Közérdek, 1896. január-június (8. évfolyam, 1-29. szám)

1896-01-05 / 1. szám

VIII. évfolyam, 1. szám, Marosvásárhely, 1896. január hó 5-én. Társadalmi-, közgazdasági-, jogi-, közigazgatási- és vegyes tartalmú hetilap Telephon 4L. megjelen minden vasárnap. Telephon L Előfizetési dijak: Hirdetések díja: Szerkesztőség: Ti­psz­avi­ p 19 I,felelős szerkesztő és laptulajdonos Eg­y kétszer hasábozott garmonit sor vagy annak Bolyai-utcza 15-ik szám, a hova Mes­­tv,e * ' ’ 1 korona- térmértéke 30 fillér. a lap szellemi részét illető kéz-Fél évre . . . 6 korona. P­á­l­f­f­y M­ihály ü­gyvé­d, Bélyegölj minden beigtatás után 60 fillér. remények, valamint az előfizető-Negyed évi e . . . 3 korona Nyilttér soronként 1 korona és 60 fillére­sek és reklámácziók intézendők. Egy hóra .... 1 korona. Adi Árpád kiadó. * ... kin.* ,1»». _ Kiadóhivatal ------Csak bérmentes levelet fogadunk el. Adi Árpád könyvnyomdájában. Hirdetéseiét elfogad és közvetít Budapesten Eckstein Hernát hírd. irodája H Hírd.-utcza 4 sz. Goldberger A. V. hírd. irodája Váczi-utcza 9. sz­ — Bro­kner 1. hirdetési iroda Budapest 1896. B. n­. é. k. Légy üdvözölve újév! Jöttédet leste az éjfélig mulatozó sereg és érkezésed perezében össze­csap a kehely, vidámság üli az ar­­czot, mosoly az ajkat, hevesebb dob­banás a szivet, míg felhangzik az ajkról: „Boldog új évet kivánok“. A múlt év eseményeinek csügedését feledteti, bánatra pereznyi írtad, sőt a betegnek is enyhülést kölcsönöz a ki­vánalom. Miért? Mikor az Olympus istenei osztozkodtak az Égi javak fölött Pan­­dora szelenczéjébe került a sors Bol­dogtalanság, betegség, remény, egésség stb. A kíváncsiság kinyitá a szelen­­czét és onnét kiszabadulva a földre osontak a rosz tulajdonságok a későn énre térő Pandora midőn becsapta égi szelencséjének tetejét, nem maradt benne más, csak a remény! Ezen égi tulajdonság boldogítja az új év beköszöntésekor az embereket. Remény elveszteni bajainkat! Re­mény, hogy az új év jót — csakis sok jót rejt méhében. Mivé lenne az emberiség remény nélkül? Sivár tengődő volna az élet. Sablon ölné meg az ambitiót. En­nek nem szabad lenni. Reményeljünk tehát, b. ú. é. k.! A csüggedés­, melyet esetleg az ó év viszontagságai szivünkbe ültetett, tépje ki onnan gyökeresen a remény! Olyan szépen kifesté azt a phan­­tasia, a remény és csüggedés lejöttek az égből körülnézni a földön. Betértek egy paraszthoz, felvették az égi ve­télkedést. A­mit a szegény paraszt lelkében épített a remény , azt megint levonta a csüggedés. Végre kivezették az öreget a temetőbe, ott a remény fellebbente előtte egy perezre a túlvilági lét fátyolét és rámutatott az enyészetet takaró sirhantokra. „Nézd meg a sirhantok tetején is zöldet a friss fa és virág“. A csüggedés elszégyenülten som­­polygott el a jelenettől. A „vég“ bizonytalansága gyötri az emberiséget. Ezt zokogja Ádám az „Ember tragédiájában“. Csak az ég! Csak azt tudnám feledni! De van-e abban ésszerűség, hogy a holnap bizonytalansága feletti töp­rengésben elkeserítsük a jelen örö­meit? uraméknál, ki üres óráiban házi úr és szer­­geroló, Szilvesztert ünnepelnek. Búcsúznak az ó-évtől és nem akarnak tőle szomorúan búcsút venni, az természe­tes, hanem az az állapot, melybe a házi­gazda került nem egészen természetes. Ebben az állapotában ama sajátságos axiómát állí­totta föl, hogy