Koszorú Szépliteratúrai Ajándék a Tudományos Gyűjteményhez 20. (1840)
„Igazad van — monda helybenhagyólag így harmadik társ — asszonyaink csupa prózából állnak , ’s a’ szép mesterséget érdemszerint méltányolni nem tudó szegény teremtmények“—(Ostobák! ti suttoga ismét a’ rejtekben Castilda) — „Vedd-el — így dadog mámoros fejjel ’s elázottan a’ negyedik veddel az asszonytól szokott házigondjait és sokszor untató szerelmeskedésit ’s egyebet nem találsz rajta vesónélküli álorczánál.“ (Ez már több kettőnél — mond lassú hangon Castilda) „Szóval: szeretve tisztelt barátim! — igy szól befejezőleg Zenigo — igaz volt, marad is örökké , hogy a’ természet igen csekély észszel ’s még csekélyebb elmésséggel ajándékozta meg a’ nőket.“ — „Szemtelen!—dühöng Castilda—várj, ezért csak ugyan bűnhődnöd kell; mielőtt e’ hét lefolyt, megboszulom magam’ rajtad ; esküszöm, hogy asszonyi elmésség által lakolsz nemünk’ megbecstelenitéseért.“ — Tudva van az olvasók előtt, milly rendithessenek asszonyaink illy föltételekben, Castilda esküjét teljesítendő, tervéhez fogott. — Megkérte bátyját, menne jövő szerdán a’ zsibvásárra ’s szerezzen ott egy régi ajtót, melly a’mostani utczaajtó’ sarkához’s egész helyéhez üljék. Ez meglőn, a’ vásárlóit ajtó reményen felül néhol durva ’s csapszékhez illő festvényekkel vala kiczifrázva. Gondosan rejté ezen ajtót csintalan Castildánk , ki fondor tervele bátyját, szolgálóját ’s több hallgatag szomszédit’s szomszédnéjit beavatta, kik mindnyájan segédkezöket ígérték Castildának . . . Egy estvén (nem tudhatni honnét) kissé később érkezek haza Zenigo, de szemrehányások helyett ritka ’s eddig tán soha nem tapasztalt nyájassággal fogadtaték nejétől. Végződvén pedig a’ késő vacsorálás, mindketten lenyugvónak. — Igen éjfél lehetett, midőn Castilda rögtön felugrott ágyából ’s hangosan felkiálta: „Boldogságos szűz! oda vagyok! hamar gyóntatóatyát“ —Fékezzen e’ zajra szegény férje’s nejétől hirtelen bajának okát tudakozza, de ez még hangosabban kiált: