Kossuth Népe, 1947. július-szeptember (3. évfolyam, 36-89. szám)

1947-07-07 / 36. szám

A szocialisták az egész világon békét hirdetnek állapította meg Marosán György a Beszkárt üzemi gyűlésén Vasárnap délelőtt 10 órakor a Nemzeti Sportcsarnokban a Szociál­demokrata Párt közlekedési alkal­mazottai üzemi pártgyűlést tartot­tak, amelyen részt vett Bechtler Péter alpolgármester, Miliők Sándor, Marosán György, Fellner Jenő vezérigazgatóhelyettes, Kis­házi­ Ödön szakszervezeti elnök, Tóth Mihály bizottsági titkár, párt­­titkárok és üzemi megbízottak. A gyűlés a Himnuszszal kezdődött, majd Miliők Sándor bevezetősza­vaiban méltatta a nap jelentőségét, amikor zászlót avattak, amely hi­vatva van ara, hogy erőt adjon a fokozott küzdelemre. Kitért a mindjobban elszaporodott üzemi gyújtogatásokra és kijelen­tette, hogy a kispesti remiz égése, a Hofherr és a Ganz titokzatos gyújtogatói ellen fokozott erővel kell fel­­lépnünk. Majd Marosán György főtitkár­­­helyetttes, nemzetgyűlési képviselő emelkedett szólásra és hangoztatta, hogy a törvény most a nép kezében van és az ország jövőjéért maga a nemzet a felelős. Jelenleg elkeseredett harc folyik — mondatta Marosán —, mert a varjak és h­ullamadarak még itt repkednek a fejünk fölött egy süllyedő osztály képé­ben, nem ismerve sem Istent, sem embert, újabb háborúra uszítanak. A háború nem old meg problémá­kat és célunk elkerülni ezt, a leg­borzalmasabbat. Az egész világon a szocialista milliók békét hirdet­nek. Beszéde végén Marosán szólt a Szociáldemokrata Párt történelmi múltjáról és felszólította a résztve­vőket, ne menjenek el behunyt szemmel az aknamunkák mellett. Nem szabad hinni a jobboldali propagandának, mely Horthy és Bethlen igazát hirdeti. Beszámolt még külföldi útjáról és kijelentette, hogy Ukrajnán kívül nincs ennyire lerombolt és tönkre­tett ország, mint Magyarország. A zászló felszentelése után Leho­­tav Árpád elszavalta licitál Jenő „Szabadság“ című költeményét, majd Bechtler Péter alpolgármester beszélt a szocializmus útjairól. Utána Mil­ók Sándor emelkedett szólásra és zárószavaiban megemlé­kezett a Szociáldemokrata Párt küz­delmes éveiről és jelenlegi nagy hi­vatásáról, a béke és jólét biztosítá­sáról. Az üzemi dalárda eléneklete a Marseilles-t, az Internacioná­lét és ezzel végetért a Szociáldemokrata Párt Beszkárt üzemi gyűlése. „­Ne vegyetek részt Francoék választási cirkuszában­­“ Párizs, július 5. A Spanyol Kommunista Párt ér­tesítője, a Mundo Obrero jelentése szerint Spanyolország nagyobb ipari központjaiban az utóbbi na­pokban röpcédulákat szórtak szét, amelyek felszólítják a spanyol népet, ne vegyen részt Francoék „cinikus választási cirkuszé­­m szavazás napja, július 6-a, legyen a Franco-ellenes harc napja A röp­cédulák felhívják a lakosságot, ne felejtse el, hogy több mint másfél­­millió polgárt fosztottak meg szava­zati jogától, és a munkások és köz­társaságiak sem szólásjogot, sem sajtószabadságot nem élveznek. Az elnyomás viszont fokozódik és ez­rével tartóztatják le a rendszerrel elégedetlenkedőket. (MTI) Véget értek a török-amerikai tárgyalások Ankara, július 6. (AFP) Tájékozott körökben úgy tudják, hogy a­­ török-amerikai vezérkari megbeszélések végett értek és a Tö­rökország szükségleteit tanulmá­nyozó amerikai küldöttség is befe­jezte munkáját. A közeli napokban diplomáciai egyezmény aláírására kerül sor. Megerősítették a hírt, hogy