Közgazdaság, 1947. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1947-01-05 / 1. szám

t$Se­­nwar 3 KÖZGAZDASÁG A hároméves gazdasági terv alapjai A KÖZGAZDASÁG megindulása óta fo­lyamatosan és rendszeresen foglalkozott a tervszerű gazdálkodás kérdéseivel. A Magyar Kommunista Párt az­ elmúlt esztendő végén nyilvánosságra hozta hároméves gazdasági tervének részleteit, amelyet magunk részéről is az­ elismerés, a közreműködés és segítés szellemében köszöntünk. Alábbiakban részlete­sen ismertetjük Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter beszédét, a hároméves terv alap­jairól.­­ Az első és második világháború közötti időben, de különösen a második világháborút megelőző években és a második világháború ide­jén a legtöbb tőkés országban megvalósították­­a termelés, a nyersanyag- és munkaerőgazdálko­­dás, valamint az elosztás állami irányítását. Pol­gári közgazdászok hajlandók mindezt tervgazdál­kodásként elfogadni. Pedig ezek között a külön­féle országokban bevezetett gazdasági rendszabá­lyok között éppe­n az a közös vonás, hogy egyi­kük sem igazi tervgazdálkodás. A New Deal és... — A kérdés megvilágítása céljából vegyünk két, egymástól egyébként alapjában eltérő példát, amelyeket egyáltalában nem akarok és nem is szabad egy síkba helyezni: egyrészt az ú. n. New Dealra gondolok az Amerikai Egyesült Államok­ban, másrészt pedig a német fasiszták megvaló­sította gazdasági rendszabályokra. — A New Deal kétségtelenül tartalmazott po­zitív vonásokat. Célja és lényege az volt, hogy a második világháborút megelőző minden addigi­nál súlyosabb gazdasági válság romboló hatásait csökkentse, a munkanélküliséget, főként nagy­arányú közmunkák szervezése útján, enyhítse, a termelés esését korlátozza, meggátolja az árufor­galom süllyedését bizonyos színvonal alá és mind­ezeken túlmenőleg az ország gazdaságát a válsá­gon átvezesse, így a New Dealnak a célján már eleve korlátozottak voltak. A kitűzött célokat csak kisebb részben sikerült elérni s a gazdasági válság megszűntével, a trösztök és a monopóliu­mok nyomására, a New Dealt már a háború ki­törése előtt lassan kint megszüntették. Ami meg­maradt belőle, az később a háborús gazdálkodás céljait szolgálta. ...a fasiszták háborús kényszergazdálkodása . Vegyük most a másik, mint már említettem, az előbbitől céljaiban és tartalmában is telje­sen eltérő példát: a fasiszta Németországban megva­lósított gazdasági rendszabályok példáját A né­met fasiszta imperialisták hata­lom­rajutásuk pil­lanatától kezdve a háborút készítették elő. Hó­dító, rabló háborúra törekedve, és ugyanakkor tudatában lévén arnnak, hogy komoly, nagy hábo­rút csakis a viszonylag gyenge német gazdaság megfelelő átállításával tudnak viselni, már a há­borút megelőző években és főként a háború alatt háborús kényszergazdálkodást vezettek be. Termé­szetesen ebben a háborús kényszergazdálkodásban is volt bizonyos tervszerűség, az a tervszerűség és céltudatosság, amelyet a támadó, rablóháború előkészítése és vitele követelt meg. Volt­ anyag- és munkaerőgazdálkodás. Sőt a háború végén, amikor a német gazdaság erőforrásai már kime­rülőben voltak, a német fasiszta vezetők a kis­ipari üzemeket, a kiskereskedéseket százezrével zárták be, mint »nem gazdaságosakat«, helyesebben azért, hogy ily módon nyersanyagot és munka­erőt nyerjenek a nagy hadigyárak számára, ame­lyekből a munkaképes férfiakat mind nagyobb számban küldték a frontra. Tették mindezt a né­met nagytőkések, a junkerek, az imperialisták érdekében, mert a háború, amelyet viseltek, ezek­nek a rétegeknek volt a hódító háborúja és a hadinyereségek is az ő zsebeiket