Közgazdaság, 1947. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1947-01-05 / 1. szám
t$Senwar 3 KÖZGAZDASÁG A hároméves gazdasági terv alapjai A KÖZGAZDASÁG megindulása óta folyamatosan és rendszeresen foglalkozott a tervszerű gazdálkodás kérdéseivel. A Magyar Kommunista Párt az elmúlt esztendő végén nyilvánosságra hozta hároméves gazdasági tervének részleteit, amelyet magunk részéről is az elismerés, a közreműködés és segítés szellemében köszöntünk. Alábbiakban részletesen ismertetjük Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter beszédét, a hároméves terv alapjairól. Az első és második világháború közötti időben, de különösen a második világháborút megelőző években és a második világháború idején a legtöbb tőkés országban megvalósítottáka termelés, a nyersanyag- és munkaerőgazdálkodás, valamint az elosztás állami irányítását. Polgári közgazdászok hajlandók mindezt tervgazdálkodásként elfogadni. Pedig ezek között a különféle országokban bevezetett gazdasági rendszabályok között éppen az a közös vonás, hogy egyikük sem igazi tervgazdálkodás. A New Deal és... — A kérdés megvilágítása céljából vegyünk két, egymástól egyébként alapjában eltérő példát, amelyeket egyáltalában nem akarok és nem is szabad egy síkba helyezni: egyrészt az ú. n. New Dealra gondolok az Amerikai Egyesült Államokban, másrészt pedig a német fasiszták megvalósította gazdasági rendszabályokra. — A New Deal kétségtelenül tartalmazott pozitív vonásokat. Célja és lényege az volt, hogy a második világháborút megelőző minden addiginál súlyosabb gazdasági válság romboló hatásait csökkentse, a munkanélküliséget, főként nagyarányú közmunkák szervezése útján, enyhítse, a termelés esését korlátozza, meggátolja az áruforgalom süllyedését bizonyos színvonal alá és mindezeken túlmenőleg az ország gazdaságát a válságon átvezesse, így a New Dealnak a célján már eleve korlátozottak voltak. A kitűzött célokat csak kisebb részben sikerült elérni s a gazdasági válság megszűntével, a trösztök és a monopóliumok nyomására, a New Dealt már a háború kitörése előtt lassan kint megszüntették. Ami megmaradt belőle, az később a háborús gazdálkodás céljait szolgálta. ...a fasiszták háborús kényszergazdálkodása . Vegyük most a másik, mint már említettem, az előbbitől céljaiban és tartalmában is teljesen eltérő példát: a fasiszta Németországban megvalósított gazdasági rendszabályok példáját A német fasiszta imperialisták hatalomrajutásuk pillanatától kezdve a háborút készítették elő. Hódító, rabló háborúra törekedve, és ugyanakkor tudatában lévén arnnak, hogy komoly, nagy háborút csakis a viszonylag gyenge német gazdaság megfelelő átállításával tudnak viselni, már a háborút megelőző években és főként a háború alatt háborús kényszergazdálkodást vezettek be. Természetesen ebben a háborús kényszergazdálkodásban is volt bizonyos tervszerűség, az a tervszerűség és céltudatosság, amelyet a támadó, rablóháború előkészítése és vitele követelt meg. Volt anyag- és munkaerőgazdálkodás. Sőt a háború végén, amikor a német gazdaság erőforrásai már kimerülőben voltak, a német fasiszta vezetők a kisipari üzemeket, a kiskereskedéseket százezrével zárták be, mint »nem gazdaságosakat«, helyesebben azért, hogy ily módon nyersanyagot és munkaerőt nyerjenek a nagy hadigyárak számára, amelyekből a munkaképes férfiakat mind nagyobb számban küldték a frontra. Tették mindezt a német nagytőkések, a junkerek, az imperialisták érdekében, mert a háború, amelyet viseltek, ezeknek a rétegeknek volt a hódító háborúja és a hadinyereségek is az ő zsebeiket duzzasztották. Igazi tervgazdálkodást akarunk . Mi hát a különbség az igazi tervgazdálkodás és a tőkés országokban bevezetett különféle, állami beavatkozással járó kényszergazdálkodás között? — Az igazi tervgazdálkodás lényege, hogy a nép, amely a hatalom birtokosa, vagy legalább is jelentékeny mértékben részese a hatalomnak a demokratikus államhatalom, amely kezében tartja a gazdasági életkulcspozícióit, ezeket a pozíciókat arra használja fel, hogy az ország termelőerőit kifejlessze és harmonikus egységbe foglalja a dolgozó tömegek gazdasági és kulturális életszínvonalának lehető gyors emelése érdekében. Ebből logikusan következik, hogy olyan országban, ahol a nagytőkések és nagybirtokosok kezében van az államhatalom, ahol a trösztök és a kapitalista monopóliumok uralkodnak az államon s ezt saját osztályérdekeik céljaira használják fel, nem törődve a nép érdekeivel, hanem csakis a saját önző profitérdekeikkel, nem lehet szó igazi tervgazdálkodásról. Nem lehet szó még akkor sem, ha történetesen az ipar jelentékeny részét államosítanák és az állam teljesen ellenőrizné az egész gazdasági életet. Mert ebben az esetben az államosított ipar és az államilag ellenőrzött és irányított gazdaság nem a dolgozók, nem a nép érdekeit szolgálná, hanem a nagytőkés trösztökét és monopóliumokét, amelyek hatalmukban tartják •■••• államot, mint ahogy Hitleren és a náci pár, keresztül a németországi Kruppok, Pönsgenek és társaik kezükben tartották a német fasiszta államot. — De az elmondottakból következik még másvalami is. Következik az, hogy Európa számos országában az igazi tervgazdálkodás megvalósításának lehetősége tekintetében lényeges változások állottak be a második világháború után, így például Jugoszláviában, Bulgáriában, Lengyelországban, Csehszlovákiában, részben Romániában és Magyarországon mélyreható politikai, gazdasági és társadalmi változások mentek végbe. Az említett országok közül Jugoszláviában és Bulgáriában a nép döntőleg meghatározza az államhatalom jellegét és alapjában kezében tartja az államhatalmat. A többi említett országban és nálunk Magyarországon is, a munkásosztály, a dolgozó parasztság és a haladó értelmiség jelentékeny mértékben befolyást gyakorol az államhatalomra, amelynek maga is részese. Ugyanekkor az említett országokban ez a demokratikusan átalakult, megifjodott államhatalom lényeges gazdasági változásokat hozott létre- Jugoszláviában például a földmaradék nélkül a dolgozó parasztság kezére került A gyáripart államosítják. A bankokat az állam vette kézbe. Csehszlovákiában államosítottak minden olyan üzemet, amely ötszáznál több munkást foglalkoztat. Nálunk, Magyarországon, megszűnt a feudális nagybirtokrendszer. Állami tulajdonná váltak a szénbányák, a nagy villamos áram fejlesztőtelepek többsége, állami kezelésbe kerültek a legnagyobb vasipari üzemek, a Weiss Manfréd művek, a Rimamurányi vasmű, a Ganz-művek, tehát azok az üzemek, amelyek a MÁVAG-gal együtt nehéziparunk gerincét alkotják. Soron van a bankok állami ellenőrzése, a nagymalmok államosítása és a mezőgazdasági védő- és oltóanyagokat előállító vegyi ipari üzemek állami ellenőrzése s állami irányítás alá helyezése. Ezek a fontos intézkedések adják a gazdasági alapot ahhoz, hogy bizonyos határok között, országunkban igazi tervgazdálkodást valósíthassunk meg, hogy kikapcsoljuk a rendszertelenséget és a kapkodást, az anyag és a munkaerő hiábavaló fecsérlését, hogy elkerüljük nemzetgazdaságunknak a tisztán profitérdekek diktálta egyoldalú deformálását, ami tervgazdálkodás nélkül lehetetlen, hogy