Köznevelés, 1952 (8. évfolyam, 1-24. szám)
1952-01-01 / 1. szám
FELEJTHETETLEN ÉLMÉNYEK Pedagógusaink küldöttsége több mint húsznapos tanulmányút után hazaérkezett a Szovjetunióból. A küldöttség tagjai a következő számtól kezdve folyamatosan beszámolnak élményeikről és tapasztalataikról a Köznevelés hasábjain. Az alábbiakban — bevezetésként — azokról a nyilatkozatokról számolunk be olvasóinknak, amelyeket a magyar pedagógus-küldöttek a moszkvai Rádióban mondtak el. A magyar pedagógus küldöttség tagjai a Szovjetunióban tett emlékezetes látogatásuk alkalmából a moszkvai Rádión keresztül is a magyar nevelők "üdvözletét tolmácsolták a szovjet népnek. Mélyen meghatódva álltak a moszkvai Rádió mikrofonja előtt, hogy beszámoljanak tanulmányaink csodálatos élményeiről. Beszámoltak arról, mit láttak a szovjet iskolákban, milyen volt találkozásuk a szovjet tanítóval, a hős Komszomol tagjaival. Hangjuk eljutott a hatalmas Szovjetunió minden városába, de a moszkvai Rádió hullámain keresztül eljutott hazánkba is. Vadász Ferencné, a K M. főosztályvezetője, élete egyik legszebb élményéről, a Zoja Koszmogyemjanszkájáról elnevezett iskolában tett látogatásáról számolt be. Moszkva timirjazevi kerületében van a 201. sz. leányközépiskola, melynek falai között tanult és készült a szovjet haza építésére és védelmére a Szovjetunió két hőse, a világifjúság két példaképe: Zója és Sura. Az iskola előcsarnokában Zója életnagyságú fehér márványszobra, büszke öntudatos alakja, okos, harcos tekintete fogadja naponta az iskola tanulóit. Nagy üveges szekrényben őrzik a Zója és Sára édesanyjától kapott családi képeket, a két hős fiatal tiszta kitűnő bizonyítványait és sok szép dolgozatát. Vadász Ferencné többek között ezeket mondotta: A X. osztályban irodalmi órát látogattunk meg. Az óra tárgya a polgárháború irodalma volt. A néptömegek hatalmas alkotói erejét elemezték kiváló orosz írók művei alapján. Mi magunk nem értettük a nyelvet, csak a tanulók arcát figyeltük. Valósággal átragadt ránk a feszült érdeklődés, amely a fehérhajú, halkszavú tanárnő felé áradt. Búcsúzáskor összegyűlt az iskola dísztermében az alsó hét osztály egész tanulóifjúsága. Ezernyi kis kéz tapsolt a fejecskék felett, ezüstös csengő hangjuktól zengett a terem, amikor éltették Sztálin és Rákosi elvtársat. Zaja és Sára osztálya levelet adott át küldöttségünk egyik tagjának, Toldi elvtárs, Kossuthdíjas iskolaigazgatónknak azzal, hogy a szegedi általános iskola fiataljaival levelezésen keresztül kívánnak megbonthatatlan barátságot kötni. Üdvözletüket a szívünkben visszük haza Magyarországra azzal a sok-sok csodálatos élménnyel együtt, amelyet itt a Szovjetunióban szereztünk. Ezek az élmények és tapasztalatok segítenek majd nekünk abban, hogy mi, magyar pedagógusok, hazánknak ilyen forrón szerető, ilyen mély és alapos tudású, ilyen öntudatos, fegyelmezett és ilyen életvidám, harcos fiatalokat neveljünk fel minden magyar iskolában, — fejezte be nyilatkozatát Vadász Ferencné. Orosz Ferenc, a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács Oktatási Osztályának vezetője arról beszélt, hogy miképpen gondoskodik a szovjet nép a gyermekről, az iskoláról. A szovjet emberek határtalan szeretettel és megbecsüléssel fordulnak a gyermeket, az ifjúságot nevelő intézmények felé. Orosz Ferenc a következő élményéről számolt be: Leningrádban az Úttörők Házában a finom ésértékes gépek, műszerek egész sorát láttam, amelyeket a Kirov-gyár dolgozói ajándékoztak nagy-nagy szeretettel az úttörőknek Ugyanitt a szövőgyár dolgozóinak ajándékát is láthattam. Üzemek, hivatalok,szervezetek dolgozói egész termeket rendeztek itt be. A kicsinyek termét Puskin meséinek gyönyörű, hatalmas és művészi illusztrációi töltik meg, — ezeket művészek ajándékozták. Mily boldognak láttam itt a gyermekeket! Elevenség, élet, boldog mosoly tölti be valamennyi termet. Tudósok, művészek, írók, zeneszerzők, sztahanovisták, mérnökök látogatják az Úttörők Házát és hoszszan beszélgetnek a gyermekekkel. E beszélgetéseknek, a rendkívül alapos oktató, nevelő munkának, a gyermekek határtalan érdeklődésének a tudomány, művészet és technika iránt, igen komoly eredményeit láttam. A sok közül megnéztem például azt a televíziós készüléket, mellyel az úttörők a moszkvai kiállításon II. díjat nyertek. A modellező szakkör nemzetközi méretekben is I. díjat nyert repülő modelljét is láttam. Orosz Ferenc elmondotta még, hogy Moszkvában a Gyermekkönyv Házában Musztakov Sztálin-díjas ifjúsági íróval találkozott. A gyermekek olvasószobájában volt és beszélgetett velük. Megmutatta azután azokat a leveleket, amelyeket „Aratás” című munkájára a gyermekektől kapott. A köszönet szavai mellett ott volt a gyermekek komoly és őszinte bírálata is. Járt a moszkvai Bábszínházban és megértette: Obrazcov elvtárs és kitűnő művészegyüttese sikereinek titka jórészt az, hogy nagyon szeretik a gyermeket, az iskolát. Toldi István Kossuth-díjas igazgató kedves és maradandó élményét közölte a Rádió hullámain: Az egyik moszkvai óvodát látogattuk s éppen a legkisebbek csoportjánál voltunk benn. Jegyzetelés közben leejtettem egy füzetlapot. Mielőtt felvettem volna, egy kicsiny fiúcska mosolygó arccal nyújtotta át. Meglépett a kicsike figyelmessége és boldogan nevetett, mikor köszönetet mondottam neki.Én még boldogabb voltam, mivel egy kicsiny, alig 3 éves gyermeknek mondhattam ki először orosz nyelven a „köszönöm” szót. Az egyszerű mozdulat neki már természetes volt, nekem nem. Én benne láttam azt a leendő ifjúságot, melynek erkölcsi többletéről annyit hallottunk s annak a munkának első eredményeit, melyet szocialista nevelésnek nevezünk. Toldi István boldogan számolt be arról, mikor az egyik iskola 500 főnyi, pirosnyakkendős pionír-csapata magyarul, csengő hangon kiáltotta: „Éljen Rákosi elvtársi” A moszkvai Gyermekkönyv Kiadó olvasótermében boldog örömmel fedezte fel Petőfi Sándor összegyűjtött verseit is. A gyermekek érdeklődésére elmondották, hogy ismerik Petőfit és verseit. S hogy a főap- KÖZNEVELÉS