Köznevelés, 1985 (41. évfolyam, 1-43. szám)

1985-04-26 / 17. szám

Néma oktatók Gondolatok az iskolai könyvtárról Elnézést az olvasótól, ezút­tal nem az eredményekről, a sikerekről, hanem a gondok­ról lesz szó. Amikor évente egy alka­lommal összehívjuk az isko­lai könyvtárak szorgos és odaadó munkásait, a felügye­lőket, dől belőlük a panasz: a fenntartók nem adnak elég pénzt könyvbeszerzésre, nincs elegendő és megfelelően kép­zett könyvtáros az iskolák­ban, nem becsülik meg őket kellően, sem anyagi, sem er­kölcsi szempontból, nem kap­ják meg a szükséges mód­szertani segítséget, a túlzsú­folt iskolákban első helyen a könyvtári helyiséget számol­ják fel. És így tovább és így tovább. Érdemi-tartalmi kér­dések megtárgyalására alig jut idő. A panaszok lényege igaz, a válasz pedig nagyon nehéz. Ugyanakkor az is igaz: egy olyan területen, ahol minden egyformán fontos, ahol min­den szorító gond megoldását egyszerre sürgetik, ahol nincs fontossági sorrend, ott bizony — különösen manapság — semmit sem lehet dűlőre vin­ni. Mintha ez jellemezné ma az iskolai könyvtárügyet. Nem tagadva, hogy valóban felhalmozódtak a tennivalók. Vegyük hát közelebbről is szemügyre ezeket a gondo­kat, azzal a nem titkolt szán­dékkal, hátha sikerül megfo­galmazni a legfontosabbat, a legfájóbbat. 1. Kevés a könyv. Az általá­nos iskolákban a nyolcvanas évek elején 25 forint, ma 29 forint körüli összeget költe­nek tanulónként könyvre. Az egy tanulóra jutó könyvek száma akkor 9,5, most 10. De ez csak a látszat, mert a számok csalókák. Egy 16 ta­nulócsoportos iskolában pél­dául, ahol csaknem 500 ta­nuló van, az átlag szerint 5 ezer kötetnek kellene lennie. Csakhogy ennek az 5 ezer­nek sok helyen felét-negyedét használhatják, ha egyáltalán használják, mert a többi 30— 35 évvel ezelőtti kiadvány, brossúra, avult állomány, s növelik ugyan a kötetszámot, a tantervek szempontjából azonban teljesen haszontala­nok. A kötetszámok — különö­sen az iskolákban — nem mindig adnak reális képet a könyvtárról. Egy valamire való könyvtárat nemcsak gyarapítani, hanem apasztani is kellene. Az utóbbira nincs munkaerő, nincs szakember, az előbbire pedig nincs ele­gendő pénz. Pontosabban: az iskolafenntartók egy része még a mai szűkös lehetősé­gek között is biztosítja az anyagiakat. Egyik többet, a másik kevesebbet. Az iskolák jelentős része azonban ezeket a nehezen kigazdálkodott ösz­­szegeket sem tudja célszerűen elkölteni. Nem vásárol ugyan­is a Könyvtárellátó útján, mert csak év végén derül ki, hogy lesz-e rá pénze a költ­ségvetésből. S ha netán ma­rad pénze, csupán azt kap­hatja, ami éppen a piacon van, így azután még a na­gyobb könyvtárakból is hiá­nyoznak a legfontosabb se­géd- és kézikönyvek, szótá­rak, vagyis a rendelkezésükre álló viszonylag alacsony ösz­­szeggel sem gazdálkodhatnak jól. Érdemes lenne több fi­gyelmet szentelni azokra a jó példákra, ahol már évekkel ezelőtt kialakították a város, illetve város környéki ellátó rendszereket (Vác, Ajka, Ta­polca, Kiskőrös, Hatvan, Gyöngyös, Törökszentmiklós, Nagykanizsa stb.). E rend­szerek nagy előnye, hogy az iskolának nem kell a beszer­zés időigényes adminisztrá­ciójával bíbelődni, s valóban megkapja a kiválasztott könyveket. A szakmunkástanuló isko­lákban az átlagszámok nagy­jából ugyanazok, mint az ál­talános iskolákban. A beszer­zési gondok is hasonlóak. Itt inkább az az aggasztó, hogy a 70-es években megindult ugrásszerű fejlődés a 80-as évek elejére lelassult, majd leállt, és a stagnálás ma is tart. Történeti okok miatt is jobb a helyzet a középisko­lákban. Az egy tanulóra jutó beszerzési keret 50 forint kö­rüli, a kötetszám 27. Már az általános iskoláknál említeni kellett volna, hogy végig át­lagról beszélünk, és az átla­gok mögött hatalmasak az el­térések, egészen addig, hogy az általános iskolák tekinté­lyes hányadában egyetlen kis szekrényben elfér a „könyv­tár”. A középiskolákban ilyesmivel persze nem talál­kozni, de megyénként és is­kolánként itt is jelentős a szóródás. Olyan példák is vannak, hogy az egyik me­gyében még a felét se költik könyvre, mint a másikban. (A Könyv és Nevelés című folyóirat évről évre rendsze­resen közli a megyei adato­kat azzal a reménykedéssel, hátha szorgalmazza a lema­radókat. Sajnos, kevés ered­ménnyel.) Rövidre fogva, ez a helyzet a beszerzési keretekkel. Egy­felől tehát az egy tanulóra jutó összegek sok helyen va­lóban alacsonyak, másfelől — főleg a Könyvtárellátóval való szerződés hiányában — vagy nem a tantervi igények szerint költik el az összege­ket, vagy pénzmaradvány jelzi a tehetetlenséget. Vagy­is általában nem kizárólag a pénzügyi lehetőségek sovány­sága okozza a legtöbb gondot. 