Köztelek – 1927. 52-104. szám
1927-07-03 / 52-53. szám
2 erre az igen fontos kérdésre. Szükséges, hogy az egész országban kutassuk fel a tőzegrétegeket, amelyeket esetleg ki lehetne használni és ezeknek kiaknázását teljes eréllyel kell kézbe vennünk, mert tudjuk, hogy a tőzeggel lehet legjobban lekötni az ammóniákat. Az olyan anyagokat, mint a műtrágya, a tőzeg, a mésziszap, amelyek a föld javítására szolgálnak, a Máv.-nak okvetlenül ingyen kellene szállítania. Ha a Máv., mint kereskedelmi vállalat tényleg el volna telve kereskedelmi szellemmel, akkor igenis elvállalná ezeknek az anyagoknak ingyen való szállítását, mert ezeknek az anyagoknak ingyen való szállításából olyan több termelés fog következni, amelynek terményeit megint csak ez a vállalat fogja szállítani; ha pedig a súlyviszonyokat vesszük figyelembe, a Máv részére megtérülnek azok az összegek, amelyeket úgyszólván csak előlegezett. De mindentől eltekintve, a tarifapolitikát a közérdek szerint kell megállapítani. Sajnálom továbbá, hogy a baromfitenyésztés terén túl kevés történt. Más országokban, éppen a háború után a baromfitenyésztés olyan óriási, soha nem tapasztalt arányokban növekedett meg és haladt előre, hogy azt egyáltalán nem is tartottuk volna lehetségesnek. Magyarország kiválóan alkalmas a baromfitenyésztésre és ezzel sok millió pengő értékű aktív bevételt lehetne az országnak biztosítani. Kiemelem a pulykatenyésztést, belső értékétől eltekintve azért is ajánlatos, mert a pulyka a legjobb rovarirtó. Látjuk, hogy Kecskemét vidékén a fehér pulykát nevelik és Angliába vagontételekben szállítják ki, mert csak a fehér pulyka kelendő a világpiacokon. Feladata és kötelessége tehát a földművelésügyi kormánynak — mint előbb is mondottam — megszervezni a baromfitenyésztést. De csakis fehér pulykát kellene nevelni ugy, hogy az identikussá váljék a magyar pulyka fogalmával s a világpiacokon mint magyar pulyka szerepeljen ; tarka pulykát nem vesznek, őszintén szólva magam sem tudom miért, valószínűleg a toll értékesítése szempontjából, tehát csak fehér pulykát kell tenyészteni. Ez csak egy példa, de ez így megy tovább minden egyes ágazatban. Csak per tangentem akarom érinteni a hitbizományok reformjának kérdését. A hitbizományok reformja esetén különös figyelemmel kell lennünk az erdőbirtokokra, mert azokat a gazdasági egységeket, amelyek nemcsak területekből, hanem a fanem és a gazdálkodási mód összevetéséből állanak, megosztani úgy, mint egy mezőgazdasági birtokot, büntetlenül nem lehet. A fafeldolgozó-telep, az egységes kiszállítást biztosító úthálózat, az erdei vasutak hálózata, jövedelmezősége és annak létjogosultsága megszűnik, ha ezek szervi összefüggésükben lennének megbontva. Az alföldi fásításról hozott törvénnyel kapcsolatban az állam helyes politikája az volna, hogy a kopár, a kevésbé értékes, a sivár, homokos és szikes területeket összevásárolná, azokon példás faállomány-konzerváló üzemeket létesítene és erdőket telepítene. Az alföldi fásítást megszabó törvény sajnos, más utat választott és még inkább sajnálatraméltó az, hogy a kormány az erdővásárlási alapot beolvasztotta az országos erdőalapba, amelynek rendelkezéseiben ilyen birtokvásárlási célkitűzést nem találok. Át kell még térnem a Magyar