Közgazdasági Szemle – 1921.
I. Értekezések - Heller Farkas: A pénzelmélet fejlődése
.A pénzelmélet fejlődése. 197 mélyen megalapozott terminológiája folytán úgy látszott, hogy Knapp egészen új, eddig járatlan úton keresi a pénz tüneményének magyarázatát. Ha a pénzelmélet újabb fejleményeinek megértésére a helyes látószöget akarjuk megtalálni, nem érhetjük be Knapp ama kijelentésével, amely azzal tör pálcát az eddigi pénzelmélet felett, hogy az metallistikus volt és igy a pénzt az azt megtestesítő érméktől sem nem tudta megkülönböztetni. Annál kevésbbé elégedhetünk meg Knapp elmarasztaló ítéletével, mert hiszen ő maga, mint munkája előszavában be is ismeri, elmulasztotta a pénzelmélet fejlődését átvizsgálni *) és saját kutatásait a régebbi kutatások távlatába állítani. Mihelyt azonban erről az oldalról igyekszünk a pénzproblémát megközelíteni, arra a feltűnő eredményre jutunk, hogy a pénz problémájának nemcsak, hogy van irodalma, hanem az igen bőséges is és az emberi gondolkozás legrégibb idejére nyúlik vissza. Schumpeter kicsinylő állítása tehát egészen helytelen és az irodalomnak csak felületes szemlélése is meggyőzhet mindenkit arról, hogy a pénz problémájával nagyon is komolyan és mélyremenően foglalkozott már a régi irodalom is. A közgazdaságtannak kevés problémája van, mely az emberi elmét oly régóta foglalkoztatná, mint éppen a pénz jelensége. Már Platon és Aristoletes is foglalkoznak vele. A pénz figyelmüket abban az irányban ragadja meg, hogy az emberek hajlandók értékes javakat oly ércdarabokért, az érmékért cserébe adni, amelyek legtöbbnyire részükre semmiféle közvetlen hasznot nem nyújtanak. Amint megfigyelték, hogy a javakat javakért, az árukat árukért cserélik ki, ebben nem láttak különösebb magyarázni való tüneményt, mert hiszen az érthető, hogy valaki azt, amiből feleslege van, szívesen odaadja olyan javakért, amelyekben hiányt szenved. Kevésbbé érthetőnek látszott azonban az, hogy az emberek minden jószágot hajlandók pénzért odaadni, melynek pedig közvetlen hasznát nem veszik. A magyarázatot úgy Platon, mint Aristoteles abban keresték, hogy a csere nehézségeit áthidalandók az emberek megegyeztek abban, hogy az ércdarabokat, illetőleg érméket, forgalmi eszköz gyanánt használják fel. A pénz lényegét tehát az emberek közös megegyezésében vélték felfedezhetni, amely önmagukban véve értéktelen vagy kisebb értékű tárgyakat értékkel ruházott fel a csere megkönnyítése érdekében. Ezt az elméletet, amely hosszú ideig tartotta magát, conventiós elméletnek nevezték. Magyarázatának súly a) V. 5. Staatliche Theorie der Geldes. Leipzig 1905. az előszóban VII. old.