Kurír - reggeli kiadás, 1991. június (2. évfolyam, 148-177. szám)

1991-06-02 / 149. szám

6 K. G. Gy. levelei „Sok minden megváltozott az országban - írja L. Károlyné kőszegi olvasónk -, egyetlen dolog van csak, ami évtizedek óta nem változik, a pedagógu­sok anyagi helyzete. Ezért mindannyian nagyon sajnál­juk, hogy Beke Kata lemondott, ő volt az utolsó, aki bátor hangú cikkeiben, felszólalásai­ban kiállt értünk, aki tudta, hogy elsősorban mi tartjuk ke­zünkben a jövőt, és ha ezt ha­marosan nem ismerik el, a leg­jobbak elhagyják sorainkat... ” Egyetértek kedves olva­sónkkal, ám ez a folyamat már régóta elkezdő­dött, most csupán tetőzik. Meg kell csak kérdezni a végzős bölcsészeket, hányan vannak közöttük, akik a pedagógusi hivatást választják. Elképesz­tően kevesen. A kulturális kormányzat szinte semmit nem tesz azért, hogy a pályát vonzóvá tegye. Persze nem olyasmire gondolok, amit egyszer egy régi falusi isko­lamesteri kontraktusban ol­vastam, miszerint: „A közsé­gi mesternek joga van min­den esztendőben a község szilvafáit háromszor meg­­taszajtani.” Abban is egyet­értek, amit Beke Katáról ír, ő valóban példamutató egyé­niség. Annyira népszerű, hogy már anekdoták is keringenek a személyé­­vel kapcsolatban. Az egyik ilyen tanmese találóan világítja meg a pedagógusok hely­zetét. Beke Kata - még állam­­titkársága idején - állami ko­csival egy benzinkútnál tan­kol. A benzinkutas behajol a kocsi ablakán, a tekintete su­gárzik az örömtől. - Végtelenül boldog va­gyok, hogy láthatom - mondja az államtitkár­asszonynak. - Kívülről tu­dom minden cikkét. - Maga ismer engem? - kérdezi Beke Kata. - Ez csak természetes - hangzik a válasz. - Tet­szik tudni, én is pedagó­gus voltam. Ezután Beke Kata betér egy zöldségeshez. A tulajdo­nos, amint meglátja, odaro­han hozzá. - Micsoda megtisztelte­tés, hogy éppen hozzám tet­szett jönni. Beke Kata ezen még job­ban elcsodálkozik. - Honnan ismer engem? Mire a zöldséges pirulva: - Az igazság az, hogy én is pedagógus voltam. Még aznap délután Beke Kata elmegy a bazilikába. A lépcsőn egy koldus ül, a ka­lapját kezében tartva kére­gét. Amikor észreveszi Beke Katát, feláll és mélyen meg­hajol előtte. - Köszönöm a sorsnak - mondja -, hogy végre sze­mélyesen is találkozhattunk. Beke Kata gyanakodva méri végig. - Hallja! Ha azt mondja, hogy maga is pedagógus volt... - Én most is az vagyok - legyint szomorúan a koldus. - Csak éppen volt egy lyu­kasórám... „Engem annyi csalódás ért mind a múlt rendszerben, mind a jelenlegi érában - írja S. György budapesti olvasónk -, hogy elhatároztam, ezentúl semmiféle társadalmi meg­mozdulásban nem fogok többé részt venni. Nem mentem el a helyhatósági választásokra, ezentú­l sem adom le a szava­zatom senkire. Nem válaszolok a közvélemény-kutatók kérdé­seire, és nem adok pénzt »ne­mes célú« alapítványokra. Le­mondtam az újságokat is, amiket eddig járattam, nekem már teljesen közömbös, mi tör­ténik a politikában... ” Kedves olvasónk sérelmei orvoslására a legrosszabb meg­oldást választotta. Válaszol­hatnék most fenkölt szavak­kal az állampolgári köteles­ségekről, az ember és a közös­ség viszonyáról, de ez nem az én kenyerem. Látszólagos közönyével kapcsolatosan vi­szont eszembe jut egy törté­net a süllyedő hajóról. Erről a hajóról már min­den utas elmenekült. Néme­lyek mentőcsónakban, má­sok deszkákba kapaszkodva vergődnek az óceán hullámai között. A kapitány, aki utol­sónak hagyta el a fedélzetet, még egyszer megrendülten visszanéz a hajóra, melynek már csak az orra áll ki a víz­ből, s döbbenten