Államvasutak tarifapolitikájára. A Magyar Államvasutak tarifapolitikája nem számol a mostani határokkal és ennek következtében az utódállamok fája például Szobnál, Kötegyánnál sokkal olcsóbb díjtétellel juthat be a főfogyasztó Budapestre, mint a perifériákon fekvő magyar birtokosok fája. Bár a MÁV-ot kötik a viszonosság alapján a külkereskedelmi szerződések, mégis mód volna keresendő arra, hogy ez a visszás helyzet megszüntettessék. De különösen nagy fontosságot tulajdonítanék annak, hogy tarifaegységesítést érjünk el, mert különösen a helyiérdekű vasutak úgynevezett törttarifája egészen hihetetlen módon drágítja meg a faszállítást, amelyet azután a fogyasztóközönségnek kell megfizetnie. Minden országban arra törekednek, hogy a szakbeli képzettséget lehetőleg magas nívóra emeljék és hogy a tudományos kutatás, ami ennek elő- és alapfeltétele, lehetőleg kimélyíttessék. Az Egyesült Államok, Anglia, Németország,Japán a legnagyobb haladást mutató országok, a szakképzésre és a tudományos kutatásra igen nagy összegeket áldoznak, de teszik ezt a kisebb államok, sőt az u. n. utódállamok is. Hazánkban e tekintetben feltűnő ellentétet láthatunk a kultuszminisztérium és a földművelésügyi, illetve pénzügyminisztérium tárcája alá tartozó intézetek között. Gyakran szóba került már, hogy a kultuszminiszter tárcája jóval túlhaladja a békebeli kereteket, ellenben a földművelésügyi tárca feltűnően összezsugorodott. Ennek azonban káros visszahatása van a szakképzésre is. Tudvalevőleg nem minden iskola tartozik a kultuszminisztérium fennhatósága alá. A gazdasági szakoktatásnak ez a bifurkációja olyan abnormális helyzetet teremt, amely nagy kárára van az ügynek. Normális megoldásnak azt tartanám, ha a mezőgazdasági és egyáltalában a gazdasági tanintézetek a földművelésügyi minisztérium fennhatósága alá kerülnének. A legkevésbé tudom helyeselni azt, hogy egyes szakintézetek, gazdasági szakintézetek a pénzügyminisztérium fennhatósága alá tartozzanak, mint például az erdőmérnöki főiskola. Ez abnormitás. A kultuszminisztérium óriási összegekkel támogatja a tárcája keretébe tartozó intézeteket, míg a földművelésügyi minisztérium a saját kebelbeli intézeteknek édeskevés támogatást nyújt úgy, hogy ezek alig tudnak megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyeket velük szemben joggal támasztunk. Áll ez a mezőgazdasági szakoktatásra, a bánya- és kohómérnöki fakultásra és az avval kapcsolatos kutatóintézetekre, az erdészeti kísérletügyi állomásra. Ezek után áttérek a szőlőgazdasági kérdésekre. Az érdeklődés középpontjában áll a borértékesítés kérdése. Itt először is a magyar szőlősgazdák háláját fejezem ki a földművelésügyi miniszter úrnak, aki a külföldön létesített és annyira bevált borértékesítési paloták kezdeményezésével sikerrel vállalkozott egy meggye fáradságos kitaposására, amelyen azután a magyar borkereskedelem halad. Azt hiszem, hogy kötelességemnek teszek eleget, ha egyúttal buzgó munkatársa, Balássy Ferenc miniszteri tanácsos érdemeit külön kiemelem. Annál inkább sajnálom és hibáztatom, hogy az előttünk fekvő költségvetés ezeknek az üdvös intézményeknek kifejlesztésére és kibővítésére a szükséges eszközöket megtagadja. Hiszen a magyar borexport igen szomorú képet nyújt. Bárhová