Közgazdaság, 1947. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1947-07-06 / 27. szám
2 Kiss Dezső: A párisi konferencia összeülte előtt az angolszász sajtó majdnem egyöntetű véleménye szerint a tanácskozásokat eleve az a veszedelem fenyegette, hogy a Szovjetunió kormánya a Marshall-terv végrehajtásának keretében dűlőre kívánja vinni az egész német kérdést, jóvátételi és egyéb elágazásaival együtt. Ez, — elsősorban az amerikai sajtó feltevése szerint — olyan bonyodalmakat idézett volna fel, amelyek a megegyezést majdnem lehetetlenné tették volna. Ennek pontosan az ellenkezője következett be. A párisi jelentések szerint Molotov állítólag már az első ülésen kijelentette, hogy a német probléma nem kerülhet a párisi tanácskozások napirendjére. Tény az, hogy a majdnem teljes titoktartásba burkolt párisi értekezletről eddig egyetlen olyan feltevés, vagy találgatás nem szivárgott ki, amely szerint a német gazdaság problémája a vitában szóba került volna. Ez a tény azonban egyáltalán nem könnyítette meg az értekezlet munkáját, mert nyilvánvaló, hogy a német gazdaságnak a Marshall-terv esetleges végrehajtásánál igen fontos szerepet szántak a nyugati fővárosokban, különböző kényszerítő okokból. A német termelés majdnem teljes kikapcsolása a világgazdaságból, amint ez a legutóbbi két esztendő során kiderült, kettős negatív követkedvezménnyel járt. Az első az, hogy a Ruhr-vidék széntermelésének kiesése igen súlyos helyzetbe sodorta Nyugat-Európa gazdaságát és ma már világosan leírható, hogy a Sruhr-szén nélkül a Monnet-terv keresztülvitele, de a nyugateurópai gazdaság általános újjáépítése és átszervezése is lehetetlen. Az európai szénhivatal legutóbbi adatai szerint a Ruhr-vidék és az aacheni medence széntermelése, amely májusban 5,85 millió tonnára rúgott, a háború előtti széntermelésnek csupán 57 százaléka, holott a Saar-vidék a háború előtti széntermelésnek 80- a belga 87, a lengyel-sziléziai szénmedence 88, Franciaország pedig 102 százalékét termelte. Az európai ipari termelés és közlekedés három nagy szénvidéken nyugodott, az angol, a német és a sziléziaii széniprodukción. A sziléziai széntermelés, amely óriási erőfeszítéssel júniusban valószínűleg élén már a béketermelés 90 százalékát, Kelet és Középeurópa, kisebb részben a Skandináv államok szükségletének fedezésére szolgál, de a lengyel hároméves terv keresztülvitele a lengyel széntermelésnek olyan nagy részét veszi igénybe, hogy kivitelre igen kevés jut. A keleti német, az orosz megszállási zónában fekvő német barnaszén-medence termelése a jobb élelmezési helyzet következtében a Pravda adatai szerint elérte a bébetermelés 71 százalékát és jelentő( Folytatás az 1. oldalról) rását a kormányból és a munkásegység felrobbantását, mint, Franciaországban, vagy a kisebbség rezsimjének ráerőszakolását a demokratikus többségre, mint Olaszországban — az ilyen segítségből valóban nem kér Európa. A június 5-i Marshall-előadás után Ben Cohen — Truman elnök tanácsadója — egy másik előadásban körülbelül 25 milliárd dollárban jelölte meg az európai államok kölcsönszükségletét a következő 5-6 évben-de nehogy az a téves várakozás alakulhasson ki, hogy az európai államok ilyen értékű amerikai segítségre számíthatnának is a következő években, az Egyesült Államok pénzügyi államtitkára, Snyder, sietett kijelenteni, hogy az úgynevezett, Marshal Hero semmiféle kötelezettséget nem jelent egyelőre az Egyesült Államok adófizetői, vagy pénzpiaca számára. A párisi konferencia sikertelensége ilyenformán nem egyéb, mint a moszkvai értekezlet eredménytelensége: egy lépcsőfok a különböző nagyhatalmak békeszervezési és újjáépítési elképzeléseinek tisztázása terén. Olyan illúziók foszlottak szét, melyeket