Köznevelés, 1954 (10. évfolyam, 1-24. szám)
1954-10-15 / 20. szám
iskoláknál gazdasági foglalkoztatást is rendszeresítenének a rendes tantárgyak mellett. Kismarjai Emil, a XII. ker. Budakeszi úti általános fiúiskola tanára. HALADÓ HAGYOMÁNYOK ÁPOLÁSA ISKOLÁNKBAN A hazafias nevelés és a haladó hagyományok ápolása területén a legszebb feladatok vártak és várnak ránk Romhányban. Osztályfőnöki órákon követendő példaképül állítottuk ifjúságunk elé azokat a hősöket, akik a hazáért minden áldozatot meghoztak. Az úttörőcsapatunk raj és őrsi gyűlésein tanulóink sokszor foglalkoztak községünk hagyományaival. Érdeklődéssel hallgatták a kuruc legendákat, a romhányi csata történetét és többször nézték meg a „Rákóczi hadnagya“ c. filmet, amelynek felvételeinél több növendékünk statisztált. Ócskavas gyűjtés alkalmával egy rozsdás, kuruckori kardra akadtam. A kardot bemutattam a tanulóknak és kértem őket a még fellelhető emlékek összegyűjtésére az iskolai múzeumunk számára. A lázas kutató munka eredménnyel járt. Múzeumunk gazdag anyagában kovás, csontveretes pisztoly, török páncélsisak, csatakürt, tőrök, kardok, alatbárdok, buzogányok szerepelnek. A balassagyarmati múzeum igazgatója szakembert küldött segítségünkre, akinek irányításával végeztük és végezzük az ásatásokat. Az egész falu felfigyelt a munkára és a szülők is szívesen közreműködtek egy-egy ereklye felkutatásában. Kilenc faliszekrényt készítettünk társadalmi úton a múzeális tárgyak részbeni elhelyezésére, de iskolafejlesztésünk során egy kisebb termünket múzeummá alakítjuk majd át. A közeljövőben feltárjuk a 250 évvel ezelőtt lerombolt templom pincéjét, alagútját és néhány régi sírt és a leletekkel bővítjük múzeumunkat. Az idei tanévben még történelmi és néprajzi szakkört is szervezünk. Ezeknek lesz feladata az úttörő- és DISZ- szervezettel együttműködve fenntartani és elmélyíteni haladó hagyományainkat. Felkutatjuk és gyűjtjük a helyi népviselet jellegzetességeit és az országosan ismert nótafáink (Hegedűs Orsolya, Szlezák István és Neisz János) ajkáról az ősi dalokat. A híres dudásunktól pedig megtanulunk az ősi hangszeren játszani. Romhányban új ifjúság nő a régi helyén. Új erők formálják a romhányi ifjúságot, mely méltó akar lenni hőseihez és áldozatos hazaszeretettel, hősi munkával segíti építeni szocialista hazánkat. Kovásznái Gyula a romhányi általános iskola igazgatója. A KÖZNÉV Az oktatásügyi minisztérium építő vállalata tíz szigetközi község iskoláját hozza rendbe. Jelenleg Kisbajcson, Nagybajcson, Vámosszabadiban, Győrújfaluban, Győrzármolyon és Ásványrárón dolgoznak a vállalat brigádjai.★ Társadalmi munkával két tantermet építettek Vajon a dolgozó parasztok. Az új tantermekben már folyik a tanítás. ★ Szeptember 29-én a Pedagógusok Szakszervezete Központi Kultúrotthonában Fáy Boris tanácstag, a külügyminisztérium főosztályvezetője beszámolót tartott „Hogyan segítette a pedagógus tanácstagok munkája a közigazgatást“ címmel. Az előadáson részt vettek a budapesti pedagógus tanácstagok és a szülői munkaközösségek vezetői. A beszámolót élénk vita követte.★ A csepeli Jedlik Ányos gimnázium az Ünnepi Könyvhét alkalmából könyvkiállítást rendezett. "A megnyitó ünnepélyen Révay József nyugalmazott egyetemi tanár, a klasszika-filológia tudósa beszéli a magyar irodalmat és a latin nyelvet legjobban tanuló diákok előtt. ★ Rákos Péter, a prágai Károly Egyetem Magyar Intézetének vezetője a magyar-csehszlovák kultúregyezmény alapján másfél hónapot töltött hazánkban. Itt tartózkodása idején a magyar irodalmat tanulmányozta. ★ Szeptember 30-án nyitották meg a Központi Pedagógus Továbbképző Intézetben a pedagógustovábbképzés ideológia konferenciavezetőinek kéthetes tanfolyamát. A tanfolyamon Baranya-, Békés-, Borsod-, Fejér-, Győr-, Hajdú-, Komárom-, Vas- és Zala megyék óvónői, általános- és középiskolai nevelői közül 85-en vesznek részt. A két hét folyamán a hallgatók előadások, szemináriumok, viták keretében a Magyar Dolgozók Pártja III. kongresszusának anyagát tanulmányozzák. ★ Ajkán a 72/3 építőipari vállalat dolgozói építik az új általános iskolát. A lábazati falakat már elkészítették és a jövő év július 1-ére befejeznek nyolc tantermet Később újabb nyolc tanterem építésére kerül sor. Az új E L ES HÍREI általános iskolára igen nagy szükség van, mert jelenleg öt különböző helyen folyik a tanítás. ★ A begyűjtésben élenjáró községekből 250 általános iskolai fiú és leánya tanuló érkezett október 7-én Csillebércre. Az üdülés második csoportjában a darvasi III., IV., a szentesi, Petőfi-utcai iskola IV., a dánszentmiklósi felső iskola 111., IV., a túrkevei, Árpád-utcai iskola IV., a vaskúti IV. és endrődi általános iskola IV. osztálya vesz részt. ★ Száz férőhelyes óvoda épült Debrecenben a Temető utcában. Az emeletes épületben a foglalkoztató termek mellett levegőztető, terasz, konyha és óvónői szoba is van. Az új óvoda október elején kezdte meg működését, Bár Tiszagyendán 370.000 forint beruházással négytantermes iskola átépítési munkálatait kezdték meg. Az iskola mellett új tanítói lakást is létesítenek, melyet decemberben adnak át a rendeltetésének. ★ Az ünnepi könyvhét alkalmából a fővárosi tanács oktatási osztálya 12.400 forintot utalt ki a budapesti tanító- és óvónőképzők részére a tanári- és ifjúsági könyvtárak fejlesztéseire.★ A XIV. kerületi, abonyi úti tanítóképzőben olvasószobát létesítettek, ahol a folyóiratokon, napilapokon kívül 100 különböző pedagógiai szakkönyv áll a tanári testület és a tanulóifjúság rendelkezésére. A szakkönyveket a Horváth Mihály-téri Szabó Ervin Könyvtár kölcsönzi és havonta cseréli. ★ A paksi II. sz. általános iskola a község felszabadulásának tizedik évfordulója megünneplésére kiállítást rendez, amely az iskola történetét, fejlődését mutatja be. A kiállítás dokumentálja az iskolafejlesztés 1941- től 1954-ig elért eredményeit. A tíz esztendő történetét térképek, fényképek, rajzok, grafikonok, preparátumok, szemléltető eszközök teszik beszédessé. A nagy munkába a szakköröket is bevonják. Az iskolai zenekar bemutatkozása is a kiállítás megnyitásakor lesz. 379 KÖZNEVELÉS