Köztelek – 1920. 27-51. szám
1920-09-18 / 38. szám
ni - \ ? * V GasztOT javaslata ellen lehetett hangolni és a börzei forgalom illetékét mindössze 3 koronára emelték. A börze lovagjai tehát újból a markukba nevethetnek, megszabadulván az őket méltán megillető attól a tehertől, amelylyel az államháztartás rendezéséhez nekik is hozzá kellene járulniuk. Vígan folytathatják tovább a táncot az aranyborjú körül, mert a mostani általános árdrágulás mellett ennek a mulatságuknak az ára nem nekik, hanem a börzén kívül álló termelőknek válik drágábbá. Reméljük azonban, az öröm nem lesz tartós, mert ez az illeték végül is rést ütött a börze erősségén. Be kell következnie a teljes diadalnak is. A censura. A sajtócenzura kezelése ellen számos panasz merült föl s a nemzetgyűlésen is ismételten szóvá tették ezt. Teljesen megértjük, hogy bir a háború már megszűnt, katonai és külpolitikai érdekekből a sajtócenzúrát, mégis bizonyos mértékig tovább is fent kell tartani, azonban arra a sajtócenzúrára, amely az érilített érdekeket nem érintő ügyekre vonatkozó közleményeket, vagy megjegyzéseket nem engedi megjelenni csak azért, mert azok esetleg a kormány intézkedéseit bírálat tárgyává teszik és pedig nem puszta gáncsoskodásból, hanem hogy azokat éppen a közérdeknek megfelelő mederbe tereljék, semmiféle szükség nincs, sőt egyenesen károsnak tartjuk, mert a közvélemény kialakulását akadályozzák és az illetékes tényezők figyelmének felhívását teszi lehetetlenné. Különösen áll ez a szaklapok és elsősorban a „ Köztelek" közleményeire, amelyek a háború legnehezebb idejében és mindenkor szemelőtt tudták tartani a szükséges mértéket, minek folytán a háború egész tartama alatt sohasem volt rá eset, hogy közleményeinket a cenzúra ne engedélyezte, vagy csak meg is csonkította volna. Az új kormányzati időben azonban, lépten-nyomon belekötött a cenzúra közleményeinkbe. A katonai és külpolitikai érdekeket egyáltalán nem érintő, pusztán gazdasági és gazdasági politikai irányú cikkeinket a cenzúra lépten-nyomon megcsonkította és teljesen érthetetlen formában engedte csak közzétenni. A sajtócenzúra kezelésének ezen módja ellen igazgató-választmányunk határozatából a miniszterelnöknél panaszszal is éltünk. A miniszterelnök erre a panaszos feliratunkra most válaszolt, amelyben közli, hogy az OMGE azon álláspontját, hogy a sajtócenzúra csak a külügyi, honvédelmi és belső rendészeti szempontokból gyakoroljon ellenőrzést, a mezőgazdasági szakkérdésekben pedig ne zárja ki a tárgyilagos, nyilvános bírálat lehetőségét, teljes mértékben osztja. Ezen elvtől kivételt kellett tenni a földbirtokreformtervezet tárgyában felmerült nézeteltérések és ellentétek miatt, mivel a szabad bírálat egyes sajtóorgánumok részéről ugratásszerű jelleget kezdett ölteni, hogy a pártok keretein belül zavart támasszon és igy magasabb kormányzati és országos érdek volt megakadályozni a rosszakaratú és uszításszerű közlemények megjelenését. A miniszterelnök ezen nézetével teljesen azonosítjuk magunkat. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a „Köztelek” sohasem tartozott az uszítók közé, egyetlen közleménye sem volt ugrató tendenciájú és mindenkor csak a közérdeket tartotta szem előtt, egy pillanatig sem szolgáltunk tehát reá arra, hogy közleményeinket megcenzúrázzák. A miniszterelnök válaszát tudomásul vesszük annál inkább, mert felterjesztésünk óta a cenzúrával tényleg nincs már bajunk. Reméljük, hogy jövőben sem lesz. Mi legalább úgy, mint a múltban, a jövőre sem fogunk arra alkalmat adni. Új feladatok előtt. A magyar mezőgazdaság újjáteremtésénél az egyik legnagyobb nehézség az, amely a pénz-és