Köznevelés, 1981 (37. évfolyam, 1-43. szám)
1981-05-15 / 20. szám
IAkianárnemzedékeket nevelt Bemutatjuk Vas Károly nyugalmazott főiskolai tanárt A Pedagógiai Lexikon szűkszavú tájékoztatója aligha árulja el, hogy milyen rokonszenves, példamutató tanáregyéniség a hetvenöt éves Vas Károly. Nem derül ki belőle, hogy nemzedékeket nevelt — a mai országhatáron belül és kívül (Ungváron, Érsekújváron) — gondolkodásra. Személyes tapasztalatból tudom, hogy egykori újvári tanítványai épp olyan szeretettel emlékeznek rá, mint a celldömölki gimnázium első végzős diákjai. Szólhatnék mindazokról a — főként dunántúli — történelemtanárokról, akik az ő élvezetes pécsi főiskolai előadásain és szemináriumain sajátították el az egyetemes és a magyar történelmet. Legjobb tanítványai ma is vallják, hogy amit Vas Károlytól tanultak, azt gyakorló pedagógiai munkájukban most is jól tudják hasznosítani. A történelemtanítás módszertana című könyvén tanárnemzedékek nőttek fel, a nemzetközi pedagógiai irodalom is számon tartja, számos szocialista országban — mint kiváló kézikönyvet — ma is használják. * 1947. január 27-én érkezett Celldömölkre, az alig néhány napja alapított gimnázium igazgatójának. Én mint tanítvány ekkor találkoztam vele először. Mintegy negyvenen voltunk, kemenesaljai leányok és fiúk, akik valósággal itták a zimankós téli időben a tanévnyitón elmondott, okos, szép szavait. Határozottan emlékszem, ahogy az avatott kultúrpolitikus felkészültségével ismertette az új intézmény célját és rendeltetését. „Egy kis helyen alapított gimnázium — kezdte a beszédét — menthetetlen elszürkül, ha beleszorul napi teendőibe, és nem tud irányító és ösztönző hatással lenni az egész táj kulturális életére. Erre példák özönével tud bizonyító tényeket bemutatni a magyar kultúrtörténet. Intézményünket az egész táj — Kemenesalja és a Somló — kulturális központjává kell tenni, a táj népével, politikai és gazdasági szerveivel együttműködve. Oda kell hatni, hogy a nagyrészt kistelepülésekkel teli vidék kulturális szervezője, összefogója legyen és akarjon lenni a gimnázium. Ezt a nemes és szép feladatot az új, oktatásinevelési intézmények és a környék általános iskolai pedagógusainak együttesen kell ellátni. Segíteni kell továbbá olyan intézmények létrehozását, amelyek a kistelepüléseken élő parasztság kulturális ellátását, gyermekeik tanulási lehetőségét a városi lehetőségekkel egy szintre emelik.” Már az első alkalommal éreztük, hogy igazgatónk rólunk és a mi érdekünkben beszél. Még abban az esztendőben megszervezte a Felsőbüki Nagy Pál Népi Kollégiumot, a közösségi nevelés nagyszerű intézményét, ahol harminc fiatal ismerkedett meg a kor haladó világszemléletével. Esténként közösen olvastuk Illyés Gyula Csizma az asztalon című regényét. Együtt beszéltük meg forradalmi mondanivalóját. Vas Károlytól hallottunk először szociológiáról, népben, nemzetben történő gondolkodásról, demokráciáról, a haza iránti hűségről, emberségről, európaiságról. Népdalokat, munkásmozgalmi indulókat tanultunk, ismerkedtünk az angol nyelv alapelemeivel. Igazgatónk ismertetett meg bennünket az erdélyi népdalok gazdag anyagával. Együtt énekeltük és mutattuk be a Görög Ilona és a Kőműves Kelemen című csodálatos népballadákat. Emlékszem a kanásztánc pattogó ritmusára, a reggeli tornákra, a diákönkormányzati gyűlésekre, a József Attila költészetével való első találkozásra, a falujárás izgalmaira, a röplabda- és a mezítlábas futball-bajnokságra. 