Közlekedéstudományi Szemle, 1969 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1969 / 1. szám - Az országgyűlés elfogadta a közlekedéspolitikai koncepciót és a vasúti törvényt

KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI SZEMLÉ­ dés fejlesztését egységes egészbe foglalta. Nagy si­kerét annak köszönhette, hogy reálisan számolt az ország akkori politikai és gazdasági helyzetével, erőforrásaival, földrajzi viszonyaival és kellő előre­látással ismerte fel a múlt század forradalmi tech­nikai eszközeinek a jelentőségét. Széchenyi közlekedési programja - amely a nemzeti függetlenségért, a polgári haladásért küzdő reformkorszak kimagasló szellemi hagyatéka tartalmilag ma már a múlté. De javaslata és egész életműve ma is nagyszerű példája annak, hogy mi­ként kell a közlekedés szerepét, jelentőségét az ország életében megítélni és fejlesztését történelmi felelősséggel, tudományos alapossággal és előrelá­tással meghatározni. Hazánkban­­ mint más országban is a múlt század második felében kialakult az a közle­kedési rendszer, amely sajátos szintézisbe foglalta az akkor modern eszközöket: a gőzüzemű vasutat és a gőzhajózást, valamint a primitív fogatolt köz­úti közlekedést. Ebben a rendszerben a viszonylag nagy sebes­ségű, teljesítőképes vasút és a kis kapacitású, rövid hatósugarú lófogatú jármű működtek együtt. Ez törvényszerűen vezetett egy kiterjedt, kis teherbí­rású és kisforgalmú, helyi érdekű vasúthálózat ki­építéséhez, az egész vasúthálózaton sok kis vas­úti állomás létesítéséhez és ezzel a rövid állomástávol­ságok, a sűrű vonat megállások rendszerének kiala­kulásához. A mi évszázadunkban, gyakorlatilag az első vi­lágháború után azonban a közutakon is beköszön­tött az erőgépek korszaka, megjelentek a személy - és tehergépkocsik, a motorkerékpárok, az autóbu­szok, kezdetét vette a polgári repülés, kifejlődött a csővezetékes szállítás, megkezdődött a füstös­­kormos, rossz hatásfokkal dolgozó gőzgépek fel­váltása a közlekedésben a modern villamos- és Diesel-erőgépekkel. A mai ember számára azt je­lenti ez, hogy egyfelől nagyszerű lehetőségeket ka­pott a sokkal gyorsabb, kényelmesebb, teljesítő­­képesebb közlekedés számára. Szinte azt mondhat­juk, hogy valóban legyőztük a földi távolságokat: a modern ember, a társadalom életritmusa, ter­melő munkájának, egész tevékenységének üteme hihetetlenül meggyorsult, kibontakozott a világ­méretű idegenforgalom. Másfelől azonban ez a ro­hamos közlekedéstechnikai fejlődés a problémák és gondok egész sorát vetette fel, külföldön éppúgy, mint hazánkban is. Magyarországon amely kontinentális fekvésű ország — a személy- és áruforgalom fő hordozója a vasút és a közút. Azok az ellentmondások, amelyek a régi közlekedési rendszer kereteit egyre jobban feszítik, nálunk - de sok más országban is — dön­tően a­ vasút és a közút viszonyában mutatkoznak meg. A mozgékony, gyors, a lovaskocsival össze sem hasonlítható kapacitású gépjármű egyrészt új, korszerű úthálózatot követel magának, másrészt új alapokra kell fektetni a vasúttal való együttműkö­dését, a vasúti és a közúti közlekedés között a for­galmi feladatok megosztását is. Nyilvánvaló, hogy ezek konzekvenciáit le kell vonni a régi, lényegében még a múlt században kialakult vasúti és közúti hálózatok átalakítása tekintetében is. Ma, az autó­zás korszakában Magyarországon sincs és a jövő­ben még kevésbé lesz már szükség arra, hogy az utas, vagy az áru kizárólag és minden áron vasúttal akarjon úticéljához a legközelebb kerülni, mert hi­szen a gépkocsi ötször-tízszer akkora távolságot tesz meg ugyanannyi idő alatt, mint régen a lovas kocsi. Ha más egyebet nem vennénk figyelembe, már ez is eléggé meggyőzhet arról, hogy a régi köz­lekedési remiszert hazánkban is fel kell váltania egy új, a kor színvonalán álló és a jövő lehetőségeivel is számoló közlekedési rendszernek. Az átállás a régiről a­, újra persze nem megy má­ról holnapra és sok nehézséggel is jár. A fejlett tő­kés országokban a közlekedésnek ez az átrendező­dése jórészt spontán folyamat, gyilkos verseny és egy sor anarchikus jelenség kíséretében megy végbe, amiért a társadalom sokszor igen drága árat fizet, nem beszélve arról, hogy nemritkán a közlekedés alapvető célja: az ember szolgálata is a visszájára fordul. A közlekedés lehetetlenülése az utakon, a torlódások és a késedelmek, a lakosság nyugalmának, egészségének, sőt életének súlyos ve­szélyeztetése jelzik a szabályozatlan, spontán fej­lődés hibáit, kinövéseit. Mi ezt nemcsak el akarjuk kerülni, de minden eszközünk és módunk is meg­van rá, hogy a szocialista tervgazdaság keretei kö­zött a kellő előrelátással, az ország szükségleteinek és teherviselő képességének figyelembevételével, a lakosság érdekeit messzemenően szem előtt tartva jussunk el ahhoz az új, korszerű közlekedési rend­szerhez, amelynek megteremtése ma az ország gazdaságpolitikájának, pártunk és kormányunk vezető, irányító tevékenységének egyik igen fontos része. Trafelt Országgyűlés ! A magyar közlekedés felszabadulás utáni fejlő­dése nem lehetett töretlen és arányos; ebben­­ az ötvenes évek kétségtelen gazdaságpolitikai hibái mellett elsősorban a történelmi helyzet játszotta a fő szerepet. A két világháború között noha a közlekedés­­technikában akkor is voltak nemzetközileg elis­mert, úttörő eredményeink országunk egész köz­lekedési rendszere távol állt attól, hogy korszerű­nek lehetett volna nevezni. Ezt a közlekedési rend­szert pusztította el a második világháború. Viszont a gyors újjáépítés során lényegében csak a háború előtti, elmaradott színvonalú közlekedési létesít­ményeket és eszközöket lehetett újra életre kelteni, majd továbbfejleszteni. Ennek ellenére sikerült a 60-as évek elejéig a gyors iparosítás miatt megtöbb­szöröződött szállítási feladatokat lebonyolítani. A közlekedés eszközeinek teljes kihasználása, a köz­lekedés dolgozóinak az őszi csúcsforgalmak és a téli hófúvások idején való hősies helytállása mellett sem lehetett azonban a kimerített kapacitástarta­lékokat emberi munkával egészen ellensúlyozni. Közlekedésünk ezért az 1961—64 évek­ közt egyre inkább állandósult kapacitáshiánnyal küzdött, s csak a legutóbbi esztendők során jutott a fejlesztés­ben odáig, hogy ma már általában eleget tudunk tenni a reánk háruló feladatoknak.

Next