Közlöny, 1849. május (93-119. szám)

1849-05-19 / 109. szám

korcsmáltatást érdeklő kérvényeik a’ kérvényi bizottmányhoz utasíttattak. Demeter Józsefet a’ház lemondott képviselőnek több ízben kijelentvén elmaradását, újólag okadatolta, ’s magát igazoltatni kérte. Kérvénye az igazoló választmánynak adatott ki. Dobay Hugo sárosi képviselő lemondottnak tekintetvén, igazoló folyamodása elmellőztelett. Angyal Pál azon képvi­selőkre nézve, kiknek önigazgatásukra 15 nap adatott, de ezen határidő már régen eltelt, a­ nélkül, hogy önigazolási j­­avaikat igénybe vették volna, indítványozd, m­ikint lemondott képviselő­kul jelentessenek ki. Ezen irunvány elfogadtatván, az illy kép­viselők névjegyzéke elő fog terjesztetni. — Számos községek és törvényhatóságok hódolatai a’ függetlenség irányában, tudo­másul vétettek. Halász Bódi a’ ház szabályainak módosítá­sára irányzott javaslatait kinyomatni, ’s tárgyalásukat, minden más törvényjavaslat előtt, napi­rendre kifüzetni kívánta. A’ ja­vaslatok kinyomatása elrendeltetvén, tárgyaltatásuk előtt, elébb a’ pénzügyminister javaslata az adórendszerre nézve kerülend szőnyegre, melly az osztályokhoz utasíttatott. — K­om­l­óssy az ápril 14-ki és május 14-diki nevezetes napokat Kis Bálint acad. festész remek esete által kívánta örökíttetni, melly tör­téneti képek a’ museumban tétetnének le. Ezen indítvány he­lyett köztetszést nyerének elnök urnak szavai, miszerint ezen dicső napokat lefesteni szükségtelen, miután e­m­l­é­k­ö­k minden magyar szivében örökre fog élni. Az igazoló választmány jelentése tárgyaltatván, Kemény Domokos igazoltatott; Szentiványi György ellen támadt honárulási vádak meg­vizsgálására a’ ház kebeléből biztos küldeték ki, igazolása a’ vizsgálat eredményétől függesztetvén fel; Erős Elek Csíksze­redái, és Gábor Imre bereczki uj képviselők pedig igazoltat­tak. Ezekre nézve a’ választmány azt vélemányezé, hogy miu­tán el választatásuk nem az 1848-ki pozsonyi törvények értel­mében történt, a’ választás érvénytelennek mondassák. A’ több­ség azonban azon alaptól indulván ki, hogy a’ magyarországi választási tör­vények a’ királyhágóntúli kerületeket ez ideig nem kötelezik, miért a’ választásokat igazolta. Nehogy azonban az egyesült két testvérhonban különböző választási módok továbbá is létezzenek. Abonyi István ez érdemben indítványt ten, mellynek formulázásával ő maga bízatott meg. 407 BELFÖLD. Pest május 14-én. Fővárosunk ékes teréit, miken az előbbi napok éjein a’ lakosok kivonulása miatt ismeretlen néma csend honolt, tegnap este hirtelen a’ rémület ’s rombolás szel­lemei népesitek meg. Vasárnap volt, ’s a’ nép csoportosan tódult be az ostromkészületek szemlélésére. Tudtuk, hogy találkozik áruló, ki a’ munkálatokat az ellenségnek besúgja, ’s e’ végre rendelet is bocsáttatott ki a’ Dunáni átkelés őrzésére. Azon­ban ki bírná m­indazonnal elháritni az ármány ezerféle fajait, mi­ket a’ gonoszság czéljai kivitelére használ, ’s mikről a’ jó lel­kűnek még fogalma sincsen. Ez a’ kém és alávalóság kenyérke­resetéhez tartozik. Mellyet előbbi levelemben em­litek, az eset következő: feladva volt két ember mint ismeretes schwarczgelb ’s hogy a’ fiú mellre tűzött papír írással, dunaparti ablakáról ad­ja az ellenségnek tudtára készületeinket, miket azok távcsövök