is forduljunk, hogy keressük a magyar borértékesítés lehetőségét és kivezető útját, mindig vissza fogunk térni arra, hogy először is a borfogyasztás akadályait kell elhárítani. Ennek pedig legnagyobb akadálya a borfogyasztási adó. A borfogyasztási adó teljes törlése a szőlősgazdák határozott és kifejezett kérése és követelése, melyből a több, mint egymillióra menő szőlő- és borgazdasági érdekeltség semmi szín alatt sem fog engedni. Ismételten adok kifejezést a szőlősgazdák ama kívánalmának, hogy a borfogyasztási adó okvetlenül és teljesen töröltessék, úgy amint azt Németország törölte. Mint Zemplén vármegye követe, egyúttal felhívom a kormány figyelmét a Tokaj-Hegyaljára. A Tokaj-Hegyalja, a tokaji bor nemzeti kincs. Tokaj-Hegyalján 80—100.000 hektoliter bor terem, igaz, hogy jó és kiváló és ennek a 80 vagy 100.000 hektoliternek elhelyezése nem olyan lehetetlen. Véleményem szerint egyetlenegy transatlantikus hajóstársaság ezt az egész exportképes készletet egy évben elfogyasztaná. Ezen a téren pedig az az előfeltétel, hogy a bort rendesen kezeljük, hogy típusborokat állítsunk elő, amely állandó típusokat a külföldön és a transatlantikus hajótársaságoknál bevezetnénk. Nemcsak a Tokaj-Hegyalján, de egyáltalában a hegyi szőlőkben, amelyek mind amerikai alapon vannak betelepítve, a háború következtében nagy hiányok állottak elő és gazdaságilag ezeket a szőlőket csak úgy lehet rendbehozni és talpraállítani, ha ezek számára egy hosszúlejáratú rekonstrukciós kölcsönt adunk. Sürgetem továbbá a hegyközségi törvény mielőbbi megalkotását. A hegyközségi törvény megalkotása által meg kell szervezni az egész magyar szőlősgazdasági érdekeltséget és ha ez a szőlősgazdasági érdekeltség meg lesz szervezve, akkor a saját erejéből jobban fogja tudni érdekeit érvényre juttatni. Fel kell hívnom a pénzügyminiszter úr figyelmét arra a körülményre, hogy mégsem járja, hogy amikor az a szőlősgazda bemutatja, hogy neki jövedelme nem volt, ha mindenki a vidéken tudja, hogy ő arra a szőlőre ráfizetett, a pénzügyigazgatóság mégis igen tetemes jövedelmi adót vet ki reá. Az sem járja, hogy amikor az adófelszólamlási bizottság ennek a szőlősgazdának állítását helyesnek találja és igazolja, akkor a pénzügyminiszter úr az adófelszólamlási bizottságot megrendszabályozza és követeli, hogy helyeselje azt, hogy az illető, akinek tényleg nem volt jövedelme és aki tényleg ráfizetett szőlőjére, mégis viselni köteles a reá kirótt terhet. Ezt a körülményt ajánlom a pénzügyminiszter úr figyelmébe. Külön is felhívom a kormány figyelmét arra, hogy a külkereskedelmi szerződések megkötésénél a magyar borgazdaság érdekeit mindig tartsa szem előtt, hogy ezen a téren végre sikerüljön utat törni a mi borunknak kifelé. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps. Szónokot számosan üdvözlik.) Somssich László gróf: Természetes folyamat, hogy minden állam a lehetőség szerint ugy erkölcsileg, mint anyagilag azt a foglalkozási ágat támogatja, amellyel lakosságának túlnyomó többsége foglalkozik és amely neki kenyeret nyújt s egyúttal amely foglalkozási ágban fekvő tőke a nemzeti vagyon túlnyomó részét képezi. Kétségen felül áll az, hogy Magyarországon a mezőgazdaság volt és lesz mindenkor az a pillér, amely