Köznevelés, 2007 (63. évfolyam, 1-41. szám)
2007-06-01 / 22. szám
63. évfolyam 22. szám 2007. június 1. ■ Legfőbb műalkotása a Nagy Salvador Dali Rút cinizmus azt mondanánk, hogy a XX. század egyik legismertebb képzőművészének, Salvador Dalinak a legfőbb műalkotása a saját hírneve, ismertsége, maga a Nagy Salvador Dali? Talán cinizmus, ám minden bizonnyal így igaz. Életműve káprázatos, a szó több értelmében is az. Káprázatosak a képei. Részben úgy, hogy aki kedveli a szürrealista alkotásokat, az egészen fantasztikus, gyakran mese- vagy éppen rémmeseszerű jeleneteket láthat rajtuk, és rengeteg, bámulatba ejtően csavaros részletet. Más viszont sokszor úgy érezheti, a szeme káprázik Dali kimódolt csavarjaitól, mesterkélt ötleteitől. És nagyon sajátos az életműve abban az értelemben is, hogy annak igen számottevő része nem jeleníthető meg egy képzőművészeti album képein - ez az a nagy mozaik, amely a közszerepléseinek ezernyi, egész életén át egymáshoz rakosgatott, tudatosan kimódolt és nagy technikai tudással megvalósított színes építőkockáiból, részben pedig egyéniségének talán spontán megnyilvánulásaiból áll össze, és a Dalijelenségként áll elénk. Ennyiben talán sánta is az Officina ’96 Kiadó nemrég megjelent kötetének a címe: Dali Életmű, és sokkal pontosabban szól a borító: A provokatív szürrealista 400 műve. A kötet természetesen nagyon szép, kitűnő minőségű reprodukciókkal. Panaszunk legfeljebb arra a láthatóan felülkerekedő piaci igényre lehet, amely kézhez álló, közepes méretű köteteket követel a nagy albumok helyett, s e méretben nemegyszer kevésbé is érvényesül a képek összhatása vagy azok finomabb részletei. E gazdag képtár így is csodálatos látnivalóval szolgál, az időrendben sorakozó négyszáz alkotás - festmények, rajzok, nyomatok, tárgyszerűségek (object) - pedig rendkívül izgalmas áttekintést ad a Mester pályaívéről is, s arról, hogyan válhatott valaki tartósan a XX. század művészetének egyik bálványává. Hogy Dali valóban zseniális művész-e, annak megítélésére vállalkozzék, aki ehhez elegendő tudással és/vagy merészséggel rendelkezik. Az viszont a tévedés nagyobb kockázata nélkül kimondható, hogy ő a közmegítélés formálásának, az ezt szolgáló marketingnek és kommunikációnak zseniális, nehezen felülmúlható mestere. Dali a művészi tehetségére építkezve hozta létre a maga egészen különleges, eredeti és merész arculatát, az ő stílusában szólva a daliságát. Zajos, feltűnést kereső extravaganciája, harsogása is nyilvánvalóan ezt szolgálta - kétségkívül azért, mert kitűnő érzékkel felismerte, hogy a korának erre van igénye, s mert művészetében és életvitelében egyaránt mesteri tökéllyel meglovagolta ezt. Amint az e kötetből is igen jól kiérződik, Dali leginkább csak Dalival mérhető - viszont csodás szórakozás ismerkedni vele, és kiváló gyakorlópálya szellemünk nyitottságának fejlesztéséhez. (Officina ’96 Kiadó) OSMAN PÉTER Színház és vígopera - Karnyóné Csokonai diákszínészeknek szánt bohózata, Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak a XVIII. századi bécsi népszínművek nyomán írt magyar változat. A téma örök, mindig siker, a hazug világ pedig nem korhoz kötött: az ifjak szerelmére vágyó, felsült vénasszony és a pénzsóvár fiatalurak történetéről szóló komédia, mondhatnánk a magyar Übü király. A magyar vígopera nem jellemző vállalkozás sem régen, sem ma; Csokonai Vitéz Mihály pedig nem is divat. Vajda János zeneszerző mégis őt választotta, hogy bemutathassa, mindent tud a zenéről. Nyitány helyett előjátékot állított be a Téka Együttes ősi köcsögdudájával, amilyenhez operaszínpad még nem szokott. Magyar és cigány népi fordulatokkal, komolyzenei paródiákkal fűszerezi az amúgy könnyedén konzervatív, kis zenekarra írt muzsikát, amit az énekesek láthatólag nagyon élveznek. Lévén fiatalok, csinosak, imádnak játszani, cigánykereket vetni, színészként fellépni, a bohózat kereteit szétfeszíteni. Persze a cselekmény nem torkollik tragédiába, mert a végén a tündérjáték feloldja egy Shakespeare-verssel. Aztán a színen megjelenik maga Csokonai, és vidám Mihály-napi köszöntővel búcsúzik a közönségtől. Az összes szereplő remekel, de kiemelkedik Karnyóné féleszű fia, a bonyodalmak okozója, Samuka (Váradi Zita alakítja). Telitalálat Szakács Györgyi jelmeze és Khell Zsolt díszlete. A Várady Szabolcs által énekelhetővé tett szöveg azonban még magyaroknak sem mindig érthető a XVIII. századi sok „deákos” kifejezés miatt. A vígoperai ősbemutató sikerét bizonyítja a közönség sűrű tapsa. DOBI ILDIKÓ ■ Szép magyar novellák A magyar irodalom kiváló művelői közül is sokan kedvelték a novellaműfajt, amelynek megteremtői az itáliai Boccaccio és a spanyol Cervantes voltak. A magyar irodalom legszebb novellái címen megjelent kötet a XIX. és XX. század fordulója - a korai modernségbe átvezető korszak - körül alkotó tizenkét magyar író két-két jellegzetes novelláját tartalmazza Dobos István válogatásában. Ambrus Zoltántól Tömörkény Istvánig kapunk ízelítőt a régebbi magyar irodalom igen változatos témájú novelláiból. Találunk köztük lélekrajzi ábrázolásokat: Nirvána (Gozsdu Elek), Az utolsó hangulat (Justh Zsigmond), A néma bűn (Lövik Károly), Árva Lotti (Petelei Dániel). Gárdonyi Géza lírai ihletésű novelláit (Tüzek meg árnyékok, A hópehely) a történelmi és társadalmi regényeivel a maga korában igen népszerűvé vált Herczeg Ferenc elgondolkodtató írásai követik (Jancsi édesanyja, Mutanur). Nem hiányoznak a könyvből Mikszáth Kálmán humoros kicsengésű elbeszélései (Az a pogány Fücsik, A bágyi csoda), továbbá a meglepő fordulatok sem, mint például Ambrus Zoltán a bibliai Jónás próféta történetéről szóló Ninive pusztulása és Bródy Sándor Mosóné lányai című írása. Humoros fordulatúak Papp Dániel A káptalani pontyok és kultúrharc Tiszaszálláson, valamint Tömörkény István Bicska vásárlás című novellái. Ezekkel ellentétben szomorúan, tragikusan végződik Justh Zsigmond „Taedium vitae” (Az élet unalma), Thury Zoltán Tizenegy esztendő és Harminc perc című, majd Tömörkény István Megöltek egy legényt című rövid írása. Talán ez a vázlatos ismertetés is jól szemlélteti, hogy mi 24