Kurír - esti kiadás, 1990. november (1. évfolyam, 87-108. szám)

1990-11-19 / 99. szám

4 Kyrk­ ŐSI OROSZ FAMÍLIÁK „ Egyik ükapám majdnem cár lett" Az ötvennyolc éves Andrej Kiril­­lovics Golicin lányával és felesé­gével egy kétszobás moszkvai lakásban él. A falon ott lóg a ré­gi címer és II. Miklós cár port­réja. Golicin, aki ő­sei jogán her­cegnek is szólíttathatná magát, grafikusként dolgozik. Sokat­mondó, hogy miként és miért kezdett el gyermekkorában raj­­zolgatni. „Amikor kitört a hábo­rú, apámat másodszor is letar­tóztatták és soha többé nem tért vissza hozzánk” - mondja. Most is magam előtt látom a jelenetet, amint érte jönnek. Csak annyit értettem az egészből, hogy hal­latlan igazságtalanság történt. Később elkezdtem karikatúrákat rajzolni Sztálinról, és azt hajto­gattam anyámnak, hogy meg­ölöm azt a szörnyeteget. Anyám próbált csendesítgetni, mert félt, hogy bajom lehet az isko­lában, ha ott is ilyet mondok.” Így Andriusa a rajzolással együtt azt is megtanulta, hogy bizo­nyos dolgokról csak igen szűk körben beszélhet. „Családunk 1917 után szét­szóródott a világban, rokonaink vannak Amerikában, Olaszország­ban, Franciaországban, Angliá­ban. Nagyapám itt maradt. Tör­ténész volt és politológus, tizen­­egy nyelven beszélt. Nem igaz, hogy a törvénytelenségek Sztá­lin idején kezdődtek. Nagyapá­mat még akkor tartóztatták le, amikor Lenin volt hatalmon. Később a Kola-félszigetre szám­űzték, ahol könyvelőként dolgo­zott. Kárba veszett az élete, mű­veltségét nem tudta kamatoztat­ni. Az új hatalom egyik legna­gyobb tévedése az volt, hogy a társadalmi és kulturális életből kirekesztette a nemeseket, akik pedig a legműveltebb emberek voltak Oroszországban.” 1923-ban Andrej Kirillovics apját is letartóztatták. Ekkor ke­rült először börtönbe, a hírhedt moszkvai Butirkába. Bár, mint később félig ironikusan mondo-Rajevszkij, Bobninszkij, Trubeckij, Engelhardt, Szamarin... Ezek a családnevek ma már nem mondanak túl sokat az oroszok többségének. Pedig valamikor e nevek viselői nagy hatalmú ne­mesek voltak, pétervári palotákban laktak, óriási vidéki birto­kaik voltak, szolgák, és 1861-ig jobbágyok hadának parancsol­tak, úgy, ahogy arról Puskinnál, Gogolnál, Tolsztojnál vagy Dosztojevszkijnél olvashatunk. 1917 után ez a világ, mint egy díszes tükör, apró darabokra tört. Az orosz arisztokraták szá­mára odahaza minden elveszett a nemesi büszkeség kivételé­vel, amely most, úgy tűnik, újraéled. Már fél éve tevékenykedik Moszkvában az Orosz Nemesség Leszármazottainak Szövetsé­ge, amelynek csaknem háromszáz tagja van. „Sokan közülünk szinte semmit sem tudnak családjuk történetéről, hisz az elmúlt évtizedekben a múltra még emlékezni sem volt szabad. A szülők gyakran gyermekeik előtt is eltitkolják családjukat, hogy így próbálják elkerülni a meghurcoltatást" - mondja az arisztok­raták szervezetének egyik tagja. Sorozatunkban szo­vet-orosz nemesi sorsokat mutatunk be, gáttá, egészen kellemesen érezte ott magát, mert az legalább úri társaság volt. A cellatársak ugyan­is kivétel nélkül a régi körből kerültek ki, sőt voltak köztük családtagok is. Szabadulása után Andrej Golicin apja nem térhe­tett vissza Moszkvába. Jasznaja Poljanán telepedett le, ott, ahol a Tolsztoj-uradalom is volt. Ak­kor már megnyitották