Köznevelés, 1983 (39. évfolyam, 1-43. szám)

1983-06-10 / 23. szám

Pedagógiai tanácskozás a fővárosban Nem gondolták, hogy hagyományt teremtenek vele, amikor 1967 májusá­ban először hívták össze eszmecserére a budapesti alsó- és középfokú iskolák képviselőit - mondotta megnyitójában Farkasinszky Lajos, a fővárosi tanács elnökhelyettese -, pedig hagyomány született. Az idén mintegy ezerhárom­száz pedagógus részvételével május 24—25-én a Vígszínházban tartották meg a plenáris ülést. Először Köpeczi Béla művelődési miniszter tartott előadást, amelyet az alábbiakban közlünk. Az 1982—83. tanév tapasztalatai, az új tanév előkészítése címmel Mezei Gyula főosztályvezető tartott beszámolót. A tanács­kozás második napján nyolc szekcióban folytatódott a munka az MSZMP Budapesti Bizottsága Oktatási Igazgatóságán és a TIT Természettudományos Stúdiójában, ahol az aktuális teendőkről váltottak szót a fővárosi iskolák kép­viselői. A viták tapasztalatait zárszavában Mezei Gyula foglalta össze. Köpeczi Béla Közoktatásunk néhány mai kérdéséről és a jövő feladatairól A Központi Bizottság 1982. április 7-i állásfoglalásának végrehajtására a Művelődési Minisztérium intézkedési ter­vet dolgozott ki, amelynek megvalósítása megkezdődött, s erről itt, a fővárosi peda­gógusok tanácskozásán első alkalommal adok számot ösz­­szefoglaló jelleggel. Az in­tézkedési tervnek vannak vi­szonylag rövid időn belül megoldandó feladatai és olya­nok, amelyeket hosszabb tá­von kell vizsgálni. Most főleg az első kategóriába tartozók­ról kívánok szólni, tekintettel arra, hogy fejlesztési prog­ramjainkat a közeljövőben széles körű vitára bocsátjuk. E tekintetben tehát megelég­szem azzal, hogy felvázolom a fontosabb témákat és meg­jelölöm a vita módozatait. Ami most már a közeljövő feladatait illeti, négy nagy témakörrel szeretnék foglal­kozni, válaszolva egyben azokra a kérdésekre is, ame­lyeket a budapesti pedagógu­soktól kaptam. Ez a négy téma a követ­kező: 1. Az oktatás tartalmi kor­szerűsítése. 7. A pedagógusok helyzete. 3. Az oktatás irányítása és az iskolák belső élete. 4. A közoktatás fejlesztési programja. A Központi Bizottság állásfoglalása alapvető feladatként jelölte meg az oktatás tartalmi korsze­rűsítésének folytatását, amely az 1972-es határozat alapján indult meg. A tartalmi re­form kiindulópontja az volt, hogy olyan tanterveket és tankönyveket kell kidolgozni, amelyek megfelelnek a kor­szerű műveltség kritériumai­nak, tehát hasznosítják a tu­dományos fejlődés új eredmé­nyeit, a legújabb pedagógiai módszereket, és amelyek nem­csak az új ismeretek elter­jesztését teszik lehetővé, de hozzájárulnak az emberfor­máláshoz is, mégpedig a tu­dományos világnézet, a mar­xizmus szellemében. Közismert, hogy a tanter­vek és a tankönyvek korsze­rűsítésének munkája előreha­ladt, és lényegében az 1985— 86-os tanévre befejeződik. Bár az új tantervek és tanköny­vek bevezetésével kapcsolat­ban folytak kísérletek kü­lönböző tantárgyakban, meg­állapíthatjuk, hogy több ki nem érlelt tankönyv is forga­lomba került. Ezenkívül gyor­sított ütemben történt a be­vezetés, ami nem tette lehe­tővé, hogy tudományos és pedagógiai szempontok egész­ségesen ötvöződjenek. Ha eh­hez még hozzátesszük, hogy igen sok dokumentum kiadá­sáról volt szó, akkor láthat­juk, hogy milyen buktatókon keresztül kellett ezt a mun­kát végezni. Nem elégedhe­tünk meg ugyanis csak a tankönyvek megjelentetésével, hanem különböző segédeszkö­zöket is igyekeztünk rendel­kezésre bocsájtani, munkafü­zeteket, munkalapokat és más kiadványokat. A tan­könyvek egy részében a mun­káltató jelleget igyekeztünk erősíteni, ami mennyiségi és minőségi gondokat okozott. A legnagyobb baj az volt, hogy a pedagógusoknak nem volt lehetőségük kellő időben megismerkedni az új tan­könyvekkel, és ezért sokan még a jókat is idegenkedés­sel fogadták. Hogy a munka méreteit érzékeltessem, elég ha arra utalok, hogy évente mintegy 3200 tankönyv és se­gédeszköz forgalomba hozata­láról kellett gondoskodni 30— 31 millió példányban. A múlt év végén felkértük az MTA osztályait és