Községi Jegyzők Közlönye, 1872 (4. évfolyam, 40-53. szám)

1872-10-01 / 40. szám

Negyedik évi folyam. 40. szám Pest, okt. 1-én, 1872. (Kezdetben : „MAGYAR JEGYZŐ“.) SZAKLAP: A KÖZSI&I- ÉS KÖR-JEGYZŐK SZÁZÁM. SZAKBELI S VEGYES TARTALOMMAL. SZERKESZTI ÉS KIADJA : Dr. KISS (ILMÉKI) ISTVÁN. ■W* MEGJELENIK minden kedden. — ELŐFIZETÉSI ÁRA: negyedévre 1 írt 50 kr.. — félévre 3 — egész évre 6 k­r. — Egyes számok ‘20 krjával kaphatók. Az ELŐFIZETÉSI PÉNZEK s a felszólamlások a KTADO­TT AV­A­TÁLHOZ, a KÉZIRATOK pedig a SZERKESZTŐSÉGHEZ intézendők.” .Mg­dkettő a Szentkirályi-féle házban van. (Váczi-utcza s régi­ posta-utcza sarkán.) A jegyzői földek kérdéséhez: „Kit illetnek a jegyzői földek : a köz­séget-e vagy a jegyzőt?“ — Rábaparti kollegám­ ebbeli kérdésére sietek vála­szolni, különösen azért, mert hasonló kér­dés nálunk is felmerült; azonban azt, az 1871. évi 18. t. ez. 67. §-val szerencsé­sen meg is oldottuk, s a kérdés a jegyző részére döntetett el. Az eset röviden a következő : Eddigi fizetésem : 200 forint készpénz, szabadlakás, házkert és szüru, továbbá a községtől 3 hold szántóföld és 1 hold rét, az uraságtól pedig 15 hold legelő­illetményből állott. A­mint pedig a fentebbi törvény élet­be léptetett, én e 200 írtnak 400 írtig leendő kiegészítését követeltem. Erre a képviselőtestület azt felelte, hogy a 400 irtot csak azon esetben hajlandó meg­adni, ha én az eddig használt összes föl­deket a község birtokába bocsátom. Ebbe én természetesen nem­ egyeztem, hanem szorosan ragaszkodtam a törvény 67-dik §-hoz, mely világosan azt rendeli, hogy a jegyzők által eddig használt földek jö­vőre is a jegyzőknél hagyandók stb., to­vábbá ugyanezen §-os azt is rendeli, hogy „a jelen törvény kihirdetése előtt megál­lapított fizetéseket alábbszállítani nem le­het, stb. Tehát ezekből világos, hogy a jegy­zők által eddig használt földeket , legyen az a község vagy az uradalom által a jegyzőségnek adományozott föld,­­ a jegy­zőtől elvenni nem lehet, nem szabad, ha­nem csupán a földek utáni catastralis tiszta jövedelmet (nem pedig az évi ha­szonbért) lehet a 400 frt készpénz fize­tésbe beszámítani. Hasonló eljárás történt az én fizeté­sem rendezésénél, t. i. 200 frtnyi kész­pénz fizetésem 400 frtig kiegészíttetvén, ebből a földekre eső 36 frt tiszta jöve­delem levonatott; minél fogva most 364 frtot kapok készpénzben, s így a tör­vény szerinti rendes fizetést élvezem,­­ u. m, 400 frt készpénz, szabadlakás, ház­­kert és szürü, 18 hold szántóföld és 1 hold rét. A­mi pedig a községtől és uraságtól nyert földeket illeti, szerény véleményem szerint csak az előbbiek tekinthetők va­lódi községi földeknek, mert azokat még az úrbéri rendezés előtt kapta a jegyző a községtől. Míg ellenben az uradalom, a földeket (legelő-illetőséget) csak az 1836. évi VI. t. sz. 3. §-ának világos rendelete folytán adta ki a jegyzőnek az úrbéri rendezés alkalmával, miből vilá­gosan látható, hogy az­ uradalom csupán a jegyzőségnek — nem pedig a község­nek­­— tartozott a földeket kiadni. Ebből következtethető az is, hogy azon esetben, ha a jegyzőség megszűnik, az uradalom­tól nyert földek ismét annak birtokába visszaszállnak, é­s igen valószínűnek lát­szik, hogy a törvényhozást is ezen elv vezérelhette, midőn a földeket a jegyző­nél meghagyni rendelte. Ezek szerint tehát a községtől, vagy az uradalomtól nyert ,és ezideig hasz­nált földeket az 1871. évi 18. t. ez. 67. §. értelme szerint a jegyzőtől elvenni nem lehet. Sőt mondok is egy példát . Ha há­rom oly község, hol azelőtt önálló jegy­­zőségek voltak, körjegyzőséget alakítani akarnának , azon esetben mind a három községben levő jegyzői földek a körjegy­zőt illetik,é­s ily esetben csupán a kész­pénz­fizetésre nézve van a megállapítás­nak helye. Azon megjegyzésére kollega úrnak, miszerint a súrlódásnak nem barátja, s az ily ügyet inkább békés uton szeretné kiegyenlíteni,­­ csak az az észrevételem, hogy egy jegyző sincs