Közgazdasági Szemle – 1998.
július-augusztus - VISSZATEKINTŐ - Mátyás Antal: Adalék Heller Farkas elméleti munkásságához
Adalék Heller Farkas elméleti munkásságához 741 értékítéletek azonban eltérő megfontolások révén jönnek létre. A fogyasztási javak piacán „... a kínálat oldalán álló felek értékelése a termelési költségekben szilárd alapot nyer." (Heller [1921] 93. o.) A vevő viszont határhaszna szerint értékeli a jószágot. A termelési szolgálatok piacán a munkás mint eladó számára a megszokott életszínvonal jelenti az alsó bérhatárt, a felsőt, a vállalkozó mint vevő számára fennálló bérhatárt viszont a munka határtermelékenysége határozza meg. A tőke és a föld piacán hasonlóképpen alakít ki Heller alsó és felső határokat a kamat és a földjáradék számára. Az eladók és vevők eltérő értékelése folytán „semmi kényszerítő körülmény nincs ... arra, hogy a határvevő és a határeladó értékelése tényleg egy pontban találkozzék". (Heller [1921] 82. o.) Ennek következtében az eladók, vevők által kért, illetve kínált árak között az egyensúlyi elmélet képviselőinek felfogásától eltérően mindkét piacon rés mutatkozik. És eme árkülönbözetet nagyobb rutinjánál, jobb üzleti tájékozottságánál, erőbeli fölényénél fogva a vállalkozó használja ki és sajátítja el profitként. „A tisztán gazdasági tényezők tehát... csak két árhatárt állapítanak meg" (uo.), az azonban, hogy a tényleges ár hol fog az árhatárokon belül kialakulni, ...már más tényezőktől függ". (Uo.) „Az árnak a két árhatáron belül való elhelyezkedésénél tehát már nem gazdasági tényezők, egyéni és társadalmi körülmények nyernek döntő befolyást." (Heller [1921] 83. o.) A piac tökéletlensége folytán ily módon Hellernél, de az osztrák iskola többi képviselőjénél is az árrések között több egyensúlyi ár is lehetséges, ezek azonban az egyensúlyi elmélettől eltérően nem fejeznek ki optimumhelyzetet, Hellernél viszont lehetővé teszik a vállalkozó számára profit realizálását. A gazdasági beszámítás elméletében - állapítja meg Heller -semmi sem okozott olyan nehézséget, mint a profit magyarázata. Noha a gazdasági életben lépten-nyomon szembetalálkozunk a profittal, az elméletben viszont nincs a számára hely. Heller megoldása: ha értékelméleti alapon nem is magyarázható a profit, de magyarázható az árelmélet alapján. Heller a profit magyarázata során már az 1920-as évek elején figyelembe veszi a piac tökéletlenségeit, az aszimmetrikus informáltságot s ezzel a korlátolt racionalitást, amelyek majd a későbbi közgazdaságtanban nyernek fontos szerepet. S az új osztrák iskola képviselői, különösen Mises, Kirzner fogják majd néhány évtizeddel később a profitot a tökéletlen informáltság következtében fennálló árkülönbözetekből magyarázni. Az egyensúlyi helyzet megbomlása is profitot eredményez Hellernél a vállalkozó számára. Megvizsgálja, miként hat a pénz mennyiségének a forgalom ellátásához szükséges mértéken túli megnövekedése az árszínvonalra. Transzmissziós csatornaként Wiesernek a pénz jövedelmi elméletét használja fel, de túlmegy Wieseren és túlmegy a mennyiségi pénzelmélet mai képviselőinek a felfogásán is. Akár csak Wieser elméletében, Heller szerint is a megnövekedett pénzmennyiség egyenlőtlenül oszlik meg a gazdálkodó alanyok között. Megváltoznak ezáltal a jövedelemelosztási viszonyok, változik a kereslet szerkezete, változnak az árarányok, lassan emelkedni kezd az árszínvonal is. A termelési javak tulajdonosainak a jövedelme azonban csak késve követi az árszínvonal emelkedését. Következésképpen: a vállalkozók az árak és költségek különbözeteként átmenetileg profitot realizálnak. Azok az osztályok, amelyek életszínvonala csökken, igyekeznek ennek ellenállni, s pénzjövedelmüket az új árszínvonalhoz igazítani. A változás nyertesei viszont igyekeznek ezt meghiúsítani, hogy a termelésből számukra nagyobb hányad jusson. Megindult a küzdelem, melyet a társadalom különböző osztályai ... azért a hányadért folytatnak, mely nekik a társadalmi termelésből jut. Ez a küzdelem az - írja Heller - amelynek eredménye az általános árszínvonal." (Heller [1919] 223. o.) Azt tartja, hogy a régi egyensúlyi helyzet, a régi árarányok csak akkor állnának helyre, ha az erőviszonyok is a régi egyensúlyi helyzetbe kerülnének vissza. Ez azonban szerinte aligha sikerülhet, így „az új egyensúlyi helyzet sohasem lehet ugyanolyan, mint volt a régi...". (Heller [1919] 228. o.) Következésképpen, hangoztatja Heller, túlmenve kora és a mai