Közérdekű Levelek, 1924 (2. évfolyam, 39-41. levél)
1924-01-01 / 39. levél
Negyedik levelünkben kifejtettük, hogy a termelésben csak akkor lehet eredményes és a benne résztvevőkre igazán áldásos a munka, ha az abban résztvevők: a mérnök, a munkás és a munkaadó egymásban nem ellenséget, de egymást megértő és megbecsülő munkástársat látnak. Hogy ez így legyen, azon dolgozunk mi. Hogy sohasem jöhet el az az idő, mikor ez minden vállalatnál így legyen, azt tudjuk igen jól, mert hiszen ahogy a farkaskölyökből nem lehet öleket nevelni, úgy nem lehet az emberi természetet megváltoztatni. Míg tehát a világ világ lesz, a becsületes emberek nagy tömege között lesznek mindig elég számosan haszontalan fráterek is. Amit mi el akarunk érni az az, hogy a becsületes munkaadó és a becsületes jó munkás találjanak egymásra s mindkét fél tisztelve és szeretve a másikat, mindkettő boldoguljon; az embertelen munkaadónak pedig ne maradjon más, mint naplopó munkás, hogy az Isten így verje meg az egyiket a másikkal. A szociáldemokrata kommunista vezetőség egyik tagja az egyik törvényszéki tárgyaláson, ahol az ellenünk szórt rágalomért kellett helytállania, szinte magából kikelve kérdezte, hogy mi közünk nekünk egyáltalában a munkáskérdéshez, ki bízott meg bennünket, hogy ezzel törődjünk? A válasz igen egyszerű. Amint őket a lelkiismeretlenség sarkalta a nagy tömegek forradalmasítására, úgy nekünk a lelkiismeretünk parancsolta, hogy ezen hazánkat és benne természetesen elsősorban becsületes munkásembereket már egyszer a szerencsétlenségbe döntött üzelmekkel szemben a harcot felvegyük s a munkásság vezetését, mint arra egyedül hivatottak, az ő szándékos és tudatos rosszakaratú kezükből kivegyük. Akik végig verekedték a világháborút és aztán elég szerencsétlenek voltak a proletárdiktatúra vörös hadseregében harcolni, tanúságot tehetnek arról, hogy milyen más volt a tanult tisztek által vezetett hadsereg és milyen más, ahol a kommunista politikai biztosok parancsoltak. Oroszországban az első időben a csapatok vezetésére odaállított minden tudásnélküli „proletár elvtárs“ parancsnokokat csakhamar el kellet csapni s a régi hadsereg tanult tisztjeit a helyükre állítani. Ugyanott az „elkommunizált“ üzemek vezetésére az első időben mindenütt „proletár“ vezetőket állítottak, de csakhamar vissza kellett hívni az elcsapott mérnököket, mert különben megállott volna az egész mesterség. A vezetéshez hozzáértés kell s ipari termelésnél ez teljes mértékben csak a mérnökben lehet meg és természetesen teljesen hiányzik azokból, akik a termelésben soha tényleges részt nem vettek. Mármost, amint azt ma már még a „proletár-egyenlőség“ hazájában, Oroszországban is belátták, hogy a termelés vezetésére és irányítására a mérnök az egyedül hivatott, éppen úgy be kell látni azt is, hogy a termelésben dolgozók gazdasági és társadalmi életének irányítására és vezetésére is csak a mérnökség, a munkásságnak ez a tisztikara, van hivatva, mert a termelésben résztvevők boldogulása a helyes békés, termelés nélkül lehetetlen, mint a helyes, zavartalan termelés sem lehetséges az abban dolgozók megelégedettsége nélkül. A kettő annyira egyben forrott valami, hogy csak ugyanazon vezetés mellett lehet egyik is, másik is eredményes. Eddig csak a termelésben, jóformán csak az ipari termelésben foglalatoskodó egyénekről beszéltünk. De ugyanaz, ami a vezetéshez való hozzáértést illeti, még fokozottabb mértékben áll egy ország ügyeinek intézésénél. Ma már szemébe nevetne minden félig intelligens munkás Marxnak, aki annak idején azt prédikálta, hogy a proletár kommunista és szocialista államban nem lesz szükség tanult tisztviselőkre. Na hogy így hogy is nézne ki az a szociális állam, arra egy kis szájszesítőt kaptunk 1919 ben. Ki minek nem mestere, gyilkosa az annak! Soha példabeszédet fényesebben beigazolva nem láttunk, mint ezét a mondásét a proletárdiktatúra alatt. A kontár, még ha jó szándék vezeti is, a tudatlan - - .59 -