Köznevelés, 1997 (53. évfolyam, 1-41. szám)

1997-01-10 / 1. szám

Köznevei é s Beszámoló egy amatőrszínházi találkozóról November első hétvégéjén ren­dezték meg a Budapesti Művelődési Központban a Magyar Művek Fesz­tiválját. Azt hiszem, mindazok, akik résztvevőként, szervezőként, vagy nézőként jelen voltak ezen a rendez­vényen, elégedettek lehettek: évek óta hiányzott az a fajta, egységes koncepciójú, tisztázott profilú szín­házi találkozó. A rendező szerv hi­vatalos elnevezése ugyan Egyesület a Szabad Színjátszásért, mégis nyu­godtan beszélhetünk amatőrszínhá­zi eseményről. Nagy András László, a zsűri elnöke zárszavában örömmel nyugtázta, hogy hosszú évtizedek után ma végre nem valami ellené­ben kell előadásokat létrehozni, s ugyanakkor vége annak is, hogy mesterségesen, politikai céloktól vezérelve hozzanak létre - felülről - mozgalmakat. Az amatőr színjátszás él, csopor­tok ténykednek szerte az országban, s az amatőr művészi tevékenység ké­pes hatni a maga szűkebb környe­zetében. Hatásfokát talán sikerül tovább növelni jobb szervezettség­gel, az alulról jövő kezdeményezé­sek erősítésével és támogatásával. Annak ellenére, hogy az ilyen sza­vakat és kifejezéseket elkoptatták a közelmúlt évtizedei, a mostani program sokszínű volt, eleven és spontán. Nagydíjat kapott a Nagykátai Színjátszó Egyesület, amely külön­böző korosztályba tartozó színját­szóival, jól képzett vezetőjével, re­mek műsorpolitikájával példamuta­tó kezdeményezés. A debreceni Ta­bak Színház ifjúsági csoport legfőbb ambíciója a helyi színházcsinálás minőségének fejlesztése. Játszóik felkészültek, és a produkció tanúsá­ga szerint sokat dolgoznak. A Kor­zó Színtársulat két rövid produkci­óval szerepelt. Páskándi Géza Ön­kéntes tűzoltók című jelenetét és a so­kat ígérő című, ám sokkal igényte­lenebb Európa express című dra­­molettet mutatták be, Görgey Gá­bor és Komlós János közös művét. A Pátkáról érkezett Gárdonyi Géza Színjátszócsoport egy századeleji népszínművel, Balázs Sándor da­rabjával nagy közönségsikert ara­tott. A Roma címszereplője színészi díjat is kapott, olyan remek játék­kedvvel, s ösztönös tehetséggel for­málta meg egy falusi pletykálkodó öregember figuráját. Kellemes kontrasztot jelentett egy másik rétegműfaj bemutatkozá­sa. A Kovács Gábor rendezte Szerb Antal-adaptáció, a Szerelem a pa­lackban nemcsak egyetemi színházi előadás, hanem „bölcsészszínház” is a javából. Náluk is a férfi fő­szereplő kapott színészi különdíjat. A rendező is megérdemli a dicsé­retet, mert a színészi játék minden szereplőnél hiteles és kidolgozott volt. Három egységből állt a hajdúbö­szörményiek produkciója. Két - mondjuk így: komoly - jelenet ab­ból a műsorból, melyet a Kentaur színpad tízéves születésnapjára állí­tottak össze. Török Péter buzgalmát és szervezőkészségét minősíti, hogy vadonatúj, s az együttes számára írott jelenetekből s monológokból sikerült ünnepi műsort szerkeszte­nie, s „melléktermékként” egy szín­vonalas kiadványt is megjelentetett az együttesnek szánt és ajánlott, ja­va részt Hajdú-Bihar megyei szer­zők által írott művekből. Hiánypót­ló kiadvány, dicsérendő kezdemé­nyezés. Náluk az egyik női főszerep­lő színészi teljesítményét jutalmaz­ták különdíjjal. S ennek az együttes­nek köszönhetjük a lazítás kellemes, késő esti perceit. Jól ismert ráadás­számuk, a híres Megfúvom füzfalan­tomat antológia száz esztendő leg­rosszabb verseiből. Másnapra nem is maradt más, csak az Alternatív Színházak Szö­vetségének különdíját elnyerő kecs­keméti társulat Pilinszky-adaptá­­ciója Bahner Péter rendezésében. Valamint a szakmai vita, ahol végre együtt lehetett az a társaság, amely­nek igénye van találkozásra, saját fesztiválra, olyan megmérettetésre, amelyen