Közérdekű Levelek, 1925 (3. évfolyam, 43-60. levél)
1925-01-01 / 43. levél
férfiakat a legnagyobb terrorral is csak a nyilvános szervezkedéstől lehet visszatartani, de titkosan minden erejükkel azon fognak dolgozni, hogy hazájukat a mi undorító uralmunk alól felszabadítsák, jól felfogott önérdekünk parancsolja, hogy ezekkel szemben az egyedüli eredményes móddal, a legyilkolással védekezzünk. Kormányzati irányzatunk legelső feladata tehát az lesz, hogy ennek az országnak összes értékes, becsületes irányításra vagy vezetésre alkalmas egyéneit irgalom és kegyelem nélkül kiirtsuk. Habár készséggel ismerjük el, hogy Nagyméltóságod az előbbiekben előterjesztett kívánságaink teljesítésével elévülhetetlen érdemeket szerzend uralmunk megalapozása körül és ezért az eddigi polgári erkölcsök szerint hála, köszönet és jutalom járna ki, mégis egyrészt, hogy bebizonyítsuk, hogy a mi erkölcseink mások és jótettért elvből hálátlansággal fizetünk, másrészt, hogy Nagyméltóságod a magához hasonló egyének maradi felfogása szerinti közbecsülésben halála után is részesülhessen. Nagyméltóságoddal sem fogunk kivételt tenni, ellenben megtiszteljük azzal, hogy akasztófáját a többiekénél jóval magasabbra építjük, hogy így a földi élettől való megválásának utolsó pillanatában mentül nagyobb darabot tekinthessen át abból az országból, melyet kormányzói bölcseségével a mi karjainkba dobott. — Itt a tervezetünk, ez a kívánságunk, azt hisszük elég őszintén vázoltuk úgy Nagyméltóságodnak, mint hazájának kívánságunk teljesítése esetén várható elkövetkezendő jövőjét, — várjuk szíves elhatározását! Nemcsak mondták, de lapjaikban naponként ismételték és a könyvtárakat megtöltő kommunista irataikkal állandóan hirdetik. Hogy mi lett a válasz? azt egy másik kis históriában mondom el. Nagy Péter cár a saját korát megelőző modern ember volt. Birodalma kormányzásánál szükségét érezte annak, hogy parancsai birodalmának legmesszebb eső részeibe is gyorsan eljussanak és viszont onnan a jelentéseket ugyanilyen gyorsan megkapja. A miután uralkodásának idejében még távíró berendezés sem volt, de még vasút sem, így Nagy Péter cár birodalmán keresztül olyan távolságokra, amenynyire jószemű ember még elláthatott, apró tornyokat építtetett, amelyekben az ottlakó toronyőr a toronyból kinyúló póznára akasztott különböző tárgyakkal jeleket tudott leadni, így bizonyos kulcs szerinti távjelzéssel lett a hírszolgálat ellátva olyan formában, hogy az egyik toronyban kiakasztott jelzőtárgyat a következő torony őre meglátván, ő is ugyanilyen tárgyat akasztott a jelző póznára, így ment ez végig SzentpétervártólSzibériáig, vagy az akkori török birodalom határáig. Egyszer aztán megtörtént az, hogy az egyik őr bizonyosan erősen beszeszelve elaludt és igy az egész jeltáviratozás megakadt. A szegény őr nagyon megrémült, hogy mostan halálra fogják kancsukázni és rémületében a kevésbbé fájdalmas halálnemet választván és jobb helyet nem találván, a jelzőpóznára akasztotta fel magát. A következő torony őre ezt meglátván, azt hitte, hogy valami rettentő fontos államérdekű hír követeli meg ezt a különös jelzést és minthogy, biztosra vette, hogyha tovább nem adhatja, akkor agyon kancsukázzák, így a változhatatlanba beletörődve, ő is felakasztotta magát. És Szentpétervártól Nizsnyinovgorodig nem akadt toronyőr, aki a fontos jelt le ne adta volna. Hát tisztelettel jelentem, hogy a kormányelnökök közt is akadt olyan, aki a kommunista hurkot elsőnek a nyakába vette, rátérvén a szociáldemokrata kommunista „demokratikus“ követelmények útjára. És nem akadt egyetlen-egy kormány sem, amelyik ne tartotta volna kötelességének őt követni. És ha a népeknek több esze nem lesz, mint a kormányaiknak eddig volt, bizony elpusztulna az egész világ, mert amint az eddig lefolyt események bizonyítják, még ma is igaz a kétezer évnél idősebb közmondás: csekély bölcseséggel kampányozzák a Világot! - 76 -