Közgazdaság, 1947. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1947-07-06 / 27. szám
KÖZGAZDASÁG Százkilencvenezer termelési terv a kisiparban Egy nemrég kibocsátott iparügyi miniszteri rendelet intézkedett arról, hogy a gyáripar mellett a kisipar különböző ágainak a hároméves terv keretében várható eredményeiről megfelelő termelési terveket kell készíteni. Míg a gyáriparban mindössze 4000 üzemmel kell számot vetni, túlnyomórészt olyan vállalatokkal, amelyek megfelelő apparátussal rendelkeznek a kívánt feladatok megoldására. — a kisipar hároméves tervében nem kevesebb, mint 190 ezer önálló mesterrel állunk szemben s ezek jórészt sohasem vezettek könyveket vagy üzleti feljegyzéseket, nemrendelkeznek kellő áttekintéssel saját iparáguk termelési viszonyairól sem s nincs természetesen olyan szakértő személyzetük sem, amely a termelési tervek elkészítésében segítségükre lehetne. Pedig a kisipari ágak termelési terveinek elkészítése az iparügyi miniszteri rendelet értelmében is az egyéni adatszolgáltatáson és az egyéni termelési terveken alapszik, amelyekről az egyes ipartestületek bevonásával most készítik el az önálló mestereknek elküldendő kérdőíveket. Természetes, hogy ezek nem ölelhetnek fel az iparosok látókörén kívül eső bonyolult kérdéseket, hanem csak olyan, lehetőleg világosan megfogalmazott kérdéseket foglalhatnak magukban, amelyekre az önálló kisiparosok jelentékeny része, esetleg az ipartestületek támogatásával, meg tudja majd adni a kívánt felvilágosításokat. Cipőt, ritkát könnyen kaphat. ÍRJON rokonának, jóakarójának Észak- és Dél-Amerikába, hogy küldjön önnek utalványt Transatlantic Gift Parcels Inc. 25 Beaver Street New-York 4 útján BORTEX raktárából: IV. Gerlóczypénz nélkül megkapja a utca 11 A gazdasági élet vezetői 3 SZABIlDSn&HEGS 99Majestice-ben pihennek, üdülnek, szórakoznak Penzió, étterem, szalon Telefonszám: 361-935 I MAGYAR KÉRDÉSEK Bolya Lajost A magyar-csehszlovák lakosságcsere pénzügyi vonatkozásai 1946 február 27 én Budapesten aláírásra került a demokratikus Magyarország első nemzetközi egyezménye, a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény, amelyet a parlament ratifikált és amit mint 1946. évi XV. törvénycikket 1946 június 22-én kihirdették. A törvényerőre emelt lakosságcsere-egyezmény a közvéleményben nem nagy visszhangot vert. Egyrészt a kérdés idegen és távoli volt, másrészt az ország az infláció hínárjában vergődött és néhány emberen kívül senki sem tudta, hogy tulajdonképpen miről van B2ó. " A magyar közgazdasági élet sem vett tudommást a lakosságcsereregyezményről és a KÖZGAZDASÁGon kívül senki sem mérte le az egyezmény közgazdasági jelentőségét és kihatását. Az egyezmény maga keretszerződés volt, a gyakorlati végrehajtás szabályozását nyitva hagyta. De nyitva maradt az egyezményből, folyó gazdasági és pénzügyi feladatok szabályozása is. A gyakorlati végrehajtás, valamint a pénzügyi kérdések rendezése tehát újabb tárgyalásokat involvált. Ezek a tárgyalások ez év januárjában Prágában meg is kezdődtek, majd azoknak megszakadása után Pozsonyban folytatódtak. Most a tárgyalások lezárultak és itt a lehetőség, de a kötelesség is, hogy megvizsgáljuk, milyen terheket ró a magyar közgazdaságra a lakosságcsere-egyezmény végrehajtása, hoz valami előnyöket egyáltalában, ha, igen, milyeneket. (Pozsonyban márciusban olyan előzetes megegyezés alapján ültek össze a tárgyalófelek, hogy a tárgyalások megkezdése után két héttel, azaz április 8-án minden körülmények között megindul a lakosságcsere, amennyiben a tárgyalófelek eddig az időpontig megegyezésre jutnak. A tárgyalások során azonban kitűnt, hogy már a tárgyalási anyag nagysága miatt sem elégséges ilyen rövid idő a megegyezésre s úgy látszott, hogy a tárgyalások újból megszakadnak. A magyar kormány azonban azért, hogy bizonyítsa készségét a lakosságcsere végrehajtására, hozzájárult ahhoz, hogy előzetes, részletes megegyezés nélkül a lakosságcsere megkezdődjék. E hozzájárulás folytán a szerelvények április 11-én kölcsönösen megindultak, Csehszlovákiából Magyarországra és Magyarországról Csehszlovákiába. Az új helyzet a végrehajtó szerveket azonnali intézkedésre kényszerítette. A csere lebonyolítása ennek ellenére zökkenőmentesen indult, s, későbbi kisebb