Közgazdasági Szemle – 1906.

36. kötet - I. Értekezések - Heller Farkas: A határhaszonelmélet bírálatai I.

A HATÁRHASZONELMÉLET BÍRÁLATA. 533 által végzett egyenlő munkamennyiség (p. o. egy munkanap stb.) nem bír rendesen egyenlő értékkel, holott ennek akkor, ha az érték egyenlő volna a jószágra fordított munkával, egyenlőnek kellene lennie. Ha még sincs így, ez csak arra mutat, hogy a munkán kívü­l más tényező is befolyásolja az értéket. Ugyanerre mutat az is, hogy számos jószág, mely egyenlő mennyiségű munkába került, igen különböző értékű, mi kivált akkor gyakori, ha az egyik alacsonyabb, a másik felsőbbrendű munka ered­ménye. Bár ezen a nehézségen a munkaelmélet úgy igyekezett segíteni, hogy a tanult munkát a tanulatlan munka sokszorosának fogta fel, ez­által mégsem tudta bebizonyítani, hogy egyenlő munkamennyiség egyenlő értéket termel. Világos az is, hogy két egyenlő munkamennyiség, ha az egyiket tőke támogatja, a má­sikat nem, igen különböző értékeket fog termelni. Ha a tőkét, mint »megjegeczesedett« munkát itt tekintetbe is akarjuk venni, a hibát még nem küszöböltük ki, mert kétségtelen, hogy a munkán kívül egyéb tényezők, p. o. maga az idő folyása, (régi bor értékének emelkedése), stb. hatást gyakorolnak az értékre és a természeti tényezők és a nem emberi munkával termelt javak, mint már említettük, ugyancsak figyelmen kívü­l maradnak, mert sehogy sem tekinthetők m­egjegeczesedett munkának. Általában a munkaelméletnek talán leglényegesebb hibája, hogy szerinte csak annak van értéke, a­mit termelés útján kell megszerezni, így azután nem veszi figyelembe, hogy az olyan természeti adományok is értékkel bírnak, melyeket nem kell ter­melni. Ha a munkaelmélet helyes volna, akkor p. o. a vízesés­nek, mely gépet hajt, a halastónak, melyben a halak önmaguk­tól tenyésznek, nem lehetne értéke. Különben is kézenfekvő dolog, hogy a munkaelmélet a m­ai gazdasági életben uralkodó viszonyokkal sehogy sem számol, a munka legfeljebb rég elmúlt egyszerű gazdasági viszonyok között képezhetné az érték alapját,­) ma azonban semmi esetre sem volna ez lehetséges, mert hiszen a legtöbb ember nem is tudja, hogy egy-egy jószág előállítása mily munkába került, e szerint­ tehát nem is tudhatná, hogy mily értéket tulajdonítson neki. És ez volna a mai gazdasági életben, a munkamegosztásra alapított gazdasági szervezetben a szabály, mert a legtöbb ember nem tudja, hogy az általa használt javak mily munka­mennyiségnek felelnek meg. Ha pedig a munkaelmélet hívei a subjectív értékelméletből tanulva, a nagy dán tudóssal, Scharling­gal-­ élükön azt felelik, hogy az emberek a javakat annyira becsülik, a­mennyi munkába az azok megszerzése czéljából fel­áldozandó javak kerültek, vagyis helyesen, a­mennyi fáradságot okozott a megfelelő mennyiségű pénz előteremtése az egyénnek, ezzel a felelettel sem érhetjük be, mert hiszen, ha ez igaz volna, a milliomos, a ki kizárólag a tőkéjéből él és munkát nem végez, a javaknak nem tulajdoníthatna értéket, mert azok megszerzése neki semmiféle munkába sem került. *) Ezt ujabban Cornélissen igen szépen kifejtette »Theorie de la va­leur« czimü müvében, 163-166. oldal. 2) Jahrbücher für Nationalökonomie und Statistik. Neue Folge, XVI. kötet 548. oldal.

Next