a múzeu­mot, amelyet Alekszandra Lvov­na Tolsztaja igazgatott, aki ké­sőbb Amerikában létrehozta a Tolsztoj Alapítványt. Amíg Tolsztaja Oroszország­ban élt, sokat tett az üldözött arisztokraták megsegítéséért. Kemény asszony volt, vele még a szovjet hatóságok sem mertek ujjat húzni. Golicin szülei is nála, a Jasznaja Poljana-i kúriá­ban egy teapartin ismerkedtek össze. „A mi családi földbirtokunk még mindig egyben van, azt nem szabdalták szét. De sem én, sem apám nem gondoltunk arra, hogy oda visszatérjünk. Mit is kez­denénk annyi földdel?” - teszi fel a kérdést Golicin, akit sokkal inkább foglalkoztat az orosz nemesség már csak nyomokban fellelhető szellemi öröksége, ta­lán ezért is lett ő az orosz arisz­tokraták szervezetének elnöke. Golicin rágyújt egy füstszűrő nélküli, keménypapír szipkás, méregerős cigarettára és a rég­múltat idézi. „Családunk a lit­ván Hedimin nagyhercegségtől származik. A lengyel ág a királyi családfával is összefonódott. Orosz ágon pedig a XVIII. szá­zadi Vaszilij Golicin esélyes volt a cári trónusra. Rajta kívül még ketten akartak minden oroszok uralkodójává lenni. Végül Mi­hály személyében a Romanovok közül került ki a cár.” Mélyet szippant a dohányból. Némán gondolataiba merül. Vajon mi lett volna, ha akkor... Lehet, hogy másként alakul a történelem? REGŐS PÉTER JELENTI NEW YORKBÓL Bush a bírálatok kereszttüzében Jimmy Carter, az Egyesült Ál­lamok korábbi elnöke, a Long Island-i Hofstra Egyetemen tartott beszédében támadta George Busht, amiért jelentő­sen növelte az amerikai csapa­tok létszámát a Perzsa-öböl térségében. Felszólította az el­nököt, hogy tárgyalások segít­ségével próbáljon eredményt elérni Szaddám Huszeinnel, s kerülje el az átfogó, önpusz­tító és majdhogynem öngyil­kosságot jelentő háborút. „Ha megindítjuk a támadást, az rendkívül komoly, mélyre ható és káros politikai követ­kezményeket vonhat maga után” - mondotta a korábbi elnök. „Nem hiszem, hogy az arab világ valaha is megbo­csátaná nekünk azt a tömeg­gyilkosságot, amelyet az ame­rikai fegyverek okoznának az arabok körében.” Az esetleges háború gazdasági következményeit is igen súlyos­nak ítélte meg Carter. Hang­súlyozta, hogy az olajlétesít­mények elpusztítása nagymér­tékben megemelné az amúgy is magas árat, amely elérhetné hordónként a 75-80 dollárt is, ami az invázió előtti ár 4-5- szöröse és a mai kétszerese. Ha tárgyalóasztalhoz ülnének, ő személy szerint nem elle­nezné azt az elképzelést, hogy Irak megkapja az egyik kuvaiti szigetet. Ezt a megoldást még egy bérleti szerződés formá­jában is lehetségesnek tartja, természetesen annak fejében, ha Irak kivonulna Kuvait többi részéből. Carter háborúellenes vona­la a legkeményebb a demokra­ták között. A volt elnök szerint George Bush ezt a válságot na­gyon jól kezelte a kezdeti sza­kaszban, ami az invázió teljes körű nemzetközi elítélésében és a Biztonsági Tanács köz­reműködésének megnyerésé­ben csúcsosodott ki. Az utóbbi 2-3 hétben azonban az ameri­kai kormányzat megváltoztatta addigi vonalvezetését, és tá­madó hadművelet tervezésére váltott át. Szaddám karácsonyi ajándéka Szaddám Huszeint senki sem hívta az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet csúcstalálkozójára, de az iraki elnök gondoskodott arról, hogy