Kossuth Népe, 1945. április-június (1. évfolyam, 1-50. szám)
1945-06-09 / 33. szám
MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP I. évfolyam 33. szám Főszerkesztői Felkai Ferenc 1345 Június 9. szombat Irodalmi szemét (e) Sajnos, igaza van S. és B. Webb-nek, hogy ,,a történelemben az értelmiség vezetői, mint a kor uralkodó osztályának bérencei lépnek fel". Ez a vád nagyon fején találja a szöget, kivált ha az írókat és mindenféle betűvetőket is az értelmiség csoportjába sorozzuk. Már tudniillik ezeknek egy részét. Tisztelet dukál a néhányfőnyi kivételnek, amely szintén csak a szabályt erősíti meg. Sajnos, ezek a „bérencek“ a Szálasiharamiák és kézmosó pilátus-elődeik idején is hűek maradtak a webbi megállapításához. Elvet, inget s írógépszalagot váltani, egyformán könnyű és hasznothajtó. Elkezdték tehát gyártani a mindenféle könyvszemeteket, fércmunkákat és ponyva-tanulmányokat. Sajnos — és most már harmadszor írjuk le ezt a panasz-sóhajt —, a szemét eltakarítása szerfölött lassú ütemben történik. Amiképpen a valóságos, reális szemét is még mindig ott éktelenkedik, bűzlik és fertőz utcáinkon, tereinken és a házak udvarán, azonképpen nem történik gyors és erélyes intézkedés ennek az irodalmi szemétnek eltakarítására. Hacsak nem minősítjük szellem-higiénia szempontjából elegendőnek az indexre tett munkáknak pársoros listáit. Elég volt ebből a huzavonából, ebből az irodalmi és kritikai patópáloskodásból! Igenis, tessék azonnal és erélyesen cselekedni! Ha a bizottság, amelynek kötelessége ez az irodalmi szemételtakarítás, nem győzi a munkát, vagy olyan ingadozó lelkületű emberekből áll, akik nem mernek dönteni bizonyos kérdésekben, tessék kiegészíteni és kicserélni olyanokkal, akik kellő eréllyel és határozott célkitűzéssel állanak csecsemő-demokráciánk kiságya mellé. Nincs idő arra, hogy ezerféle mellékszempontot mérlegeljünk, amikor azok, akik annak idején efféle, idegenből importált szeméttel fullasztották meg a magyar olvasók öntudatát, nem voltak ilyen ingadozók és mérlegelők. Könyörtelenül ki kell irtani ezt az irodalmi szemetet, ezt várja, ezt követeli az új magyar demokrácia. De a közkönyvtárakat is tessék végigrazziázni: eltávolították-e a polcokról az indexre tett munkákat? Anatole France szerint „a szó: legyőzhetetlen fegyver. Nélküle a világ a fölfegyverzett barmok birtoka lenne. Ki tartja őket féken? Egyedül fegyvertelenül és meztelenül: a Gondolat." Igen, ilyen könyvekre szükség van. De az irodalmi szemetet tessék eltávolítani. Haladéktalanul! Új lakásrendeletet adott ki a főváros Június 20-ig minden 3 és több szobás lakást be kell jelenteni Szobánként 100 pengő igénylési díjat kell fizetniök az igénylőknek A főváros kiadta az új lakásrendeletet, melynek értelmében a kérelmek elbírálásánál nemcsak az új Nemzeti Hadseregben szolgálatot teljesítő személyeket, hanem a felszabadításért folytatott , harcban hősi halált haltak családtagjait és az ellenállási mozgalomban az illetékes Nemzeti Bizottság részéről igazoltan résztvevő személyeket is előnyben kell részesíteni. A korábbi lakásukba való visszahelyezésüket kérő személyeket az 1944 március 19. után elhagyott lakásba akkor is vissza kell helyezni, ha a szóbanforgó lakás, vagy annak egy része egyébként nem vehető igénybe. Ezt a rendelkezést egyszobás lakásoknál egyáltalán nem, egyéb lakásoknál pedig úgy kell alkalmazni, hogy a visszahelyezés