a zsűri nem igazságot oszt, hanem a résztvevőkkel együtt kere­si azt, hogyan lehetne még jobban, még hatékonyabban működni. S együtt örvend azokkal, akik szeretik a játékot, a színpadot, akik igazi amatőrök. Hála a jó szervezésnek s a zsűritagoknak, nevezetesen a ha­talmas empátiával mindent megér­tő Lábán Katalinnak, a végtelen türelmű, dramaturgiai tanácsaival nem fukarkodó Magyar Fruzsiná­nak és Nagy András Lászlónak, aki humorral, szeretettel és igaz ügy­buzgalommal „mozgalmárkodott”. Legalábbis ő maga így nevezte saját tevékenységét... ZALA SZILÁRD ZOLTÁN a­laszol is a kérdésekre. Érthetően, egyszerűen, világosan, kikerülve a tudományoskodás buktatóit, de persze szigorúan tudományos ala­pon. A lexikon méretű kötet voltakép­pen négy „tankönyvet” foglal ma­gában: 1. Növénytan; 2. Állattan; 3. A sokféle élőlény sajátosságai; 4. A nagyvilág, az élettelen természet, a Föld, a légkör, geológiai folya­matok, szárazföldi alakzatok stb. Mindezt szemléletes és lenyűgöző­en szép illusztrációk teszik még könnyebben megérthetővé, befo­gadhatóvá. S ezzel A természet ABC-je a jó tankönyvnek azt az egyik fő követelményét-jellegzetes­­ségét is teljesíti, hogy: szép. Magá­hoz vonzza a gyereket. Végy kézbe engem, lapozz végig! (Válogatás Kft., Reader’s Digest kiadása, Buda­pest, 1996) VINCZE LÁSZLÓ : Családi kérdezz-felelek Lelkesen teszem le a kötetet: Vég­re egy jó „tankönyv”! Mondom ezt annak ellenére, hogy sem a szerzők­nek, sem a kiadónak eszük ágában sem volt a szó szoros értelmében vett tankönyvet írni, megjelentetni. Hiszen amiről beszélek, A természet ABC-je az ismeretterjesztő műfaj körébe tartozik, ám amelyik gyerek elolvassa - vagy a szüleivel együtt „eljátszadozik” vele -, többet tanul­hat belőle, mint egy átlagos iskolai tankönyvből. Miért kék az ég? Miért villámlik? Mi a napfogyatkozás? Miért fúj a szél? Hogyan tájékozódnak a költö­ző madarak? És még rengeteg kér­dés, olyanok, amilyenekkel a kíván­csi gyerek állandóan zaklatja a szü­leit, de a kimerült felnőttek válasz helyett rászólnak: Akkor beszélj, ha téged kérdeznek! S ezzel lassan-las­­san leszoktatják a gyermeket a kér­dezésről, aki szótlanná válik, akkor sem beszél már, ha őt kérdezik. Az ilyen gyerekekből lesz a sok szótlan­­sótlan felnőtt. A családi nevelés egyik gyakori és súlyos hibájáról be­szélek. Ha ugyanis a gyermeket le­szoktatják a spontán kérdezésről, a beszédről, akkor lelassul a nyelvi­szellemi fejlődése. Nos, A természet ABC-je renge­teg olyan kérdést tesz föl, amilyenek megfogalmazódnak - vagy meg sem fogalmazódnak - a gyermekben és a felnőttben (s ezzel voltaképpen kérdezni is „tanít”), és azonnal rá­ S­ZEMLE Szakképesítési katalógus Nincs könnyű helyzetben az, aki eligazodni kíván a szakképzés kere­tei közt megszerezhető képesítések­ben, hiszen jelenleg egyszerre van érvényben a korábbi szakképzési jegyzék, illetve az új országos kép­zési jegyzék. Pontosabban, mindad­dig nem volt könnyű helyzetben, amíg meg nem jelent a Szakképesí­tések egyenértékűségének katalógu­sa, mely az ipar, a kereskedelem és a szolgáltatás területéről ad átfogó képet. E három ágazatban eligazod­hatunk tehát a kiadvány alapján. Megtudhatjuk belőle, hogy mi­lyen szakképesítések tartoznak az egyes szakmákhoz, milyen kapcso­lat van a régi képesítések és az új or­szágos képzési jegyzékben szereplő szakképesítések között; illetve azt, hogy egy-egy szakmát milyen szak­munkás-, középiskolai, felsőfokú, illetve OKJ-képesítés birtokában le­het vállalkozóként vagy alkalma­zottként gyakorolni. Ismerteti a könyv azt is, hogy miképpen lehet a külföldön szerzett szakképesítést honosítani, továbbá a hazai szakké­pesítést külföldön elfogadtatni. Segítséget ad a könyv a