az amerikai kongresszustól Törökor­szág segélyezésére megszavazott százmillió dolláros összeget kizáró­lag katonai és stratégiai célokra fordítják. A Törökország gazdasági helyreállításához szükséges fedeze­tet a Nemzetközi Újjáépítési Bank és — egyes körök szerint — a Be­hozatali és Kiviteli Bank fogja biztosítani. (MTI) Lapzártakor jelenti MOSZKVA: A Szovjet-Unió déli területein július elsejéig másfélmillió hektárnyi területet arattak le, hektáronként 14—20 mázsa búzával. A Szovjet-Unióban folytatják a vas­utas otthonok építését. POZSONY: A Cyrankiewicz miniszterelnök veze­tése alatt álló lengyel kormányküldött­ség Prágából visszautazott Varsóba. A Csehszlovákia és Lengyelország kö­zött létrejött pótegyezmény teljes mér­tékben biztosítja a Lengyelországban élő csehek és szlovákok nemzeti, poli­tikai és gazdasági életének fejlődését. VILÁGTÖRTÉNELEM a látusiakért Délután három óra: Hullámfürdő Kánikula Ember ember hátán. Aki korábban jött, az boldogan elnyu­jtózkodott a forró kövön, a többiek már csak ülnek. Lépcsőfokon, po­ros tűben, a kiválasztottak pedig kereken a m­ederek­ szélén és csiklandoztatják a tal­pukat a hullámmal. Zaj. Visongások, nevetések, pillanatonként lehuppan a csurdán valaki és sikít, mint egy megőrült mozdony, gömbölyű har­ag görlök ringanak összes ringóságaikkal, anyák hajkurásszák gyermekeiket, zsíros papírok és hajhálók boldog egyetértésben pihennek, vörös lábkörmök villannak, nyolc­van­­kilós hölgyeken harminc centiméter karton mint fü­rdőtrikó. Boldog békebeli vasárnap Csakhogy... Balszomszédom a kövön, egy pár férfiláb. Izmos, barna karcsú boka, hanem a láb­fej... hol vannak az ujjak? Érthetetlen, torz anatómiai ábra. Csontok, gumók, vörös sebhelyek szövevénye. — Ukrajna, büntetőszázad — mondja csen­desen valaki a könyököm mögül. Fiatal férfi válaszol a tekintetemre. Aztán folytatja: — Nem csupán én vagyok így. Nézzen csak körül. Nem, ne az arcokra, a lábakra nézzen. Az arcok legfeljebb arról beszélnek, milyen jó így elnyúlni és süttetni magát az em­bernek a nappal, egye meg a fene a szabó­részletet és a villanyszámlát, remek a bécsi* szelet és a meggyespite, amit otthon csoma­goltak, csinos a Muci zöldpettyes shortban. Az emberek gyorsan felejtenek. Mert felej­teni akarnak. De az, ami volt, ami végig­­viharzott rajtunk, hogy úgy mondjam, a tör­ténelem — és Itt kesernyésen húzza el a száját — a lábujjainkra van írva... Eddig tíz állam jelentette be részvételét a párizsi értekezletre London, július 6. Az angol rádió jelentése szerint eddig tíz állam jelentette be rész­vételét a Marshall-tervről szomba­ton kezdődő párizsi értekezletre: Írország, Olaszország, Portugália, Törökország, Belgium, Hollandia, Görögország, Luxemburg, Svájc és Izland. Londonban úgy tudják, hogy Finnország nem zárkózik el a meg­hívás elfogadása elől. Közép- és Kelet-Európából nem várható ha­marosan válasz. Londoni körök tu­domása szerint Magyarország és Lengyelország hivatalosan még nem foglalko­zott a kérdéssel. Belgrádi jelentés szerint nem va­lószínű, hogy Jugoszlávia csatla­koznék a javaslathoz, amelyyek el­fogadása zavarná ötéves gazdasági programmjának menetét. Az Uni­­versul szerint Románia Molotov külügyminisz­ter álláspontját képviseli a Marshall-tervvel kapcsolatban. A dán kormány hozzájárult ah­hoz, hogy Norvégia kezdeményezé­sének megfelelően, szerdán Kopen­­hágában összeüljenek