duzzasztották. Igazi tervgazdálkodást akarunk . Mi hát a különbség az igazi tervgazdálko­­dás és a tőkés országokban bevezetett különféle, állami beavatkozással járó kényszergazdálkodás között? — Az igazi tervgazdálkodás lényege, hogy a nép, amely a hatalom birtokosa, vagy legalább is je­lentékeny mértékben részese a hatalomnak a demokratikus államhatalom, amely kezében tartja a gazdasági élet­­kulcspozícióit, ezeket a pozíció­kat arra használja fel, hogy az ország termelőerőit kifejlessze és harmonikus egységbe foglalja a dol­gozó tömegek gazdasági és kulturális életszínvo­nalának lehető gyors emelése érdekében.­­ Ebből logikusan következik, hogy olyan or­szágban, ahol a nagytőkések és nagybirtokosok kezében van az államhatalom, ahol a trösztök és a kapitalista monopóliumok uralkodnak az álla­mon s ezt saját osztályérdekeik céljaira használ­ják fel, nem törődve a nép érdekeivel, hanem csakis a saját önző profitérdekeikkel, nem lehet szó igazi tervgazdálkodásról. Nem lehet szó még akkor sem, ha történetesen az ipar jelentékeny részét államosítanák és az állam teljesen ellen­őrizné az egész gazdasági életet. Mert ebben az e­setben az államosított ipar és az államilag ellen­őrzött és irányított gazdaság nem a dolgozók, nem a nép érdekeit szolgálná, hanem a nagytő­kés trösztökét és monopóliumokét, amelyek hatal­mukban tartják •■••• államot, mint ahogy Hitleren és a náci pár, keresztül a németországi Kruppok, Pönsgenek és társaik kezükben tartot­ták a német fasiszta államot. —­ De­ az elmondottakból következik még más­­valami is. Következik az, hogy Európa számos országában az igazi tervgazdálkodás megvalósí­tásának lehetősége tekintetében lényeges változá­sok állottak be a második világháború után, így például Jugoszláviában, Bulgáriában, Lengyel­­országban, Csehszlovákiában, részbe­n Romániában és Magyarországon mélyreható politikai, gazda­sági és társadalmi változások mentek végbe. Az említett országok közül Jugoszláviában és Bul­gáriában a nép döntőleg meghatározza az állam­hatalom jellegét és alapjában kezében tartja az államhatalmat. A többi említett országban és ná­lunk Magyarországon is, a munkásosztály, a dol­gozó parasztság és a haladó értelmiség jelentékeny mértékben befolyást gyakorol az államhatalomra, amelynek maga is részese.­­ Ugyanekkor az említett országokban ez a demokratikusan átalakult, megifjodott államhata­lom lényeges gazdasági változásokat hozott létre- Jugoszláviában például a föld­maradék nélkül a dolgozó parasztság kezére került A gyáripart ál­lamosítják. A bankokat az állam vette kézbe. Csehszlovákiában államosítottak minden olyan üzemet, amely ötszáznál több munkást foglalkoz­tat. Nálunk, Magyarországon, megszűnt a feudá­lis nagybirtokrendszer. Állami tulajdonná váltak a szénbányák, a nagy villamos áram fejlesztőtele­pek többsége, állami kezelésbe kerültek a legna­gyobb vasipari üzemek, a Weiss Manfréd művek, a Rimamurányi vasmű, a Ganz-művek, tehát azok az üzemek, amelyek a MÁVAG-gal együtt nehéz­iparunk gerincét alkotják. Soron van a bankok állami ellenőrzése, a nagymalmok államosítása és a mezőgazdasági védő- és oltóanyagokat előállító vegyi ipari üzemek állami ellenőrzése s állami irányítás alá helyezése. Ezek a fontos intézkedé­sek adják a gazdasági alapot ahhoz, hogy bizo­nyos határok között, országunkban igazi tervgaz­dálkodást valósíthassunk meg, hogy kikapcsoljuk a rendszertelenséget és a kapkodást, a­z anyag és a munkaerő hiábavaló fecsérlését, hogy elkerüljük nemzetgazdaságunknak a tisztán profitérdekek diktálta egyoldalú deformálását, ami tervgazdál­kodás nélkül lehetetlen, hogy