értelmes ember nem is táplálhatott. De mint ahogyan minden ok meg volt, hogy a béke hívei üdvözöljék a paris cite közlét létrejöttét, úgy semilyen ok nincs rá, hogy most már csüggedten ám tételezzek fel hogy Európa végleg ketészakadt-A béke útja, akár csak a gazdasági újjáépítésé, meredek és göröngyös. Sok vita, kemény, tiszta és egyszerű szó lesz még szükséges ahhoz, hogy megértsék az Atlanti óceánon innen és túl, miről van szó: felépíteni egy földrészt, mely két világháború vérének és szennyének áradatában hempergett meg, amely legyőzte, de nem semmisítheti meg egy történelmi pillanat alatt a fasizmust, mim ahogy azt a magyar összeesküvés felgöngyölítése után a nagy francia és olasz összeesküvés jelei is mutatják. Éberségre, erőre és józanságra van szükség, hogy Európát újjáépíthessük. De ez az újjáépítés alulról felfele fog történni, a munkásság, a parasztság és a teremő értelmiség erejéből, nem pedig a trösztök a junkerek, a levitézlett militarizmus, vagy a reakció spirituális hatalmainak vezetéséversen hozzájárult a szász-lausitzi és a berlini ipari termelés és áramszolgáltatás fokozásához. Anglia széntermelése a kormány legutóbbi igen komor kijelentései szerint még mindig túl alacsony ahhoz, hogy Anglia saját szükségletét ellássa, az 5 napos munkahét bevezetése óta a termelés nem csökkent ugyan, sőt bizonyos mértékben emelkedett, de az angol szakértők szerint Shinwell tüzelésügyi miniszternek az a terve, hogy a 290 millió tonnára tervezett ez évi termelést 220 millió tornára emeli fel, alig lesz megvalósítható. Anglia minden jel szerint újabb, az időjárástól függő téli szénválság előtt áll. Az európai szénhiányt Amerika csak részben tudja fedezni. A legutóbbi adatok szerint az Egyesült Államok az év első negyedében 8,7 tonna barnaszenet és 2,3 millió tonna kőszenet exportáltak Európába, ami egymagában óriási mennyiség, mert hiszen a háború előtt Európa mindössze évi 100.000 tonna amerikai szenet importált hajózási célokra, egyes atlanti kikötőkbe, de a felduzzadt mennyiség sem fedi az európai, elsősorban a nyugateurópai szükségleteket, mert az amerikai szénnek, közel háromnegyede a három nyugateurópai államban: Franciaországban, Olaszországba és Hollandiába került. A másik súlyos hiba az, hogy az amerikai szén igen drága, mert az Európába szállított amerikai szén árából 60 százalék k kiállítási költségekre esik, s így Európa szénimportja ijesztő mértékben csökkenti Európa egyébként is rohamosan apadó dollár- és aranykészletét. A helyzetre jellemző, hogy Anglia, gazdasági történetében i talán először a múlt hónapban kért és kapott az amerikai szénexportból elég tekintélyes részt. Mindezekből világosan kitetszik, hogy a Ruhr-szén termelésének igen erőteljes emelése nélkül Németország gazdasági helyzetét normalizálni, a nyugateurópai újjáépítést belátható időn belül megindítani képtelenség. A Ruhr-vidék ezen, és acéltermelés© viszont szerves és megbonthatatlan kapcsolatban áll a német élelmezési helyzettel, elsősorban a Ruhr-vidék bányászainak ellátásával. Az egyik angol hetilapban volt a közelmúltban rövid beszélgetés olvasható az egyik nagy Ruhr-bánya vezetőjével. Ez a szakember annyit mondott, hogy havi 2400 tonna szalonnapótlékkal a Ruhr-vidék széntermelését napi 24.000 tonnával lehetne emelni. Ez természetesen nem történt meg, egyrészt azért, mert az angol katonai hatóságok keze meg van kötve, azt az óriási terhet, amelyet az egyébként is súlyos pénzügyi és gazdasági gondokkal küzdő Anglia számára a brit megszállási övezet lakosságának eltartása jelent, nem fokozhatják. Az élelmiszerellátás és a széntermelés tehát okozati, szerves összefüggésben áll egymással, egyik a másik nélkül nem oldható meg. Az angolszász