fundamentumát képezi az ország további boldogulásának. Ebben való fanatikus hitem és a föld iránti végtelen szeretetem, de egyúttal közgazdasági legjobb meggyőződésem és tudásom alapján állítom ezt. Igaz, hogy a mezőgazdaság ma súlyos válságban van. Ennek a válságnak okai — mint azt alkalmam volt a közelmúltban a genfi világkonferencián tapasztalni — világszerte majdnem ugyanazokon a tüneteken alapulnak. Ezek pedig röviden a következők : először is a termelési költségek magas volta, továbbá az iparcikkek és a mezőgazdasági cikkek, termények árai között fennálló diszparitás, a nagyon magas és túlzott adóterhek, a mezőgazdaság különleges helyzetének és kívánalmainak megfelelő mezőgazdasági hitel hiánya és a magas kamatláb, amelyet a mezőgazdaság a befektetési hitelek fruktifikálására abszolúte nem bír el. Ilyen okok továbbá : a mezőgazdasági termények értékesítésének nehézségei, a kiviteli lehetőség és kiviteli piacok hiánya, ami részben arra vezethető vissza, hogy az egyes környékező államok mind saját mezőgazdaságuk fejlesztésére rendezkednek be és lehetőleg folyton emelkedő vámtételekkel nehezítik meg a mi terményeink elhelyezését. Minden állam iparkodik saját mezőgazdaságát talpra állítani, új életerőt, új életelixirt önteni bele. Kérdem, t. Felsőház, Magyarország, amely agrárállam, ne felelne meg ebbeli kötelezettségének és hagyná ezt a foglalkozási ágat tovább küzdeni ezzel a válsággal ! Azt hiszem, hogy ez méltánytalan volna, de nem is szabad. Bátor leszek itt reflektálni Teleszky János t. felsőházi tag ur őexcellenciájának tegnapelőtti nyilatkozatára. Ő megállapítja azt a tényt, hogy a mezőgazdaság is súlyos válságban van. Ezt koncedálom és bátor voltam kifejteni nagy vonalakban ennek az okait. De ő, mint ennek a helyzetnek következményét, azt állította fel, hogy ezzel szemben jó volna tehát az ipar felé orientálódni és erőteljesebb iparfejlesztést inaugurálni. A magyar iparfejlesztés lehetőségének megvan az ökonómiai határa és ezt röviden abban körvonalazom, hogy a magyar ipart csak olyan mérvben, csak olyan arányokban lehet fejleszteni, amint azt a belfogyasztás képes konzumálni. Mert a magyar ipart kivitelre fejleszteni botorság volna. Hova vigyük iparcikkeinket ? Nyugatra, ahol bennünket csupa ipari állam környékez ? Ki van zárva ! Vagy keletre ! Keleten az iparcikkek elhelyezése tisztán politikai — főleg külpolitikai — és pénzügyi okok adta körülményektől függ és sokkal valószínűbb, hogy a balkáni államok a nyugati államok felé fognak orientálódni, ahonnan politikai és anyagi segítséget és támogatást várnak. Tehát a magyar ipar csak a belfogyasztásra hatírozható. Kérdem, ki a belfogyasztó ? A belfogyasztó a mezőgazdaság ! Igen jól láttuk, ennek egy élénk példája volt az 1924. év, amikor katasztrofálisan rossz termés volt. Mi volt ennek a következménye ? Az összes boltok, az összes üzletek és az összes gyárak pangtak. Mindenki imádkozott, mindenki rimánkodott és kérdezte : milyenek a jövő terméskilátások, mert ha ez így megy tovább, tönkremegyünk. Tehát az a helyzet, hogy kizárólag a mezőgazdaságra lehet bazírozni iparfejlesztési politikánkat és ezért vásárlóképességűvé, erőssé, boldogulási lehetőséget adóvá kell tennünk a magyar mezőgazdaságot. Akkor lehet