harmonikus egység­be foglaljuk a gazdasági élet különféle ágait, hogy fokozzuk a termelőeszközök és a fogyasz­tási javak termelését, meggyorsítsuk népünk gazdasági és kulturális felemelkedését, hazánk felvirágzását. Nem szocializmus . Vannak, akik azt fogják mondani, hogy az, amit mi a hároméves államgazdasági tervvel el akarunk érni, tulajdonképpen szocializmus. Mi ezeknek azt válaszoljuk: Nem­ nem szocializmus­ról van itt szó, hanem arról, hogy véget vessünk a harácsoló nagytőke garázdálkodásának és meg­vessük hazánk békés, válságok nélküli fejlődésé­nek gazdasági alapjait. . A hároméves tervvel nemcsak nem aka­runk hozzányúlni a kisemberek munkán alapuló magántulajdonához, hanem meg­védjük a­ kisem­berek magántulajdonát, mert korlátok közé szo­rítjuk a nagytőke gazdasági hatalmát. Sőt to­vább megyünk: a hároméves gazdasági terv meg­valósítása el sem képzelhető a mintegy 200.000 főnyi kisiparosság lelkes, odaadó közreműködése és anyagiakban való gyarapodása nélkül. Az ő szakértelmükre, hangyaszorgalmukra az országnak feltétlenül szüksége van, hogy ezt a nagy nemzeti feladatot valóra válthassa. — Még csak a­ nagytőkések kiküszöböléséről sincsen szó. Őket is bele akarjuk illeszteni a há­roméves állam gazdasági tervbe. Lehetőséget aka­runk nekik adni arra, hogy saját anyagi érde­keiket tartva szem előtt, hasznosak lehessenek az ország számára is. Csak egyet követelünk a­ nagy­tőkésektől, vegyék tudomásul, hogy Magyaror­szágon nemcsak a politikában, hanem a­ gazdasági életben is mindinkább annak kell történnie, ami a nép érdeke!­­ Áttérve most már hároméves gazdasági tervünkre, röviden szólni kell arról, hogy miért éppen három évre, miért nem egy vagy két, avagy mondjuk öt évre szóló tervet dolgoztunk ki. Cseh­szlovákiában például kétéves tervet hoztak létre és valósítanak meg. Az, hogy mi a hároméves terv mellett foglaltunk állást, nem véletlen, de­nem egyenesen következik hazánk helyzetéből. Számításaink, amelyeket végeztünk, azt mutat­ták: körülbelül három esztendőre van szükségünk ahhoz, hogy összes erőforrásaink helyes, takaré­kos, észsze­rű felhasználásával, szorgalommal és az ügy iránti odaadással, általában elérjük, sok te­rületen pedig túl is haladjuk az utolsó békeév színvonalát. Csehszlovákia nem pusztult el any­­nyira, mint Magyarország, iparilag fejlettebb nálunk, nem kell jóvátételt fizetnie, hanem maga részesül jóvátételben. Ezért józanul tűzhette maga elé azt a feladatot, hogy már két év alatt elér­i, sőt túlhaladja a békebeli színvonalat. Nyilván így született meg Csehszlovákiában a kétéves terv gondolata. Mi viszont kénytelenek voltunk figye­lembe venni a magyar adottságokat és nem két­éves, hanem hároméves tervre irányt venni. A cél a Hároméves Államgazdasági Tervjavasla­tunk alapvető célja: az egész nép, a munkások, a parasztok, az értelmiség, a dolgozó kisemberek millióinak életszínvonalát az 1938-as életszínvo­nalra, sőt e színvonal fölé emelni. Mert ne feled­jük el, hogy valóban demokratikus országban a termelés fejlesztése, a beruházások, az építkezések nem öncél. Mindez csak eszköz arra, hogy a nép életét könnyebbé, szebbé, boldogabbá fejlessük. Ennek az alapvető elgondolásnak megfelelően és természetesen számolva az adott lehetőségekkel, hároméves tervjavaslatunk a dolgozó tömegek életszínvonalának évről-évre való fokozatos emel­kedését irányozza elő. A terv első évének végén, számításaink szerint, a munkások, a köz- és ma­gántisztviselők, a vasutasok és postások, a tanítók és tanárok, valamint a nyugdíjasok életszínvonala el fogja érni az 1938-as életszínvonal 85 százalékát, a terv második évének végén az életszínvonal már általában eléri az 1938-as életszínvonal 100 százalkát, míg a terv harmadik évének végén az általános életszínvonal mintegy 9 százalékkal fog a békebeli életszínvonal fölé emelkedni, vagyis eléri az 1938-as életszínvonal 109 százalékát.