Köznevelés, 1955 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1955-01-15 / 2. szám

LENGYEL DÉNES: CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY TANÁRI PÁLYÁJA Csokonait nem értette meg saját kora, félrema­gyarázta az utókor, és még ma s£m tettük egészen jóvá az elődök sok mulasztását. A felvilágosodás leg­nagyobb költőjének pedagógiai pályafutását eddig csak néhány rágalom alapján vizsgálták vagy telje­sen elhallgatták a kutatók. Halálának 150. évforduló­ján ismerjük meg tanári pályáját is. A XVIII. századot joggal nevezték a felvilágoso­dás és a pedagógia századának. A francia felvilágo­sodás legnagyobb szellemei: Voltaire, Condillac, D'Alembert, Diderot és Helvétius világosan látják, hogy az új világot csak nevelés útján valósíthatják meg. Munkásságuk előkészíti Rousseau, Emil-jének sikerét. Rousseau teljesen szakít a hagyományos ne­veléssel, és a gyermek személyiségéhez szabja a ne­velői eljárásokat. Hatása egész Európát „pedagógiai lázzal“ tölti el. Hazánk tudósai és nevelői körében ez a hatás rendkívül jelentős, mert nálunk a francia felvilágosodás pedagógiai tanításai a magyar kultu­rális függetlenség kivívásához nyújtanak ideológiai fegyvert. Az anyanyelvi kultúráért folytatott harc történe­tét az 1790—91-es országgyűlés iratainak tanulmányo­zása és a Ratiok rendelkezéseinek feldolgozása alap­ján pedagógiatörténetünk jórészt felderítette. Az eredmények lesújtják az olvasót: a XVIII. század­ban a hazai iskolákban nem folyt magyar nyelvű ok­tatás. (Az 1790—91-es törvénycikk nem gondoskodik a végrehajtásról, így teljesen formálisnak tekinthe­tő­) Kevéssé foglalkozott azonban a pedagógiatörté­net e század néhány jeles nevelőjének a magyar nyelv és irodalom tanításáért folytatott harcával, pedig ez a harc haladó hagyományunk egyik jelen­tős tényezője. II. József germanizáló törekvéseivel szállt szembe Kazinczy Ferenc, mint a kassai tankerület inspek­tora, amikor „Hivatalba Vezető Beszéd“-ében a ma­gyar nyelv iskolai tanítására hívta fel az iskolák tan­­felügyelőit. Kazinczy mellett Kis János evangélikus gimnáziumi tanár és Révai Miklós, a jeles nyelvész tevékenysége tűnt ki: mindketten síkraszálltak az anyanyelvi oktatásért. A haladó pedagógusok küzdel­me a magyar nyelv és irodalom tanításáért hazafias érzésükből fakadt, és szorosan összefüggött a felvilá­gosodás összes íróinak a magyar kultúráért folyta­tott harcával. A haladó magyar pedagógusok a francia felvilágo­sodás eszméit saját iskolai gyakorlatukkal kapcsol­ták össze, és a bécsi udvar hivatalos „normális mód­szere" helyett a gondolkodtató kérdésekre épülő ta­nítást kívánták bevezetni. A „normális módszer"­ ugyanis kész táblázatokból tanított, amelyeket a gyer­mekek általában nem érthettek, legfeljebb bemagol­hattak. A protestáns iskolák felügyelői 1783-ban fel­­ségfolyamodványban tiltakoztak a gépies tanítás el­len, hangsúlyozták a szemléltetés fontosságát, és a gyermek gondolkodásának fejlesztését. Kazinczy em­lített beszédében a „tabellák“ használatát elítéli, és a gondolkodtató kérdések mellett foglal állást: „A Ta­­bellázás filozófusokat illet, nem csaknem csecsemő tanulókat- A katechizáció (kérdés-felet) oly segítő mód, amelyet eléggé dicsérni nem lehet. A tanító a feleletekből kérdést s a kérdésekből feleletet csinál, és azt addig követi, míg azt látja, hogy tanítványai a dolgot egészen értik.“ A francia felvilágosodás az egykorú magyar peda­gógiára nagy hatást tett humánus, filantróp elgon­dolásaival is. Az Emil érzelmi gazdasága az egész szá­zadot a gyermek szeretetével tölti el, a katolikus aszkézis és a protestáns puritán szigorúság helyett Rousseau nevelője baráti viszonyt teremt növendéké­vel. Ez a „természetes nevelés“ feltétele. Csokonai már mint a debreceni kollégium kis­diákja megismerte a haladó pedagógusok eljárásait, tanárai közül különösen a Martinovics-mozgalom miatt üldözött Fodor Gerzson és a poétikát tanító Kovács József tett rá hatást. Tanárainak feltűnt a nagytehe­tségű diák, és 1794-ben a kollégium alsó­osztályos tanulóinak oktatását bízzák rá, „publicus praeceptor" lesz. Csokonai előadókészségére Kovács József hamar felfigyelt. Szerepjátszásáról tanára ezt jegyezte fel: „Szokásom volt, hogy tanítványaim közt a Virgil Aeneisében beszélő személyeket felosz­tottam, egyiket megtettem pl. a második könyvből Hecubának, másikat Pyrrhusnak, és osztán perorál­­tattam azoknak beszédjeiket; az ilyen tollokat (sze­repeket) Csokonai szörnyű tűzzel játszotta, és a bá­mulásig tudta követni.“ Az ifjú publicus praeceptor elsősorban előadótehetségével kedvelteti meg az iro­dalmat. A tanulóifjúság hamar felfogja, hogy a régi grammatizáló irodalomolvasás helyett most élettel teljes nevelésben van része, és Csokonai rövid idő alatt nagy népszerűségre tesz szert, előadásait buz­gón látogatják. Egyik életrajzírój­a, Domby Márton, ezt írja erről: „Legkülönösebb pedig és egészen re­mek volt az ő előadása, kivált a poétai históriákban.

Next