árviszonyok fantasztikus, betegen felpuffadt elváltozásában nyilvánul meg. A nehézségek másik legnagyobbika a földbirtokreform bizonytalansága. Ott tartunk már, hogy a pénz értékének bizonytalansága és a termelőeszközök drágisága miatt a gazdaságokban még a legszürvégesebb javító munkát, a legkisebb beszerzést is alig merik eszközölni. Ott vagyunk, hogy a földbirtokreform kérdésének megoldása előtt a nagyobb birtokosok nem mernek kétségtelenül haszonhajtó befektetéseket sem eszközölni, nem merik a talajjavításnak és a termésfokozó inámnak azokat a költségeit vállalni, amely munkára nagyobb szüksége ennek az országnak sohasem volt. És ott vagyunk a földbirtokreform megoldatlansága miatt, hogy azok sem tudnak meg most erőt gyűjteni, akiknek a reform majd juttat a földből és azok, akik a reform passzív részesei lesznek, nem tudnak, vagy nem mernek úgy dolgozni, ahogy kellene. A pénz értéktelensége és az árak magassága arra bírják a gazdákat, hogy a meglévő munkaeszközökkel, bármily elhasználtak és elavultak legyenek is azok, a meglevő munkaerőkkel, bármily elégtelenek legyenek is azok, ki akarják húzni a bizonytalanság idejét, úgy akarják fenntartani a mezőgazdasági üzemet, amit a régi osztrák bürokráciában „fortwurstel"-nak neveztünk. Nem szereznek be gőzeket, amely millióba kerül, motereket, mert ára százezrekre rúg, nem építenek istállókat, aklokat, ólakat, mert az építkezési anyagok drágasága csaknem a legnagyobb, nem végeztetnek tatarozásokat, mert az is óriási költséget jelent, gazdasági gépeket és eszközöket ne szereznek be, mert azt vallják, hogy a régi jó gépek javítása még mindig jobb, mint a rossz anyagból való, méregdrága utak vásárlása, nem vásárolnak igásállatokat, mert ha pénzértékben fejezik ki ezeknek árát, elijednek tőle. És ha a mezőgazdasági üzemnek ezen elsőrendű szükségleteit sem fedezik, még kevésbbé kerül rá a sor a nagyobb befektetésekre, állandó jellegű talajjavításokra, gazdasági vasutak építésére, mezőgazdasági ipartelepek létesítésére, törzstenyészetek beállítására és mindarra, ami a mezőgazdaság fejlődését, a frázissá degradálódott „többtermelési" törekvés megvalósítását, a gazdálkodás indusztrializálódását, sőt belterjességét, sőt csak okszerűségét is biztosítani képes lenne. A jószándék elvisz sok gazdát néha a költségvetés elkészítéséig, de a számkolosszusok előtt megtorpan a jószándék és megáll a vállalkozó kedv. A továbbiak folyamán talán sikerül majd bebizonyítanom, hogy ezen az állapoton változtatni kellene és°ami még ennél is több: lehetne, hogyha a beszerzési nehézségek, meg a szörnyű magas anyagárak nem leküzdhetetlen akadályai annak, hogy a mezőgazdaság mai szintjét fölemelhessék. Az bizonyos: senki sem tudja ma megmondani, hogy az a 100 000 koronás pár ökör mit ér majd egy év múlva, hogy a ma 13.000 koronás vető épet nem lehet-e rövid idő múlva jobb minőségben sokkal olcsóbban megkapni, hogy egy építkezés, vagy telepfelszerelés milliós költsége mennyire redukálódik, hogy egy gazdasági vasutat mennyivel olcsóbban állíthatok be rövidebb-hosszabb idő elmúltával, szóval, hogy a beszerzéseknek, nagyobb befektetéseknek, létesítéseknek feltételei nem lesznek-e idő múltával könynyebben elviselhetők. Ezzel szemben azonban tény, hogy azok, akik 1914. óta mindig a viszonyok változására, javulására vártak, elmaradtak, sőt néhol elpusztultak, míg azok, akik a viszonyokkal számoltak — mondjuk ki nyíltan — a konjunktúrákhoz alkalmazkodtak, azok fenn tudták tartani a gazdaság színvonalát, sőt emelni is tudták azt és ma jobban vannak instruálva és ma különbül gazdálkodnak, mint anno 1914. Ezek a viszonyok kétségtelenül olyanok