2. Ahhoz, hogy egy könyvtár szolgáltatóképes legyen, vagy­is azt és úgy adja a környe­zetének, amire és ahogyan annak szüksége van, nem nélkülözheti a könyvtáros szakembert. Ő a könyvtár el­ső számú felelőse, gazdája: építi az állományt, intézi a beszerzést, ha kell, apasztja a gyűjteményt, felhívja a fi­gyelmet az újdonságokra. S nem csupán a hagyományos forrásokra gondol, hanem a legkorszerűbb ismerethordo­zókra is, például az av-esz­­közökre, dokumentumokra. Ezek ugyanis ma már ugyan­olyan szerves részei a könyv­tárnak, mint maga a nyom­tatott mű. Továbbá a könyv­táros szolgáltat is, pedagógus­nak, tanulónak egyaránt. Ez a munka tehát kétféle szak­értelmet kíván: könyvtárosit és pedagógusit. Súlyos gondunk, hogy egy­részt kevés ilyen könyvtáro­sunk van, másrészt azt a ke­veset sem becsüljük úgy, ahogyan megérdemelné. Hazánkban ma kereken há­rom és félezer általános is­kola van. (Ebből több mint kétezernyolcszáz az osztott iskola.) Ezekben az iskolák­ban mindössze kétszáz ön­álló könyvtáros dolgozik. A többi órakedvezménnyel (kb. ezer), látja el a teendőket. Az 550 középiskolában már jobb a helyzet, mert felében függetlenített könyvtárost al­kalmaznak. Tiszteletdíjas és társadalmi munkás azonban itt is akad. Könnyen leírja ilyenkor az ember, hogy különösen az általános iskolákban tartha­tatlan a helyzet, ha nem tud­ná, hogy a képesítési ará­nyok még rosszabbak. A ké­pesítés nélküli pedagógusok­ról készített statisztikák ugyanis nem számolnak azok­kal a könyvtárakban dolgozó kollégákkal, akiknek nincs meg a kettős végzettségük. Könnyű belátni, hogy a nagyobb iskolákban a főhiva­tású könyvtárosok, a kiseb­bekben az órabeszámítással, részfoglalkoztatással dolgozók számát növelni kellene. Eh­hez azonban emelni szükséges a főiskolai, egyetemi képzési kereteket is. Mindez aligha oldható meg a pedagóguskép­zési kapacitás erőteljes növe­lése nélkül. Éppen ezért ke­vés remény van arra, hogy egyik évről a másikra kedve­ző irányú változás álljon be. Egyelőre az is vívmánynak számítana, ha a ma pályán levők méltányos anyagi és erkölcsi megbecsülésben ré­szesülnének. A legutóbbi ren­delkezés a középiskolákhoz hasonlóan az általános isko­lákban is lehetővé teszi ugyan, hogy a könyvtárosi teendőket beszámítsák a pe­dagógusok kötelező óraszámá­ba. Sajnos, e lehetőség ki­használásának súlyos korlátot szab az a kikötés, hogy csak­is ott alkalmazhatják, ahol korábban semmilyen formá­ban nem díjazták a könyvtá­rosi munkát; továbbá ott, ahol a könyvtár állománya legalább ötezer kötetből áll. E korlátokat differenciál­tan, a helyi körülményektől függően fel kellene oldani, hogy az új lehetőségekkel él­ni tudjanak a fenntartók és az igazgatók. Ám az is igaz: még a rendelet adta lehető­ségekkel — részfoglalkozá­súak, kettős munkakört be­töltők alkalmazásával — sem élnek, s a különböző könyv­táros tanfolyami lehetőségek kihasználásával sem. S még valamit: a nagyobb könyvtá­rakba be kellene állítani a második (s azt a néhány har­madik) embert, a könyvtár­­kezelőt, hogy a könyvtáros érdemi munkára szabaduljon föl. Persze, a könyvtárkeze­lőket is ki kell képezni. Személyes véleményem az, hogy könnyíteni ugyan lehet a helyzeten, de alapvetően változtatni csakis a többi pe­dagóguséval együtt. E meg­állapítást általánosabban is érvényesnek érzem: az isko­lai könyvtár annyira szerves része az iskolának, hogy problémái csak az iskoláéval, vagyis a közoktatáséval egye­temben oldhatók meg. A személyi jellegű gondo­kat sem lehet tehát a többi­től kiszakítva vizsgálgatni és megoldani. 3. Helyszűke, vagy éppen helyhiány miatt sok iskola nem vagy alig tud működtet­ni könyvtárat. Az általános iskoláknak mintegy 15—20 százaléka rendelkezett az utóbbi évtizedben tanterem nagyságú könyvtári helyiség­gel. Ám ezek egy része is ál­dozatul esett az iskolák túl­zsúfoltságának , tantermekké.

Next