harmonikus egységbe foglaljuk a gazdasági élet különféle ágait, hogy fokozzuk a termelőeszközök és a fogyasztási javak termelését, meggyorsítsuk népünk gazdasági és kulturális felemelkedését, hazánk felvirágzását. Nem szocializmus . Vannak, akik azt fogják mondani, hogy az, amit mi a hároméves államgazdasági tervvel el akarunk érni, tulajdonképpen szocializmus. Mi ezeknek azt válaszoljuk: Nem nem szocializmusról van itt szó, hanem arról, hogy véget vessünk a harácsoló nagytőke garázdálkodásának és megvessük hazánk békés, válságok nélküli fejlődésének gazdasági alapjait. . A hároméves tervvel nemcsak nem akarunk hozzányúlni a kisemberek munkán alapuló magántulajdonához, hanem megvédjük a kisemberek magántulajdonát, mert korlátok közé szorítjuk a nagytőke gazdasági hatalmát. Sőt tovább megyünk: a hároméves gazdasági terv megvalósítása el sem képzelhető a mintegy 200.000 főnyi kisiparosság lelkes, odaadó közreműködése és anyagiakban való gyarapodása nélkül. Az ő szakértelmükre, hangyaszorgalmukra az országnak feltétlenül szüksége van, hogy ezt a nagy nemzeti feladatot valóra válthassa. — Még csak a nagytőkések kiküszöböléséről sincsen szó. Őket is bele akarjuk illeszteni a hároméves állam gazdasági tervbe. Lehetőséget akarunk nekik adni arra, hogy saját anyagi érdekeiket tartva szem előtt, hasznosak lehessenek az ország számára is. Csak egyet követelünk a nagytőkésektől, vegyék tudomásul, hogy Magyarországon nemcsak a politikában, hanem a gazdasági életben is mindinkább annak kell történnie, ami a nép érdeke! Áttérve most már hároméves gazdasági tervünkre, röviden szólni kell arról, hogy miért éppen három évre, miért nem egy vagy két, avagy mondjuk öt évre szóló tervet dolgoztunk ki. Csehszlovákiában például kétéves tervet hoztak létre és valósítanak meg. Az, hogy mi a hároméves terv mellett foglaltunk állást, nem véletlen, denem egyenesen következik hazánk helyzetéből. Számításaink, amelyeket végeztünk, azt mutatták: körülbelül három esztendőre van szükségünk ahhoz, hogy összes erőforrásaink helyes, takarékos, észszerű felhasználásával, szorgalommal és az ügy iránti odaadással, általában elérjük, sok területen pedig túl is haladjuk az utolsó békeév színvonalát. Csehszlovákia nem pusztult el anynyira, mint Magyarország, iparilag fejlettebb nálunk, nem kell jóvátételt fizetnie, hanem maga részesül jóvátételben. Ezért józanul tűzhette maga elé azt a feladatot, hogy már két év alatt eléri, sőt túlhaladja a békebeli színvonalat. Nyilván így született meg Csehszlovákiában a kétéves terv gondolata. Mi viszont kénytelenek voltunk figyelembe venni a magyar adottságokat és nem kétéves, hanem hároméves tervre irányt venni. A cél a Hároméves Államgazdasági Tervjavaslatunk alapvető célja: az egész nép, a munkások, a parasztok, az értelmiség, a dolgozó kisemberek millióinak életszínvonalát az 1938-as életszínvonalra, sőt e színvonal fölé emelni. Mert ne feledjük el, hogy valóban demokratikus országban a termelés fejlesztése, a beruházások, az építkezések nem öncél. Mindez csak eszköz arra, hogy a nép életét könnyebbé, szebbé, boldogabbá fejlessük. Ennek az alapvető elgondolásnak megfelelően és természetesen számolva az adott lehetőségekkel, hároméves tervjavaslatunk a dolgozó tömegek életszínvonalának évről-évre való fokozatos emelkedését irányozza elő. A terv első évének végén, számításaink szerint, a munkások, a köz- és magántisztviselők, a vasutasok és postások, a tanítók és tanárok, valamint a nyugdíjasok életszínvonala el fogja érni az 1938-as életszínvonal 85 százalékát, a terv második