Közalkalmazott, 1969 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1969-10-08 / 10. szám

Érdemes volt . A meteorológia már az esős, hideg őszt jelezte, amikor a köz­­alkalmazott természetjárók II. or­szágos találkozójára sor került. A Hárshegyi Campingben vár­tuk az érkezőket, miközben na­gyokat sóhajtottunk, hogy csak el ne eredjen az eső. Szomorú emlékeink kerültek terítékre a tataiak érkezésekor, a múlt év találkozójának másnapjáról be­széltünk, amikor is teljesen el­mosta a zuhogó eső a programun­kat. Nem így történt! É s ez mind­járt javított a hangulaton is. Dél f­elé szépen kezdett felszakadoz­ni a felhő, s amikor az egyik csoportunk elindult, hogy Móra Gábor vezetésével megtekintse a Budai Várat, a nagyobbik csoport pedig sétahajón csodálja Buda­pest panorámáját — gyönyörű verőfényes napsütésben tehettük ezt. Este hét órakor álltuk körül a tábortüzet. A Könnyűipari Mi­nisztérium „Szocialista Kultú­ráért” kitüntetett Bartók kórusa adott itt a résztvevőknek színvo­nalas műsort, melyet sok-sok tapssal köszöntünk meg. A műsor után a társaság együtt maradt, s Peredi János bácsi vezénylésével a késő esti órákig énekeltünk. A csillagtúrázók korán keltek, hiszen már 7.30-tól kellett jelent­kezniük a pomázi iskolában fel­adataikért. S a tizenkilenc csapat a boríték kézhezvétele után töp­rengve indult el, hogy a tíz érintő pontot, de legalább a kötelező ötöt megtalálja. A kirándulók közül a zalaeger­szegiek és a nyíregyháziak Szent­endre műemlékeiben gyönyör­ködtek. A többség azonban a tú­ravezetőkkel elindult Pomázról a cél felé: Kőhegyre. S amikor a Petőfi emlékműnél szakszerveze­tünk elnöksége nevében köszön­tötte Körösi Tibor, a propagan­da-, kulturális és sajtóosztály ve­zetője a megjelenteket, már csaknem hatszázan hallgatták az ünnepi beszédet, majd a vidéki és budapesti résztvevők nevében­­ dr. Mihályi János és Németh La­jos sporttársak elhelyezték a megemlékezés koszorúját. A sikeres találkozó mintegy 600 résztvevője az élmények elmon­dásával talán újabb és újabb dol­gozótársuk érdeklődését tudják majd felkelteni, s ily módon még többen fogják megismerni ha­zánk szépséges tájait, városait, s megszeretik a testnevelésnek azt az ágát, mely az egészséges élet­mód kialakításában oly fontos szerepet játszik. (K. T.) 120 jogász találkozója • A Közalkalmazottak Szak­­szervezete Nógrád megyei Bizott­sága és a Magyar Jogász Szövet­ség helyi szervezete által rende­zett hagyományos jogásznapon dr. Prandler Árpád, a Magyar Jo­gász Szövetség főtitkára ismer­tette a magyar ENSZ-küldöttség tevékenységét, majd dr. Benedek Károly, az IM Törvényelőkészítő Főosztályának vezetője tartott tá­jékoztatást a jogszabályalkotás időszerű kérdéseiről. A találko­zón megjelenteket dr. Szabó Ist­ván megyei főügyész, a Megyei Jogász Szövetség elnöke köszön­tötte. Ostorcsattogtatás az alagútban . Őszi délután az üdülő társalgójában. Két beutalt beszél­get. Az egyik hetven év körüli nyugdíjas, a másik harminc éves lehet. Az öreg megpödri ősz baju­szát és megkérdi a fiatalembertől: — Aztán mi a ma­ga foglalkozása? — Szabálysértési előadó vagyok. — No, ezt a vélet­lent! Én a kihágások ügyét intéztem an­nak idején. Aztán sok most a kihágás? — Szabálysértést tetszik érteni? Hát éppen elég. Az öreg emléke­zett: — De sok embert megbüntettem pél­dául azért, mert nem tartották be a szállo­dai rendeleteket. Azokat is, akik negy­ven éven aluli szoba­lányt alkalmaztak. Most felemelték a korhatárt? — Dehogy emelték fel. Örülnek, ha akár tizennyolc évest kap­nak. — Nahát! Várjon csak. Hogy büntetik most a favágást asz­faltburkolaton? 