szakmák gyakorlásához szükséges szakkép­zés kiválasztásához, annak eldönté­séhez, hogy egy szakképzett ember megkaphatja-e a kért vállalkozói en­gedélyt; végzettsége alapján képes lehet-e valamely munkakör betölté­sére; jelentkezhet-e valamely mega­határozott szakképesítéshez kötött továbbképzésre vagy mestervizs­gára. Nyilvánvalóan nem nélkülözhe­tik ezt a kiadványt a vállalkozói en­gedélyek kiadásával foglalkozó ön­­kormányzati tisztviselők, a kamarai szakemberek, a gazdálkodó szerve­zetek vezetői, személyi ügyeinek in­tézői, a szakképzés területén dolgo­zók, a pályaválasztást, az átképzést, továbbképzést segítő szakemberek, a vállalkozni kívánók és azok, akik azonosítani akarnak egy korábban szerzett szakképesítést. A szakmák és az OKJ-szakképesítések mutató­jával kiegészített könyvet a TAN­­INFO adta ki. N. G.­­ Magyar filmesek a világban A Miniszterelnöki Hivatal és az MKM szervezésében október 27. és november 2. között megrendez­ték Budapesten a magyar filmesek első világtalálkozóját. Nem soro­lom fel a mintegy hatvan-hetven fős meghívott legnevesebbjeit, mert a szakma véleménye szerint a magyar filmművészet és filmipar keveset profitált az összejövetelből. Ezen a területen nincs meg az az eleven szellemi kapcsolat - mon­dották nekem -, mint ami más ér­telmiségi pályán jellemzi a külföl­dön élő és a magyarországi pálya­társak legjavát. Az összejövetelnek maradandó - és a magyarországi filmesztétikai oktatás számára igen értékes­­ em­léke egy könyv. Kézdi-Kovács Zsolt rendező mint kiadó és legfőbb szer­kesztő bábáskodott a Magyar filme­sek a világban című enciklopédia - kézikönyv? - megszületésénél. A kiadványt szerkesztőként Gelencsér Gábor jegyzi. A kétnyelvű szócikke­ket, melyeket­­ néhol teljes, máskor válogatott - filmográfia, más ese­tekben bibliográfia egészít ki, Ábel Péter kutatásainak felhasználásával tizenkét szerző írta. Közülük ne­kem Csala Károly és Varga Ba­lázs neve cseng a legismerősebben. A testes - több mint hétszáz olda­las - kötetben háromszáznál is több filmalkotó életműve található meg, nem túl sok, de azért száznál több fekete-fehér fotóval. Ezzel szemben több tucat, kitűnően meg­oldott, informatív és sokszor az al­kotót esztétikai értelemben is jel­lemző beszélgetést is olvashatunk az összeállításban. Ezeket Tamás Amaryllis készítette. Az előszót Kézdi-Kovács Zsolt ír­ta. Ebben azon is tűnődik, hogy ez a kis ország, amely politikai és gaz­dasági súlyánál jóval többet jelen­tett a nemzetközi filmvilágnak, kit tekintsen magyar filmesnek. Aki itt született? Akinek szülei magyarok? Azt is, akit csak halvány szálak fűz­nek egyes fölmenők révén a magyar­sághoz? Lesznek, akik a kötet hibá­jának fogják tartani, hogy túl tágra vette a magyarság fogalmát. Ez igaz. Kissé fölöslegesen is, mert a legtá­gabb értelemben vett filmes alkotók körének négy nemzedéke a szárma­zási határok szűkebb megvonása mellett is igen gazdag. Ha a kiadvány pedagógiai hasz­nosságát nézzük, ki kell emelni, hogy több funkciót is el tud látni. Lexikonként forgatható. Alkalmas, hogy kézikönyv minőségben hasz­náljuk fel az iskolai vagy szakköri foglalkoztatásban. De - elsősorban a magvas interjúk révén - a külön­böző jól megírt portrék oldalán esz­tétikai információkat is nyújt. A recenzens sokat tanult a ma­gyar filmesek nemzetközi mezőnyé­ről. Ebben a mezőnyben azért lehe­tett a legenda szerint egy hollywoo­di stúdióajtóra kiírni, hogy „Nem elég nálunk, ha magyar vagy, tehet­ségesnek is kell lenned! ”, mert a ma­gyar filmgyártás a történelmi viszo­nyok folytán kivérzett az egymást követő emigrációs hullámokban. Egy kötet, amelynek ilyen jellegű történeti nevelőértéke van, nem le­het más, mint sokoldalú és kitűnő

Next