intéze­teit, valamint a gyakorló pe­dagógusok különböző csoport­jait, hogy mondjanak véle­ményt — ahol lehet most már a tapasztalatok alapján is — a tankönyvekről. A kritikák arra utalnak, hogy különböző korrekciókra lesz szükség, amelyeknél a kiindulópon­tunk az, hogy a tankönyvek lehetőleg három évig legye­nek használatban, mielőtt újat bocsájtun­k ki. Ez azt jelenti például, hogy az általános is­kolában a korrekciók jelentős részét már 1984—85-ben vég­re akarjuk hajtani. A közép­iskolákban is fokozatosan megkezdjük a tankönyvek kijavítását. Elsősorban tan­könyveket és nem tanterve­ket kívánunk javítani, hiszen az utóbbiak elég rugalmasak, és változtatást csak ott te­szünk, ahol lényeges tartalmi módosítást hajtunk végre. Er­re 1992 után kerülhet sor. 1983/84-ben visszaállítjuk a szakmunkásképző iskolákban a történelem korábbi óraszá­mát, ami főleg órabeosztás­ban jelent változást. 1985/86- ban bevezetjük a technikus­képzést, ezzel kapcsolatban olyan tanterveket kell kidol­gozni, amelyek érintik általá­ban a szakközépiskolai tan­terveket is. Lényegesebb vál­tozás a középiskolai tanter­­vekben akkor lesz, amikor a fejlesztés keretében a külön­böző iskolatípusokat közelít­jük egymáshoz. A korrekciókon kívül tö­rekszünk arra is, hogy alter­natív tankönyvek álljanak rendelkezésre a közismereti tárgyakban, mint ahogy ez egyes esetekben már meg is történt. A szaktankönyvek te­kintetében továbbra is szá­molni kell hiányokkal, s né­hol azzal, hogy jegyzetekkel vagy kézikönyvekkel kell pó­tolni ezeket. Áttekintettük az utóbbi hó­napokban a tankönyvírás, -elbírálás, -előállítás és -el­osztás egész útját, és elhatá­rozások születtek ebben az egységes rendszerben olyan újításokra, amelyek a helyzet javítását segítik. Itt most külön is szeretném kiemelni a tankönyvelosztás kérdését. Vita témája volt, hogy mi le­gyen a jövő útja: az ingyenes tankönyvellátás-e, amely ter­mészetesen kötelező begyűj­tést jelentene, vagy arra tö­rekedjünk, hogy tartós, szép kivitelű tankönyvek jelenje­nek meg esetleg magasabb bolti áron, és a begyűjtést csak önkéntes alapon szervez­zük meg. Ebben a kérdésben végleges álláspont nem szü­letett, de úgy látszik, hogy a közvélemény és benne a pe­dagógus-közvélemény is in­kább a második megoldást választja. Addig is, amíg vég­leges álláspont születik, szük­ségesnek tartottuk, hogy juta­lék vagy ajándék ellenében jobban kapcsoljuk be magu­kat az iskolákat a tanköny­vek terjesztésébe, és meg­akadályozzuk — természete­sen a lehetőség határain be­lül — azokat a fennakadáso­kat, amelyek minden tanév elején jelentkeznek. Látni kell, hogy nagyon sok a tan­könyv és sok a segédeszköz, s ez eleve nehézséget okoz nemcsak az előállításban, de a szétosztásban és a terjesz­tésben is. Az új tantervek és tan­könyvek bevezetésével szinte párhuzamosan megkezdtük a fakultáció elvének alkalmazá­sát a középiskolákban, és rö­videsen sor kerül erre az ál­talános iskolában is, 1983/84- ben a 7. és 1984/85-ben a 8. osztályban. A tapasztalatok ellentmondóak, de itt is bi­zonyos türelemre van szük­ség, hogy lemérjük, milyen változtatásokat kell végrehaj­tani. E tekintetben különösen számítunk a pedagógusok, a nevelőtestületek véleményére. A fakultáció elvben progresz­­szív, ám kérdés, hogy jól vá­lasztottuk-e meg a tárgyakat, amelyeket bevonunk körébe, és megfelelőek-e a módsze­rek. Kérdés az is, hogy a fa­kultáció nem vezet-e felesle­ges ismétlésekre, esetleg ép­pen a gyermekek elkedvetle­nítésére, az iskolai tevékeny­ségek széttöredezésére, az osztályközösségek felbomlasz­­tására. A tartalmi korszerűsítéssel párhuzamosan kellett áttérni az ötnapos tanítási rendre, amikor is egymás után sok új intézkedéssel terheltük meg az iskolát. Az új rendszer bevezetése a vártnál keve­sebb zökkenőt hozott, s ennek megfelelően viszonylag cse­kély változtatással számo­lunk. Arra törekszünk, hogy a tanórai elfoglaltság egyik is­kolatípusban se haladja meg a napi hat órát. Ez különösen a szakközépiskolákban és a szakmunkásképző iskolákban jelent gondot, de úgy véljük, hogy ott is megoldható. Az­ 1

Next