arra jogosítva, hogy a fizetésre nézve akár a maga, akár pedig utóda kárára egyezkedjék, s a törvény ezen világos és határozott ked­vezményétől bármi okból is elálljon. Ha erre nézve a községgel tisztába nem jöhet, ott van a törvényhatóság. Ez a törvényt respectálva és bizonyosan job­ban értelmezve, a dolgot majd igazságo­san fogja elintézni. Végül pedig bátor vagyok mindegyik kortárs urat arra figyelmeztetni, hogy a törvény ezen kedvezményétől semmi szín alatt el ne álljanak, s különösen arra tö­rekedjenek, miszerint ott, hol a fizetés a törvényes mértéket meg nem üti, az kiegé­szíttessék,­­ ott pedig, hol a fizetés na­gyobb, azt alábbszállítani ne engedjék. Mert ott, hol eddig a fizetés nagyobb volt, azt azért adták, mivel a jegyző megér­­demlette; ott pedig, hol a fizetés keve­sebb volt, részint irigység, részint pedig anyagi körülmények feljebb emelni nem engedték; de most ott van a törvény 136. §-a, mely módot nyújt minden köz­ségnek arra, hogy nagy vagy kis köz­séggé alakulhat. Igaz, hogy sokáig kell még kü­zde­­nünk, míg a községi törvény tel­jesen érvényre jut; de hiába, ez a mun­ka a jegyzőkre vár, s csak is azok ta­pintatos fáradhatlan szorgalmától és eré­­lyességétől függ annak teljes érvényt sze­rezni — hozzátéve — a törvényhatóság hathatós támogatása mellett, mely nél­kül a fáradság haszontalan lenne. Venczerlits Ferencz, jegyző. Egy üldözött jegyző szózata a köz­véleményhez. Ne tagadja senki, hogy a községjegyző olyan tényező, kit az állam nem nélkülözhet. Ne ta­gadja senki, hogy — kivált faluhelyeken — az elöljáróság csak czim, — mely alatt mindig a jegyző értendő; hogy ez igy van, maga a ta­pasztalat igazolja, amennyiben, ha mulasztás követtetik el, a rendreutasítás még akkor is a jegyzőt éri, ha a mulasztás épen az elöljáróság semmit nem tevésének való következménye. A falusi jegyzőség, valóságos ezermesterség. Olyan hivatal az, mely belevág az állam élet min­den erébe. Nem követek el túlzást, ha kimondom nyíltan, hogy a községjegyzők az államgépezet nélkülözhetlen kerekei; nem túlzók, ha nyoma­tékosan hangsúlyozom, mikép az olyan egyén, ki községjegyző nem volt — vagy ezen hivatal ezerféle rétegét nem ismeri, — lehet ugyan tu­dományosan képzett jó közigazgatási tisztviselő, de hogy gyakorlatilag egyelőre nem érti az ál­lamélet e fontos hivatalát, azt sok példával tudnám igazolni. Hogy ez így van, elegendő a községi törvényre hivatkozni, melynek sok üdvös intézményei között feltűnnek azon hiányok, me­lyek azért szövettek bele, mivel a jelzett tör­vényjavaslatot tudományos emberek igen, — de szakemberek vajmi kevesen készítették; holott, ha néhány községjegyző megkérdeztetek volna, hitem biztat, hogy most máskép állanának a dolgok. — S vége lett volna a politikai zakla­tásoknak is. Mégis, a falu jegyzője, — némely megyei hetvenkedő közigazgatási tisztviselő által — főkép ha a jegyző elvileg is a maga lábán jár — csak olyan elismerésben részesíttetik, mintha a jegy­­zőséghez nem is kivántatnék szellemi erő, mintha a jegyző úgy teremne mint a subagallér. Néhány hó múlva 3 éve lesz, hogy elhalt községemben egy tisztes úr, ki engem kiskorú gyermekei részére gyámul hagyott. Tapasztaltam, hogy az egyik nagykorú test­vér kiskorú gyámoltjaim érdeke ellen vétséget és kárt követett el. Részint saját éretten felfo­gott állásom, — részint a panaszkodó özvegy és árvái felkérése folytán felhivtam a könny­elmű testvért, hogy térjen vissza az igazság útjára és kárt ne tegyen. — Bizalmas felkéré­semnek sikere nem lett, sőt az ifjú ember bő­vebben beleereszkedett a vagyonpusztításba ; ne­hogy tehát a számadás napján feleletre vonas­sam, feljelentettem e­rosz fiút és testvért az árvaszékhez. Általában ismert, szolgabiránknak csak nem semmit nem tevő ily ügybeni működése, igy az árvaszék végzései egymásra téve hevertek, mely állapoton a tékozló testvér vérszemet kapván, néhány itteni lakossal ellenem megkezdte a lazítást.

Next