Koszorú Szépliteratúrai Ajándék a Tudományos Gyűjteményhez 20. (1840)

„Igazad van — monda helybenhagyólag így harmadik társ — asszonyaink csupa prózából állnak , ’s a’ szép mesterséget érdemszerint méltányolni nem tudó szegény teremtmények“—(Ostobák! ti suttoga ismét a’ rejtekben Castilda) — „Vedd-el — így dadog mámoros fejjel ’s elázottan a’ negyedik vedd­el az asszonytól szokott házi­­gondjait és sokszor untató szerelmeskedésit ’s egyebet nem találsz rajta vesónélküli álorczánál.“ (Ez már több kettőnél — mond lassú hangon Castilda) „Szóval: sze­retve tisztelt barátim! — igy szól befejezőleg Zenigo — igaz volt, marad is örökké , hogy a’ természet igen csekély észszel ’s még csekélyebb elmésséggel ajándé­­kozta­ meg a’ nőket.“ — „Szemtelen!—dühöng Castilda—várj, ezért csak ugyan bűnhődnöd kell; mielőtt e’ hét lefolyt, megbo­­szulom magam’ rajtad ; esküszöm, hogy asszonyi elmés­­ség által lakolsz nemünk’ megbecstelenitéseért.“ — Tudva van az olvasók előtt, milly rendithessenek asszonyaink illy föltételekben, Castilda esküjét tel­jesítendő, tervéhez fogott. — Megkérte bátyját, men­ne jövő szerdán a’ zsibvásárra ’s szerezzen ott egy ré­gi ajtót, melly a’mostani utczaajtó’ sarkához’s egész he­lyéhez üljék. Ez meglőn, a’ vásárlóit ajtó reményen fe­lül néhol durva ’s csapszékhez illő festvényekkel vala kiczifrázva. Gondosan rejté ezen ajtót csintalan Ca­­stildánk , ki fondor tervele bátyját, szolgálóját ’s több hallgatag szomszédit’s szomszédnéjit beavatta, kik mind­nyájan segédkezöket ígérték Castildának . . . Egy estvén (nem tudhatni honnét) kissé később ér­kezek haza Zenigo­, de szemrehányások helyett ritka ’s eddig tán soha nem tapasztalt nyájassággal fogadtaték nejétől. Végződvén pedig a’ késő vacsorálás, mind­ketten lenyugvónak. — I­gen éjfél lehetett, midőn Ca­stilda rögtön felugrott ágyából ’s hangosan felkiálta: „Boldogságos szűz! oda vagyok! hamar gyóntatóatyát“ —Fék­ezzen e’ zajra szegény férje’s nejétől hirtelen ba­jának okát tudakozza, de ez még hangosabban kiált:

Next