Köztelek – 1927. 52-104. szám

1927-07-03 / 52-53. szám

52-53. SZÁM 37-IK ÉVFOLYAM. KÖZTELEK, 1927. JÚLIUS 3. mérleg 75%-a mezőgazdasági termény, ezek között a búza, liszt, húsnemű, élőállat, baromfi. Ezek azok a tételek, amelyek itt számottevők. Hol vannak azok az iparcikkek, amelyek olyan nagy jövedelmet hajtanak ? Ezek minimálisak. Tehát a mezőgazdaságot kell nekünk fokoznunk teljes erővel és minden lehetőséget fel kell használnunk, ami ezt a célt szol­gálja. Még egy szempontot kívánok felhozni az iparfejlesztés tekintetében és ez az, hogy az ipart fejleszteni csak megfelelő vámvédelem mellett lehet, mert hiszen, ha a konjunktúra nagy, akkor természetes, hogy az ipari produkció is nehéz­ségbe ütközik. Mit jelent a túlzott vámvédelem ? Mit jelent a protekciós vám ? Mit jelent az, ha olyan iparokat kezdünk fejleszteni, amelyek eddig nem voltak Magyarországon, ha új iparágakat akarunk kreálni a vámvédelem alatt ? Ez nem jelent mást, mint árdrágítást a fogyasztó mezőgazdaság szá­mára, mert a túlzott vámvédelem a számukra szükséges ipar­cikkek drágulását vonja maga után. Ez egy circulus vitiosus, amely csak igen nyugodt és nagyon megfontolt légkörben való közös megegyezésben és megértésben oldható meg úgy, hogy egyiknek se történjenek engedmények a másik kárára. Erre az együttműködésre, azt hiszem, a mezőgazdaság expo­nensei hajlandók és azt hiszem, ha mind a két fél részéről meglesz a teljes megértés, meg is oldható. Ezek után áttérek felszólalásom tulajdonképen­ tárgyára, a költségvetés kérdésére. Ha vizsgálom a költségvetést — hiszen erre már az előttem szólott 1. felsőházi tag úr is rá­mutatott — olyan aránytalanságokat látok, amelyek szembe­szökőek még a laikus számára is. A földművelésügyi tárca költségvetése összesen 26­5 millió pengő ; a tavalyival szem­ben 700.000 pengő emelkedést mutat, amit örömmel állapítok meg. 1914-ben a földművelésügyi tárca dotációja 102 millió aranykorona volt. Ezzel szemben a kultusztárca dotációja most 121 millió pengő — ez a tavalyival szemben 10 millió pengő emelkedést mutat —é­s 1914-ben 137 millió aranykorona volt. Míg az összes állami kiadásokból a földművelésügyi tárca részesedési kvótája a békebeli állapottal szemben 50%-kal romlott, addig a kultusztárca régente az állami összkiadások­nak 6%-a volt, ma pedig 10%-a. Kérdezem : hol domborodik ki ennek az országnak agrár­jellege ? Szomorú jelenség és fájdalommal teszem azt a ki­jelentést, hogy sajnos, a kultusztárcának e túlzott dotáció­jával, de talán nem is annyira túlzott dotációjával, mint inkább az egyes fejezetekkel szemben, amelyekre ezt az összeget költik, határozott aggályaim vannak és ebben a tekin­tetben arra a német közmondásra hivatkozhatom csak : Jeder muss sich nach der Decke strecken. — Mi még nem vagyunk abban a vagyoni helyzetben, hogy megengedhessük magunknak azt a luxust, hogy a különböző, bármilyen szük­séges és tudományos fejlődéshez elengedhetetlen külföldi intézeteket és ezek számára való palotákat vásárolhassunk, amikor a középiskolai tanárok rosszul vannak fizetve, amikor m­ég nincs annyi elemi iskola, hogy az analfabéták sorát a föld színéről eltörölhetnék , amikor nyugdíjasainknak nem tudjuk megadni azt a nyugdíjat, amelyet munkálkodásuk után meg­érdemelnek. Itt tehát bizonyos óvatosságot kell a t. kormány figyelmébe ajánlanom. De van ennek egy másik része is : az, hogy ameddig ez a felső műveltség nem tart lépést az alsófokú műveltséggel, addig nagyon félő, hogy szellemi proletariátus fog itt neve­lődni, mert hiszen a másik oldalon azt látjuk, hogy beszünte­tünk állásokat s a tisztviselői létszámot apasztjuk. Hol fognak ezek elhelyezkedést találni ? Ezek csak úgy tengődni fognak, esetleg olyan műveltségi körbe, egy olyan társadalmi körbe kerülnek, amelyben egész más igényeket táplálnak. Ha majd ezek visszajönnek az ő otthonukba, kis kunyhóikba, hogyan fognak megélni ? Ez elégedetlen