során a visszatérő bérlőnek két-, vagy háromszobás lakásból egy , szobát, négyszobás és ennél nagyobb lakásból pedig két szobát kell juttatni, kivéve, ha a visszatérő bérlő indokolt lakásszükségletét egy szoba is kielégíti. A választási joggal a viszszatérő bérlő élhet, kivéve, ha a lakásban lakó egy vagy több személyt foglalkozásának gyakorlása a lakás beosztása, vagy egyéb körülményekre való tekintettel egyes meghatározott szobák használatához köti. Olyan esetben, ha már kijelölt bérlő van és más igényjogosult kéri a bérletet, a kérelmező igénylési díjat fizet. Ez a díj: Egyszobás lakásnál — 100 pengő, kétszobás lakásnál — 200 pengő és minden további szobával 100-100 pengővel emelkedik. Ez alól kivétel, ha a kérelmező szegénységi bizonyítványt mutat fel és egy szobát igényel. Kivétel az is, ha valaki korábbi lakásába való visszahelyezését kéri. Amennyiben ingóságok használatának engedélyezésére irányul a kérelem, további 200 pengős igénylés fizetendőAz igénylési díjakat a benyújtáskor kell megfizetni. Minden házmegbízott június 20-ig köteles az illetékes lakáshivatalhoz az összes háromszobás és nagyobb lakásokat bejelenteni. Az új rendelet kihirdetése napján lép életbe. A közönség falragaszokon értesül majd ennek időpontjáról. Szigorú gabonabeszolgáltatási rendelet készül Az öt nagyhatalom San Franciscóban megegyezett a vétójog kérdésében San Francisco, jún. 8. A Francia Hírszolgálati Iroda jelenti: Az öt nagyhatalom képviselőinek csütörtöki értekezlete mindössze húsz percig tartott. Az értekezlet után Stettinius külügyminiszter közölte a sajtó képviselőivel, hogy az öt nagyhatalom megegyezett a vétójog kérdésében. ■XA vétójog tulajdonképpeni problémájáról, illetve annak részleteiről úgyszólván semmi sem jutott nyilvánosságra. Az angol és amerikai lapok célzásaiból arra lehet következtetni, hogy a legfelsőbb tanács elé kerülő ügyek tárgyalásának ellenzési jogáról volt szó. A napokban az amerikai sajtóban sok cikk jelent meg arról, hogy állítólag a san franciscói értekezlet éppen a vétójog körüli vita miatt zsákutcába jutott. A június 7-én megtartott öt nagyhatalmi értekezlet után a szovjet küldöttség szóvivője a következő kijelentést tette: — Szovjet-Oroszország a vétó kérdésében ragaszkodik a jaltai határozathoz. A válasz tehát nem jöhet Moszkvából. Londonra és Washingtonra tartozik, hogy megadja a választ. Január 31-re készül el az új Duna-híd A Parlament és a Batthyány-tér között épülő cölöphíd munkálatai a legújabb megállapítások szerint január 31-re készülnek el. Úgy ennek a hídnak, mint a többinek helyreállításához olyan faanyagra van szükség, amelyet most beszerezni nem tudnak, ezért elhatározták, hogy a rommálőtt házak tetőgerendáit és egyéb alkalmas faalkatrészeit kitermelik és a hídépítőknek rendelkezésére bocsátják. A hidak felépítésében részt vesznek a magyar hadsereg hidász- és utász-alakulatai. Az ideiglenes hídépítéseken kívül folyik a régi hidak helyreállítása. A roncsok kiemelését orosz hidászok végzik. A Ferenc József-hídhoz szükséges vasanyag hengerelésével a Ganz-gyár június és júliusban készül el. Ugyancsak folyik annak az úszódarunak az építése is, amely a hidak helyreállításához szükséges. A főváros minden rendelkezésére álló eszközzel szorgalmazza a hídépítés munkájának meggyorsítását és rendelkezésre áll a közlekedésügyi minisztériumnak mindennel, ami a hídépítést meggyorsíthatja. *