Párizsban is vele foglalkozzanak. A nagy találkozó előestéjén jelentette be ugyanis, hogy kész szabadon engedni valamennyi külföl­di foglyát, ha az öböl térségében­­semmi nem zavarja meg a békés körülményeket . Az élő pajzsként használt külföldiek távozása karácsonykor kezdődhetne és röpke három hónap alatt mindenki, aki akar, távozhatna Irakból - mondta a bagdadi tolvaj, aki eddig mint lóidomár a jól szereplő póniknak a kockacukrot, úgy osztogatta „mellény­­zsebből” a túszokat a Bagdadba elzarándokló külföldi személyiségeknek. A Párizsban tárgyaló állam- és kormányfők közül sok­nak okoz augusztus eleje óta komoly fejfájást, hogy miként tudná kiszabadítani Irakban rekedt állampolgárait. Bár a kormányok hivatalos álláspontja egyértelmű: Szaddám Huszeinnel csak akkor lehet tárgyalni, ha azonnal kivonul Kuvaitból - s erre szükség esetén akár fegyverrel is kényszeríteni kell őt a túszok szabadulásának lehe­tősége akkor is fontos kérdés lesz, ha az iraki elnök nem igazán hajlandó végrehajtani az ENSZ határozatait, így érthető, hogy a bagdadi bejelentésre a többség nem siet elhamarkodott választ adni. Az Egyesült Államokat nem tudta meghatni Huszein, James Baker amerikai külügy­miniszter azonnal cinikus manipulációnak nevezte az iraki elnök ajánlatát. Lengyel autós álmok Titkolódzás, homály, zűrzavar és bizonytalanság jellemzi a lengyel autógyártás jövőjének alakulását. A varsói FSO gyár a csőd szélén áll, és egyelőre új vezetése sem hozott látványos eredményeket. A varsói Viktória luxusszállóban a napokban zárt ajtók mögött, a leg­szigorúbb titoktartás körülményei között tárgyaltak a Fiat vezetőivel. A kiszivárgott hírek szerint lehetséges, hogy az FSO lemond eredeti tervéről és az olasz gyár középméretű Tipo modellje helyett a kisebb Unó legújabb változatát fogja gyártani. Ez esetben kérdés azonban, hogyan elégítik majd ki az igényeket abban a kategóriá­ban, amit most a gyár jócskán elavult 125p és Polonez modelljei képviselnek a lengyel piacon. Sokkal jobban alakulnak a Bielako-Biala-i FSM, a kis Polskik gyá­rának tervei. Várhatólag már a jövő évben megkezdik az egyelőre X-nek nevezett modell sorozatgyártását, amiről minden titkolódzás ellenére már annyit tudni, hogy 700 köbcentis motorral fogják gyártani, valamivel nagyobb lesz a jelenlegi kis Polskinál, és az olasz gyár legkisebb modelljeként a Lengyelországban gyártott kocsik egy részét a Fiat forgalmazza majd Olaszországban. E modelltől azt várják, hogy olyan népszerű lesz, mint egykor a Topolino volt. Jelentős értékesítési gondokat okozhat azonban a két gyárnak a kormányfő döntése, miszerint adómentesen lehet behozni az or­szágba autóalkatrészeket és autóelemeket, ami igen kedvező felté­teleket teremtett lengyelországi összeszerelő üzemek létesüléséhez. Egy katowicei magánvállalat, a Procar kész a szükséges 10 millió dolláros befektetésre, hogy tervei szerint Chrysler Horizon model­leket szereljen össze, a bydgoszczi Polmozkyt pedig japán cégekkel és a Citroennel folytat tárgyalásokat. 