elem lesz, nem fogja többé megtalálni helyét az életben. Igen aggályosnak tartom ezt a tünetet s nagyon kérem, hogy abban a tempóban, abban az iramban, amelyet látunk, kerékkötőt alkalmazzanak, mert a veszély sokkal nagyobb lesz, mint az a hatás, amelyet kul­turális fölény és fejlődés tekintetében kifejt. Áttérek most a földművelésügyi tárcára. Először is kérdést intézek az igen­­. földművelésügyi miniszter úrhoz, akinek személye iránt a legnagyobb bizalommal viseltetem és akinek működése és buzgalma a tárca vitelében a legnehezebb körül­mények között a magyar gazdák részéről a legnagyobb és leg­teljesebb elismerésre talált, nincs-e túlságosan centralizálva az igazgatás, nincs-e túlságosan sok személyzet a központban, milyen arányszámok vannak a mostani központi tisztviselői kar és a nagymagyarországi tisztviselői kar létszáma között ? Nem volna-e esetleg jobb a tisztviselői kar egy bizonyos részét kihívni a perifériákra, mert az élettel való kontaktus csak a perifériákon van, itt Budapesten, az Országház­ téren nem lehet látni az ország apró ereit, amelyek adják azután az ország egész testének vérkeringését. Régi panasza a magyar gazdatársadalomnak az, hogy a földművelésügyi minisztérium tisztikarában túl sok a jogász, és túl kevés a mezőgazdaságilag szakképzett tisztviselő. Teljes elismeréssel adózom a földművelésügyi minisztérium igen t. tisztviselői karával szemben, de azt tartom, ebben a tárcában mégis erőteljesebben kellene képviselve lennie a mezőgazdasági szakértelemnek. Nagyon kérem a miniszter urat, méltóztassék nekünk arra nézve is tájékoztatást nyújtani, hogy a minisz­térium tisztviselői körében mennyi a jogász és mennyi a szak­képzett gazda, milyen arányszám van közöttük. Hiszen a gazdasági akadémiákból kikerült ifjak százai nem tudnak el­helyezkedni az országban. Nem volna-e célszerű éppen ebből a rezervokrból meríteni és a létszámpótlás egy részét ebből a kontingensből venni ? Tisztelt Felsőház ! Most áttérek a mezőgazdasági szakoktatás kérdésére és itt legelsősorban az igen­­. miniszterelnök úrhoz intézek egy kérdést. Méltóztatnék teljes eréllyel és a miniszter­elnök úr őexcellenciájától megszokott energiával beleszólni abba a kanapéprocesszusba, amely a kultuszminisztérium és a földművelésügyi minisztérium között a mezőgazdasági szakoktatás fejlesztése körül fennáll. Ezt a kérdést, ezt a vitát új­ságkommünikékkel nem lehet leplezni, ez hol a nyílt színen, hol a kulisszák mögött folyik, de tényeit látjuk. Nagyon jól tudom, hogy ez a helyzet nem személyes antagonizmusnak a szüleménye, hanem nemes versenyből keletkezett. Igen nagy mértékben elismerem az igen­t. kultuszminiszter úr kitűnő kvalitásait és bátran mondhatom, hogy Magyarorszá­gon a tudományos fejlődés terén talán sohasem történt annyi, mint éppen az ő minisztersége alatt, még­pedig nemcsak azért, mert ő mélyműveltségű, európai tudású férfiú, hanem azért is, mert ő mindig meg tudja szerezni magának az anyagi esz­közöket nagyszabású terveinek keresztülvitelére. De a tisztelt kultuszminiszter úr kisajátítási eljárását a mezőgazdasági szakoktatás terén tovább is tűrni hajlandók már nem vagyunk. A mezőgazdasági szakoktatás kérdése a földművelésügyi miniszter hatáskörébe való, ott volt és követeljük annak ott hagyását, mert a szakoktatás szorosan összefügg azzal a férfiúval is, aki a mezőgazdasági politikát irányítja és vezeti, tehát az ő kezébe való azoknak nevelése, akik a jövőben a mezőgazdasági életet vinni és a földet művelni fogják. A gazdasági művelődésnek alapja a szakoktatás. Sajnos, ha végigtekintünk a gazdasággal önállóan foglalkozók száz­ezrein, azt hiszem aránylag igen kevés azoknak a száma, akik birtokkategóriájukhoz viszonyított szakiskolát végeztek. Erre vonatkozólag csak egy kis statisztikai adatot vagyok bátor itt felemlíteni : Magyarország összes mezőgazdasági típusú iskoláiban 1500 hallgató van, ezzel