Köztelek – 1929. 53-104. szám

1929-10-17 / 83. szám

82. SZÁM 39-IK ÉVFOLYAM. KÖZTELEK 1929 OKTÓBER 13. előálló hiteldrágaság és hitelhiány újabb okává válik a további tönkremenésnek. Évek óta kísért azonban a mezőgazdaság olyan ujabb megterhelése, amely terv, ha valóra válik, a magyar mezőgazdaság jövőjéről egyelőre le kell mondani. Értem a mezőgazdasági állandó és idő­szaki munkások, továbbá a napszámosok beteg­ség és baleset elleni biztosításának újabb megszer­vezését. Ellenőrizhetetlenül elterjedt hírek szerint katasztrális holdankint 5—8 P költséggel terhelné meg ennek az új társadalombiztosítónak a létesítése a mezőgazdaságot. Mondják, hogy ezzel szemben elesik a cselédek és időszaki munkások gyógykezeltetésére a gazda­ságok által eddig költött összeg úgy, hogy tulajdon­képen új terhet nem jelent ennek az intézménynek az életbeléptetése. Már első pillanatra magában hord­ja ez a beállítás a gyakorlati élettel való szembehelyez­kedést. Hogyan képzelhető, hogy az a szörnyű nyil­vántartás, amit a legalább másfélmillió biztosított, illetve családtag adatai követelnek, amit az orvosok­kal való szerződtetés, ellenőrzés, a gyógyszerészek­kel való elbánás követel, szóval az a rengeteg adminisztráció, ami felmerül, ingyenben lesz ? Hiszen ma minden adminisztráció nélkül bonyolódik le az egész kérdés. Akár­hogyan zórják le a biztosítási összeget, el nem kerülhető, hogy a biztosítottakat a gazdaságok nyilvántartsák és bejelentsék, ugyancsak a betegeket is, tehát erre megfelelő hivatalnokokat alkalmazza­nak újabb költségekkel. Nagyobb iparvállalatok a biztosítások nyilvántartására ma is külön hivatal­nokokat kénytelenek alkalmazni, már­pedig a mező­gazdaságban aránytalanul több az alkalmazott, a munkás, mint az iparban és azonkívül aránytalanul gyakoribb főleg a napszámosok változása. Lássunk azonban gyakorlati példát. Egyik gazdaságomban, amely 7600 katasztrális hold kiterjedésű, az 1928. évben orvosra költöttem 2955 pengőt, mint a konvenciózus orvos javadalma­zását. 174 pengőt fizettem ki az időközönként igénybe vett kisegítő orvosok díjazásául, amikor tudniillik az állandó orvos előkeresésére nem volt idő. Gyógy­szerre költöttem 6670 pengőt, kifizettem kórházi ápolási díjat 479 pengőt, elvállaltam 576 pengő ér­tékű olyan gyógyszert, amelyet nem az uradalmi orvos rendelt, hanem a cselédek egyike vagy má­sika által diszkrét okokból felkeresett idegen orvo­sok. A gazdasági munkás- és cselédpénztárnak ki­fizettem 970 pengőt. Összesen kitesz ez 11.825 pen­gőt. Egy holdra tehát jut másfél pengő. Nem szá­mítottam az orvosoknak a majorokba való küldésé­vel felmerülő fuvarokat, mert hiszen akárki lesz a­­ betegsegélyző orvos, annak a faluból való kiszállí­tása ezek után is csak a gazdaság terhe lesz. Ha az előirányzott minimális megterhelés hat. hol­dankinti 5 pengő lesz, ez a jelenlegi terheknek több, mint háromszorosát fogja kitenni. Magyarországon a mezőgazdaság alkalmazottai most is el vannak látva, ha megbetegednek vagy bal­esetet szenvednek. A gazda köteles 45 napig gyógy­kezeltetni a beteg cselédjét, 30 napig kórházi ellátás­ban részesíteni és soha egyetlen panasz nem érke­zett, hogy valamelyik gazdaság ebbeli kötelezettsé­gének meg nem felelt volna. Baleset esetén pedig a gazdasági munkás- és cselédpénztár látja el a mun­kást, a gazdának úgynevezett objektív felelősségén nyugvó és a pénztár kötelezettségén túlmenő terhe ellen ,p°dig igazán minimális díj ellenében (az én esetemben 320 pengő évi díj) teljes védelem szerez­hető, amely védelem kiterjed arra az esetre is, ha a balesetet nem a cseléd, hanem valami idegen