Református Gimnázium, Kunszentmiklós, 1886

A megkezdett rendes előadások, az október 30-tól november 8-ig terjedő időszak kivételével, midőn a nálunk szórványosan fellé­pett kolera miatt, a h­elyi járványbizottság az elemi iskolákkal együtt a gymn.­előadásokat is beszüntette : megszakítás nélkül folytak az isk. év végéig. Hogy egyik kartársunk néhány hétig tartott betegeske­dése fenakadást nem idézett elő, a tanárok collegiális kötelességérzete mellett út. Baksay Sándor úr jóakaratának köszönhető, ki az illető latin óráinak gondozását szíves volt magára vállalni. A betegség egy pár tanítványunkat is meglátogatta s azok egyik legjelesbikét — Ma­­tics Benőt — időközben távozásra kényszerítő, hogy a szülői hajlék­ban keressen magának gondosan ápoló kezeket. A tanári kar a gondjaira bízott növendékek értelmi fejlesztése mellett szeme előtt tartó, a szerzett ismereteknek a jó erkölcsösei párosítását, s a konventi, illetve az országos törvény rendelései életbeléptetése hiányában is rajta volt, hogy a teljes létszámra kisza­bott munkát elvégezze és ebbeli törekvése igazolásául szolgáljon a hátrább bemutatott anyag részletezése. A karácsony és húsvéttal zárult időszakokban tanítványainknak rendes­­Értesítőt­ adtunk, kiérdemelt osztályzatuk és erkölcsi magaviseletek megjelölésével. A megtartott tanári értekezleteken szorgalmukat, magukviseletüket ellenőriztük és a hiányokat saját körünkben lehetőleg orvosolni ipar­kodtunk, a hanyagabbak szüleit évközileg is tudósítottuk. Tanítványaink saját templomaikban gyakorolták isten tiszteletét, hol a ref. vallásúak egy-egy tanár felügyelete alatt jelentek meg s alkalmilag az úr asztalához járultak, a harmadik osztálybeliek pedig arra előkészíttettek. A műéneklésben a tehetséggel bírók képeztettek és több egyházi és világi énekdarabokra begyakoroltattak. Tornát csak szabadban tanultak, miután téli helyiséggel nem rendelkezünk. A gymnasium szárnyépületének két tanterme a szünidő alatt lepadoltatott és az egyik Liebroth-féle vasállványú 4- üléses padokkal elláttatott. E padok, ha a pedagógia elveinek megfelelnek is, de tekin­tettel drágaságukra és a kiállítás felületességére, sok kívánnivalót hagynak fent. A régi épület termeinek ajtai, ablakai s egyéb felszere­lései is kijavíttattak s újra festettek, hogy legalább külsőleg jelét adjuk a kor követelményei jogosultsága elismerésének. Ugyancsak ezen évben alapját vetettük meg a régóta sürgetett tanári kézikönyv­tárnak, a gymnasiumi nagy könyvtárból ide áttett, majd vétel és aján­dékozás útján szerzett munkákkal. Hálával említjük fel a Kunszentmiklós-dabasvidéki takarékpénz­tár jótékonyságát, hogy ezen évben ismét 150 frtot adományozott intézetünk szükségei fedezésére és a nála elhelyezett gymnasiumi

Next