Közgazdasági Szemle – 1906.
36. kötet - I. Értekezések - Heller Farkas: A határhaszonelmélet bírálatai I.
A HATÁRHASZONELMÉLET BÍRÁLATA. 533 által végzett egyenlő munkamennyiség (p. o. egy munkanap stb.) nem bír rendesen egyenlő értékkel, holott ennek akkor, ha az érték egyenlő volna a jószágra fordított munkával, egyenlőnek kellene lennie. Ha még sincs így, ez csak arra mutat, hogy a munkán kívül más tényező is befolyásolja az értéket. Ugyanerre mutat az is, hogy számos jószág, mely egyenlő mennyiségű munkába került, igen különböző értékű, mi kivált akkor gyakori, ha az egyik alacsonyabb, a másik felsőbbrendű munka eredménye. Bár ezen a nehézségen a munkaelmélet úgy igyekezett segíteni, hogy a tanult munkát a tanulatlan munka sokszorosának fogta fel, ezáltal mégsem tudta bebizonyítani, hogy egyenlő munkamennyiség egyenlő értéket termel. Világos az is, hogy két egyenlő munkamennyiség, ha az egyiket tőke támogatja, a másikat nem, igen különböző értékeket fog termelni. Ha a tőkét, mint »megjegeczesedett« munkát itt tekintetbe is akarjuk venni, a hibát még nem küszöböltük ki, mert kétségtelen, hogy a munkán kívül egyéb tényezők, p. o. maga az idő folyása, (régi bor értékének emelkedése), stb. hatást gyakorolnak az értékre és a természeti tényezők és a nem emberi munkával termelt javak, mint már említettük, ugyancsak figyelmen kívül maradnak, mert sehogy sem tekinthetők megjegeczesedett munkának. Általában a munkaelméletnek talán leglényegesebb hibája, hogy szerinte csak annak van értéke, amit termelés útján kell megszerezni, így azután nem veszi figyelembe, hogy az olyan természeti adományok is értékkel bírnak, melyeket nem kell termelni. Ha a munkaelmélet helyes volna, akkor p. o. a vízesésnek, mely gépet hajt, a halastónak, melyben a halak önmaguktól tenyésznek, nem lehetne értéke. Különben is kézenfekvő dolog, hogy a munkaelmélet a mai gazdasági életben uralkodó viszonyokkal sehogy sem számol, a munka legfeljebb rég elmúlt egyszerű gazdasági viszonyok között képezhetné az érték alapját,) ma azonban semmi esetre sem volna ez lehetséges, mert hiszen a legtöbb ember nem is tudja, hogy egy-egy jószág előállítása mily munkába került, e szerint tehát nem is tudhatná, hogy mily értéket tulajdonítson neki. És ez volna a mai gazdasági életben, a munkamegosztásra alapított gazdasági szervezetben a szabály, mert a legtöbb ember nem tudja, hogy az általa használt javak mily munkamennyiségnek felelnek meg. Ha pedig a munkaelmélet hívei a subjectív értékelméletből tanulva, a nagy dán tudóssal, Scharlinggal- élükön azt felelik, hogy az emberek a javakat annyira becsülik, amennyi munkába az azok megszerzése czéljából feláldozandó javak kerültek, vagyis helyesen, amennyi fáradságot okozott a megfelelő mennyiségű pénz előteremtése az egyénnek, ezzel a felelettel sem érhetjük be, mert hiszen, ha ez igaz volna, a milliomos, a ki kizárólag a tőkéjéből él és munkát nem végez, a javaknak nem tulajdoníthatna értéket, mert azok megszerzése neki semmiféle munkába sem került. *) Ezt ujabban Cornélissen igen szépen kifejtette »Theorie de la valeur« czimü müvében, 163-166. oldal. 2) Jahrbücher für Nationalökonomie und Statistik. Neue Folge, XVI. kötet 548. oldal.