szemben az ipari iskolák­ban 5000 és csak a művészeti iskolákban 2000. Tehát 2000 művészt nevelünk szemben 1500 gazdával. Ez egy agrár­államban érthetetlen. Kérdezem : tűrhetj­ük mi azt, hogy tudatlan kontárok kezeljék az ország legdrágább és leg­nagyobb kincsét ? Amikor egy kis önálló iparűzőtől is képesí­tést kívánunk, akkor a mezőgazdasággal akárki foglalkoz­hatik ? Ez lehetetlen állapot. Haladnunk kell a korral, mert az élet nem áll meg. Annyi új tapasztalat van úgy a mező­gazdasági tudomány, mint a technika, valamint a kísérlet, a ter­melés olcsóbbá tétele terén, hogy követelnünk kell, hogy a mezőgazdasági szakoktatás szervezése, de egyúttal kötelezővé­tétele is foganatosíttassék. Hogy a mezőgazdasági szak­oktatás megfelelő legyen, ehhez elsősorban egy megfelelő tanári karra van szükségünk. Hiszen generációk nevelése függ ettől. Ellenben ki készül Magyarországon gazdaságai akadémiai állásra a mai fizetési és előlépési feltételek mellett. Gyökeresen kell rendezni a gazdasági akadémiai igazgatók és tanárok fizetését és pedig akként, hogy az az egyetemi tanárok és középiskolai tanárok átlagfizetésének feleljen meg, hogy vissza­állíttassék a régi ötödéves korpótlék, a régebben élvezett tandíjosztalék megadassék. Hiszen ezek a tanárok nemcsak azért vannak, hogy oktassanak, előadásokat tartsanak, e tanárok feladatának másik része az, hogy kimenjenek az életbe, érintkezzenek a gazdasági élettel, ott fejtsenek ki népszerű gazdasági propagandát, nekik minden gazdasági probléma megoldásában részt kell venniök, tudományos mun­kát kell kifejteniök, egyszóval a tudományt nemcsak a kated­rán, hanem az életben is képviselniök kell. Kérdem már most, hogy képesek megfelelni feladatuknak, ha nincsenek kellőleg dotálva, ha az élettel meg kell küzdeniök és nincs meg ennek folytán a lelkületük és hangulatuk, amely őket ennek a mun­kának folytatására képesíti. Úgy tudom, hogy az általam röviden körvonalazott kívá­nalmak az akadémiai igazgatók és tanárok fizetésrendezése szempontjából összesen csekély 100.000 pengőből kielégíthetők volnának. Kérdem, olyan nagy összeg-e ez, mikor mi a kultusz­költségvetésben a halbiológiai állomásra az idén 700.000 pen­gőt költünk. Azt hiszem, anélkül a tétel nélkül még meg tudtunk volna lenni. Szoros összefüggésben áll a szakoktatás kérdésével a kísérleti intézmények fejlesztése, amely szintén stagnál. Bár örömmel látom, hogy mégis egyik-másik szükséges gép és műszer pótol­tatott, az idén körülbelül 50.000 pengő van beállítva a be­ruházás céljaira. A télen alkalmam volt Budapesten ezeket a mezőgazdasági kísérletügyi intézményeket megtekinteni és mondhatom, hogy az ott látottak ámulatba ejtettek és nem ajánlhatom eléggé bárkinek is azoknak megtekintését. A tudo­mány csendes, zajtalan munkásai igen szerény anyagi keretek között minő munkásságot képesek kifejteni. De ez nem ele­gendő. Közelebb kell hozni a tudományt a gyakorlati élethez, csakhogy ez az akció is bizonyos anyagi eszközöket és áldoza­tokat kíván. A növényi betegségek elleni védekezés céljaira az idén 20.000 pengőt állított be a földművelésügyi miniszter a tárcájába, amely mint új tétel szerepel a költségvetésben, amelyért szintén elismerés illeti a miniszter urat, de ez mind édeskevés, ha tekintetbe vesszük, hogy a dohánynál a „Wildfeuer", a cukorrépánál a „Cercospora" és a különböző burgonyabetegsé­gek egyaránt tönkreteszik és veszélyeztetik ezeket a termelési ágakat. Költség hiányában való erélytelen védekezés a leg­drágább munka. A kötelező tengerimoly- és arankairtás terén is bizonyos ,visszás állapotokat látunk, így pl. Somogy vár­megyében a tengerimoly irtása a hatóság részéről a legerélye­sebb módon intéztetett, a szomszédos Tolna vármegyében azonban azt tapasztaltuk, hogy alig történt valami, úgyhogy a határmenti községekben bizonyos felszólalások is történtek a nép részéről és azt mondották, hogyan jövünk mi