1948-ban, a centenárium évében Vas Károly igazgatónk arra szólított fel bennünket, hogy gyűjtsük össze a téli szünetben szülőfalunk 1848-as hagyományait. Felejthetetlen napja marad a volt népi kollégistáknak az Erdei Ferenccel és feleségével, Majláth Jolánnal való személyes találkozásunk, aki igazgatónk vendégeként töltött néhány napot Celldömölkön. Csak most tudjuk igazán felmérni, mit jelentett számunkra Vas Károly celldömölki pedagógiai tevékenysége. Egy félév alatt nagyszerű érzékkel maga köré gyűjtötte azokat a tanárokat, akikkel már Érsekújváron együtt dolgozott, s kiegészítve néhány általános iskolai pedagógussal, nagyszerű nevelői kollektívát teremtett. Demokratikus légkört hozott létre az iskolában és a hozzá kapcsolódó Felsőbüki Nagy Pál Népi Kollégiumban. Hozta ezt a demokratikus szellemet magával szegényparaszti környezetéből, a szülőfalujából, a Veszprém megyei Nyárádról, hozta Érsekújvárból, a polgári demokratikus hagyományokat őrző Sarlós mozgalomból, a népi írókhoz fűződő személyes barátságából. Amikor néhány hónap múlva a tanítási órákon jobban megismertük (történelmet, németet és latint tanított), szinte rajongással szerettük. Ezt, hiszem, elmondhatja a celldömölki gimnázium első három osztályának valamennyi tanulója, aki személy szerint ismerte, személyiségének varázsa alól senki nem tudta kivonni magát. A népi kollégium és a gimnázium ott és akkor azonos nevelési célokat vallott, úgy hatottak egymásra, mint a jó testvérek. De szóljon erről a meghatározó élményről a legilletékesebb, Vas Károly maga. „Határozott kultúrpolitikai törekvésekkel teli, a kistelepülések parasztsága számára a városokkal egyenlő kulturálódás lehetőségeinek megteremtéséért dolgozó nevelőként vállaltam a celldömölki gimnázium szervező igazgatójának szerepét, a NÉKOSZ vezetőségének azzal az utasításával, hogy melléje népi kollégiumot is szervezzek. Győrből kerültem oda, ahol az első győri népi kollégium szervező igazgatója, a gimnázium tanára, a Nemzeti Parasztpárt városi titkára, a győri Nemzeti Bizottság tagja voltam. Győrbe Érsekújvárról jöttem, ahol 1939-től 1945-ig dolgoztam, az ifjúsággal együttműködve, más települési viszonyok között ugyan, de lényegében hasonló kultúrpolitikai célokért. Amit ebben a tekintetben elértem, abban ott is a gimnázium ifjúságának lelkes együttműködése volt a legjobb segítségem. Ez az együttműködés folytatódott Győrben és Celldömölkön is. Diákjaim legjobbjaival máig eleven összetartozás érzése köt össze, és ennek teljes kialakulásában a celldömölki kollégistáknak volt a legátütőbb szerepe, s ez volt közös és nem kicsiny eredményeinknek a legfőbb forrása, nekem talán legmélyebb pedagógiai élményem. Az új, nagyon gyengén felszerelt gimnázium életének a háború utáni években szokatlanul ható belső rendje, lelkes munkája, tanulmányi és sportsikerei a hivatalos szervek ámulatát váltották ki. Később a megyei főigazgatói rendszer életbelépésekor viszszamentem gimnáziumi tanárnak, s megszerveztem Szombathelyen a szakérettségis kollégiumot, ahonnan 1950 tavaszán főelőadóként a kultuszminisztériumba kerültem. Feladatom az új marxista szellemű tantervek és módszertani útmutatók elkészítése volt, amit elvégezve, 1951. szeptember elsején Pécsre helyeztek főiskolai tanárnak, és megbíztak a történelemtanítás módszertana kidolgozásával, melynek első megfogalmazása 1954-ben készült el. Minisztériumi megbízatásra tankönyvvé fejlesztettem, megjelent A történelemtanítás módszertana címmel 1965-ben.” * Nagyon tevékeny életpálya áll Vas Károly főiskolai tanszékvezető tanár mögött. Harmincegy éve Pécsett él, kilenc éve nyugdíjas, ideje nagy részét a várostól néhány kilométerre levő szőlejében tölti, azt műveli. Diákjai és tanártársai minden évben meglátogatják, s ilyenkor nemcsak a múltról, hanem a jelenről és jövő terveiről is szó esik. Most a celldömölki öregdiákok baráti köre számára dolgoz ki egy programvázlatot, melynek lényege: a várost Kemenesalja kulturális központjává kell tenni. Élete 75. évében volt tanítványai nevében szeretettel köszöntjük. TUNGLI GYULA 5