Református Gimnázium, Kunszentmiklós, 1918
4 A görögpótló tanfolyamot az 1920/21. évben az V. osztályban megkezdtük, a szabadkézi rajzot az I—IV. osztályokban minden tanulónak tanítottuk, a földrajz órákat a HI —IV. osztályban 1 — 1 órával szaporítottuk, a gyorsírás tanítását a IV. 2.-ban heti 1, a közgazdasági és szociális ismeretek tanítását a Vil. I.-ban heti 2 órában kötelező rendkívüli tárgyak gyanánt ez évben megkezdtük, az I. o.-ban a tanulókat felvételi vizsgának vetettük alá. Amíg azonban mindezeket állami törvények vagy egyházi főhatóságaink kötelezőig el nem rendelik, addig ezen rendelkezéseket véglegeseknek nem tekintjük. Ifjaink közt a 108. sz. Baksay Sándor cserkész csapat Radványi Ottó tornatanár buzgó vezetésével megkezdte működését s mondhatjuk, hogy legderekabb ifjaink vettek részt a cserkészet munkájában, s mindnyájan gyönyörködtünk hazafias, becsületes, keresztyén törekvéseikben. Iskolai ünnepeink közül kiemelkedik a Tanárok nevelőháza javára (1919 április 13-án) tervezett estélyünk, melyen Gaal Mózes főigazgató úr tartott a saját tanulóéveire visszatekintő kedves megemlékezést. (Az estély 1439 900 tisztajövedelmét részint konviktusunk folyó költségeinek fedezésére, részint ifj. könyvtárunk gyarapítására fordítottuk.) 1920 ápr. 5.-én tanulók és tanulóleányok a konviktus javára a kaszinó helyiségeiben Hajdú Ilona úrhölgy és Sáska Károly úr által betanított színdarabot és Győre József úr által begyakorolt énekszámokat adtak elő, amely előadás a konviktus javára 1122 , tiszta jövedelmet hozott. 1920 május 30.-án az Önképzőkör díszközgyűlést tartott, mely a konviktus és Önképzőkör javára 2667-t eredményezett. Rendezte: Tokay Lajos az Önképzőkör tanárelnöke. 1920 dec. 15.-én Apostol Pál 30 éves tanári működésének emlékére rendezett jubileumi ünnep, mely alkalommal a mostani és régebbi tanítványok 40 ezere t gyűjtöttek internátusi alapra. 1921 május 28. és 29.-én a tanulók által rendezett színi előadás, mely a konviktus és internátusi alap javára 4000 K-nál nagyobb tiszta jövedelmet adott. A két utóbbi ünnep rendezésében Vöröss Sándor, az Önképzőkör tanár elnöke és Győre József fáradoztak legtöbbet. 1921 jún. 16.-án a „Magyar Jövő“ napja, melyen dr Mokcsay Zoltán intézett lelkes beszédet ifjainkhoz. Mindezen (és sok más) ünnepeinken minden alkalmat felhasználtunk, hogy a hazafias érzést, nemzeti öntudatot, területi épségünk visszaszerzésébe és a magyar jövőbe vetett bizalmat és hitet felkeltsük, ápoljuk és neveljük. Isten áldása legyen tanáraink és tanítványaink ebbeli nemes törekvésein! 3. GYÁSZESETEINK. A kunszentmiklósi református egyházzal gyászoljuk Martinovich László főgondnok úrnak 1919 április 28.-án férfiúi tett erejének teljességében hosszú szenvedés után történt elhunytét. Ő adta a rúgót annak a szép eredményű gyűjtésnek a megindításához, amely intézetünk főgimnáziummá való kifejlesztésére irányult és amely mintegy 40 ezere-t (az 1912/13. évben) eredményezett. Mint ennek az iskolának egykori jeles növendéke szeretettel érdeklődött az intézet minden szellemi és anyagi ügye iránt és ennek felvirágoztatására szolgáló minden intézkedést őszinte lelkesedéssel és nagy energiával támogatott. Az iskola nevében Pátkay Imre tanártársunk mondott a gyászszertartás alkalmával végső búcsúszót, az igazgató pedig elkísérte utolsó útjára, Szabadszállásra, hol a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Emlékére édesapja Martinovich Péter 100 drb Kunszentmiklós—Dabas—Szabadszállási takarékpénztári részvényt tesz le konviktusi alapul, mely két tanuló ellátásának