szen­vedi. Felvethetné ezzel szemben valaki, hogy igen, de a gazda köteles betegsége alatt a konvenciót fo­lyósítani cselédjének, illetve időszaki munkájának a javadalmat adni 30 napig, míg ha a biztosítás életbe lép, a gazda ettől a tehertől megszabadul, viszont a munkás tovább fog ellátást nyerni és nem 30 napig. A felelet erre az, hogy az éves cselédtől nem lehet a jövőben sem elvonni­ betegsége idején a konven­cióját vagy a lakását és nem képzelhető, hogy a 6 hónapra szegődött summástól betegség címén valamit levonjunk, már csak azért sem, mert ez megint óriási adminisztrációt követelne, hiszen az egyik munkás hétfőn, a másik csütörtökön beteg­szik meg és mulaszt egy napot, vagy egy fél­napot, ezt bejelentgetni, kijelentgetni, nyilvántar­tani nem lehet és nem is érdemes. A mun­kásnak hosszabb időre való ellátását pedig sok­kal egyszerűbben és sokkal kisebb áldozattal lehet biztosítani úgy, hogy a jelenlegi rendszeren belül a 30 napi ellátási igényt felemeljük 45 napra, vagy akár 60 napra. Ezt a megterhelést a mező­gazdaság kibírná, emellett nem kellene Budapesten óriási házat építeni a központi adminisztrációnak, vidéken a helyi adminisztrációnak, nem kellene a komplikált, tehát drága állami adminisztráció és az azt kiszolgáló gazdasági adminisztrációt megépíteni. Nem lehet elfogadni azt az ellenvetést sem, hogy Magyarország e tekintetben kötve van a genfi aján­lás által. Magyarország csak arra vállalt nemzet­közi kötelezettséget, hogy amennyiben nem létez­nének olyan intézményeink, amelyek az ott ponto­san körülírt szabványoknak megfelelnek, azokat létesítjük. A valóság azonban a­z, hogy nálunk már a Darányi-féle törvényalkotás óta ilyen intézmény van és nem kellene mást, mint azt esetleg kiter­jeszteni. „Primum vivere, pro iide filosofari", ez magyarul annyit jelent, előbb módot kell adni a gazdasági életnek, hogy megerősödjék és azután lehet csak arra felépíteni a szociális ellátást. Előbb legyen képes a mezőgazda adósságainak kamatait fizetni, nem­ is beszélek arról, hogy adósságait törleszteni és a mezőgazdaság emelésére befektetéseket tenni és csak azután lehet az adminisztráció kifejlesztésére, a szociális ellátás bővítésére gondolni. Senkit ne vigasztaljon meg az, hogy a tervezet módot ad arra, hogy a biztosítási díj felét a gazda levonja a munkástól. A mezőgazdasági munkaadó nagyon jól tudja, hogy a mezőgazdasági termel­vényeknek az ipari cikkekhez képest komikusan alacsony ára a mezőgazdasági munkás életnívóját annyira leszállította, hogy arra semmi újabb terhet róni nem lehet. Éppen úgy, mint a közel hat éve életben levő kereseti adót nem vonjuk le a cselédtől, vagy a summástól felerészében, nem fogjuk levon­hatni és nem is fogjuk akarni levonni a biztosítási díjak felét sem. A halottak nem dicsérik az urat, mondja a szent­írás, egy tönkremenő mezőgazdaság sem az állami közterheket, sem a szociális terheket nem fogja tudni viselhetni, nem aktuális a mezőgazdasági munkásbiztosítás újjászervezése ! Meg kell indulni a komoly felvilágosító munkának, amely az agrár­társadalom ezirányú egyértelmű állásfoglalását ki­fejezi. Szegő Miklós dr. NÖVÉNYTERMESZTÉS É­S TRÁGYÁZÁS. Rovatvezető: Gyárfás József. Adatok a kálitrágyázás kérdéséhez. Erről a kérdésről a „Köztelek" hasábjain már sok figyelemre méltó közleményt olvastunk, így legutóbb Surányi cikkét a sörárpa kálitrágyázásáról.