Közérdek, 1898. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1898-01-01 / 1. szám
X évfolyam. 1. szám. Marosvásárhely, 1898. január hó 1-én. Társadalmi-, közgazdasági-, jogi-, közigazgatási- és vegyes tartalmú hetilap. Telephon 4. Előfizetési dijakt Egész ívre...........................................12 korona. Fű ívre . . 6 korona. •Tr« .... .3 korona. h*ra...................................................1 korona. Felelős szerkesztő, kiadó és laptulajdonos Pálffy Mihály ügyvéd. Hirdetések dija: Egy kétszer hasibozott garmond sor vagy annak térmértéke 30 fillér. Bélyegdij minden beigtatás után 60 fillér. Nyiltér soronként 1 korona és 60 fillér. — Kéziratot nem küldünk vissza. Csak bérmentes levelet fogadunk el. .Megjelen minden vasárnap. Telephon 4 Szerkesztőség és kiadóhivatal, Bolyai utca 15. sz., ahova a lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és reklamációk intézendők. T. előfizetőinket az előfizetési összegek esetleg hátralékaik mielőbb való szíves megküldésére kérjük, hogy lapunk folytatólagos megküldése minden megszakítás nélkül történhessék. A. beálló új évvel ajánljuk az immár X-ik évfolyamába lépő „Közérdekűét a vidéki magyar olvasóközönség további becses pártfogásába. A „Közérdek“ tízévi pályafutása alatt eléggé bebizonyította létjogosultságát s egyúttal azt is, hogy valóban hézagot töltött be városunk és vármegyénk társadalmi, valamint közéletében. Megizmosodását elsősorban a mi törhetlen munkatársainknak, de legfőképpen lapunk tisztelt olvasóinak és barátainak köszönhetjük, kik szellemi és anyagi támogatásukkal segítségünkre voltak, hogy azt a szűk határú mezőt, — amelyen mi mozoghatunk — felderíthessük. Tollunkat mindég igaz ügy vezérelte és mi a becsületes munkában kerestük a jutalmat. Igyekezetünk az volt, hogy változatossá tegyük lapunkat, élénken, üdén adjuk az olvasó kezébe, hogy hű képét láthassa a társadalom és közélet minden egyes momentumának. Szókimondók voltunk és leszünk ezután is, mert csak az őszinte hangban véljük feltalálni, a tárgyilagosság igazi formáját De azért az ellenérveket szívesen méltányoljuk és nem zárjuk el lapunk hasábjait, a komoly hozzászólás jogától. Nem kell lapunkat külön ajánlatnunk, hiszen tíz éves múltja ajánlja őt. Vezércikkeink, tárcáink, ipar, közgazdaság, irodalom és művészet, hit és apróságokstb. rovatainak felölelik városunk, a mi és a szomszéd vármegyék ügyeit is és legjobb igyekezetünkkel szolgálni kívánjuk továbbra is, a közérdeket. A lap egyéb helyein üzleti és más nemű hirdetéseket igen mérsékelt árszabások szerint közlünk. Tisztelt előfizetőink, hirdetőink támogatását továbbra is hazafias tisztelettel kéri a „Közérdek.»* szerkesztősége és kiadóhivatala. „KÖZÉRDEK“ EREDETI TÁRCÁJA. A gondolák. A gondolák ringattak lágyan, Csókdossák a szelíd habok. Júliusi holdfényes nyáron Az esti csillag fenn ragyog. Itt állok én a tengerparton, — Vágygyal, ábránddal boldogan. Szép nevét százszor elsóhajtom S a szellővel tovább suhan. A babzsongással dallá válik, Kék lagúnán susogva száll; Kedvesem ottan gondolázik: Megérti-e ha rátalált Virágok közt. A szép leányka sirt, sóhajtozott — S egy kis levélkét összeszaggatott, Majd összeszedte s újból összetépte: Alig tudhatta, mit csinál szegényke. Kertjébe’ nyillott, diszlett gazdagon, A tubarózsa, fehér liliom; Odament s szedte a virágokat, a dalok mellete méla dalokat. A tubarózsát koszorúba fűzte, A liliomot keblére tűzte. 16.000 forint 16.000 forint. Ennyi van előirányozva a magy. kir. Vallás és Közoktatási Minisztérium költségelőirányzatába uj óvódák és menedékhelyek létesítésére az 1898. évre. 16.000 írton 20 új óvodát tervez létesíteni a miniszter. Felvirágozva szobájába tért, Folyton dalolva, mig odaért.Agyára dőlt s csöndesen aludott, Valakiről szépet álmodhatott. Mosolygott még a hajnal reggelén . De többet fel nem ébredett szegény ! Bálban. Mennyi fény és menny pompa Tűnik fel egy pillanatra/ Itten Vigság, ottan bánat, S mind ez pillanatra támad. Mily csekélység, — pillanatnyi. Az időben szinte semmi S mégis néha perc szülötte: Kihat egy egész életre! Felszeghy Dezső: Visszaemlékezés. Ina: RICHTZEIT ARTHUR. Ott áll a nagy gesztenyefa a Kis utcában a fehérre meszelt földszintes ház bejárata előtt. Lombja már lehullott, hűvös téli szél zörgeti a harasztot, de engem még egyszer alája csal a verőfényes téli napsugár. S amint a szél végigbug az elszáradt koronán, az elsárgult levelek egyhangú zörrenéte regét suttog nekem letűnt idők táján boldog emlékéről. Ifjúkori ábrándjaim mint távoli álomképek egyenként kezdtek lelki szemeim előtt