1990. november 19. HÍD A JÖVŐBE? A bécsi Kurier így látja a Bécs-Budapest világkiállítás előkészületeit Ahol virágzik a szovjet piac Csipkés bugyitól a díszes tortáig Minden pályaudvarnak megvan a saját szaga, világa, közönsége, élete. A Kijevi pályaudvar egy a sok moszkvai közül. Csúnya, monumentális, piszkos, mint a többi - mégis kaland itt sétálni, vásárolni. A pályaudva­ron ugyanis virágzik a piac, a kofák kedvesen kínálgatják árujukat, ami üdítően hat a szemközti gasztronóm marcona és undok eladóihoz ké­pest. Rengeteg a virág, ami Moszkvában csak a piacokra jellemző. (Az egyik legnagyobban állami virágboltban, a Kalinyin sugárúton, kroko­dilbemutató van meg matrjoskavásár. Aki szegfűért jön be a virágboltba, annak pechje van.) — Ezt vegye kedveském, ráadásként adok egy csokor fehér őszirózsát is fél áron - ajánlgatja áruját kedvesen a néni, és a gyereknek ad egy szál virágot, „kóstolónak”. Persze ott ragadunk nála és megvesszük két rubelért a szép csokrot, majd a zsákmány diadalával vonulunk végig a sorokon. Itt is, mint mindenütt Moszkvában, iszonyúan rosszak a járdák, mintha háborús nyomok lennének a főváros közepén, holott ide soha nem értek el a németek. A kátyúkat kerülgetve sétálunk a pavilonok kö­zött, amelyek az utazók ajándékozási kedvét akarják csillapítani. Persze mind maszek, azaz itt úgynevezett szövetkezeti. Az áru rendkívül silány, de divatosabb és nagyon drága. Egyhavi fizetés egy csillámokkal kivarrt, csúnyácska pulóver. (Itt még nagyon tartja magát a flitterdivat.) Arrébb maszek pékség, tülekednek a francia borkenyérért. Mellette üzbégek árulnak szép paradicsomot, kilója magyar pénzben ötven forint. Arrébb banánért áll egy iszonyú hosszú sor ,­ a most érkezők már legyintenek, nekik úgyse jut. Többen fagyit nyalnak, bár a pavilon higiéniája, enyhén szólva, nem bizalomgerjesztő. Van cigaretta is, most kevesen állnak érte. A kis do­hánypavilonban bizsukat, csattokat, igen büdös nejlonszatyrokat is árul­nak. De veszik, mert van és már ez is haladás. Arrébb piroski illata száll, az út másik oldalán egy jelentéktelen ajtó pizzát hirdet - a cégtábla szerint szovjet-kanadai vegyes vállalat alkalmazottai sütik itt az olasz tésztát. Hozzá Pepsi-Colát adnak, bolti áron. Nagyon fogy, olcsóbb, mint a közeli, elegáns Pizza Hut étteremben. A vonathoz igyekvők boldogan, ajándékokkal, csomagokkal felszerel­kezve indulnak a kocsikhoz. Megérdemlik majd a pihenést, mert min­den zsákmányért - a piros műanyag lavórért, a rózsaszín mángorlóért (falun még nagyon dívik ez az ősi mosószerszám) meg a díszes tortáért megharcoltak. Úgy érzik, nem hiába jöttek fel Moszkvába, még gyöngy­ház csattot is vettek a gyereknek. A maszek pék zsebre gyűri a halomnyi rubelt, a „szövetkezeti” bugyi­kat (fekete nejloncsipkével!) beszedik a kirakatból. A pályaudvar is el­csendesül. Kijev felé beszállás! ELEK LENKE (Moszkva) Zöld tank Ez itt kérem a világ első­ környezetkímélő, katalizátoros páncélosa. A német hadvezetés 1995-ig szeretne a képen nyíllal jelölthöz hasonló füstszűrőt felszerelni a Bundeswehr összes páncélosára. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság jogalkotási vagy jog­­alkalmazási munkában gyakorlattal rendelkező, jogi végzettségű munkatársakat keres. Bérezés az államigazgatási dolgozók munkaviszonyá­ra vonatkozó hatályos jogszabályok figyelembevételével, megállapo­dás szerint. Jelentkezni lehet 1990. november 30-ig Írás­ban, szakmai önéletrajz csatolásával. Cím: 1011 Bp.Főv. 44-50. filotas Ildikó főosztályvezető

Next