torlódásoktól eltekintve szabályszerűen,, folyik ma is. Jelenleg a pénzügypolitika számára a szállítás finanszírozása jelent feladatot. Azonban itt megkétszereződtek a feladatok, mert az előzetesen megállapított napi két szerelvény helyett napi négy szerelvény érkezett. A többlet szerelvények kiállítását a MÁV-nak kellett vállalnia, a kincstárnak pedig fizetni a napi négy szerelvényben érkező családok vasúti fuvrozását és kirakását. Ez igen nagy terhet rótt a MÁVra, mert a rendies szerelvények kiállításához a csehszlovák államvasutak 80 százalékos segítséggel hozzájárultak, itt pedig a MÁV állatott (kocsikat ésembereket.. Kétszer annyitehergépkocsival kellett ellátni a fuvarozást is, mint ahogy tervezték, s így a kiadások a tervezetet jelentékenyen meghaladták. Havi 10—15 millió forint átlag-költségvetés keretében bonyolódik le a lakosságcsere. Az igazi pénzügyi feladat és pénzügyi megterhelés az lesz, amikor a kincstárnak a lakosságcsereegyezmény keretében áttelepítettek életlehetőséget kel biztosítani. A lakosságcsere-egyezmény keretében a tárgyalásokról felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint Magyarországról 70.000 ember települhet át. Ez kb. 20.000 család ,azaz 20.000 gazdasági egység. Ugyanennyi telepíthető át Csehszlovákiából Magyarországra. A magyar közgazdaságnak tehát 20.000 gazdasági egység számára kell életlehetőséget biztosítani. Ez a szám azonban még növekedszik a menekültek számával. Ha a menekültek számát megközelítőleg 32 O00-re tesszük, ez legalább 10.000 gazdasági egységet jelent. A lakosságcsere-egyezmény végrehajtása milyen igényeket támaszthat a magyar kincstárral és a magyar közgazdasággal szemben? — ezeket a kérdéseket kell megvizsgálni. Az egyezmény VI. cikke értelmében az áttelepülők minden ingóságukat magukkal hozhatják. Az ingóság fogalma alá tartozik az áttelepültek készpénze, mindennemű bankszerű követelésük, kötött betétjeik, magánjogi követeléseik, ingóvagyonukban szenvedett károk folytán támadt igényük, háborús károk térítésének összegei stb. Míg a Vegyesbizottság 26. véghatározata értelmében az áttelepültek összes ingóságaikat, értve alatta a háztartási felszereléseket, élő és holt leltárukat, magukkal hozhatják, a felsorolt pénzbeli vagyonukat áthozni nem áll módjukban. Ezért a pozsonyi tárgyalások során a tárgyaló delegációk között olyan megállapodás jött létre, hogy ezen követelések transzferálására Csehszlovákiában gyűjtőszámlát létesítenek, amelyre, a felsorolt címeken járó összegeket befizetik, s a számlán összegyűlt pénz felett a magyar kormány rendelkezve. Csehszlovákiában 150 millió csehszlovák korona erejéig árut vásárolhat s azt Magyarországra importálhatja. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az áttelepülők felhasználható nagyobb mennyiségű készpénzt e transzferszámlára be nem fizetnek, s így a számlán nagyobbára a kötött betétek bizonyos százaléka, a magánjogi, pénzügyi követelések, a háborús károk térítése, s egyéb kárigények ellenértéke fog szerepelni. Ezt az összeget Csehszlovákiában felhasználva, Magyarországon annak forintellenértékét, mint az áttelepültek vagyonát, nekik átadhatja s ezáltal életük megalapozásánál, ezzel már segítségükre lehet. Ez a tétel azonban jelentéktelen mind az áttelepültek általános szükségletei mellett, mind pedig ahhoz a követeléshez viszonyítva, amely a magyar kormány számára az ingatlanokért járó kártérítés fejében megnyílik. A pozsonyi tárgyalásokon megegyezés jött létre arra nézve, hogy a Csehszlovákiából Magyarországra áttelepültek személyenként legfeljebb 2,37 kát. hold földet hagyhatnak vissza. Ha 70.000 áttelepülő személyt veszünk, ez kb. 170 000 hold földet jelent, ami 300 millió forint értéknek felel meg. Miután az áttelepülés pillanatában az áttelepült ingatlanvagyona arra az államra száll, amelyet elhagyott, a Csehszlovák államra száll 170.906 hold föld, a magyar államra pedig legfeljebb 40—50.000 hold föld. A magyar kormány követelése ezen a címen tehát legalább 200 millió forint a csehszlovák állammal szemben. Amennyiben ez rendelkezésre állna a kincstár pénzügyi terheit nagyon megkönnyítené. Alakosságcsere-egyezmény VII. cikke szerint az ingatlanokért járókártérítés a lakosságcserelebonyolítás után kerül tárgyalásra s így