által olvasnak. A’ feladás, vizsgálat szerint, alaptalannak bizo­nyult be. De szigorú intézkedés történt, miszerint a’ Dunán csak a’ kormánybiztos, rendőrség, térparancsnok vagy illető hadfö­­nököktöl nyert átmeneti levél mellett, ’s csak igen sürgetös ügyben lehessen járni. Közmeggyőződés egyébiránt, hogy a’ tegnapi ellenséges ágyúzás elárulás következtében keletke­zett. Ostromkészületeinket akarták a’ budavári vérebek akadá­lyoztatni. Tegnapelőtt este az ágyúzást egy jó negyedórás puskaro­pogás előzte meg, mit némellyek szerint az ellenséges sorok­nak a’ pallisádokbóli kirohanása, mások szerint a’ mieink részé­ről történt szinleges megtámadás idézett elő. Ez alkalommal többi közt a’ budai postaigazgató hivatal lett a’ lángok martalé­kává. Annyira ment az ellenség galádsága, hogy bomba, grá­nát, röppentyűn kívül még égő szurokkoszorokat is hajigált. Tegnap még agyarkodóbb dühhel okádá pusztító mérgét Pest fölé. A’ városban mulatott lakosok azonnal kivonultak a’ legszélsőbb pontokra, ’s innen szemlélők az irtozatos katastro­phal. Mintegy nyolczadfél órakor emelkedtek az első tűz láng­­jai, ’s nyolcz után már három helyen égett. Leszált az esti ho­mály, s midőn a’ dulongó tűznyelvek egy egész hosszú lánczo­­latot képezének, ’s helyenkint sűrű fekete füstgomlyok emelke­dőnek, mind annyi hírnökei újabb égésnek, fájdalom és boszuér­­zet szállá meg kebleinket. A’ fájdalom ideiglenes ’s csak anyagi javak enyészetéből ered, miket kettőzött, szabad mozgású szorgalommal csak hamar ismét visszanyerhetünk; de a’ boszu oh­e’ boszu feledhetetlen! Nem találkozott ember, ki e’ gyújtoga­tó, romboló szörnyeket, ’s velők együtt azokat, kik őket nya­kunkra küldték, az elcsapott uralkodó házat nem átkozta volna. Hallottunk borzasztó kifakadásokat ez istentől elhagyott és mára’ pokollal szövetkezett család ellen, ’s annál inkább örült szivünk, minél borzasztóbbat hallottunk. Legalább biztosan reméljük hogy e’ nép soha, semmiféle erőszak által nem görbezteti többé magát az élet ’s vagyonfaló kétfejű sas nyomasztó járma alá. Budapestnek a’ légmagasan­ nyaldosó lángjai, koronája lesznek a’ Habsburgok elleni gyülöl­­ségnek, ’s ellenszenvök illy üdvtelen kormány­­rendszer iránt. Ma reggel sürü csoportokban özönlött a’ nép a’ pusztu­lás helyei felé. Valóban a’ dühösség és gonoszság legmagasabb fokbani lángolása kívántatik arra, hogy védetlen, ’s tehetetlen anyagot valaki illyetén barbár módon megrohanjon ’s pusztítson. 20—30 bombát, gránátot is bocsátottak egy helyre, nyilván a­­zon szándékkal, hogy senki ne védhesse az égő épületet. Ennek következtében több nagy házban az első emelet is beégett, pél­dául a’ dunafürdőnél, ’s Vodianerházban a’ felső dunaparton, de Battyáni Kázmér külügyminister pompás bútorai mind elhamvad­tak. A’ Lipótegyháznak csak puszta, meztelen falai állanak, az oltár, a’ képek, szobrok mind oda vannak, még nyomuk sem lát­ható. Két zöldre festett kőszobor fekszik a’ romokban, egyik még egész, a’ másik széttöredezve. Egy éltes együgyű nő, kön­­­nyes szemekkel az égre fohászkodott mondván: „de már az Isten is látni fogja e’ gonoszságot ’s nem hagy­ja büntetés nélkül.