évének végén az életszínvonal már általában eléri az 1938-as életszínvonal 100 százalkát, míg a terv harmadik évének végén az általános életszínvonal mintegy 9 százalékkal fog a békebeli életszínvonal fölé emelkedni, vagyis eléri az 1938-as életszínvonal 109 százalékát. Másrészt még a hároméves terv befejezése előtt, számításaink szerint, teljesen megszűnik a munkanélküliség, sőt egyik legnehezebb kérdésünk éppen az lesz, hogy honnan és hogyan teremtsük elő a szükséges munkaerőt. Az „A“ csoport — Ennek az alapvető célnak a megvalósításához szükséges, hogy 1947 augusztus 1-től, amikor a terv végrehajtása elkezdődik, egészen 1950 augusztus 1-ig, az ipari termelésben nemcsak elverjük az utolsó békeév, azaz 1959—39 színvonalát, hanem azt mintegy 26,5 százalékkal meg is haladjuk. Emellett a szélesebb értelemben vett nehézipar termelését, amelyet a rövidség kedvéért »Alcsoportnak nevezek, tehát a szénbányászat és a kohászat, az elektromos energia termelését, a gépipar és ezen belül a mezőgazdasági gépipar, továbbá a vegyészeti ipar és különösképpen a mezőgazdasági vegyészeti ipar termelését nagyobb mértékben kell fokoznunk, mint a »B«-csoportét, azaz a könnyűiparokét, bár — amennyire az adottságok megengedték — ezen a területen is itten jelentékeny termelésemelkedést irányoztunk elő. , 77 Az »A«- csoportban a termelés nagyobb mértékű emelkedését megokolttá, szükségessé, sőt elkerülhetetlenné teszi, hogy ettől függ mezőgazdaságunknak magasabb színvonalra való felemelése, a földreform eredményeinek gazdasági megszilárdítása, az új gazdák és általában a kisbirtokosok anyagi talpraálítása; ettől a szektortól ‘«*5, továbbá iparunk és közlekedésünk helyreálltása és kifejlesztése; végül ezen múlik jobbára kötelezettségeink teljesítése, amelyek főként az »A« csoportot terhelik. csak HERCZEGH ~dkítClA csak HERCZEGH csak HERCZEGH mert a gyártmány és munka kiválóan jó és megbízható 3Her.czeg.fi Sládid VI., Andrássy út 14. Telefon: 121-877 Ipari termelésünk a harmadik év végén , elmondottaknak megfelelően és számolva már meglévő, valamint újabb befektetések útján nyerhető többlettermelési kapacitásunkkal és tekintettel a nyersanyag-, valamint piaci helyzetünk valószínű alakulására, a hároméves terv utolsó esztendejében a bányászat termelésének összértéke 1938-hoz viszonyítva 148 százalék, a kohászaté 137.5 százalék, a vas- és fémiparé 15. 6 százalék, a gépiparé 143.8 százalék, a villamosenergia termelésé 147 százalék, a vegyészeti iparé 142.1 százalék. Ugyanekkor a könnyűipar ágazataiban az emelkedés megfelelően a következő: a faiparnál 1172 százalék, a textiliparnál 121,6 százalék, a papíriparnál 122 százalék, a bőriparnál 102,8 százalék, ez azt jelenti, hogy a jelenlegi évi egymillió kétszázezer pár lábbeli helyett hatmilliót fogunk termelni, ez azonban a tényleges szükséglethez képest még kevés; többet azonban nem lehetett felvenni, mert a nyersanyaghelyzet előreláthatólag nem fogja megengedni a termelés nagyobb fokozását ezen a területen; a ruházati iparé 108,3 százalék, az élelmezési iparé 116,3 százalék és a sokszorosító iparnál 106.9 százalék. Az első és második csoport között helyezkedik el, közelebb az Alcsoporthoz, az épőanyagipar, amelynek termelése előirányzatunk szerint az államgazdasági terv harmadik évében el fogja érni az 1938-as termelési érték 135 százalékát. —■ Természetesen itt csak a rövidség kedvéért nem 1111ítem meg a közbüleső évek termelési adatait és nem adtam abszolút számokat értékben és ■más egységekben, de ezek az adatok rendelkezésre állanak és megtekinthetők.