a szék házi állat, mert négy lába van. Mivel pedig a társaság mindent oly zajos tapssal kísért, mint a baloldal asszonyi beszédét, a feleség aggodalmas arczczal igyekezett a férje fülébe sugdosni a­mit a férj azzal honorált, hogy csattanós puszikat szórt a feleség rizspiros arczára. Ilyen csattanós jelenet másutt lovagi affé­rokra ad alkalmat. A feleség azonban a gyöngéd hitvesi do­kumentumokra hevesen kelt ki : Feri, kívánom, hogy meghalgass! — Halljuk az asszonyt, hangzik a férj ajkairól. — Halljuk, halljuk! mormogtak a vendé­gek közül azok, a­kik még egyáltalán tud­tak mormogni. — Nos, ha hallani óhajtanak, hát hallják, pattant föl az asszony. D­e aztán a ven­dégjogot respektálva csöndesebb hangon szólt. Azt hiszem mindannyiunk óhaja, hogy a legvidámabb hangulatban lépjünk az új évbe. És az én hangulatomat rontja va­lami. — Mi, mi, szóltak meglehetős erőltetéssel a vendégek. — Az, hogy az asztalnál páratlanul ülünk. Hogy a tudat, érezett jót, megmé­tely­­zzük a nemtudat rosszunk se­j­tésével? Nem ! Ne kutassuk, mit úgyis hiában kutatnánk, de koczczanjon a poháré;­ vigan kiáltsuk : b. ú. é. k. Minden ember annyit ér, a­mennyi helyet a közjót czélzó társaságban be tud tölteni! Az bizonytalan vég, ha csüggedés alakjában előre veti árnyékát, akkor nem tudunk érvényesülni egyéni jó tulajdonaink és erényeink magassága szerint, akkor úgy mozgunk, mintha béke veszélyezne mozdulatainkban. Szabjunk előre tekintésünknek is határt. Itt az alkalom, beköszöntett az újévvel, telve reménynyel, boldogságra és boldogulhatásra. Vegye ki mindenki részét saját egyéni ereje szerint. Ezt hangoztatjuk, mert az egyéni erő túlbe­csülése kapsiságot s éberséget eredmé­nyez, melyek bukást eredményezhet­nek. A hirtelen meggazdagodás vágyával az alaptőke forog veszélyben és a te­hetségen felüli állások utáni kapkodás a nevetségessé tétellel kapcsolatos tel­jes bukást lehet elérni. Van erre példa­ elég mérséklett szendvedélyeink-Mit tegyenek, ez csakugyan igaz. Már olyan képtelen gondolatokra is elfanyalodtak, hogy behívják a házmestert, végre egy ta­tár bajuszu úr tette a legelfogadhatóbb in­dítványt. — Fel kell hozni azt, a­kit legelőbb az utczán találunk. Ez romantikus volt, ki az emberiség átlaga legalább Sziveszter éjjelén szereti a ro­mantikát. Ezalatt pedig szép csöndesen haltak a hópelyhek, sokaknak örömére, sokaknak bá­natára, az utóbbiak közé aránytalanul tarto­zik a tisztelt házmesteri kar. Ez történt éjjeli 11 óra 45 perczkor. Tizenöt percz múlva lesz a várt pillanat. Messziről nyöszörög a hó három összefo­­gódzott parti léptei alatt. A testtartók magukban mormogtak. — Hála isten, végre az ördög hoz va­lakit. Akkor látta meg Szvatnik János, a házmester, hogy hárman vannak. Majdhogy kezet nem csókolt nekik: — Aranyos tadi panocskák, kedves ifjú uracskák, jönni föl csak az enyém gazda­­humi, van libácska sülve elevenen, jó bo­rocska. Hívja vendégül. Történetünk három hőse össze­néz s hősi elhatározással kö­veti Johanest. A libák varázsszava alatt eveztek föl a Szilveszter éj paradicsomába. Oda­fönt páni rettegés fogja el a mulató­kat. Tíz percz múlva éjfél lesz, végzetes pillanat s ha akkor nem jön senki,­­ pá­ratlanul lepi meg őket az új év. Pedig a nóta is így szól:„Páros élet a legszebb a világon.