Köztársaság, 1993. április-május (2. évfolyam, 13-19. szám)

1993-04-30 / 17. szám

PÁRTIGAZGATÓ-VÉLEMÉNY Szeret a vesztes mellé állni? A KÖZTÁRSASÁG egyetlen kérdést tett fel az MDF nemrégiben kinevezett pártigazgatójának, dr. Rubovszky Andrásnak: Olyan helyzetben, amikor úton-útfélen azt beszélik, hogy a vezető kor­mánypárt elveszti a következő választásokat, miért vállalt ilyen ma­gas tisztséget? Másképpen fogalmazva: Szeret a vesztes mellé állni?­ ­ Nem a vesztes mellé, ha­nem egy nagy küzdelem­ben álló párt mellé álltam, amelynek két fronton kell küzdenie. Egyrészt ren­deznie kell a belső helyze­tét, de ez a politikusok dolga. Nekem mint párt­igazgatónak nincs kompe­tenciám ebben állást fog­lalni. Persze, miután tiszt­séget vállaltam, nyilván azt akartam jelezni, hogy hiszek abban, ezek a belső viták letisztulnak, megol­dódnak, és egységes párt­ként tudunk megjelenni a választók előtt. A másik fronton az a dolgunk, hogy megnyerjük magunknak a lakosságot, a választópol­gárokat, világosan feltárjuk, honnan, milyen szituációból, milyen körülmé­nyek között, mit kell átalakítani az or­szágban. Elsőrendű feladatomnak tekintem, hogy megszervezzek egy olyan appará­tust, amelyik szakértő, egységes, jól me­nedzselt szervezetként talán még a poli­tikai egységre is hatással lehet. Nézetem szerint a Fórumnak esélye van arra, hogy megnyerje a következő választáso­kat és kormányzati vezető erő maradjon. Ha meggondoljuk, milyen alapozó mun­ka folyt az országban az elmúlt három évben, milyen politikai, jogi és gazdasá­gi intézményrendszer épült ki nálunk, akkor vitán felül megállapítható, hogy mindez a jelenlegi koalíció érdeme. Egyébként sehol nem látom a többi pártnál, hogy lényegét tekintve másfajta programjuk vagy elképzelésük volna a politikai vagy gazdasági intézményrend­szert illetően. Olyanokat hallunk tőlük, hogy a munkanélküliség elkerülhetetlen, csak ha mi intéznénk, akkor nem ekkora lenne, hanem kisebb. Ezt persze sehol sem bizonyították még be, és sehol sem lehet eldönteni azt felelősen, hogy a gazdasági átalakuláshoz, a piacösszeom­lásokhoz, a szocialista nagyipar felszá­molásához, az 1985 óta nyíltan hangoz­tatott 25 százalékos belső munkanélküli­ség felszabadításához összességében 750 ezer vagy csak 520 ezer munkanél­küli az optimális. Vagy ott van a privatizáció. Senki nem vonja kétségbe, hogy privatizálni kell. Csakhogy azt már senki sem tudja pontosan, melyek azok az állami, ipari szektorok, amelyeket központi támoga­tással, épp a munkanélküliség és az át­meneti piaci nehézségek megoldása ér­dekében fenn kell tartani. Ismét jön a költői kérdés: hol van az optimum? Nemrégiben jártam Edelényben az ipari miniszterrel. Egy fórumon vet­tünk részt. Bányákat számolnak fel Borsodban, éppen ötöt. Felállnak a bá­nyászok és mondják, hogy harminc éve dolgoznak a föld alatt, ötven éven felü­liek, és ha bezárják a bányát, akkor tönkremennek. Kérik, gondoskodjunk arról, hogy az általuk kibányászott szénnek legyen vevője. Igen ám, de ugyanezen a fórumon, ugyanez a tár­saság benyújtja az ipari miniszternek a térség gázprogramjára vonatkozó ja­vaslatot és kérik, hogy a tárca támo­gassa őket ebben is. Felmerül a kérdés, ha ők maguk nem akarják használni a saját szenüket, akkor ki használja. A bányászatot fenn lehet ott tartani két­­három évig, de semmiképpen sem ad­dig, amíg egy korosztály kikopik, és mindenki nyugdíjba megy. Nyilvánva­lóan emberségesen, alternatívát kínál­va kell megoldani ezt a kérdést is. További nagy, országos kérdés, hogy hol, milyen poszton, kik ülnek. Magyarán: a szemé­lyi kiválasztás. Párton be­lül és párton kívül óriási támadás éri az MDF-et amiatt, hogy túl sok embert hagyott meg a kommunista nómenklatúrából, átjátszot­ta a gazdasági hatalmat, most is a régi káderek van­nak döntési pozícióban. Ebben lehet hogy sok igaz­ság van, de ha most ezért elkezdjük utálni és utáltat­­ni az MDF-et, a kormányt, és felháborodásunkban nem voksolunk majd a pártra vagy nem megyünk el szavazni, akkor ennek valószínűleg az lesz az eredménye, hogy ezek a nem kívánt emberek a kvá­zi gazdasági hatalmuk mellé a politikait is megszerzik. Másfelől viszont ismertek a vádak: pártérdekből embereket tettek ki innen­­onnan, és ez az adott helyen a szakmai színvonal rovására ment. Természetesen erre is, arra is fel lehet hozni több száz példát. Mert ez olyan játék, hogy X me­sél egy történetet, de nem tud olyat mondani, amit nem überelhetek egy má­sik igaz történettel. Szerintem a dolgok normális mederbe tereléséhez kevés a négy év. Ha nem kapunk bizalmat a kö­vetkező időszakra, akkor a munkánk gyümölcsét más aratja le. Ráadásul el­kezdődik egy átrendeződés, visszaren­deződés, amivel időt veszít majd az or­szág. Hiszek a nyugodt erőben, és tudom, hogy az elkövetkező egy évben sem az MDF, sem a kormány nem fogja felelőt­len ígérgetésekkel félrevezetni az embe­reket, már csak azért sem, mert azzal a hendikeppel indulunk, hogy nekünk mindennap, minden egyes kijelentésünk nyomon követhető a valós életben. ■ KÖZTÁRSASÁG 1993/17 dr. Rubovszky András: „Ha nem kapunk bizalmat, munkánk gyümölcsét más aratja le” 12

Next