Norvégia, Dá­nia és Svédország képviselői a jú­lius 12-én kezdődő párizsi értekez­letre szóló brit-francia meghívás megvitatására. (MTI) Finnország nem vesz részt a párizsi megbeszéléseiben Lipcse, július 6. A lipcsei rádió finn kormánykö­rökből vett értesülésre való hivat­kozással jelenti, a finn kormány szombaton este elhatározta, hogy nem vesz részt a Marshall-tervről Párizsban tartandó megbeszéléseken. (MTI) Hétfőn délelőtt van a hivatalos tű­zvizsgálat a kispesti remízben A kispesti Beszkárt remízben pusztí­tott nagyarányú tűzvész ügyében a rendőrség a legszélesebb körű nyomo­zást folytatja. Vasárnap délelőtt a budapesti főkapitányság bűnügyi osztályának csaknem valamennyi elő­adója benntartózkodott hivatalában és sorozatosan hallgatták ki az üzem alkalmazottait, valamint a remiz környékén lakókat. A délelőtt folyamán 81 egyén kihallga­tására került sor. A kihallgatásokkal egyidejűleg hozzá­kezdtek a leégett villamos kocsiszín be­omlott beton tetőzetének eltakarításához mert jelenleg a tűzvész helyén egy va­lóságos betonhegy emelkedik és­­mindaddig míg ezt a törmeléket el nem takarítják a részletes tűzvizsgá­­latra nem kerülhet sor és nem állapít­ható meg az a körülmény, hogy a tüzet gyújtogatás okozta-e vagy­ sem. A részletes tűzvizsgálatra hétfőn délelőtt kerülhet sor, amikor a romokat annyir­a eltakarít­ják, hogy a tűz fészkéhez hozzá lehet férni. ­ ÚTLEVÉL GYOR­SFÉNY­KÉP db db 15— Ft. 20— Ft. PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ Bartók Béla út 60 Tel.: 25S—430 Pazar új Júliusi nemzetközi artistámkor EGÉSZ NYÁRON NYITVA! HŰTÖTT NÉZŐTÉR! Zene: Déry Tibor As swing zenekara Tehát nézem a történelmet a lábujjakon Fekete, zömök férfi, jó negyvenes, lila csonkok az ujjai helyett. A másiknak laposra verve a lábfeje. Szörnyű! Húszéves fiúnarc félkörbe görbült, éles csont, akár a sarló, a nagyujja, a többinek csak a helye van meg. A másik húszévesnek felszaladtak az ujjal a lábfej közepére, mintha gombák nőttek volna egy oda nem tartozó testrészen­. Félelmes és groteszk. Fiatal lány szemérmes mozdulattal rúgja le a szandálját a medence szélén és gyorsan be a vízbe, össze-vissza görbült, kékes ujjak, püffedt párok, a kar­ján­ tetovált szám. Ukrajna, Bergen-Be­sen, Dachau Rongyokba burkolt emberek­­végtelen sora, félholt asszonyok vonszolják magukat, óneg, dermedt arcok a katonasapka alatt, megsemmisítő táborok és a front, az irgal­matlan télben — ezt látom a vidám pesti uszodában. Sokat beszélnek arról, hogy az emberek gyűlölködőek. Érthetetlen, miért marakod­nak annyit, képtelenek a józan* megegye­zésre, amikor most már van mit enni, fedél van a fejük felett, tömve a boltok, neon­­fény ragyog a mozik felett. Mintha közben semmi sem történt volna. Az emberek viselik az életüket. Most már rendesen esznek, öltözködnek, a munkájuk után látnak. Közben a cipőben nyomorékra vert láb­ujjak vannak. Jó lenne, ha ez gyakrabban az eszébe jutna — mindenkinek. Rögtön egyszerűbb, könnyebb — békésebb lenne az élet. IZSÁKY MARGIT Elfutotását Utemben biztosítsa IBUSZ útján Elsőrendű kakast és kitűnő ellátást szereznek az ország minden részében az IBUSZ budapesti irodái: Rákóczi ú­t 72—76 és vidéki Kossuth Lajos ucca 9 fiókirodái Bartók Béla út 11 Krisztina körút 141 Munkásutaztatás és nyaraltatás, Akaddémia u. 10. Tel.: 129­ 813 Vigadó u. 1—3 Vörösmarthy tér 7—8 Oktogon tér 3 Szt. István körút 21

Next