Közgazdasági Szemle – 1998.

július-augusztus - VISSZATEKINTŐ - Mátyás Antal: Adalék Heller Farkas elméleti munkásságához

Adalék Heller Farkas elméleti munkásságához 741 értékítéletek azonban eltérő megfontolások révén jönnek létre. A fogyasztási javak pia­cán „... a kínálat oldalán álló felek értékelése a termelési költségekben szilárd alapot nyer." (Heller [1921] 93. o.) A vevő viszont határhaszna szerint értékeli a jószágot. A termelési szolgálatok piacán a munkás mint eladó számára a megszokott életszínvonal jelenti az alsó bérhatárt, a felsőt, a vállalkozó mint vevő számára fennálló bérhatárt viszont a munka határtermelékenysége határozza meg. A tőke és a föld piacán hasonló­képpen alakít ki Heller alsó és felső határokat a kamat és a földjáradék számára. Az eladók és vevők eltérő értékelése folytán „semmi kényszerítő körülmény nincs ... arra, hogy a határvevő és a határeladó értékelése tényleg egy pontban találkozzék". (­Heller [1921] 82. o.) Ennek következtében az eladók, vevők által kért, illetve kínált árak között az egyensúlyi elmélet képviselőinek felfogásától eltérően mindkét piacon rés mutatkozik. És eme árkülönbözetet nagyobb rutinjánál, jobb üzleti tájékozottságánál, erőbeli fölényé­nél fogva a vállalkozó használja ki és sajátítja el profitként. „A tisztán gazdasági ténye­zők tehát... csak két árhatárt állapítanak meg" (uo.), az azonban, hogy a tényleges ár hol fog az árhatárokon belül kialakulni, ...már más tényezőktől függ". (Uo.) „Az árnak a két árhatáron belül való elhelyezkedésénél tehát már nem gazdasági tényezők, egyéni és társadalmi körülmények nyernek döntő befolyást." (Heller [1921] 83. o.) A piac tökélet­lensége folytán ily módon Hellernél, de az osztrák iskola többi képviselőjénél is az árré­sek között több egyensúlyi ár is lehetséges, ezek azonban az egyensúlyi elmélettől eltérő­en nem fejeznek ki optimumhelyzetet, Hellernél viszont lehetővé teszik a vállalkozó számára profit realizálását. A gazdasági beszámítás elméletében - állapítja meg Heller -semmi sem okozott olyan nehézséget, mint a profit magyarázata. Noha a gazdasági élet­ben lépten-nyomon szembetalálkozunk a profittal, az elméletben viszont nincs a számára hely. Heller megoldása: ha értékelméleti alapon nem is magyarázható a profit, de ma­gyarázható az árelmélet alapján. Heller a profit magyarázata során már az 1920-as évek elején figyelembe veszi a piac tökéletlenségeit, az aszimmetrikus informáltságot s ezzel a korlátolt racionalitást, ame­lyek majd a későbbi közgazdaságtanban nyernek fontos szerepet. S az új osztrák iskola képviselői, különösen Mises, Kirzner fogják majd néhány évtizeddel később a profitot a tökéletlen informáltság következtében fennálló árkülönbözetekből magyarázni. Az egyensúlyi helyzet megbomlása is profitot eredményez Hellernél a vállalkozó szá­mára. Megvizsgálja, miként hat a pénz mennyiségének a forgalom ellátásához szükséges mértéken túli megnövekedése az árszínvonalra. Transzmissziós csatornaként Wiesernek a pénz jövedelmi elméletét használja fel, de túlmegy Wieseren és túlmegy a mennyiségi pénzelmélet mai képviselőinek a felfogásán is. Akár csak Wieser elméletében, Heller szerint is a megnövekedett pénzmennyiség egyenlőtlenül oszlik meg a gazdálkodó ala­nyok között. Megváltoznak ezáltal a jövedelemelosztási viszonyok, változik a kereslet szerkezete, változnak az árarányok, lassan emelkedni kezd az árszínvonal is. A termelési javak tulajdonosainak a jövedelme azonban csak késve követi az árszínvonal emelkedé­sét. Következésképpen: a vállalkozók az árak és költségek különbözeteként átmenetileg profitot realizálnak. Azok az osztályok, amelyek életszínvonala csökken, igyekeznek ennek ellenállni, s pénzjövedelmüket az új árszínvonalhoz igazítani. A változás nyertesei viszont igyekeznek ezt meghiúsítani, hogy a termelésből számukra nagyobb hányad jus­son. Megindul­t a küzdelem, melyet a társadalom különböző osztályai ... azért a hánya­dért folytatnak, mely nekik a társadalmi termelésből jut. Ez a küzdelem az - írja Heller - amelynek eredménye az általános árszínvonal." (­Heller [1919] 223. o.) Azt tartja, hogy a régi egyensúlyi helyzet, a régi árarányok csak akkor állnának helyre, ha az erővi­szonyok is a régi egyensúlyi helyzetbe kerülnének vissza. Ez azonban szerinte aligha sikerülhet, így „az új egyensúlyi helyzet sohasem lehet ugyanolyan, mint volt a régi...". (Heller [1919] 228. o.) Következésképpen, hangoztatja Heller, túlmenve kora és a mai

Next