Közjegyzők Közlönye, 2012 (16/59. évfolyam)

2012 / 1. szám - Leszkoven László: Gondolatok a végrendelet aláírásának módjáról

2­0­12. 1. SZÁM vezi önmagát. Ez legfeljebb a PK 85. állásfoglalás a) pontjában írt követelmény kielégíté­sét szolgálhatja, így ugyanis az okirat külsőre az örökhagyótól származóként jelentkezik. Ha a több lapból álló holograf végrendelet nincs ellátva folyamatos sorszámozással, az örökhagyó nevének a főszövegben való feltüntetése az első lapon aláírásnak sem minő­sülhet (az első lap különálló, érvényes végrendeletnek nem tekinthető). A végrendelet tanúja az okiratot e minősége feltüntetésével kell, hogy aláírja. Nem szükséges a tanú kifejezés kifejezett használata, szükséges azonban, hogy a tanúi minőség egyértelműen kiolvasható legyen az okiratból. Az ítélkezési gyakorlat szerint nem elegendő, ha az okiraton az örökhagyó aláírásán kívül szerepel még két - puszta, megjegyzés nélküli - aláírás, akkor sem, ha az örökhagyó a végintézkedés szövegében utal arra, hogy a végakaratát tanúk jelenlétében írja alá.­ A tanúktól ugyanakkor csak a tanúi minőség közlését követeli meg a jogszabály, egyéb - az azonosításhoz szükséges vagy azt segítő adatok közlése, pl. lakcím, személy igazolvány szám, születési adatok stb. nem törvényi előírás, elmaradásuk a végrendeletet nem teszi érvénytelenné. Több döntés helyesen utal arra, hogy a tanúkénti aláírást nem pótolja közjegy­zői aláírás hitelesítés, ügyvédi ellenjegyzés sem, az alaki kellékek ugyanis szigorúak (pl. EBH 2006/1412.). Más kérdés, hogy e szabály változatlan fenntartása de rege ferenda átgondolandó. Az aláírás mikéntjével - az aláírás írásképével, képi megjelenésével - azonban a jogi irodalom és az ítélkezési gyakorlat mindezidáig nem sokat foglalkozott. A jogi irodalom általában néhány közzétett döntést hívott fel az örökhagyói aláírással kapcsolatban, me­lyek nagyfokú - néhol talán már vitatható - engedékenységről tettek tanúbizonyságot, így pl. az örökhagyó csak becenevét („Mami”) használta aláírásként egy levélben, me­lyet tartalma alapján érvényes és hatályos végrendeletnek tekintett a Legfelsőbb Bíróság. E döntést a bírói gyakorlatunk azóta is hivatkozza - igaz, azzal a megjegyzéssel, hogy örökhagyói aláírásként elfogadható a keresztnév, becenév is, feltéve (?) hogy az örökha­gyó levélben nyilvánította ki a végakaratát, mely esetben az utónév használata szokásos­nak tekinthető (vö. Legfelsőbb Bíróság Pfv.1.21.017/2008/5.). Újabban azonban megjelentek az aláírás módjával kapcsolatos okfejtések, jogerős íté­letek indokolása formájában. Mivel a közzétett ítéletek gyakorlatot befolyásoló hatása vitán felüli, mindenképpen foglalkozni kell e „forrásokkal”, különösen úgy, hogy a jogi irodalom erre a kérdésre a közelmúltban nem fordított figyelmet. Látni kell azt is, hogy a közzétett ítéletek indokolásai - ami önmagában helyes is volna - nagyon sok esetben részletes, néhol szakirodalmi igényességű okfejtéseket tartalmaznak. Az ítéleti indoko­lás nem puszta formaság, hanem egyrészt az ítélet meggyőző erejének forrása, ezen ke­resztül a konkrét jogviták eldöntését szolgáló ítélet (a rendelkező rész) közvetlen bázisa, 1­ 1 Pl. BH 2007/89. Nézetem szerint ez a megközelítés túl merev. Ha pl. az örökhagyó az okirat szövegében jelzi, hogy az általa megnevezett tanúk jelenlétében írja alá a végrendeletet, s a tanúkat felkéri az okirat aláírására, a tanúi minőség külön feltüntetésének hiánya nem eredményezheti a végrendelet érvénytelenségét. 2

Next