­) A cikk szerzője megállapította, hogy hazai viszonyaink között a kálitrágyázás nemcsak, hogy jövedelmezően fokozza a sörárpa termését, hanem minőségére is nagy mértékben javítóan hat; a hektolitersúly, ki­egyenlítettség, héjyfinomság, bordázottság mind elő­nyösen változnak a kálitrágya hatására. Ezt a magyarországi megállapítást olvasni annál is inkább örvendetes, mert más országokban — bár nem átfogóan, hanem az egyes kutatók vizsgálatai nyomán — már elegendő kísérleti anyag áll rendel­kezésre ahhoz, hogy a kálitrágyák szerepéről egyéb termelvényeinknél, de leginkább a sörárpa termesz­tésénél képet alkothassunk magunknak.2) A kálinak a hektolitersúly növelésére gyakorolt hatásáról Schuster amerikai, Weiler bajorországi, Wolffart, Hellriegel poroszországi és a rothamstedti kisérteti állomás angliai kísérleti adatok alapján számol be. Ez utóbbi állomás adatai szerint esős évben a káli hatása sokkal kifejezettebb, azt lehet mondani, hogy a napfényt pótolja, amelyre vonat­kozóan különben e lap hasábjain egy ismertető köz­leményben már rámutattak.3) A sörárpánál a keményítő- és fehérjetartalom viszonya is fontos, mert minél nagyobb ez a kemé­nyítő javára, annál nagyobb annak malátahozama. Mayr és Ahr ilyen irányú kísérletei azt mutatták, hogy a kálinak itt is nagy szerep jut és Schneidewind is arra az eredményre jutott, hogy az erős kálitrá­gyázás az árpának, mint nyersanyagnak az értékét a sörgyártás szempontjából nagy mértékben emeli. Kísérleteinél a Chevalier árpa becslése káli nélkül 32, kálival 48, a Hanna árpák a káli nélkül 36, kálival 46 pontot eredményezett. Más szempontból Roeszler darmstadti kísérletei szolgáltatnak adatokat, aki megállapította, hogy a kálitrágyázás után nyert vetőmag csirázási energiája 99% os volt, a kálival nem trágyázott parcellákon nyert árpa 60% os csirázási energiájával szemben. Az viszont már régen ismeretes, hogy megdőlés ellen jó eredményeket várhatunk a káli alkalmazá­sától és ilyen esetekben bizonyos luxus ellátás is helyénvaló. Ez Jacob szerint általában kívánatos a jó sörárpatermelés érdekében akkor is, ha nem is érünk el vele terméstöbbletet, mert a gazda számítá­sait a minőség javulásában megtalálja. A felsorolt adatok teljesen összhangban vannak a Surányi által közölt kísérteti eredményekkel és azo­kat nagy mértékben alátámasztják. A kálitrágyázás fontossága egyéb termelvények­nél, mint amilyen a cukorrépa, takarmányrépa, dohány, gyümölcs és szőlő, mindenki által ismeretes és a helyesen számítani tudó gazda ezt az ismeretét ki is használja. A burgonyánál a káli szerepe a keményitőtartalom­ befolyásolásánál még erősen vitatott kérdés. Igaz, hogy sok esetben csökken a keményitőtartalom, de a termés emelkedve, a káli hatására holdankint mégis több keményítőt kapunk, amint ezt például egy kobernitzi kísérlet is mutatja. Ezt a csökkentő hatást azonban landsbergi és bernaui kísérleti állo­mások kísérletei nyomán a kálisók melléksóinak és főleg klórtartalmának kell tulajdonítanunk. Ez a hatás a minimumra csökkenthető, ha időt hagyunk a klór és a melléksók eltűnésére, ha a kálisót lehe­tőleg minél előbb, még ősszel alkalmazzuk. A kén­savas káli és a kénsavas kálimagnézia összetételű kálisókban klór nem lévén e sók kiváló káliforrásai a burgonyának. Étkezési célokra szánt burgonyánál nem annyira a keményítőtartalom, mint főleg az iz és főzésnél tanúsított tulajdonságok a döntők. Russel és Kleberger egybehangzó vizsgálatai szerint kísérle­tik folyamán a legjobb étkezési burgonyát a megfelelően adagol­káli műtrágyázással érték el. Érdekes lesz talán meg­említeni Krüger, Wimmer és Bredemann egy adatát, amelyet csalainak kálival való trágyázása közben észleltek. Káli hatására 50%-os rosttartalom emel­kedést figyeltek meg és ilyen módon a rostok ki­készítése is nagy mértékben könnyebbé vált. Ha a kálitrágyázás szerepéről beszélünk, nem