ahhoz, hogy minket erre kötelezzenek, amikor a szomszédos vár­megyében nem tesznek semmit ? A védekezés csak akkor eredményes, ha egyforma eréllyel vitték mindenütt keresztül. Ugyanez a helyzet az arankairtásnál. A járási mezőgazda­sági felügyelő hivatása ezeknek a rendeleteknek szigorú ellen­őrzése és ahol szükséges, a törvény egész szigorával kell súj­tani azt, aki nem hajtja végre a rendeletet. De egyúttal kérem a földművelésügyi miniszter úr őexcellenciáját, hogy méltóz­tassék megadni a módot arra, hogy a járási felügyelői kar ne legyen kénytelen az irodából nézni a gazdasági életet, hanem a kiszálláshoz szükséges anyagi eszközöket is méltóz­tassék rendelkezésre bocsátani, mert ezek hiányában a meg­felelő ellenőrzés teljesen lehetetlen. Föl kell még említenem az állati betegségek elleni védekezés céljait szolgáló ojtóanyag termelését. Általános és teljesen jogosult a panasz, hogy ezek az ojtóanyagok olyan mérhetetlen drágák, hogy nem tudnak kellőleg elterjedni. Többnyire csak a nagyobb uradalmak által alkalmaztatnak, ahol a nagy állo­mány beojtása talán csökkenti a költségeket, de kisember számára alig szerezhetők be. Itt a helyzet az, hogy ezekben az ojtóanyagokban és szérumokat gyártó intézetekben az állam­nak is van megfelelő állami érdekeltsége. Már. 1. Felsőház, ha ez a helyzet, ha ez tényleg így van, akkor az államnak kötelessége nem az üzleti szempontot nézni, hanem azt — és ez az egyetlen segítség — hogy az ojtóanyagokat önköltségi áron bocsássák a gazdák rendel­kezésére. Ha esetleg differenciák merülnek fel, azokat a föld­művelésiügyi tárca terhére kell írni. Itt van a disztol gyártása, amely a Chinoin gyár kezében van, amely azt uzsoraáron adja. Azt hiszem, igen helytelen politikát követ ez az intézet, mert sok­kal nagyobb forgalmat és jövedelmet tudna magának terem­teni, ha annak nagy elterjedése által az ojtóanyag elterjedését fokozná, mintha az árdrágítás által csökkenti annak elter­jedését. Kérem az igen t, földművelésügyi miniszter urat arra is, tegye lehetővé, hogy a bakterológiai intézetek szintén felhatal­maztassanak ojtóanyag és szérum gyártására, mert egészséges konkurrencia képes csak letörni ezt az áruuzsorát. Most pedig méltóztassanak megengedni, hogy a szakoktatás kérdésének meritumára térjek át éppen abból a kontroverziából kifolyólag, amelyet felemlíteni bátor voltam és amely a kul­tuszminisztérium és a földművelésügyi minisztérium között van. A helyzet a következő. A szakoktatás legfelsőbb típusa, a közgazdasági egyetem, a kultuszminisztérium fennhatósága alá tartozik. Ez természetes. A következő fok a középiskolák. Békében négy ilyen középfokú gazdasági iskolánk volt, amelyek aztán átalakultak gazdasági akadémiákká. A kultuszminiszter úr, azt hiszem ezelőtt két évvel kezdett különböző típusú mezőgazdasági középiskolákat felállítani. Megengedem, hogy ezek a középiskolák kitűnő polgári iskolák, de gazdákat soha­sem fognak nevelni , és­pedig azért nem, mert sem a tanerők nem megfelelők, de nem megfelelő az a környezet sem, ahol az intézet áll. Hiszen csak azt vagyok bátor felemlíteni, hogy most legutóbb épült Budán a Kiskorona­ utcában egy közép­fokú mezőgazdasági iskola, amelynek a nyilvánossági jogot a kultuszminiszter úr adja, vagy adta meg immár. Kérdem, mi ennek a hivatása ? Hogy lehet ilyen intézménynek meg­adni a nyilvánossági jogot, az talán az aszfalton fogja termelni a Székács-búzát, vagy mi a szándéka ? Ilyen helyen nem lehet iskolát engedélyezni és nem is szabad. De itt van azután a hirdetmény, amely ebbe a középiskolába BU2 traktor-benzin, traktor-petróleum és gázolaj, speciális traktorolajak Kocsikenőcs- és gépzsírkillönlegességek­­ Adómentes mezőgazdasági ásványolajraktárak az ország minden részében! „STEAUA" kőolajkereskedelmi r.-t, Budapest, V., Nádor­ utca 8. sz. Telefon : T. 43 -47, T. 133—43, L. 994—38, L. 994—39 7398 Sürgönyeim: Petroszeg 1015

Next