Közgazdaság, 1947. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1947-01-05 / 1. szám
KÖZGAZDASÁG A GAZDASÁGI DEMOKRÁCIA HETILAPJA SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: FARAGÓ LÁSZLÓ, FARKAS FERENC, MAJOR RÓBERT, MARKOS GYÖRGY TI. évfolyam, 1. szám Ara 2.— forint 1947 január 5 A HÁROMÉVES TERV ALAPJAI A FORINTMÉRLEG RENDELET SZÉNTERHELÉS ÉS SZÜKSÉGLET A hároméves terv margójára A stabilizáció terve után, mely a két munkáspárt közös erőfeszítésének volt az eredménye, a Kommunista Párt újabb, hároméves beruházási tervvel lépett karácsony előtt a nyilvánosság elé. Ez a kezdeményezés termékeny vitát óhajt megindítani a magyar befektetések kérdéséről. A magyar közvélemény, mind a tervet magát, mind a vitát róla, a legnagyobb örömmel üdvözölte. Szükség volt egy beruházási terv kidolgozására és szükséges, hogy ezt a tervet — amelynek logikus, világos felépítésében Gerő Ernő kézőnyoma ismerhető fel — a magyar gazdasági és politikai élet, valamint a tudomány vezető körei behatóan megvitassák. Szükséges ez azért, mert még élénken emlékezetünkben van a Bethlen-féle egy milliárd pengőssxindrázások sorsa, még emlékeznünk a Gömbös, Darányi, Imrédy és Teleki rezsimek beruházásainak alakulására, láttuk, mint porladtak szét óriási összegek Horthyék Magyarországán, közigazgatási épületek, adóhivatalok építésére, míg rongyos évi 6 millió pengőt nem tudtak kiszorítani az állami büdzséből, mondjuk a falusi lakosság ivóvizének megtisztítására. Láttuk, hogyan vonták el a falat kenyeret a munkás, a szegényparaszt és az értelmiség szájától, hogy ágya-, tanki-, repülőgépes munkciógyártásba fektessék, láttuk, hogy hogyan panamázott el a régi Magyarország súlyos tíz és százmilliókat, hogyan szivárgott el a külföldi kölcsönök jelentékeny része províziók, sápok, paxisálék formájában, még mielőtt a kölcsönök rendeltetési céljukra fordíthattak volna. De még ha az egyes állami szervek külön-külön ki is dolgozták volna saját beruházásaik tervek még ha minden nagy magángazdasági üzem többéves befektetési tervvel dolgozott volna is, szükséges lett volna, hogy az ország egy lépést ismét előre tegyen, a modern gazdaság legfontosabb alapelve: a tervgazdálkodás irányála, mely nemcsak a résztervek egybehangolását követeli, hanem nagy és egységes alapgondolatot a közgazdaság fejlesztésére. Azt az anarchiát, amely nem tudja megállapítani az egyes gazdasági feladatok fontosságának sorrendjét, nem tud megkülönböztetést tenni a behozatalra fordítandó kivitel támogatásának nagysága és fontossága között, mert nem ismeri a behozandó nyersanyasok szükségességi rangsorát, mely nem mer értéelni fontosabb és kevésbé fontos hiteleket érdemük szerint és nem tudja azokat központi, nemzeti és közgazdasági szempontok szerint megbírálni, s ezt az anarchiát végül is fel kellett számolni minden népnek, így a magyarnak is. Helyesen hangsúlyozta Gerő Ernő előadásában, mellyel a hároméves tervet a közvélemény megvitatásának átadta, hogy ez még nem szocializmus. Korántsem nevezhető szocialista rendnek az a tervgazdaság, amely a legfontosabb termelési ágak államosítása alapján, de rendkívül fontos más termelési ágaknak (mint a mezőgazdaság, vagy a bankszervezet, a könnyű és a kisipar) a magángazdasági formák között való meghagyásával egybehangolja a gazdasági élet szerveit és igyekszik az állam vezetésével szabályozni fejlődésük ritmusát. Nem volt szocializmus a háborús tervgazdaság sem, pedig az a gazdasági élet erőforrásainak még sokkal totálisabb ellenőrzését jelentette, mint a népi demokrácia számos államának többéves tervei. Nem volt szocializmus, mert nem a dolgozók életszínvonalának emelése volt a célja, hanem a háború, tömeggyilkosság, a pusztítás, amit ők abban a híres jelmondatban folaltak össze: »Ágyút vaj helyett!« Ha a magyar hároméves terv maga még nem is jelent szocializmust- haladást jelent a szocializmus irányába. Mert a szocialista politika célja kétségtelenül ugyanabban az irányban képzelhető el, mint a terv célja: a munkások, a parasztok, értelmiség életszínvonalának emelése és a termelőerők ellenőrzése irányában. A hároméves terv az 1838-as életszínvonalat veszi mértéknek és ennek százalékos arányában építi fel célkitűzését: az első évben ennek 85 százalékát, a második évben 180 százalékát, a harmadik évben 109 százalékát akarja elérni. Ennek a célnak érdekében azonban nem elsősorban a könnyűipar, vagy a mezőgazdaság, vagy a közlekedés fejlesztését támogatja, hanem a legnagyobb mértékben az energiagazdálkodás és a nehézipar fejlesztésére helyezi a súlyt. A másfél milliárd békepengőre rugó beruházásokból, melyek