hatalmak több kísérletet tettek ennek a problémának a megoldására. Ezideig egyik sem sikerült A januári washingtoni egyezmény azt tervezte, hogy kb. 2 év alatt, természetesen igen nagy összegű átmeneti invesztíciókkal, a német kivitelt a két angolszász zóna teljes gazdasági egyesítése után annyira felfokozzák, hogy a német export az élelmiszer- és nyersanyagbehozatal költségeit fedezi. A termelés és a kivitel azonban a washingtoni egyezményben kitűzött mennyiségeket és összegeket mindezideig nem érte el. Maga a teljes egyesítés közigazgatási és állami jogi formális akadályok, valamint az amerikai és angol hatóságok ellentétes gazdaságpolitikai és világnézeti beállítottsága folytán csak most sikerült a közös Gazdasági Főtanács fölállításával. Ezek az adminisztrációs reformok azonban még mindig nem érintették a dolog lényegét és igen kevéssé járultak hozzá a német gazdaság javulásához, mert egyrészt az angol sajtó megállapítása szerint a Clay-Robertson egyezményben semmi olyan intézkedés nem található, amely tisztázná a nyugateurópai termelés jövőjét, másrészt éppen ellenkezőleg, a Ruhr és Rajna vidék szén, vas- és acéltermelésének csökkenése a legutóbbi hivatalos jelentés szerint a globális ipari termelés korlátozásával járt- Június első hetében a vas, acél és vegyiipar számos nagy üzeme kénytelen volt a termelést beszüntetni és a német műrumitermelés 60%-ra csökkent. Az orosz álláspont szerint, amelyet az Izvesztíja nemrégiben igen világosan kifejtett, a német gazdasági kérdés megoldásának eltolódása arra vezethető vissza, hogy a nyugati hatalmak nem hajtották végre a potsdami konferencia határozatait, , ----nem oszlatták fel a nagyipari konszerneket, nem nácítlanították a gazdasági apparátust és főleg nem hajtották végre azt a reformot, amely az orosz megszállási zónában olyan gazdag gyümölcsöket hozott. Bajorországban egyedül közel két millió hektár maradt a nagybirtokosok kezén, amelynek az a következménye, hogy a termés javarésze nem a hivatalos elosztó szervezet kezére, hanem a feketepiacra került. Az Izvesztija szerint a búzatermésnek csak 61, a burgonyatermésnek csak 79, a zabáé tengeritermésnek csak 80%-át szolgáltatták be. Természetes, hogy az a súlyos teher, amelyet elsősorban Anglia számára a nyugatnémet iparterületek lakosságának ellátása jelent, sokáig nem lesz elviselhető. Azok a megszorítások, amelyeket Dalton kincstári kancellár a napokban bejelentett és amelyek az angol nép életszínvonalának további süllyedését jelentik, majdnem kizárja, hogy ugyanakkor Anglia tartsa el az egyáltalán nem termelő, vagy igen csökkent termeléssel dolgozó rajnai, vesztfáliai és ruhrvidéki lakosságot. A Szovjetunió kormánya a maga részéről, ámbár nem fogadta el Washington és London ajánlatát, hogy az orosz övezetet gazdaságilag egyesítse a két angolszász övezettel, szintén felállított központi, ugyancsak kizárólag németekből álló Gazdasági Főtanácsot, Kelet-Németország gazdasági és pénzügyi igazgatására, sőt a legutóbbi jelentések szerint a vörös hadsereg berlini lapja, a Tägliche Rundschau szerint a szovjet kormány hajlandó megfontolás tárgyává tenni a zónaközi forgalom lebonyolítására közös szerv felállítását. Mindezek azonban csak mechnnikus eszközök, amelyek a két alapvető problémáit, a szénkérdést és az élelmezési kérdést nem oldják meg. A szénnek és az élelmezésnek szoros összefüggésére jellemző a Pravdának az a megállapítása, hogy a szovjet megszállás alatt levő keletnémet barnaszénvidék termelése, a bányászok jobb ellátása folytán 71%-ra emelkedett és tovább is emelkedőben van, míg a Ruhr vidék termelése a békeszínvonalnak, mint már mondottuk, csak 57% -át érte el. Feltehető, hogy amennyiben Nyugatourópát a Marsahall-terv