“ Jól van, ti a’ vallást is magatok ellen lázitottátok, át­kozott népirtók, ’s vérszomjazó bérszolgái a’ zsarnoknak, annál kétségtelenebb, annál gyorsabb lépésekkel siettek végromlástok felé. Hatalmatok ’s dicsvágyatok eszközévé alacsonyitottátok azt ti koronás tyrannok, s midőn önkényetek úgy kívánja, el­nyűtt kertyü gyanánt ismét eldobjátok magatoktól. A’ leégett házak száma, eddigi tudomás szerint, 31-re rng ; a’ megrongáltaké még nagyobb. Ezek közt Szembetűnőbb kárt szenvedett a’ cassino épület, mellynek homlokoszlopai ösz­­szevissza lödöiték, ’s egyik épen kellő derekán csak mintegy két a asznyi átmérőjű mradékfalon áll; az’­ón a’ bálványutczai Blandorn-féle ház, mellynek pompás lépcsőzetét a’ harmadik emelettől egész a’ földs­­inig összerombol'ák a’ golyók. Legszo­­morúbb­ képet nyújt a’ felső Dunasor, hol a’ szép hat palota kö­zül csak három maradt menten a’ lángok pusztításától: Wodia­­ner, Emerling-ház ’s a’ civisfü­rdő leégett. ’S mind a’ mellett, hogy országunk ékessége Pest annyit­a szenved, a’ lakosok nem ingadoznak a’ türelemben, sőt inkább mind jobban lelkesülnek, készek feláldozni minden vagyonukat, csak szabadságukat nem. A’ kormánybiztos vigasztaló szavakat intéz hozzájok, ’s biztatja kárpótlással az állodalom ré­széről. Érdekes látni lakbérlőket ’s nem egy háziurat, kiknek most minden vagyonuk az a’ mi rajtok van, ’s kik bottal kezök­­ben sétálnak a’ külvárosok homokos végein, előtükröztetve­ a’ bölcset, ki mondá: „Mindenemet magammal hordom.“ Felvilágosultak ők is a’ dynastia gaztettei által. A’ tűzoltás elősegítésére, miután a’ polgárság, többnyire családapa, a’ golyózápor közt nem képes m­egállani, a’ kormány­­biztos Görgei tábornoktól négy századot kért, — a’ két zászló­alj, melly itt szolgálatot tesz, nem lévén elegendő. Váczról és Promontorról is meg vannak rendelve minden tűzoltó szerek, ’s ahhoz értő emberek. Tegnapelőtt a’ lagerispotály mellett épített hidunk elron­tására az ellenség kővel rakott két hajót akart leereszteni; de a’ mieink ezt észrevevén, két ágyút szegeztek a’ partra, ’s ekép megakadályozták a’ gonosz tervet. Épen ma érkezett vissza fölszerelési kormánybiztos Lu­kács Sándor, ki a’ kormányzó elnök által, mint teljhatalmú biz­tos küldetett ki Győr városába ’s megyébe. A’ közrendet ’s al­kotmányt vissza ’s behozta, uj tisztviselőségeket állított, Rónai Jáczintot a’ buzgó népbarátot és szabadság hírnököt, kit a’ ben­­ezek fogva tartottak, kiszabadította ’stb. A’ nép és lakosság szeleme nagyon jó; a’ megye 150, a’ város 100 ujonczot kiállít ’s tökéletesen fölszerel a’ reá eső illetőségen felül. Schweidel tábornok, az ujan kinevezett budapesti főhadi parancsnok megérkezett, ’s buzgalomteljesen működik. Táborunkban csend uralkodik — csend, melly üdvtelen esz a’ budavári vérebekre nézve, ’s bizonyos halált hirdet nektek. B. Á. Komárom, május 12-én. Megyénk az ellenségtől ki­­tisztittatván, Puki Miklós kormánybiztos úr mai napra bizottm­á­­nyi ülést hirdetett, előbbi napokban pedig kinyomatta az általa kinevezett bizottmányi tagok névsorát, ’s a’ megye járásaiban körutakat tett; az ülést megnyitván előadá, mikép­p e’ megyé­ben ismeretlen lévén, a’nyomtatásban foglalt bizottmányi tagok­­hoz még néhány ajánlottakat kíván csatolni, ’s ekkép körülbe­­löl 30 egyénnel szaporitá a’ bizottmányt mintegy 90 számig. Ezután kinyilatkozta­­, hogy a’ kormányzó elnök rende­letéből tisztujitást