sereget akar küldeni a re­­actionarius bécsi pártnak. Ezek olly ellentétek, mellyek a középkor történeteiben is alig találhatók, s mint látszik, ,ez mind a sátán utósó működése, melly halála közeledését érezve, őzönként találja ki rövid perczekig tartó fekete terveit. —Szabad Imre. 1 .­ ­ KÖZLÖNY p­1. Rendelet. A tiszántúli törvényhatóságok, mellyek ön­­énytes nemzetőreiket még ki nem indították, kivéve a magok vé­delmével foglalkozó felső vidéki megyéket, haladéktalanul küld­jék contingensüket, Máriássy János vezérlő őrnagyhoz, Aradra; a megtörténtről a hatóságnak értesítését a nemzeti őrségi tanács el­várja, Pesten, oct. 19-én 1848. Nádosy­ Sándor. — Miután a jelenleg már fenálló 38 honvédzászlóaljnál a fő­tiszti állomások mind betöltvék, több pedig egy ideig fegyver s ruhahiány miatt alakíttatni nem fog: felszólíttatnak mindazok,akik a honvédzászlóaljaknál főtiszti állomásokért folyamodni kívánnak, miszerint folyamodványaikat az országos haditanácsnak csak akkor nyújtsák be, midőn a zászlóaljak alakításának folytatása hírlapilag köztudomásúl fog tétetni. Pest, oct. 20. 1848. Nádosy Sánd.

Next