keretében külön, bár laza egységbe foglalja a francia és az angol kormány, ezzel a német kérdést még nem oldották meg, legfeljebb annyi történik, hogy Franciaország megkapja azt a szénmennyiséget, amelyhez, bár erre a moszkvai egyezmény értelmében joga van, a termelés csökkenése folytán még mindig nem juthatott, az is lehetséges, hogy az amerikai tőke befolyása alatt álló nyugatnémet ipari nagyvállalatok termelését erőteljesen sikerül felfokozni. De a német kérdésnek olyan sok és bonyolult, részben lélektani, részben politikai, túlnyomóan azonban gazdasági vonatkozása van, hogy ezeket csupán teljes német egységgel és pedig úgy politikai, mint gazdasági egységgel lehet megoldani, amint ezt Molotov a moszkvai értekezleten követelte volt. A két egység nem választható el, mert politikai egység nélkül azt a tömegernyedtséget, tömegmunkaiszonyt, amely ma Németországban, talán inkább csak az angolszász övezetekben uralkodik, nem lehet legyőzni. Bár a szénkérdés és az élelmezési helyzet a kulcsa a német problémának, a legutóbbi évek tapasztalatai megmutatták, hogy a lélektani tényező legalább is olyan fontosságú, mint a tisztán materiális faktorok. A munka lendülete, menete, eredményessége nem csupán az ellátástól, hanem olyan fizikai tényezőktől függ, amelyeknek jelentőségét éppen a Szovjetunió ismerte fel legelőször és legnagyobb mértékben. A történelem furcsa dialektikája, hogy a szobialista birodalom, a Szovjetunió vezetői mesterei állnak, mint lehet egy ország lakosságát minden nélkülözés és szenvedés után is olyan hallatlan munkateljesítményre lelkesíteni, amely a haladásnak, az emelkedésnek és jólétnek, a technikai fejlődés világra szóló eredményei mellett még mindig legfőbb forrása. A német kérdés KÖZGAZDASÁG COR! GAZDASÁG ÉS POLITIKA " lim II ......Mini Ilii .....Ulli II.................. I ........................... ...............r"—'"O___TTTJtmrnnL inuii.i.iiijj ..„ui-jj 1947 július 6 Tehát nem sikerült a megegyezés az ellentétek és ellenvélemények közös nevezőre hozása vagy legalábbis tisztázása. Minket, mint magyarokat és mint európaiakat egyaránt érint a kérdés, ha nem is egyforma módon és egyenlő mértékben. Mint magyarokat a dolog annyiban érint, hogy részei vagyunk az európai népek cseredájának és sorsuk nem lehet közömbös ránk nézve. Magyarország igazán csak egy virágzó Európában virágozhat föl. Kern mindegy számunkra, hogy azok a népek, amelyekkel gazdasági, kulturális és politikai síkon érintkezünk, megoldják , és ha igen, milyen módon saját problémáikat. Mi megoldottuk eddig is a magunk kérdéseit — elvégeztük a feladatot, amely ránk várt és elvégezzük ezután is — a magunk erejéből, ha kell, — külső segítséggel, ha lehet. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi megoldás a könnyebb és gyorsabb. De nem okvetlenül a legolcsóbb!... Mint európaiak, fájlaljuk, hogy eredmény nélkül mentek el a tárgyaló felek Páriából, mert ez azt jelenti, hogy ennek a földrésznek sokat szenvedett, egymás ellen harcolt és mi reménytelenségben sínylődő népei egy újabb reménységgel lettek szegényebbek. Mint európaiak, reméljük azonban, hogy megtalálható a megoldás — akár így, akár úgy. Odkiálthatjuk Európa népeinek, testvéreinknek: nincs veszve semmi, van még reménység! Segítsetek önmagatokon! Segítsetek egymáson! És akkor majd mások is sergítenek rajtatok. Európa az utóbbi évtizedekben sok bajt hozott önmagára és a többi földrészre. De Európa hozta a világnak ezt a civilizációt és azt a kultúrát, amely ma az egész emberiségé, Amerikáé és a Szovjetunióé is. Ezért Európa megérdemel valamit. Legalább anynyit, hogy engedjék meg, hogy újra önmarkára találjon, hogy népei önmagukra és egymásra találjanak. A többi már az ő dolguk!