fog tartani, és megkezdő a’kijelölést. Az első alispányságnál Madarassi Mór, és Domonkos Mihály közt meg­oszolván a’ felkiáltási szavazat, kormánybiztos úr küldöttséget nevezett ki a’ szavazatok összeszedésére, mivel azonban Do­monkos kijelöltetésétöl elállott, MacUiassi Mór első alíspán­nyá megválasztottnak elnökileg kimondatott; a’ többi tisztviselők közfelkiáltással választattak meg illy módon: másod alispány Do­monkos Mihály; hadi fő adószedő Mitski Lajos; házi fő adósze­dő Ekli Pázmány Zsigmond; számvevő Jaros Ignácz; hadi fő­­úztos Csépi Antal. Csallóközi járásban: Főbíró Csontos István; Alizg­ érák: Aranyosi Dénes, Ekli Csorba János és Sajtos Barnabás; Esküdtek: Csorba György, Kovács János, Nagyváthi János és Csorba József; Pénztárnok Szarka Zsigmond; Udvardi járásban: Főbíró János Károly; Alszg.bi­­rák: Bató Bálint, Petr­es Sándor és Horváth Ferencz; Esküdtek: Dömén Gyula, Czeller Ferencz, Buzma Lajos és Balogh Ede; Pénztárnok Held János. Gesztesi járásban: Főbíró Pálfi József; Alszg. bí­rák: Bodai Dénes fő­bírói czimmel: Kálmán, Rudolf és Konkoli Lajos; Esküdtek: Vörösmarti János, Szemerei Sándor , Paksi József és Nagy Antal; Pénztárnok Szabó Antal. Tatai járásban: Főbiró Konkoli Dénes; Alszg. birák: Miskei Géza, Karika Zsigmond és Csere József; Esküdtek: Bár­ki Endre, Győr­fi Ferencz Takácsi Ferencz és Somogyi Ferencz; Pénztárnok Szitter Mihály. Főügyész Illyés József. I-sö alügy: Csorba János főügyészi czimmel. 2-od alügyész Nagy Sándor. Elnökileg kineveztettek: főjegyzővé Bossányi Rezső; 1-fő al­jegyző Nedeczki Sándor főjegyzői czimmel; 2-od aljegyző Ja­­nicsák­ Szilárd; Levéltárnok Nagyváthi Vendel. Középponti biz­tos Nagy Dániel. Főorvosok: Klein Mihály és Csáktornyai János. Az uj tisztikar esküt tett, mellyben magát az ország füg­getlenségének fentartására kötelező; kormánybiztos úr a’ me­gyétől — Debreczenbe szándékozván — búcsút vett, a’ bizott­mány pedig, e’megyének kormánybiztos úr iránti bizalmát jegy­zőkönyvbe iktatta azon óhajtással, hogy útját végezve, minél előbb visszatérjen, ’s et e’ megye kormányán tovább is tisztelni szerencsés legyen. Borsod legnagyobb napja. Május 6-ka tüzetett ki, hogy meghallják Borsod fiai az igét, melly megtestesült azoknak, kikben erős volt a’ hit, miszerint az örökké igazságos isten a’ magyar nemzet küzdelmeit diadallal koronázandja meg. Május 6-kán az úr szent napján hallotta meg Borsod, hogy független és szabad a’ magyar föld, mint volt, midőn isten a’ te­remtés nagy munkájának bevégeztével ezen földnek halmait és völgyeit szabad emberek hazájává szentelte. Kihirdettetett azon nyilatkozat, melly nélkül Magyarország megérdemlené azt, hogy ne ismertessék azoktól, kiknek szabad­ságuk védpaizsáúl hívta ki isten Magyarország fiait e’ földre. Nem zárt falak között, hanem a’ szabad ég alatt, hol csak szabadság tenyészhetik, hallották meg Borsod polgárai, hogy számüzve van azon zsarnokság, melly trónba ült, hogy bilincsbe verje a’ szabadnak született, de a’ trón fényétől megvakított népeket. És meghallván, hogy szabad és független a’ magyar föld, hogy minden, ki a’ magyar földön lakik, jogot nyert magát az európai nagy népcsalád fiaiul tekinteni, nem feledkezének meg Borsod gyermeki hálát adni istennek, ki áldást küldött a’ magyar n­ép