hagyhatjuk megemlítés nélkül a takarmányfélék, különösen a homoki takarmányfélék, legelők trá­gyázását sem. Erről már nagyon sokat írtak, éppen ezért csupán enesei Dorner Bélának e lap hasáb­jain közölt kísérteti eredményét kívánom aláhúzni ahol ő megállapítja, hogy a kálival beszórt részén a rém­ek nagyszerűen előjöttek a herefélék, mintha odavetették volna azokat.. A fentiek, valamint sok más ismert közlemény (Qrábner, Gyárfás) arra mutatnak, hogy a kálinak nem­csak másutt, de hazánkban is nagyobb figyelmet kell szentelnünk, mint azt eddig tettük, illetőleg a múltban tettük. Mert ha a Kovácsy-féle statisztikát nézzük, úgy már mutatkozik az a jelenség, hogy a gazdák kezdik nagyobb mértékben kipróbálni a káli hatását. 1924-ben 833 tonna, 1927-ben 3720 tonna, 1928-ban 4860 tonna volt a káli fogyasztás. Azonban a magyarországi kísérteti eredmények ismertetésénél — de a külföldiek javarészénél is — bizonyára sokan érezték hiányát annak, hogy a talajban már eredetileg jelen volt és a növények által hasznosítható kálitartalmat nem jelölték meg, pedig ettől szükségszerűen függ az, hogy a káli­trágyázás révén termésemelkedést, minőségjavulást elérhettek-e. Egy bizonyos maximum elérése, ille­tőleg megközelítése a cél, amely természetszerűen annál jövedelmezőbb, minél távolabb áll a kiindulási pont a céltól és annál kevésbbé kifizetődő, minél közelebb esik a két pont egymáshoz. (Bár éppen a kálinál a termésfokozó mennyiségnél jóval nagyobb mennyiség is javítja a term­lvény minőségét, de ez a gyakorlatban csak bizonyos határig jövedelmező.) Így pl. Surányi az általa ismertetett kísérleteknél 73%-os kálihatást talált, olyan helyen, ahol a kísér­letek nem kálira igényesnek talált talajokon állíttattak be, hanem ott, ahol azokat végezni a gazdák szívesek voltak. Meg vagyok győ­ződve arról, hogy kálira igényes talajokon a kísérletek 100% os hatást eredményeztek volna,­ és az átlag jövedelemtöbblet a káli javára a közölt 780 pengőnél magasabb lett volna. De éppen ez a körülmény teszi érdekessé a Surányi által közölt adatokat és világít rá a kálitrágyázás és a vele való kísérletezés fontosságára, mert látjuk belőlük, hogy személy-, illetőleg talajválogatás nélkül ajánlatos a kálitrágyát élhetetlen és káliigényes növényeink alá kipróbálni, mert nagy a valószínűség arra, hogy azok azt meg fogják hálálni. Mennyivel inkább áll ez a kálira igényes tala­jokra, amelyek a most használatos laboratóriumi vizs­gálati módszerekkel kál­ra igényeseknek találtattak. Ha a Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara talaj­tani intézetében (működési terület: Pest, Csongrád, Csanád és az alsó egyesített megyék) 1928 december 31-ig megvizsgált talajminták statisztikáját nézzük, úgy az 5062. minta elemzési eredményéből a követ­kező kép tárul elénk. 100 közü­t A minták származási helye :­k fik­ra igényes: Cegléd feletti homokos talajok... 42'1 U 11 között 30-5 Cegléd—Kiskunfélegyháza közötti homokos talajok... 46'4 Kalocsa—Kunszentmiklós körüli kötött talajok 17'9 Bajavidéki kötött talajok 26'0 Kiskunfélegyháza alatti homokos talajok 36'4 Kelet pestmegyei és csongrádmegyei kötött talajok 22-3 Csanádmegyei kötött talajok — 23'2 4) Cikkíró ebbeli nézetét nem osztom, amint azt e cikkre vonatkozó megjegyzéseimnek a „Köztelek" legközelebbi számában megkezdődő közléseiben kifejteni fogom. Rovatvezető. 1) L. ..Köztelek" 1929. évi 55—56 sz. 1223. old. Szerk. 2) E kép megalkotásához nemcsak más országban, de hazánkban is található elég anyag. Rovatvezető. 1) L. Szolnoki Imre: Mire kell a káli? „Köztelek" 1929. 59—60. sz., 1307. old. Szerk.­­ 1785

Next