­­ Másrészt m­ég a hároméves terv befejezése előtt, számításaink szerint, teljesen megszűnik a munkanélküliség, sőt egyik legnehezebb kérdésünk éppen az lesz, hogy honnan és hogyan teremtsük elő a szükséges munkaerőt. Az „A“ csoport — Ennek az alapvető célnak a megvalósításá­hoz szükséges, hogy 1947 augusztus 1-től, amikor a terv végrehajtása elkezdődik, egészen 1950 augusztus 1-ig, az ipari termelésben nemcsak el­­v­erjük az utolsó békeév, azaz 1959—39 színvonalát, hanem­ azt mintegy 26,5 százalékkal meg is halad­­­juk. Emellett­ a szélesebb értelemben vett nehéz­ipar termelését, amelye­t a rövidség kedvéért »Al­csoportnak nevezek, tehát a szénbányászat és a kohászat, az elektromos energia termelését, a gép­ipar és ezen belül a mezőgazdasági gépipar, to­vábbá a vegyészeti ipar és különösképpen a mező­­gazdasági vegyészeti ipar termelését nagyobb mértékben kell fokoznunk, mint a »B«-csoportét, azaz a könnyűiparokét, bár — amennyire az adottságok megengedték — ezen a­ területen is itten jelentékeny termelésemelkedést irányoz­tunk elő. , 77 Az »A«- csoportban a termelés nagyobb mértékű emelkedését megokolttá, szükségessé, sőt elkerülhetetlenné teszi, hogy ettől függ mező­gazdaságunknak magasabb színvonalra való fel­emelése, a földreform eredményeinek gazdasági megszilárdítása, az új gazdák és általában a kis­birtokosok anyagi talpraálítása; ettől a szektortól ‘«*5, továbbá iparunk és közlekedésünk helyre­­álltása és kifejlesztése; végül ezen múlik jobbára kötelezettségeink teljesítése, amelyek főként az »A« csoportot terhelik. csak HERCZEGH ~dk­ítClA csak HERCZEGH csak HERCZEGH mert a gyártmány és munka kiválóan jó és megbízható 3Her.czeg.fi Sládid VI., Andrássy­ út 14. Telefon: 121-877 Ipari termelésünk a harmadik év végén ,­­ elmondottaknak megfelelően és számolva már meglévő, valamint újabb befektetések útján nyerhető többlettermelési kapacitásunkkal és te­kintettel a nyersanyag-, valamint piaci helyzetünk valószínű alakulására, a hároméves terv utolsó esztendejében a bányászat termelésének összértéke 1938-hoz viszonyítva 148 százalék, a kohászaté 137.5 százalék, a vas- és fémiparé 15. 6 százalék, a gépiparé 143.8 százalék, a villamosenergia terme­lésé 147 százalék, a vegyészeti iparé 142.1 százalék. Ugyanekkor a könnyűipar ágazataiban az emel­­kedés megfelelően a következő: a faiparnál 1172 százalék, a textiliparnál 121,6 százalék, a papír­iparnál 122 százalék, a bőriparnál 102,8 százalék, ez azt jelenti, hogy a jelenlegi évi egymillió két­­százeze­r pár lábbeli helyett hatmilliót fogunk ter­melni, ez azonban a tényleges szükséglethez ké­pest még kevés; többet azonban nem lehetett fel­venni, mert a nyersanyaghelyzet előreláthatólag nem fogja megengedni a termelés nagyobb foko­zását e­zen a területen; a ruházati iparé 108,3 szá­zalék, az élelmezési iparé 116,3 százalék és a­ sok­szorosító iparnál 106.9 százalék. Az első és második csoport között helyezkedik el, közelebb az­­ Al­csoporthoz, az ép­őanyagipar, amelynek terme­lése előirányzatunk szerint az államgazdasági terv harmadik évében el fogja érni az 1938-as terme­lési érték 135 százalékát. —­■ Természetesen itt csak a rövidség kedvéért nem 1111í­­tem meg a közbüleső évek termelési ada­tait és nem adtam abszolút számokat értékben és ■más egységekben, de ezek az adatok rendelkezésre állanak és megtekinthetők.

Next