munkájára, ki századon át szenvedni hagyta, hogy érdemes legyen a’ szabadság és függetlenség végnélküli élve­zetére. Seregestül, — mint a’ szabadság és függetlenség szózatát hallani — tódulának, siettek Borsod megyének polgárai isten házába, hála ’s örömtől ihletve mutatni be az a’ szent áldozatot, imádkozni azoknak életéért, kiknek élete a’ magyar nép életével egybeforrva ugyanazonos. Végződvén a’ római katholikusok egyházában, a’ helvét­­hitvallásúak egyházába sietett a’ nép, hol Apostol állt fel hir­detni az igazságot, a’ szabadságot; hirdetni a’ magyar feltáma­dását. Elmondá azon igéket, mellyeket Isten szent emberei által jelentett ki az őskor gyermekeinek. És meggyőződött mindenki, hogy a’ magyar nemzet kép­viselői ápril 19-kén azt mondták ki, mi az ember eredeti ren­deltetése volt, hogy legyen szabad, azt mondták ki, minek mag­­vát a’ hitszegés és árulás századok élőt hinték el, és akaratuk ellen tápláltak a’ gonoszság kim­eríthetlen forrásával. Az ezerek szivei egy érzelemmel nyíltak meg, mi csak egy szabad és független nép kebelében honol, egy imát rebege­­nek ezerek ajkai, hogy ne hagyja el Isten a’ népet, ne hagyja el választottait, kik választottjai a’ népnek. Áldozván istennek, önkéntelenül seregeitek Borsod és Miskolcz polgárai ahhoz, kit isten áldásul küldött Borsodnak és Miskolcznak, Szemere Bertalanhoz, felső Magyarország nemze­­téhez sietett a’ hálás nép üdvözölni azt, ki életet és vigasztalást hozott nekie. Szemere Bertalan hozta Borsodnak azon hitet, mi szerint Magyarországot isten nem hagyja el, Szemere Bertalan volt az, ki a’ vész napjain visszasietett azok körébe, kik őt egy év előtt szívok mély fájdalmával látták keblökről leszakíttatni, — lesza­­kíttatni engedték annak reményében, hogy a’ fiú, kit Borsod föl­de szült és nevelt, sajátjává válván a’ közös anyának a’ hazának, nem fog megfeledkezni róla soha. És Szemerének erélyes és férfias eljárása megmenté Bor­­sodot, és Isten után övé a’ dicsőség, hogy Borsod és Miskolcz csak átvonuló fergetegként látta kebelében az önkény és zsar­nokság zsoldosait. Mind ezt, mi minden borsodinak hitvallása — óhajták Sze­mere elébe tárni Borsod liai, és tolmácséi Ragályi Károly megyei alispánt kérék föl, ki hűn fejezé ki a’ nép érzelmeit, mellyeket belé a’ szeretet, tisztelet és hála szövetkezett érzelmei adtanak. Örömmel tekinte mindenki azon képre, mellynek vonásait az eredetit megközelítőleg csak Ragályi Károly állíthatá össze. Beszédét, mellyben Borsodnak Szemere iránti érzelmeit foglalta, óhajtanak egész terjedelmében adni. Hűn nyilatkozik ebben a’ testvér, kit Szemere minden borsodiban ölel, hűn a’ polgár, ki­nek szíve Szemeréhez a’ tisztelet őszinte kegyeletével forr. Óhajtók, hogy minden, ki Borsod földön lakik, tanúja le­hetett volna azon jelenetnek, mellyben az ember, a’ polgár, csak­nem imádásszerű érzelem tárgyáéi magasért föl. Nem közhelyen történt ez, háziasság színét viselő az egész. De épen azért meghatóbb volt az, mert távol volt a’ kénysze­rítés, mi­vel a’ közhely nyilvánossága, a’ könny szabad folyását gátolni szokta. Szemere, túl­ szerénységében nem akart ráismerni saját képére, mit a’ tisztelgők tolmácsa Ragályi elébe rajzolt, pedig e’ kép, nagyságában mindig csak emelkedik azok előtt, kik Sze­mere nevétől