“ S­­ ekkor hirtelen nyílott az ajtó, Jo­hannes borvirágos orra, vigyorgó arcza je­lenik meg az ajtóban s mellette elbeszélő­ben. De nem mérséklet a szenvedélyek leküzdésében. Tisztes kéz szilárd cse­lekvéseinkben. Önuralom és mások megbecsülése társadalmi érintkezése­inkben. Ezekben rejlik a boldogulhatás azon módja, mely tiszta egyének előtt van. Ha ezen recipék szerint élünk, akkor nem leend üres phrazis a b. ú. é. k.! Ezen tanokat hirdeti lapunk a „közérdek“ fennállása. Ezen társa­dalmi tanok alapján serkent, biztat, ismer el érdemeket és tárgyilagos igazságérzettel ítéli el az ellene vé­tőket. A mi lapunk múltjában nyert ta­pasztalatain okulva, joggal mondhatja, hogy összeforrott azon osztály érzü­leteivel és gondolata világával, a­melyen mi haladni igyekeztünk és jö­vőben is igyekezni fogunk. Egy családá lettünk olvasóinkkal és mint családtag a család többi tag­jainak szívből kívánunk olvasóinknak Boldog újévet! S midőn kedves előfizetőinkkel gon­dolatban koczczintunk, ígérjük, hogy az újévben is kitartunk nehéz prog­­rammunk mellett. Szószólója lesz a „Közérdek ” a tár­s­ul három hőse. Az uj év boldogságának megmentői. De a hősök inkognitóban kívántak ma­radni testvérekül s a ferenczvárosi függet­len érzelmű „ablaktisztító egyesület“ tisz­teletbeli tagjainak mutatták be magukat, kölcsönösen testvérek. A túl kedves házigazda és most már meg­vigasztalódott, házi­asszony ugyancsak kí­­nálgatták a vendégeket s ettek fodor korpára. Ebben a pillanatban a mutató eléri a 12-őt Hirtelen pokoli sötétség és még pokolibb lárma támad, de az utóbbi csak néhány pillanatig tart. A következő szakavatott kéz a kéznél lévő nagy üstöt kezdi kon­gatni Egy kettő három . . . végre 12 s ismét világosság jön. A házigazda emelkedett föl spiczelésre: — Boldog úr ... . azt akarta mondani évet, de torkán akadt a szó, a mint az ön­telt szónokok szokott figurái szerint végig hordozta tekintetét. A három testvér eltűnt, eltisztultak a független érzelmű ablaktisz­tító egyesület disztagjai s magukkal vivő­nek minden eltisztithatót, ha nem is volt — ablak. Az egész vendégsereg oda rohant és ime az asztalon egy darabka ablaktisztogató rongyon a sötétbe oda hevenyészett négy betűt találták: B. u. é. k. Más nem volt a helyükön. A szó legszorosabb értelmében semmi, de semmi, sem májoliza, sem ezüst kanál. A derék urnő villa mentesen és kanálból kifosztva azzal az uj tapasztalattal kezdé az uj évet, hogy nem jó Szilveszter esté­­jén párosan lenni a sötétben. A házi ur pedig nejére nézve ezt gondolta: —■ Történhetett volna rosszabb is, A„KÖZÉRDEK“EREDETI TÁRCÁJA. Itt ülünk... Itt ülünk ismét kis tüzünknél — A hinta széken elmerengve, A múltból, a jelen üdvével, Édes emlék gyümölcsét szedve. Híven érezve ez az emlék Bearanyozza jelenünket, S a pár könycsepp harmatja rája. Megőrzi téltől sziveinket. Felszeghy Dezső: Szylveszter esti történet. Elég rémes história, de ne tessék megijedni. Irta: Bodor Ernő. A legsötétebb Ferenczváros egy még sö­­tétebb kis korcsmájának ökölnyi betűkkel kiirott „Az Arany naphoz“c­zimzett korcs­májának pokoli sötét odújában hárman ül­tek. De im az alacsony kapucska „mély“ ho­mályában három alak fekete körvonala válik ki s halad büszkén tovább. (Mire voltak olyan büszkék az örök titok marad.) Az idő­zóna szerint 10 óra 30 perczet mu­tatott. Nagy vigan vannak Keresztesy Ferencz

Next