Közérdek, 1892. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1892-07-03 / 27. szám
IV. évfolyam 27-ik szám. Marosvásárhelytt, 1892. julius 3. Társadalmi, közgazdasági-, jogi-, közigazgatási- és vegyes tartalmú hetilap Megjelen minden vasárnap. Előfizetési dijak: Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre ... 3 fit kr. Negyed évre . . 1 frt 50 kr. Egy bóra . . . — frt 50 kr. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Hirdetések díja. Egy kétszer hasábozott garmond sor vagy annak Pálffy Mihály iinott térmértéke 15 kr. r l I I I f m ■ n a i y u9f*a Bélyegdíj minden baigtatás után 30kr Nyilt tér soronként 80 kr. Poliak T■ kiadó — minka ima. 2 _______ Gitk bérautó l.vol.kategárunk al. a«——aa—p—HMaMBaKBSUiFMtcMie gggSBBSBB —^«»cjjirjr'—/pmin j j» min—nw——1 Szerkesztőség: Bolyai utcza 15-ik szám, ahova a lap szellemi részét illető közemények, valamint az előfizetések és reklamációk intézendők. Kiadóhivatal: Pollák T. könyvnyomdájában. Hangok a hangról. Ha a fin de siecle általános jellemvonásait egy szó alá akarnók vonni, az nem lehetne más, mint a gyorsaság. Századunk megérlelte minden téren a „bis dat, qui cito dat“ római mondatot és a feltalálmányok akkor számíthatnak méltatásra, ha gyorsaságba felülmúlják elődjeiket. Az a jófegyver, mely több töltést dob ki perczenként, az a jó hadsereg, mely gyorsabban mozog. Az a jó bíró, ki több aktát dolgozik fel. Az a boldogabb vidék, hol gyorsabban lehet közlekedni. Tapasztalat bizonyítja, hogy a gyors közlekedési eszközök emelik a kereskedést, ipart, tudományt; terjesztik a czivilizácziót, műveltséget, közjólétet és emelik a vagyont. Olvassuk csak Jókay Magyar Nábobját, Eötvös Falu jegyzőjét; vagy kérdezzük meg tisztes, szavahihető öregjeinket és mesének fogjuk tartani, hogy ezelőtt 46—56 évvel más közlekedési eszközt hazánkban nem ismertünk a sorspontos kocsiknál és ha valaki a harmadik helységbe akart utazni, előbb végrendeletet csinált a hosszú útra, melyet ma első zónának nevezünk és melyre ma fél napra kirándulunk, mert ott jobb pohár bort mérnek. Ma mesés gyorsasággal és keleti két nyelemmel utazhatunk szerteágazó sitneinken. Ha mégis volnának tekintélyesebb városok, hova nem száguld még a vasparipa — az üreg Kurucz Csanády Sándor bátyánk nyelvén szólva — vagy az, hogy ellenzéki képviselőt válasz- janak, vagy az, hogy a kormánypárti képviselőnek nem fekszik eléggé szívén a város érdeke. A vasútnál nem kissebb fontosságú a telegraph. Meglepni a phisica törvényeinek rabszolgává alázása árán az időt, a távolságot és másodperczek alatt levelezni az ország egyik ha- itárából a másikba. Van még egy közlekedési eszköz, mely bizonyos tekintetekben fontosabb eredményeiben messzebbható, mint a vasút és sürgöny együtt, mert közvetlenségen alapszik és olcsóbban, könynyebben hozzáférhető. Ez a telepben a kereskedővilágban, a magánéletben vannak dolgok, melyeknek gyors közlése fontos, néha létérdek ; de melyeket még a távírdára sem szívesen biz az ember, mert onnét is kiszivároghat egy-egy kis titok. Olcsóbb és gyorsabb a vasútnál, olcsóbb és gyorsabb a távírdánál, megbízhatóbb mindkettőnél. Ma a főváros, (pardon székváros) telephonon át beszélget a monarchia másik felének fővárosával, Bécscsel. Előnyösen érzi ezt úgy Budapest, mint Bécs kereskedeleme, ipara, pénzpiacza, hírlapirodalma, politikája és társadalma egyaránt. # Bosszantóan csodálatos, hogy míg egyes városokban minden üzletben, magánlakásban találunk már távbeszélőt, addig egész megyékben ez olyan új dolog, hogy egy élelmes anglias