az ipart fejlesztenünk és pedig olyan arányban, amilyen arányban erősödik a mezőgazdaság. Ilyen vonatkozásban teljesen akceptálom a t. felsőházi tag úr fejtegetéseit. Ami a mezőgazdaság intenzivitására vonatkozó észrevételeit illeti, koncedálom azt, hogy a mezőgazdaság belterjességének is megvan az ökonómiai határa. A belterjesség ugyanis csak olyan arányokig növelhető, amilyen arányokban az jövedelmet hajt. Mert hiába termelünk egy holdon 15 métermázsát, ha azt a 15 métermázsát teljesen megemésztik azok a kiadások, amelyeket ráköltöttünk. Tehát nekünk a mezőgazdaságot fejlesztenünk kell belterjesség tekintetében, de csakis ceruzával a kézben, lassan-lassan, fokról-fokra haladva. De vannak a mezőgazdasági termelés fokozásának módjai és eszközei is, amelyek talán nem igényelnének olyan anyagi tőkét, hanem inkább a szellemi tőkében fekszik a kulcs és ez a mezőgazdasági műveltség fokozása. Hiszen ma, sajnos, be kell vallanunk, hogy ebben a tekintetben még meglehetős sötétség uralkodik. Hiszen csak meg kell néznünk, hogy a nyugati államokban milyen mezőgazdasági kultúra, milyen mezőgazdasági műveltség van a legkisebb embernek is a portáján. Ez a módja annak, hogy termelésünket fokozzuk azáltal, hogy a helyesebb művelést bevezetjük, ami tulajdonképpen nem kerül nagy költségbe, csak bizonyos tudást, teljes szakértelmet igényel. Hiszen mit akarunk csinálni ? A magyar földet nem lehet eltüntetni a föld színéről, azt sem elsülyeszteni nem lehet, sem hátunkra nem vehetjük és nem vándorolhatunk ki vele. Ez egy álló tőke, Magyarország nemzeti vagyona. Ez itt van, ez hozta eddigi jövedelmünket és ez fogja hozni a jövőben is. Ezt fokozni, ezt fejleszteni kell nemcsak társadalmi, hanem állami erővel is. T. Felsőház ! Nézzük most már kiviteli mérlegünket. Mi produkálja a kiviteli forrásokat ? A magyar mezőgazdaság, ez az agyongunyolt és lekicsinyelt mezőgazdaság. A kiviteli KÖZTELEK, 1927. JULIUS 3. 52-53. SZÁM 37-IK ÉVFOLYAM. MAGYAR MEZŐGAZDÁK ÁLLATÉRTÉKESITŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁGA, BUDAPESTEN Telefoni 107—84, 129—14, 129—150., AIIKOTMÁZTY UTCA SB 9. Sürgönyeim • „MEGALÉR" Budapest Wieni fiók: „Megalér" Viehverwertungs Gesellschaft m. b. H. Wien, St.-Marx. Sürgönyeim: ,,Megalér" Wien Foglalkozik: Jármos- és beállítási ökrök, sovány sertések adás-vételével, hízott marha, sertés és juh bizományi értékesítésével Át i ATCZÁ| 1 ITyÁyVfH PlM7rNnnk*' Szarvasmarha, borjú és juhoknál: Budapest—Ferencváros, Marhavásártér — Wien, St.-Marx nLKn I OL.ni,I.I l nift??ll l\ UhfltnyUh. Sertéseknél: Budapest-Ferencváros, Sertésvásártér — Wien, St.-Marx OaBdatársadalmi intézmény l ~ Mindennemű állatkivitelt legelőnyösebben lebonyolítunkl ~ Meghívásra szakértünket a helyszínre kiküldjük! m .sjassgaasa^^ ••••BIMMBIIIIIIIIIIIIIIIII im 11 i Az 1927. évi gyártmányú, izzólemezes „FORDSON-TRAKTOR" az univerzális gazdasági gép. itelis és Pintér, Szombathely, Ford autorizált képviselete. Mintaterem, alkatrészraktár, szerelőtelep Szombathelyen. Üzembeállítás és kioktatás díjmentesen. Kedvező fizetési és szállítási feltételek. Alkatrészraktár és képviseleteink a Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Tapolca, Keszthely, Zalaszentgrót, Veszprém, Pápa, Sopron, Csorna.