1887- es rendelkezés! — Még egyetlen ügyem sem volt asz­faltburkolaton törté­nő favágásért. Nincs is benne a szabály­sértési kódexben. — De az ostorcsat­­togtatást csak bünte­tik? Például alagút­ban! Én száz rengés büntetést sóztam rá arra, aki az alagút­ban az ostorát csat­togtatta. — Most lehetne csattogtatni, de sen­ki sem csattogtat. — Pedig még az 1939-es módosított kihágási tételekben is benne volt! — Ilyen szabály­­sértés most egészen biztosan nincs. — Igen, hallot­tam, hogy egyszerű­sítés történt, sokat eltöröltek. Mondja csak, mi a helyzet a nyilvános helyen fel­tűnő zajt okozókkal? — Hát az, hogy sok ezernyi új elő­adót kellene alkal­mazni, ha a túl han­gos beatzene sza­bálysértés lenne. — Bizony, bizony... No de a tisztességes nőket még védik? A fiatal előadó mosolygott. — Természete­sen. No, de azok ál­talában megvédik magukat. — Például emlék­szem jól az 1886-os 197-es rendeletre. Ti­zenöt napi elzárásra büntettük azt, aki tisztességes nőt is­merkedés céljából, annak akarata elle­nére megszólított. Az öreg nagyot só­hajtott: — De szép idők voltak azok! — Amiért nem le­hetett az alagútban ostort csattogtatni? — Dehogyis! Azért, mert akkori­ban én is fiatal vol­tam ... Palásti László OKTÓBERBEN TÖRTÉNT VÍZSZINTES: 1. A túlzottan takarékos ember jel­zője. 5. Az Emilia-Romagna tartomány székhelye Olaszországban. 12. Nagy testű vízi ragadozó állat. 16. Karika­lábnak is mondják. 18. 1959. október 4-én a Szovjetunióban fellőtt rakéta lefényképezte a Holdnak Földről nem látható oldalát. Mi volt a rakéta neve? 28. A has, hangzó nélkül. 22. Émelyítő, németül. 23. A szerelem istene a görö­göknél. 24/ Kelet-Ausztriában. 27. Gép­kocsi rövidítés. 28. Ez a „tyúk” a tej­­úton kapirgál. 29. Odasóz valakinek. 51. Nem nyílik szóra az ajka. 33. Száz éve született a neves indiai politikus, a függetlenségi mozgalom vezetője. 35. Fokozatosan mámorossá váló. 37. 1879. október 9-én született a Nobel-díjas német fizikus, a röntgensugarak egyik jelentős kutatója. 38. Bajt okoz. 40. Marton Henrik. 41. Dél-afrikai nép. 42. Magyar származású angol Ázsia­­kutató, régész, történész. 44. Korszerű köszöntés??? 45. Bőven elfér benne. 46. Ritka női név. 47. Ez a női név már gyakoribb. 48. A modern reklám nem nélkülözheti. 50. Bács megyei község. 51. Hónaprövidítés. 52. J. I. 53. Merre? 54. Kerek szám. 55. Százhuszonöt éve született Czekélius Aurél mérnök, a hazai hídépítés jelentős személyisége. A sok híd közül az egyik, melyet Cze­­kélius épített. 58. Művelet a disznó­öléskor. 60. Oroz. 61. Gólnak is mond­juk. 63. Közúti dolgozó. 64. A Ludolf­­féle szám. 65. A kutyával rokon állat. 66. Rendszerint téves értesülésen ala­pul. 68. Nem éppen hízelgő jelző egy hölgyre. 70. Priamosz trójai király fia. 71. Fordítva is vigyáz. 72. 1944. október 22-én a 2. ukrán front csapatai ezt a várost szabadították fel. 75. Velence tengeri fürdője. 77. Külföldi mozi. 78. Török uraság. 79. Tejtermék, bár a Tejboltban nem kapható. FÜGGŐLEGES: 2. 1844. október 6-án megalakult ha­zánkban az ipari Védegylet. Ki volt az alapító? 3. Gazdasági épület. 4. El­lenséges érzülettel, súlyosan bírál. 6. Mint a függ. 3. sor. 7. Ma már kitűnő mosószerek pótolják a mosásnál. 8. Európa második nagyságú tava. 9. A csúszómászók rendjébe tartozó állat. 10. A Nílus az angoloknál. 11. A. A. A. A. A. 12. Lankad. 13. Justh Zsigmond író, 1894. október 9-én halt meg. Ebben a városban népi színjátszó társulatot alapított és parasztokkal Shakespeare-t és Moliére-t játszatott. 