pénzért mutogathatna egy telephon készüléket. Nem ok nélkül jöttek e gondolatok tollunk alá. Vasút, telegraph és telephon tekintetében Erdély szenved a legmostohább viszonyok között. Vasút irányunk alig van több két fontosnál. Sürgönyeink legtöbbjét a távoleső utolsó sürgönyállomásról küldöncz kézbesíti. Kényelmes lassúsággal a mi drága küldönczdijjainkért. Telephon, az pedig legtöbb helyen a jövő óhajtás titkában található. Vidékünk vasúti viszonyairól egy külön czikkben lévén szándékunk foglalkozni, most csak a hangról pár hangot: a telephonról. Szakítsunk ki csak egy útirányt, melyben a telephon hiányát legjobban érezik. Induljunk ki Marosvásárhelyről. Van ki. táblánk, törvényszékünk, járásbíróságunk, pénzügyigazgatóságunk katonaságunk, takarékpénztárunk, stb. stb., mindegyik külön joggal követelheti a telephen nyújtotta előnyöket. Ott van Nyárádszereda, egy ritka élénk forgalmi város, biróságja és takarékpénztárja révén — mely nagy vidéket dominál — megvárhatja a telephon bevezetését. Ott van Szováta, melynek gyógyerejü fürdője van. A fürdő emelkednék Erdély büszkeségét képezné rövid idő alatt, ha telephon vezettetnék be. Ott van Parajd, melynek kifogyhatlan sóbányái vannak és telephon nélkül elszigetelve áll. Ott Korond, melynek világhírű forrásvizei és fürdője megérdemelné, hogy Csehország hires fürdőivel szálljon versenyre. Nincs telephon összeköttetése. Ott van Székely-Udvarhely, mely az egész székelységnek kereskedelmi, szellemi és társadalmi góczpontja Égető szükség, hogy Marosvásárhely- Nyárádszereda- Szováta- Parajd- Korond • Székelyudvarhely egymással egy telephon hálózattal köttessék össze. Elszámlálhatatlan előny háramlanék az egész vidékre, fellendülne az egész környék ezáltal. Gyorsabb az érintkezés, pezsgőbb az élet, egészségeseebb a vagyonforgalom. Hol vegyék elő a költséget ? Hol A „KÖ Z É R D E K“ EREDETI TÁROZAJA. — — Mujkosék Pesten. Alighogy le nem késtünk a vonatról. A harmadik csengetés előtt jó két órával már izgatott léptekben méregettük a pálya , ház perionját. Ott voltunk négyen: Ginzery Boldizsár, Lépháti Menyhért, Szentbüröki Bertalan és én. Ezek az urak részint nem ültek vonaton, részint nem is igen láttak, mert távoli, félreeső vidékükön nincs az a prüszkölő lokomotív, amelyik fel tudna törtetni éktelen sziklabéreteikre. A pályaudvar külső részén, ahol a fogatok voltak felállítva, a három falusi út kocsijai szintén vesztegeltek, mert a kocsisok is kiváncsiak voltak rá, meglátni a „gőzöst“, no meg, hogy miképpen meg fognak ijedni lovaik attól a lábatlan szörnyetegtől. Az utazó kollegák mindegyre megkopogtatják a pénztár ablakát, hadd adnának nekik már jegyet. Mikor már csak félóra választott el az első csengetéstől, Lépháti Menyhért komoly ostrom alá vette a pénztárt, követelvén „egy másodosztályú jegyet, a gyorsvonathoz, amelyik a királyi jubileumhoz visz.“ Az udvarias pénztáros egy sunnyi mosoly kíséretében kevés türelemre kérte. Mikor jegyváltáshoz csengettek, akkor veszem észre, hogy úti bőröndjeiket mindnyájan künn hagyták a kocsikon. Egyik váltotta a jegyeket, a másik hurczoltatta be a koffereket, míg Boldizsár bácsi hallatlan flegmával fogyasztotta a jó meleg sört. Mikor beszálláshoz csengettek, egyszerre bentermett a kupékban az egész társaság, de oh fátum, a bőröndök most a váróteremben maradtak. Gyorsan hordárt szalasztunk utánuk s az már hozzá is lihegve, ökölnyi verejtékcseppeket locsintva a vonat lépcsőjére. Elhelyezkedtünk úgy a hogy lehetett, udvariaskodva, hogy ki üljön szembe s ki hátul. Én mint legfiatalabb, a