lettek, amilyenekre nincs kádencia sem Goltz, sem Hensch, sem Aereboe üzemtanaiban, csak az Élet tanításaiban. A képtelennek látszó befektetési költségektől vissza kell riadniuk a gazdáknak, ha az óriási teherrel szemben nem tudnak megfelelő többjövedelemre számítani. Hansúlyozom: számítani, mert csak alapos kalkulációval állapítható meg az, hogy valamely befektetés hasznos lesz-e. Ha olyan terményeket akar valaki előállítani, amelynek ma nincs kereslete, vagy nincs ára, akkor egy abnormisan nagy befektetést nemlehet indokolni. Ha valakinek nincs megfelelő tőkeereje, hanem kölcsönpénzen (majd valamikor, talán jó valutában visszafizetendő kölcsönpénzen) kellene a befektetéseket eszközölnie, akkor ezt bizonyára jól meg kell gondolnia. Ha valaki nem képes a viszonyokhoz simuló gazdálkodásba magát beleélni, az bizonyos befektetéseket ne eszközöljön. Ha valaki rossz földön kénytelen gazdálkodni, az nem lesz képes arra, hogy a belterjességet, a konjunktúrás gazdálkodást költséges befektetésekkel oda fejlessze, mint a jó földön gazdálkodó. De viszont a befektetések nagyságával szembe kell állítani a bevételek nagyságát és a tanulság csak így lesz levonható. A háború előtti tehénárakkal a mai tehénárakat összehasonlítani és jó, de drága tehenek beszerzésétől visszariadni azért, mert akkor 1000 koronáért lehetett egy svájci tehenet kapni, ma pedig 35 ezer koronáért egy közepes hazait, nem jó lelkiállapot, mert figyelembe kell venni, hogy az akkor 12 filléres tej ma 5 koronával értékesül. Hogy igásökröt páronként 100,000 koronáért vegyen-e a gazda, az attól függ, szüksége van-e rá és nem okosabb-e 600 koronás búzaár, 75 koronás cukorrépaár, vagy 2 koronás káposztaár mellett kifogástalan erőben levő igásállatokat tartani, mint megfogyatkozott számú és csökkent erejű igásmarhát. De kérdés az is, hogy a rendkívül magas igásökörárak mellett nem lesz-e okosabb milliós áron gőzeket, vagy százezrekért métereket beszerezni, mikor ezekkel a magas áru termények előállítása fokozható. És kérdés az — talán Vogel József barátom, aki ebben elsőrendű szakértő, ki tudná számítani , nem lesz-e okosabb a gazdaságba horribilis költségen is kisvasutat bevezetni és ezzel a termények szállítását eszközölni, mint az igásállományt szaporítani, vagy fenntartani. Mindezek csak példák lehetnek arra, hogy a befektetések nagyságától eleve megijedni és a konjunktúrákat megvenni okosabb-e, célszerűbb-e, mint a viszonyokkal számolni, mint alapos kalkulációval dönteni a kérdésben. Én azt hiszem, hogy nem okosabb és nem célszerűbb de könnyebb és kényelmesebb. Az a kérdés, hogy milyen mértékben és milyen a viszonyok között indokolt ma az élő- és holtleltárnak teljes egészében való fenntartása és fejlesztése, nehéz és fontos kérdés, de a gazdaság természeti és üzemi viszonyainak ismerete alapján gondos számítás után megválaszolható kérdés. Sokkal nehezebb kérdés az — és mégis bele akarok menni tárgyalásába—, hogy a gazdaságban és gazdasággal kapcsolatos nagyobb befektetést igénylő állandó telepek: malom, keményítőgyár, tésztagyár, sertéshizlalda, húsfeldolgozógyár, sajtgyár, kenderfeldolgozógyár, méhészet, faiskola, szőlőtelep, szárítótelep, konzervgyár, halastó stb., stb. létesítése indokoltak lehetnek-e a mai rendkívüli és rendkívülien nehéz és bizonytalan viszonyok közt. Ez a kérdés azonban már tényleg belekapcsolódik a födbirtokreform kérdésébe. " Nem szándékozom itt a földbirtokreformra hosz 9 696 KÖZTELEK, 1920. SZEPTEMBER HÓ 18. 38. SZÁM 30-IK ÉVFOLYAM. FEIE OJTÓANYAG ÉS SZÉRUMINTÉZET VI. TERÉZ-KÖRUT 31. TElif 2019. Biztosan vé" 8344/g Sertishimlö és juhhimlö 2SSJ* EByneotási reactió