14. Acéltuskó, a gőz- vagy légkalapács része. 15. Amaz — más sorrendben. 17. Nem a legudva­riasabb megszólítás. 19. A legnagyobb német lírikus. 20. A nemzetközi mun­kásmozgalom nagy alakja volt. 21. Annak neve, aki valamely szerv részét adja másnak, gyógyítás céljából. 25. Tej­úti betűk. 26. Ókori, iráni nyelvet Beszélő nép. 28. A pásztorok istene. 30. Romantikus budai városrész volt. 32. Hercegovina központja. 33. A Föld is­tennője a görög mitológiában. 34. Irén­­ke. 36. Szabálytalankodik az iskolában. 37. Agybuzgó. 39. Pedagógus. 43. Iskolai terem. 44. Ma szakm­unkásnak nevez­zük. 45. 1949. október 17-én halt meg a Szovjetunió marsallja, aki hazánk fel­szabadításában nagy érdemet szerzett. 46. Jóízű. 47. Lóg az óra. 49. E. O. A. 50. Fejér megyei község. 51. Ugyanazon a napon. 52. 1964. október 12-13-án az első „társas űrhajó”, a Voszhod, 16 for­dulatot tett a Föld körül három utasá­val. Ki volt az űrhajó orvos-utasa? 54. Ne állj meg!!! 56. Dolog, latinul. 57. Brilliáns fülbevaló. 59. Irodai toll. 60. Ráncigás. 62. Finom farsangi harapni­való. 64. Finom, apró pehely. 67. A vé­gén királyi? 68. A Schelde mellékfolyó­ja. 69. Vájjon az? 73. G. C. 74. Kereske­delmi rövidítés. 76. Duna-partok? A vastag betűkkel szedett sorok meg­fejtését kérjük 1969. október végéig beküldeni. A helyes megfejtők között könyvjutalmat sorsolunk ki. Szeptem­beri rejtvényünk helyes megfejtése: Humboldt. Foucault, ötven éve. Csa­­palev. Puskás. Thaly Kálmán. Schulek. Jaurés. Jutalmazott megfejtők: Auxner Endréné (Győr), dr. Bányai Mihály (Celldömölk), Bérczy Imréné (Mező­túr), Csábli Katalin (Mátyásföld), Ligetvári József­né (Eger), Pauker Gé­­záné (Győr), Pusztai Kálmánná (Szé­­csény), dr. Szilák Károlyné (Eger). „KÖZALKALMAZOTT” a Közalkalmazottak Szakszervezetének központi lapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság A szerkesztőbizottság vezetője: Kováts István Felelős szerkesztő: Vaszari Sándorné dr. Szerkesztőség: Budapest, Vill., Puskin utca 1 Telefon: 139—881 Kiadja és terjeszti a Népszava Lapkiadó Vállalat Budapest, VII., Rákóczi út 54 Telefon: 224—819 Felelős kiadó: Gábor Márto, a Népszava Lapkiadó Vállala igazgatója Csekkszámlaszám: 75 915 001—46­69.2823 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla Igazgató [Hírek Két bizottság együttműködése ] A szakszervezet központi vezetősége mellett működő társa­dalombiztosítási és egészségügyi bizottság kezdeményezésére a munkavédelmi és munkásellátási bizottsággal együttes ülésen tár­gyalták meg a dolgozók egészség­­védelme területén rájuk háruló közös feladatokat. Elhatározták, hogy a „Közalkalmazott” novem­beri számában „Társadalombizto­sítás — Egészségvédelem — Mun­kavédelem” címmel négy oldal­nyi terjedelemben a tagság tájé­koztatását szolgáló érdekes cik­keket közölnek. Kettős jubileum • Az Országos Fordító és For­dításhitelesítő Iroda alapításának 100 éves és szocialista újjászer­vezésének 20 éves évfordulója al­kalmából szeptember 27-én jubi­leumi emlékülés volt a Tudomá­nyos Akadémián. Az emlékülést dr. Markója Imre, az igazságügy­miniszter első helyettese nyitot­ta meg, ünnepi beszédet dr. Me­rényi Imre, az OFFI igazgatója mondott, majd a fordítás szere­péről a mai társadalomban cím­mel F. P. Caillé, a Nemzetközi Fordítószövetség elnöke tartott előadást. Az emlékülés dr. Ros­ta Endrének, a Kulturális Kap­csolatok Intézete ügyvezető elnö­kének zárszavával fejeződött be. Kiállítás a Budai Várban­­ Magyar remekművek drá­méi nyílt kiállítás a Budavári Palotában. A kiállítás megnyitá­sán Molnár János művelődésügy­i miniszterhelyettes mondott be­szédet. A kiállítást a sajtó mun­katársai részére dr. Radocsay Dé­nes és dr. Bodnár Éva ismertette. 