Közgazdasági Szemle – 1900.

I. Értekezések - Heller Farkas Henrik: Németország kereskedelmi politikája

NÉMETORSZÁG KERESKEDELMI POLITIKÁJA, 753 A német ipar ugyanis, melyet a vámpolitikai haladás nagy mérték­ben fejlesztett, kényelmetlennek kezdte érezni a külföldi, kivált az angol versenyt, ezért védelmet kívánt, míg azok, kiknek külföldi czikkekre volt szükségük, a szabad kereskedelem pártján állottak. A küzdelem szabadkereskedelem és védvám közt eleinte teljesen gaz­dasági jellegű volt ugyan, de csak az ötvenes évekig maradt az, mert mielőtt tisztán gazdasági megoldást nyerhetett volna, politikai érde­kek csoportosultak a kérdés körül. Poroszország valamennyi német államot bele akarta vonni a Zollvereinbe és ezzel a német egységbe, csak egyet nem és ez az egy Ausztria volt. Félt Ausztriától, mert ekkor még ez volt a »Bund« első állama; ha tehát Ausztriát is belevonja a német egységbe, a hegemónia Poroszországra nézve legalább is nagyon kétessé válik. Ez az oka annak, hogy Poroszország kezdettől fogva fázik a gondolat­tól, hogy Ausztriát fölvegye a Zollvereinba. A negyvenes évek végéig azonban nem volt oka a nyugtalankodásra; Ausztria nem igen mél­tatta figyelemre a Zollvereint. Megváltozott e közöny, mikor Bruck báró az osztrák ministeriumba lépett. Az ő kedvencz ábrándja volt az a vámterület, mely a Zollverein és az osztrák-magyar monarchia területéből volna alakítható, mely így majd egész Közép-Európát ma­gában foglalná 70 millió lakossal. 1849 október 26-án a Wiener Zeitung-ban egy czikk jelent meg, mely e vámegyesülés óriási előnyeit fejtegeti. E czikk sehogy sem tetszett a poroszoknak. A Preussischer Staatsanzeiger feleletében azt akarja megértetni olvasói­val, hogy az osztrák német vámegyesülés lehetetlen. Hiszen Ausztria valutája rendezetlen, vámkezelése rossz és a­mi fő, erősen védvámos politikát követ, holott a Zollverein vámpolitikája szabadelvű. Íme megpendül az eszme, hogy Poroszország politikai érdeke szabadelvű kereskedelmi politikát kiván. És Poroszország oly kor felé halad, melyben a külpolitika ugyancsak elfoglalja nemcsak a vezető állam­férfiak, hanem az egész nemzet gondolkozását. A­mint külpolitikai érdekek fűződnek a szabadelvű kereskedelmi politikához, az V. General-Conferenzen kitört küzdelemben ez lesz a győztes. Ausztria most mindent megtett az egyesülés kedvéért; mindenekelőtt azon segített, a­mi az egyesülésnek leginkább állott útjában. 1850-ben végkép eltörölte az Ausztriát és Magyarországot elválasztó vámvonalat. Ezután a tarifának szabadelvűbbé tételéhez fogott. De hiába, az osztrák iparosok nem szerették a szabad kereskedelmet és igy az 1851. tarifa Bruck minden törekvése mellett is eléggé védvámos maradt. Azon­ban Poroszország most még nem térhetett ki Ausztria elől; kény­telen volt versenytársának engedményeket tenni és igy jött létre az 1853 febr. 19. porosz-osztrák vámszerződés. E »februári szerződés« elég bizonyítéka annak, hogy két körülbelül egyenlően hatalmas fél kötötte. Ausztria nem vitte ugyan keresztül, hogy a teljes vámegye­sülés rögtön létrejöjjön, de bevetette a szerződésbe, hogy 1860-ban bizottságok fognak összeülni, melyek a teljes egyesülés módozatait megállapítják. Ezzel szemben Poroszország csak azt tudta a szerző­désbe fölvétetni, hogy ez az egyesülés csak feltételes; a szerződés 25. §-a úgy szól, hogy ha a két fél a teljes egyesülést illetőleg meg­egyezésre nem jut, akkor vámkönnyítésekkel is beérik. Az 1853. szerződés 12 évre szólt, Poroszország tehát 1865-ig szabad kezet nyert a Zollvereinban. De annál nagyobb félelemmel kellett az azután

Next