jelenleg egyezményjogilag ez az összeg likviddé nem tehető. Felmerült a kérdés, hogy a kincstár milyen szerv segítségével hajtja végre az áttelepültek elhelyezésével kapcsolatos pénzügyi feladatait. Legkézenfekvőbbnek látszott egy áttelepítési alap létesítése, amelynek dotálására a kincstár valamely állandó jövedelmét kötötték volna le. A terv azonban nem látszott kivihetőnek egyrészt azért, mert a kincstárnak az infláció idején szinte nem is volt leköthető jövedelme, a forint bevezetése után pedig minden hozzáférhető jövedelmére az ország felépítéséhez szüksége volt, másrészt a lakosságcsere különlegessége folytán támadt rendkívüli feladatok ellátására az áttelepítési alap nem látszott sem elég mozgékonynak, sem elég kielégíthetőnek. Felmerült az a gondolat, hogy az áttelepülteket — akiknek szövetkezeti hagyományai közismertek voltak, — magukat is be kell vonni gazdasági életük megszervezésébe szövetkezetük útján. A szövetkezet lOHhont néven meg is alakult. Most amikor a lakosságcsere jegyzőkönyve hatályba lép, s mikor ennek folytán adatok birtokában az áttelepítés pénzügyi törvények kidolgozását meg lehet kezdeni, a szövetkezet munkájának ideje elérkezett. Nem alakult ki azonban egységes álláspont abban a kérdésben, hogy a szövetkezet, amennyiben állami feladatokat lát el eredményes munkájához szükséges tőkét honnan szerezze be.! Az érdekeltek megértő támogatása folytán most már megegyezés jött létre abban, hogy a 150 millió csehszlovák koronára tervezett u. n. ingó-transzfert a már fentebb kifejtettek értelmében a szövetkezet bonyolítja le. A szövetkezet már rövid időn belül olyan anyagi erőhöz juthat, amire az áttelepülteken részben segíthet, de ez a transzfer-összeg a szükségletekhez mérten elenyésző. A fedezet csak úgy teremthető elő, hogyha a kincstár az áttelepültek számára a szövetkezeten keresztül előleget ad azon követelésére, amely az áttelepültek ingatlanvagyonának ellenértékeképpen a csehszlovák kormánnyal szemben a jelzett legalább 200 millió forint erejdéig egy későbbi időpontban megnyílik. Az előleg nem lehet csekély összegű és a szükségletek szerint folyamatosan elérheti, s el is kell, hogy érje az előrelátható teljes összeget. Amennyiben ez nem elégséges, azt meghaladóan is pénzt kell előteremteni arra, hogy az áttelepültek életerős gazdasági egységekként állhassanak be a magyar közgazdasági életbe. Közismert tény, hogy az áttelepültek minőségi emberanyagot jelentenek. A földmívesek nagyon jó gazdák, az iparosok s kereskedők, jó szakemberek, az értelmiség nagyfokú tapasztalatokkal és közéleti múlttal rendelkezik. Élénken él mindannyiukban a szövetkezeti eszme, s egyáltalában a közösségi gondolat. Az épülő Magyarországnak ezekre az emberekre igen nagy szüksége van. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar vidéken az áttelepültek, kezdeti nehéz helyzetük ellenére is, tekintélynek örvendenek , s bizalmat ébresztettek mind a hivatalos körök, mind pedig a közösségek felé. Meg kell tenni minden erőfeszítést, hogy életük az új körülmények között, biztosíttassák és produktív gazdasági egységként állhassanak be az ország építésébe, mert bizonyos, hogy minden befektetést az országnak többszörösen visszafizetnek. Az áttelepülteket jelenleg a már eddig is megvolt gazdasági egységekbe helyezik be. Olyan telephelyekre kerülnek, amelyeket egyrészt a svábok, másrészt a kitelepülő szlovákok hagynak el. A meglévő gazdasági egységekbe azonban az áttelepülők teljes számban el nem helyezhetők. 6—7.000 családon túl a meglévő gazdasági egységekre több család el nem helyezhető. 6—12.000 család elhelyezéséről új gazdasági egzisztenciák megteremtésével kell majd gondoskodni. Ilyen új gazdasági egységeket egyrészt kisebb intenzív mezőgazdasági üzemek, másrészt mezőgazdasági ipari üzemek létesítésével lehet teremteni, avagy iparunk olyan kifejlesztésével, hogy az áttelepülteknek, avagy az itteni honosoknak új életlehetőségeket biztosíthasson, akik helyére az áttelepülő mezőgazdák kerülnének. Haladéktalanul ki kell dolgozni a tervet, amely szerint ezek elhelyezendők lesznek és biztosítani kell a pénzügyi fedezetet a terv végrehajtására. Ez kétségtelenül óriási feladat és nem tudjuk, hogy a kincstár ezzel a feladattal hogyan birkózik meg. Me* "Tel