6 megyében 142 tanulócsoport • A nyári hónapokban alap­­szervezeteink a központi irányel­veknek megfelelően és a helyi pártszervekkel szorosan együtt­működve már nagyrészt összeál­lították a „Társadalmunk idősze­rű kérdései” című szakszervezeti politikai oktatási forma tanuló­­csoportjait és gondoskodtak a színvonalas, képzett propagandis­tákról is. A hallgatók idén elő­ször már két témakör között vá­laszthattak. A beérkezett jelzések szerint például Hajdú-Bihar me­gyében az első témakörben 3, a másodikban 24 csoport alakult, körülbelül 500 hallgatóval. Győr- Sopron megyében egy, illetve 31 csoport kb. 500 hallgatóval, Bor­sod megyében 5, illetve 16 kb. 380 hallgatóval, Somogy megyé­ben 3, illetve 14 csoport kb. 330 hallgatóval, Baranya megyében 6, illetve 26 csoport kb. 700 hall­gatóval, Veszprém megyében­­a csoport csak a második témakör­ből, kb. 300 hallgatóval. Debrecenbe kéne menni • Se szeri, se száma azoknak a hivatali apparátusoknak, melyek évről évre sikeres kollektív ki­rándulásokat szerveznek. A XII. kerületi tanács dolgozói például nemrég jártak Szentendrén, majd Tihanyba készülődtek. De olyan „egyszerű, de nagyszerű” utazá­son is részt vettek, mint város­nézés Budapesten az IBUSZ és a TIT rendezésében. Beszámoló az MVB előtt­ ­ A Bács-Kiskun megyei Fő­ügyészség szakszervezeti bizott­sága beszámolt munkájáról a me­gyei bizottságnak. Az ülésen részt vett­­dr. Szabó Sándor megyei fő­ügyész és Némethi István SZMT- titkár is. A megyei bizottság megállapította, hogy a szakszer­vezeti bizottság csorbítatlanul él hatáskörével, megfelelően segíti a dolgozók szervezett, de különö­sen az ügyészek önképzését, ki­használják az adódó művelődési lehetőségeket. Az eredmények el­ismerése mellett a megyei bizott­ság felhívta a figyelmet a bizal­miak tájékoztatásának megjaví­tására, a dolgozók általános egészségügyi szűrővizsgálatának megszervezésére, a fiatalok mun­kájának, életének segítésére. Emlékét megőrizzük • Szeptember 3-án vett utol­só búcsút az MSZMP II. kerületi Bizottsága és a Budapesti Bizott­ság Szabó Lajos elvtárstól, a Szo­cialista Hazáért Érdemérem ki­tüntetettjétől, a Kiváló Ügyészi Dolgozó kitüntetés, a Szakszerve­zeti Munkáért jelvény arany fo­kozatának birtokosától. Mint a Budapesti Bizottság elnökségének tagja, munkájában mindenkor a tagság érdekeit tartotta szem előtt. Emlékét kegyelettel meg­őrizzük. Világtakarékossági nap 9 A 20 éve működő Országos Takarékpénztár — az utóbbi évek gyakorlata szerint — az idén is bekapcsolódik október 31-én a Világtakarékossági Nap megtar­tásába. Ötödik éve emlékezünk meg a Világtakarékosság Napjáról. A takarékosságra nevelés a szak­­szervezeteknek is fontos feladata, melyet a SZOT-elnökség 1954. június 25-i határozata is rögzít. Az állami és társadalmi szervek is fokozottan támogatják a Taka­rékossági Napok szervezését és október 28—november 2 között rendezvényeken hívják fel a fi­gyelmet a takarékosság és az életszínvonal emelkedése közötti összefüggésekre. Tegyenek meg mindent a szak­­szervezeti bizottságok is a Taka­rékossági Nap sikeréért, az egyé­ni takarékosság fontosságának széles körű propagálásáért, ezzel kapcsolódjanak az Országos Ta­karékpénztár rendezvényeihez.. AMIGO pörköltkávé-keverék TÖBB MINT JÓ BARÁT, 125 gramm ára 19,— Ft, 250 gramm ára 37,— Ft. TÖBB MINT JÓBARÁT

Next