elvonulni. A heti régen letűnt fiatalos évekmikor még bohó álmokat szőttem, mikor szűziesen tiszta lelkemhez még nem volt hozzátapadva az undok világ utálatos iszapja ! Hittem és reméltem ! E hét szóra épitettem mindent és e hét szó tette az élet tövises útjait oly szúróssá előttem. Egy ábrándos szemű, barna kis leány képe újból megjelent szemeim előtt, a mint szivem mellett tartott arcképet méregetni kezdtem és öszetört szivem félig beheegyedt sebei újból vérezni kezdtek letűnt rövid boldogságom e kedvesen fájó záloga láttára. Nagyon szép és nagyon jó volt, valóságos angyal. Igaz, hogy nem volt egyebünk forrón szerető szivünknél, de az Dárius kincseivel meg nem vásárolható boldogságnak tárháza volt. És mily boldog is voltam akkor! A sivár élet nehéz munkája közepette volt egy sokat mondó, sokat ígérő szempár, melynek tükrében túlvilági boldogság csillogot, létezett számomra egy Ígérő mosoly, mely édesebb, csábítóbb volt a meseszerű tündér észbontó csókjánál, „Ki téged soha feledni nem fog, szeretlek és szeretni foglak úgy a mint arra képes vagyok“, de pár szó van a kezemben tartott arcképre írva, és elegendő arra, hogy a régi ábránd világ bűbájosvarázsa szívemen, telkemen újból erőt vegyen. Hisz szeret, és szeretni fog mindig! Miért vagyok hát boldogtalan ? Miért menekültem el messze más vidékre, a nagy világ zsibbasztó zajába, mikor közelében oly boldog, oly kimondhatatlanul voltam . Ki tudna más nekem erre felelni, mint én magam. Az emberi számító ész rideg erőszakossággal behatolt lelkem tiszta ábrándvilágába lenyűgözve rajongó idealizimusomat. Az emberek nagy sokasságának egyetlen óhaja, földi jólét megszerzésének lehetősége, engem is kísérteni kezdett. Miért kelljen életemet kétségbeesett munka mellett is csak áttengetni, mikor egy anyagi javakkal dúsan megáldott ideál oldalán a kényelmes jólét biztosítva van . És e gondolat lett életem megrontója. Elfutottam közeléből, hogy felejtsem. Eleinte a nagy világi zajba merülve a habzó kehely mellett igyekeztem fájó szívemet elnémítani majd komoly munkában kerestem balzsamot a sajgó sebekre , de hasztalan. Az ész győzelme csak látszólagos volt; a szív hatalma nagyobb erősebb, az nem tűr megalkuvást. És ha eddig volt lelki boldogságom, mert már az sincsen. Lelkemből messze elszállott a remény, e csalfa zöld ruhás istennő, osztályrészemül nem maradt semmi más, csak a tengernyi bánat. Húsz óvodát egy országban, — mint a miénk — hol legalább 2000 új óvodára lenne égető szükség. És mégis örömmel fogadjuk ezt is, mint határozott előrehaladás csalhatatlan bizonyságát. Látjuk ebből, hogy Wlassics miniszter tudja az óvodák nagy kultúrpolitikai horderejét, látjuk, hogy a minisztérium kebelében megvan a teljes jóindulat a magyar óvodaügy fejlesztése iránt, de ugyancsak a költségvetésből látjuk, hogy a nervus rerum a pénz hiánya megtöri a legjobb indulatú törekvést. Szomorú tény, hogy az összes tárcák között a kultuszminiszter rendelkezik legkevesebb pénzzel és ha az utóbbi évek kulturális és paedagogiai eredményeit tekintjük, csodálnunk kell, hogy ily kis pénzzel Wlassics ennyi eredményt is tudott elérni. Hisszük, hogy kis pénzt annyi sok helyre, amennyi ágazata a kultusztárcának van — igen nagy feladat, rationálisan beosztani, de mégis fájlaljuk, hogy épen új óvodát nem terveznek többet felállítani 20-nál, és hogy épen ezen címre nem jutott több 16.000 forintnál. Mi az óvodaügyet rendkívül fontosnak tartjuk, nemcsak tanügyi, de emberbaráti és politikai szempontokból. Az óvóda fegyelemhez szoktatja phizikailag az apró gyermeket oly zsenge korban, midőn erre legfogékonyabb. A gyermek agyát szintén fegyelemhez szoktatja a nélkül, hogy azt megerőltetné. A gyermek kedélyére megadja a romlatlanság, örülni tudás himporát. Jó, kész anyagot továbbít az elemi osztályok részére. De mindezeknél sokkal fontosabb hivatást teljesít az óvóda erkölcsi horderejénél fogva emberbaráti szempontból. Megvédi a gyermeket az utca ezernyi veszélyétől, megvédi a felügyelet nélküliség megannyi kelemetlen esélyeitől, otthont, gondozást nyújt nappalra a szegény gyermek és átvéve nappalra a gyermeket, módot nyújt a szegény szülőnek, hogy kenyérkeresete után járjon. Különösen áldásos ténykedése ott, hol a jótékonyság csatlakozva mellé, eledellel és ruházattal is ellátja a szegény gyermeket. Kulturpolitikai szempontból a nevelésnek egész zsenge korban megkezdésén kívül a nemzetiségi mozgalmak és szociális mozgalmak kinövései ellen semmivel sem lehet jobban védekezni, mint épen az óvódákkal. Az oláh-tót-német gyermeknek 3—4 éves korában egész szübősége alig több