Közérdek, 1905 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1905-01-07 / 1. szám
TOLNAVÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS GAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. Tolnavármegye olvasóközönségéhez. Uj lapot adipek Tolnavármegye közönségének kezébe. Nem önérdel hit szerkesztjük, a közítgyek szeretete vezérel. El kell mindenkinek, akinek csak legkiseHTÍr sejteliii ja is arról a tengersok nehézségről, a mely ma egy v. eztély és irányú lap megalapítása elé tornyosul. A napi politika foglalja le a szivet és az elmét. Ennek a kaczér szép asszonynak lábainál térdel az egész ország. Sóvárgó szeműjéi lesik mosolyát, váltakozó kegyét százan és ezeren. Hiszékeny, könnyen hevülő nép vagyunk, más nemzet dolgozik, mi politizálunk. Kultúrtörténeti adatnak is érdekes: a negyvenes években két fővárosi kap járt Szekszárdra, ma újságot olvas az utolsó napszámos is, érdekli a szenzáció, a politika. Tudományos folyóirataink, szaklapjaink az akadémia, más szépirodalmi társulatok, vagy tehetősebb irodalombarátok pártfogásával fedipnhetnek meg csak s akkor is felvágatlanul hevernek az olvasóasztalon. Csak egy a kelendő, a politika . . . Fut, valósággal fúri magát utána a közönség. A fővárosi számító nyerészkedés ki is használja a helyzetet, uj lapra, uj lap — majdnem minden héten! Egész kis rajok — mérges darazsakból. Szenzáció üvölt ki legtöbbjéből. Csip, szúr bennük a méltóságteljes ciceró, gyolgy'd1 rttan sebet üt, a spelid garmond, mérgezett hegyű gyilok a legkisebb petit betűi. Tintájuk: epe, gyülölség, a tollak — tagló . . . Kövezzenek meg érte, de kimondjuk: iszonyú az a rombolás, a melyet az utolsó évtized eldurvult időszaki sajtója mivelt a nép lelkében. Kidobjálta onnan a házi Isteneket, a naiv, de boldogitó hitet, a megelégedettséget, józan ítéletet, megtöltő keserűséggel, az elégedetlenség sorvasztó mérgével Vágyakat oltott belé — czél nélkül s a czélt vággyá, elérhetlen ábránddá nevelte. Valósággal összetört mindent! Múlton épül a jövő, de nincsen már meg közte az összekötő fonál. Ide köti talán még a népet apái sírja, az édes hazai levegő, a honi rög? — Százával, ezerével mennek vándorútra. Ezek a kicsinyek, földhözragadtak! De maradnak talán idehaza —nagyok? Nem, a sajtó jóvoltából nincsenek ma már nagyjaink! Foga alá veszi, megrágja, megőrli őket a politika. Megropogtatja, ha miniszter, ha — népvezér. A mai nemzedék politikában született, nőtt fel, politizálásra lett nevelve, s nagyon, de nagyon félünk, hogy ez lesz a — halála! Ily körülmények között mit akarunk tehát mi , társadalmi lap alapításával ? Köszönjük a szánakozó napsolyt, de mégis akarunk valamit. elég sünk Igaz, meglehetős önzetlenség, jó adag idealizmus, szép anyagi koczkázat kell az efajta vállalathoz. Mindegy. Kibontjuk a lobogót. Szent meggyőződéugyanis, hogy a magyar nemzetet nem a politizálás szenvedélye tartotta fenn eddig, s nem ez tartja fenn jövőre sem. Erős, egységes nemzeti társadalom alkothat hatalmas nemzeti államot. Szegény nemzet igazán nagy sosem lehet, mert a nagysággal velejár az anyagi jólét. Munka — az erő, a népek nagyságának fundamentuma! Erre sarkallni, oktatni, buzdítani, eszmék elrejtett kincsét tárni fel, utat mutatni, ez a sajtónak nemes hivatása. A természeti törvények szerint nagy erő kisebbet szül, a szellemi világban kis dolog lehet nagy események szülője. A koromsötétségben nem kell ragyogó nap, telehold, elég egy halovány csillag, egy mécsvilág felcsillanó fénye, hogy tájékozódjunk. Egyes közkérdések megvilágításánál nem lehetünk csontig, velőig ható Röntgen-sugár, de szerény mécs, az leszünk! Azt a kis fényességet, melyet az Isten agyunkba rejtett, reá irányítjuk a közélet minden fontosabb jelenségére. Ott leszünk az ősi vármegye tanácskozási termében. A fényes tradíciók gyorsabb perczegésbe hozzák a tollat, vagy talán a szív dobog hangosabban, ha Tolna vármegye fényes, ragyogó múltjába tekint ?szemünk Ott leszünk az igazság Istenasszonyának palotájában, a törvényszék tárgyalótermében, az apró drámák, az igazi tragédiák állandóan nyitva levő színházában, ahol maga az élet tart érdekes előadást a megfigyelő elméknek. Be-betekintünk a tisztes kereskedelem szerény hajlékába, a tengődő kisipar szegényes műhelyébe, a magyar kisgazda kopottas viskójába . . . Ünnepnapokon hirdetjük nekik az Istent, hétköznapokon boldogulások módját és eszközét. S milyen hatalmas, kiaknázatlan tér eszmeérlelésre az a sok megoldatlan sociális és gazdasági kérdés ! Ók bár csak itt fecsérlődtek volna el a gondolkodó fők megszámlálhatlan agysejtjei, melyeket a politizálás láza — minden különösebb haszon nélkül — lassan, apránként elégetett! S maga e székhely, Szekszárd is addig öregedett, vénült, mig hogy-hogy nem, egyszer csak várossá — ifjúit. Átalakulása, új életviszonyaiba való beleilleszkedése érdemes és reá is szorult a tárgyilagos vitára. Szeretet, ápolás kell a csecsemőnek, hogy erős férfivá izmosodjék! A száz meg száz társadalmi és jótékonysági egyesület, pénzintézeteink, a tanítás, nemzeties irányú oktatás fontos ügyei csak úgy kínálják magukat a toll hegyére. Büszkeségünk , a világszerte hires selyemtenyésztés s maga megérdemelne egy külön lapot. S édes magyar szó, drága honszeretet, rólatok pedig a világ végéig sem lehet eleget irni ! — íme itt a tér, a kinálkozó alkalom egy minden izében hazafias társadalmi lap számára. Erre az útra léptünk, ezen kívánunk haladni. Utunk lehet göröngyös, de sohasem lehet girbe-görbe, csak nyíl-egyenes! Ha egyébre nem, egyre meg fogunk tanítani: a közügyek szeretetére! Nagy, fontos tudomány ez, de szükséges. Közöny, fásultság, nembánomság, nemtörődés, mé- I