kofferemre ültem, mert túl volt zsúfolva a kocsi. Szentbüröki Bertalan nagyot húzott egy üvegből, melybe bivaltejes kávét töltött az anyukja. Nagy látás-futás volt a vonat mellett a szomszéd fülkékből vészeskedés hallatszott, mert egy pápaszemes német gouvernántnénak véletlenségből az ölébe ült egy vidéki lapnak nagyvilágias modorú tárczaírója. Fütyültek, piros lobogót lengettek, mehetet kiabáltak, trombitáltak, de a vonat helyt állott, mert berekedt primadonna kétségbeesetten gesztikulált, hogy nem tudja a kis pincsi kutyáját megfogni, hogy magával vihesse. Az élelmes kalauz aztán elcsípte az ideges kis kutyát bőrén ,és nagy tapintattal éppen az ölébe dobta a primadonnának. A vonat zakatolva, Lassan, vontatottan elindult, a kőszénfüst beszállott ablakunkon,a fojtó rekkenőség gőzfürdőtcsinált kupénkban, írt móduik az utitársak. Szentbüröki Bertalan a piáidét jobban magéra húzta, mert figyelmeztette az anyukra, hogy a vonat ezugon szokott lenni s a beteges gyomra ott könnyen meghűlhet. Ginzely Boldizsár porköpent viselt, mig Lépháti Menyhért szivartáskát lógatott nyakában. Mikor bejött a konduktor a jegyeiket átlyukasztani, mindnyájan leállottak és udvariasan bemutatva magukat, kezet fogtak, átadták jegyeiket neki és azt mondották, hogy akár nála is hagyhatják, „látjuk hogy úriemberrel van dolgunk“. A konduktor megköszönte a bizalmat és az átlyukasztott jegyeket viszszaadta. Ahol csak megállott a vonat, mindenütt kiszállottak, Kerelőszentpálnál pláne sörért kiáltoztak, pedig ott aligha ismeri a sört az „állomásfőnök“ is, mivelhogy még csak „őrház“ rangja van annak a megállóhelynek. A szivarok kegyetlenül fogytak, az izzadtság majd megölt, a vitatkozással még segítettek az izzadásnak a megölésben, mert hiába magyarázgattam nekik, hogy a menetrendben a melyik óra mellett levő perczek számai alá vannak húzva, az éjszakai időt jelentők addig nem ismerték el az éjszakát, amíg nem vacsorálnak. Még a nap alig pihent le, már a kupé lámpáját meggyújtották nem kis mérgelődésünkre, „mert az ablakot előbb be kellett volna tenni, mert a szunnyogok mind bejönnek.“ Menyhért bácsi felállott az ülésre, hogy fújja ki a lámpát, de az nem akart neki engedelmeskedni, ő meg magas álló helyzetéből mindegyre a szembenülőkre delingezett addig, amíg ezek le nem nyomták. Kolozsváron úgy belejöttek a sörözésbe, hogy mikor harmadikat csengettek, alig tudtam felkapni őket. Mikor a vonat elindult, indítványoztam, hogy menjünk az étkező kocsiba. Legalább huszonhárom kocsin kellett átvezéreljem őket s folyton ügyeljek, nehogy a folyósokon hűsölő kisasszonyok valamelyikének kisüssék a szemét vehemensül égő szivarukkal. Elérkeztünk az étkező kocsiba, letelepedtünk egy aszta körül. Boldizsár bácsi a polczon levő tve- gekből egyet levett , addig vizsgálgatta fennállva a vignettákat, amig egyet tántorodott egy ablakot az üveggel kitört s kiejtette kezéből a butéliát. A kávészinruhás pinczér ugyancsak mérgesen végignézett és nem késett a korrektül kiállított számlát előterjeszteni, mikor a megrendelt bort előhozta. A további útiéleményeket most abbanhagyom, mert én hazamentem és aludtam a bőrülésen; ők ottmaradtak. A hajnalhasadtával ismét utánuk kellett kínlódnom huszonhárom kocsin. Pláne dőlingeztek, még énekelt is, mikor visszamentünk. Az alföldi tanyák házait mind gyermekjátéknak nézték, a rónák végtelensége elszédítette mindnyájukat, elkezdtek bóbiskolni. Rákosnál ébredtek fel, jött Kőbánya azaz hogy mi mentünk Kőbányára s végre elegánsul bedübörgött az a szörnyeteg viskigyó Buda-