Magyarország szabadságát és függetlenségét elvá­lasztani soha nem bírják, kik istenhez fohászkodva Szemere éle­téért és boldogságáért imádkozni soha el nem mulasztandják. Délután a’ polgári egylet mutatá be hódolatát annak, kit Miskolcz polgárai köztük legelsőt képviseletükkel biztanak meg egy év előtt. Ezen nagy nap estvéjén a’ Miskolczon levő helyőrség sem mulasztó el hódoló tiszteletét bemutatni Magyarország kormá­nyának egyik legfőbb férfia iránt, tanúsítván, miként Szemere a’ katonai és polgári osztály bizalmát egyaránt bírja. Zálogát nyújt­ván ez által annak is, hogy Magyarország polgárai között az igazság és közérdekűség szent láncza minden osztályt egygyé forraszt. Számtalan fáklya világitá azon utczát, hol Szemere felső­­magyarországra nézve felejthetetlen pár hónapot töltött, sokáig távol azoktól, kikhez a’ férj és szülő szent viszonyai kapcsolók. Ez üdvözlet nem viselé magán az osztályszerűség bélye­gét, mert nem az osztrák bár szolgái, hanem a’ szabad és füg­getlen honpolgár érzelmű honfiai tevék, és épen ezért kedve­sen is vette a’ nagy férjfiu; képviselve volt itt minden osztály, mert részt kívánt venni mindenki azon tisztelgésben, mellyre csak egy szabad és független oszág első polgárai számíthatnak. Talán hosszas valók. Borsod legnagyobb napjának, legna­gyobb polgárának ne sajnáljuk e’ hasábot szentelni. Talán túl­áradozó volt e’ sorok írója, úgy, de a’ szív a’ csaták zaja között sem némulhat el. Egyébiránt azt, hogy Borsod illy nagy ünne­pet ült 1849-dik évi május 6-kán nem csak e’ közlemény, de miként Borsodtól a’ haza méltán megvárhatja, Borsod fiainak ál­dozat-készsége emlékesítendi. HÁLA NYILVÁNÍTÁS. # * Csernovits Péter temesi gróf főispán úr azon meleg szá­nakozó részvétéért, melylyel Komáromban mult 1848-ik év Sep­tember havában kiütött tűzi szerencsétlenség által károsodott embertársai felsególésére és káraik enyhítésére magasztos ér­zettel felajánlott 200 p. frt. segedelem által viseltetett. Komá­rom városa hatósága legszebb kötelességének érzi, a’ szives rokonérzetért mély köszönetét kijelenteni, fogadja tehát tisztelt gróf a’ komáromi lakoság igaz szivéből eredt örök hála nyilvá­nítását. Kelt Rév Komáromban május 2-án 1849-ik évben. Komárom város közönsége. Klapka György tábornok ur és tiszti kara azon embersze­­rető szives részvétéért, mellynél fogva az osztrák népe által Komárom városának a’ nemzeti jog ellenére tett ostromlása al­kalmával a’ felállittatni szükségelt hajóhidnáli munkálatkor egy rontsa által halálosan megsebesült, és kevés idő múlva el is hunyt Striga István ácssegéd neje és családja iránt magasztos érzettel felajánlott, és a’ család által szivemelö könyek közt el­fogadott 310 pórból álló ajándék által viseltetni szíveskedett, ezennel az özvegy és családa nevében a’ legforróbb hálaköszö­net nyilvánittatik. Adja az ég, hogy tisztelt tábornok úr szeretett hazánk bol­­dogítására, jogaink ősforrása megtartására még hosszú évek során, — ritka emberszerete jelleme pedig a’ hazában örökké éljen. Kelt Rév-Komáromban, máj. 2. 1849. Komárom város közönsége. KÜLFÖLD. AUSTRIA. Egy prágai hajporos tudós következőleg ir az „Oester­­reichisch­er Correspondentnek.“ Prágának,’s átalában az or­szág legnagyobb részének hangulata a’ kormányra nézve igen

Next