Közlekedéstudományi Szemle, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1953 / 2. szám - Ferdinánd László: A "Beloiannisz" balatoni utasszállító motorhajó

FERD­INÁN­D LÁSZLÓ 4 „Beloiannisz66 balatoni utasszállító motorhajó Ötéves népgazdasági tervünk a hajózás fej­lesztésének keretében az utasszállítás fejlesz­tését is előírta. Ennek keretében a követel­ményeknek megfelelően főleg a balatoni utas­szállítás fejlesztésére került sor. Szükségessé tette ezt az a tény, hogy szocialista fejlődésünk a Balatont és környékét a dolgozó nép üdülő és játszóterévé alakítja ki fokozatosan. Mind nagyobb és nagyobb tömegben keresik fel az üdülő dolgozók a Balatont és ez az áramlás az elmúlt évek során tervszerűvé és irányítottá vált. 1948. évtől kezdődőleg egymásután szer­vezték meg és létesítették a szakszervezeti, üzemi és hivatali üdülőket, amelyek még eddig soha nem látott mértékben tették lehetővé, hogy a dolgozók részesülhessenek a Balaton gyógyító, üdülte­tő és szórakoztató adottságai­ban. A közlekedést irányító szervek mindezeknek a következményeit már időben felismerték és 1949-ben elkészítették a várható üdültetési forgalomnak megfelelően a balatoni hajózás fejlesztésének, tervét. Ennek az előrelátásnak a helyes voltát igazolja az alábbi grafikon is, amely szerint a balatoni utasszállítási teljesítményben 1950. évben ugrás­szerű növekedés mutatkozik, a férőhelynöve­kedésen túlmenő mértékben. A várható forgalomnövekedést két irányban kellett kielégíteni, éspedig a Balaton keleti és nyugati partjai között jelentkező úgynevezett átkelésjellegű és a Balaton hosszirányába eső úgynevezett kiránduló forgalmat. Az előbbi súlypontban Siófok—Balatonfüred—Tihany, valamint Fonyód —Badacsony, Boglár —Rév­fülöp között, míg az utóbbi Siófok és Bada­csony között volt várható. Az első feladatra kisebb méretű, 150—250 utasbefogadóképességű, míg a másodikra leg­alább 400—600 utasbefogadóképességű hajók alkalmasak. Ezért a fejlesztési terv 3—4 ilyen kisebb méretű, és legalább 2 nagyobb méretű utas­­szállító hajó megépítését irányozta elő. A meglévő hajóink műszaki fejlesztésével 1950. és 1951. években a szükséges utasteret biztosították. Ennek keretében 3 db. úgyneve­zett „propeller” típusú dunai utasszállító csava­ros gőzhajót alakítottak át balatoni forgalomra. Alakjuk, valamint állékonysági tulajdonságaik megfeleltek a balatoni hajózási követelmények­nek, immár két éve állnak üzemben a Balato­non és annak az utazóközönség által is kedvelt hajóegységeivé váltak. Aki a Balatonon járt, ki ne ismerné az „Úttörő”, az „Ifjú gárda” és a „Pajtás” nevű gőzhajókat, amelyek átépítésük következtében komoly tavi egységekké váltak és külsejükben sem emlékeztetnek már a dunai hajókra. Ezeknek a hajóknak a sebessége 16 — 17 km/óra között van és ez alkalmas sebesség arra, hogy az átkelésj­ellegű járatoknál a már korábban megállapított menetidőket tart­hassák. A másik feladatnak a kirándulójáratok hajó­típusát balatoni viszonylatban egész új alapokon kellett kialakítani. E hajótípusnak a kialakítását a felmerülő forgalmi követelmények, a Balaton hajózási adottsága és nem kevésbbé a hajók előállítható­­sága határozták meg. A forgalmi követelmények szükségessé tették olyan hajónak a megépítését, amely esetleg egy félnapos út esetén is mind férőhely, mind el­helyezés szempontjából kényelmet és mind­amellett a megfelelő szórakozást is biztosítja az utazóközönség számára. A Balaton táji szépségei akkor élvezhetők, ha nem zavarja a zsúfoltság és az ebből eredő kellemetlen következmények és biztosítva van az utazóközönség számára a hajó teljes terhelése mellett is a szabad kilátás, továbbá mindez fennáll akkor is, ha kedvezőt­len időjárás mellett védettebb fedélzeti helyen kell tartózkodni. Ezek a kiránduló hajók — szemben az átkeléseket lebonyolítókkal — a Balatont, annak hossztengelye irányában sze­lik át és ki vannak téve féloldalas irányban a Balatonon általában uralkodó északnyugati és délkeleti szeleknek. Ezért a hajó szerkesztésénél a kedvező állékonyság biztosítására nagy súlyt kellett fordítani. Ezek a hajók nem lehetnek úgynevezett nagy kezdeti oldalirányú stabili­­tásúak. Dinamikus stabilitásuk azonban meg­felelő fokon kell, hogy álljon. Mindezeknek az eredménye a kedvező, lágy hajólengés, amely fázisban elmaradt a hullámok impulzusától. Ezekkel a kívánalmakkal szemben ellent­mondó követelmény az, hogy e hajók merülése aránylag csekély legyen. A Balaton egyes szakaszai, valamint a kikötők egyes helyeken és különösen az őszi időben jelentkező alacsony vízállásai szükségessé teszik azt, hogy a hajók merülése teljes terhelésnél az 1,5 métert meg ne haladja. Mindamellett a hajó szélességi és hosszméretei sem voltak túlzottan növelhetők, mert a balatoni forgalmasabb kikötők közül kettőnek, éspedig Siófoknak és Balatonszemes­­nek a bejárata 25—30 méter nyílású és azon kívül Siófokon és Fonyódon a hajó megfordu­lására mindössze 70 — 80 méter szélességű víz­terület áll rendelkezésre. A hajók sebességét 21—23 km/órára tervez­ték, minthogy a kirándulójáratok 45—50 km-re fekvő kikötők között bonyolítódnak le. Ezt a távolságot aránylag rövid idő alatt kell meg­tenniük a hajóknak ahhoz, hogy a kiránduló közönség Badacsonyban és környékén partra-

Next