a terv főösszegét jelentik, 460 milliót szándékozik a terv bányászati, 223 milliót ipari, 389 milliót közlekedési és 281 milliót mezőgazdasági beruházásokra fordítani. A beruházások üteme évről évre nőne, az első évben 416 millió, a másodikban 498 millió, a harmadikban 599 millió kerülne beruházásra. A terv alapfeltétele a nemzeti jövedelem fokozatos emelkedése. Kétségtelen, hogy itt részben kölcsönhatásról beszélhetünk, mert magának a tervnek a megvalósítása is lényegesen hozzá fog járulni a nemzeti jövedelem emeléséhez. Az is kétségtelen azonban, hogy amennyiben előre nem látható, vagy emberi akarattal nem befolyásolható természeti körülmények (például nagy szárazság, fagy, árvízveszély, stb.) a nemzeti jövedelem emelkedését megakadályoznák, a terv egyik alapfeltétele megdőlne. A leglényegesebb kritika a tervvel szemben az, hogy a nemzeti jövedelem emelkedését az ez évi kb. 3.2 milliárd békepengőről az első évben 3.8 miliárdra, majd 4.5 milliárdra és végül 5.3 milliárdra, túlságosan optimisztikusan tételezi fel. Ez a kritika legalábbis az első év tekintetében nem látszik helytállónak. A jelen gazdasági év éppen mezőgazdasági tekintetben olyan kieséseket hozott, mint az átlag alatti kukoricatermés és a gyenge átlagos gabonatermés alakulását, amely kedvező időjárás esetén egyetlen jó terméssel jelentősen emelheti a nemzeti jövedelmet, nem szólva egy jó termés továbbgyűrűző hatásairól, a paraszti lakosság és a városi munkásság zászlóerejének megnövekedése következtében egyaránt. A jelenlegi, kényszerű okoknál fogva erősen korlátozott tömegfogyasztás következtében jelentős munkaintenzitási tartalékok is szerepelnek a magyar termelésben, melyek fokozott fogyasztás esetén, fokozott ipari és bányászati termelésben fognak jelentkezni. Azonkívül feltételezhető, hogy a beruházások a termelés racionalizálása által komoly mértékben emelik majd ipari, bányászati és remélhetőleg, mezőgazdasági termelésünket is, bár ez utóbbi tekintetben rövid látra nem szabad túlzott optimizmussal számolni. Egyes kritikusok kifogásolták, hogy túl magas az a 11 százalékos beruházási kvóta, melyet a terv befektetések által a nemzeti jövedelemből el akar vonni. Valóban: az Egyesült Államokban a háború előtt a beruházások mértéke 2—3 százalék körül mozgott és Magyarországon sem haladta meg a tőkefelhamozódás mértéke a 6—8 százalékot. Viszont ne felejtsük el, hogy a tőkefelhalmozódás mértéke ma már nem kizárólag a magángazdaságtól függ, hanem a nemzetgazdaság nagy szektoraiban az állam diktálja az iramot és ha az állami gazdaságpolitika az ár-, a jövedelem- és adópolitika egybehangolásával gyorsabb tőke- felhalmozódási ütemet ír elő, mint a gazdag nyugati államokban, vagy a szét nem rombolt,, békebeli Magyarországon, akkor ezt még mindig az újjáépítés, a háborús károk helyrehozásának szükségletei diktálják. A szegénységnek viszonylagosan is takarékosabban kell gazdálkodni, mint a gazdagoknak, de ez nem jelenti azt, hogy a szegény gazdaság nem lehet racionálisabb, nem érheti utól és nem múlhatja felül ezáltal az értelmetlen luxusban szétporladó múlt beruházási politikáját. Maga az a tény, hogy a beruházások egybehangoltam tervszerűen történnek, hogy a legnagyobb összegek a legnagyobb szükség helyére irányuthatnak, hogy az állam külkereskedelmi politikájában a szomszéd államokkal és a világgazdaságnak Magyarország számára fontos területeivel, tervszerű és irányított kooperációt tud majd folytatni — önmagában garantálja azt, hogy a terv hatásfoka nagyobb lesz, mintha ugyanilyen összegeket a háború előtt fordítottak volna beruházásokra, mert nem mindegy az, hogy egy invesztíciós terv egységes elgondolásból, vagy mozaikszerű ötletekből épül-e fel. A Kommunista Párt hároméves tervének egységes, gyakorlatilag megvalósítható, a szocializmus irányába mutató alapgondolata van: a nagy tömegek életnívóját rendszeres, az energiagazdálkodás és a nehézipar gyors fejlesztésén, de ugyanakkor a közlekedés és a mezőgazdaság támogatásán alapuló beruházási politikával emelni. Kívánatos, hogy ebből a tervből alapos megvitatás után — melyből minden párt vegye ki a maga részét — kormányprogram legyen. Kívánatos, hogy a dolgozók megértsék: úgy, ahogy a stabilizáció az ő érdeküket szolgálta, ez a terv is az ő tervük, az ő életüket akarja emelni, emberibbé és színesebbé tenni. Ezért kívánatos, hogy ismerje fel az egész magyar nép: a hároméves terv a magyar népi demokrácia középponti építő gondolata. KÁLDOR GYÖRGY A londoni világkereskedelmi konferencia Szövetkezet és kereskedelem Az első fizetésképtelenség Világgazdasági hírek Tőzsde — Hitel — Tőkepiac