Közgazdasági Szemle – 1974.
január - Simán Miklós: A termelésnövekedés forrásai 1967–1972 között
SIMÁN MIKLÓS: A termelésnövekedés forrásai 1967—1972 között A gazdaságirányítási rendszerünk reformját követő öt évben a társadalmi termelés — és hozzá hasonló mértékben a nemzeti jövedelem, valamint a hozzáadott érték is — kereken 34 (évi átlagban 6) százalékkal nőtt; lényegében ugyanakkora ütemben, mint a megelőző fél évtized alatt. Gazdasági növekedésünk ütemét tekintve a nemzetközi összehasonlítások alapján a középmezőnyben helyezkedünk el. E globális növekedési ütem azonban önmagában nem ad tájékoztatást arról, hogy a fejlődés milyen tényezők hatására jött létre, milyen szerepe volt benne a munkaerő, a felhasznált anyagok és eszközök növekedésének, és mennyiben járult hozzá a termelési tényezők jobb kihasználása, tehát a hatékonyság javulása. A termelés növekedése különféle módszerekkel elemezhető. Széleskörűen vizsgálják például matematikai módszerekkel, termelési függvényekkel. Mostani számításainkban azonban — különös tekintettel arra, hogy viszonylag rövid időszak fejlődését kívántuk elemezni — egyszerűbb eljárást igyekeztünk alkalmazni. Abból indultunk ki, hogy meghatároztuk az igénybe vett főbb termelési tényezők — a munkaerő, az anyagok és az eszközök — volumenének a változását, s amennyivel ezek együttes változásánál gyorsabban nőtt a termelés, azt a részt úgy tekintettük, mint a hatékonyságnövekedés eredményét.* A statisztikai adatok összeállítása nem ütközött áthidalhatatlan nehézségbe mindaddig, amíg a bruttó társadalmi termelés növekedésének mértékét, az anyag- és az eszközfelhasználás változását (mindezeket öszszehasonlító áron) és a létszám alakulását külön-külön kellett meghatározni. (Az 1972. évi adatok összeállításának időpontjában még részben becsült értékeket kellett használnunk.) Az elvi problémák akkor kezdődtek, amikor az egyes termelési tényezők összegezésére került sor. A három fő termelési tényező felhasználásának együttes változását végül is úgy határoztuk meg, hogy az anyagfelhasználás értékével az eszköz- és a létszám-igénybevétel mértékét a bázisidőszakban „általuk létrehozott" bruttó nemzeti termék (GDP) nagysága alapján összegeztük. Korábbi tanulmányainkban (1. a megelőző lábjegyzetet) kifejtettük, hogy többféle oldalról közelítve is az látszik indokoltnak, hogy a számítások céljára a GDP összegét a munkaerő és az eszközök között kéthaz . A Gazdaságkutató Intézetben korábban már vizsgáltuk a gazdasági hatékonyság változását. (L. Zala Júlia: A gazdasági hatékonyságról. Társadalmi Szemle, 1971. 3. sz. és Simon Miklós: Gazdasági hatékonyság és iparszerkezet. Közgazdasági Szemle, 1971. 9. sz.) Az ágazatok népgazdasági hatékonysága alatt az élőmunka-ráfordítás egységére jutó hozamot (tiszta jövedelem) értettük. Most ebből a módszerből kiindulva, de némileg más módon folytattuk elemzéseinket. -Közgazdasági Szemle