veszi észre, hogy a hajó orrában a kor­látnak támaszkodva áll egy utas és újságot olvas. A hul­lámokkal küszködve utolsó erejével felkiált neki: - Maga megőrült? Új­ságot olvas, amikor süllyed a hajó? Mire az utas egykedvűen. - Mit van úgy oda? Nem az én hajóm. „Valaki a városban elterjesz­tette rólam, hogy ávós voltam, és képtelen vagyok megszaba­dulni ettől a rágalomtól - íja J. Béla pécsi olvasónk. - Nemhogy ávós nem voltam, de a pártba se léptem be soha. Amim van, azt nem a rend­­szertől kaptam, hanem a ma­gam erejéből szereztem. Elein­te megpróbáltam tiltakozni, magyarázkodni, de a rágalom ellen nincs védekezés, pláne ak­kor, amikor a rágalmazók nem nyíltan támadnak, hanem la­pulva és megfoghatatlanul. Már arra gondoltam, hogy eladom a házamat és a csalá­dommal más városba költözöm. De közel a nyugdíjkorhatárhoz már nagyon nehéz egzisztenci­át változtatni. Teljesen tanács­talan vagyok... ” Kedves olvasónk esete szomorú, de nem egyedülál­ló. Nem is tudom hogy mit válaszoljak rá. Legföljebb azt tanácsolhatom, hogy ne tö­rődjön a rágalmakkal. Ah­hoz, hogy komolyan ártsa­nak velük, bizonyítékok kel­lenek. Higgye el, sokkal rosszabb helyzetben volt az a bizonyos Schwarz bácsi, akit - miután nagy nehezen át­vészelte az ostromot — negyvenötben nem voltak hajlandók igazolni. Méghozzá a következő in­dokkal: Valaki látta őt negyven­négy őszén két fegyveres nyilas társaságában, a Duna­­parton. Hetvenhét évvel ezelőtt, 1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd trónörököst Szarajevóban lelőt­te Gavrilo Princip szerb gimna­zista, aki lehet, hogy rossz tanu­ló volt, de célozni tudott... Mi­közben Ferenc Ferdinándtól örökre búcsút vett az Oszt­rák-Magyar Monarchia, a Beke­­tow cirkusz közönsége Max és Moritztól búcsúzott. A két vi­lághírű csimpánz ellen ugyan senki sem követett el merényle­tet, ők csupán Budapesttől kö­szöntek el, nem az élettől, mert idomítójuk okosabbnak tartotta, ha még a békebeli békében hagyja el Magyarországot, mintsem a küszöbön álló béke­beli világháborúban szaladgál­jon majmaival a demarkációs vonalak között... ugyanekkor távozott a Bekett cirkusz műso­rából Morten, az „akvárium­­gyomrú” ember is, aki arról volt nevezetes, hogy „kígyót, békát, egeret, madarat elevenen lenyel és visszaad”... Max és Moritz már a „hetedik határban” jár előrelátó gazdájával, amikor döntés születik Ischlben: leszá­molunk a szerbekkel! Július 26- án elrendelik a mozgósítást. Egyidejűleg a Budapest Színház is „mozgósítja teljes férfi és női személyzetét” a Szervusz, Belg­rádi című, új hazafias csatakép­hez, amelyet a Szervusz, Pest! szerzői pótlólag írtak látványos operettjükhöz. Az új képhez az igazgatóság festői katonajelme­zeket készített, külön súlyt he­lyezve a női hadsereg jelmezei­re. Július 27-re az Angol Park nagy tűzijátékot hirdet, 28-án pedig a monarchia kormánya még annál is nagyobb tűzijáté­kot helyez kilátásba: „Megüzen­jük a háborút!” A vízivárosi bú­csút még megtartják. Aki el­megy a búcsúba, egy füst alatt a békétől is elbúcsúzhat. Ferenc József mintha érezné, hogy a Budapest Színház harcos kiállá­sa után neki is le kell tenni a ga­rast, 29-én közzéteszi híres ma­­nifesztumát, amelyben - hadd lássa mindenki, hogy nem kap­kodta el a dolgot - külön ki­hangsúlyozza: „Mindent meg­fontoltam és meggondoltam...” Nem csigázom tovább az olvasó érdeklődését, jobb, ha tőlem tudja meg, kitört az első világ­háború. A Beketow cirkusz a há­borúra való tekintettel rövid ideig szünetelteti előadásait. Jú­lius 30-án azonban befut az első hadijelentés: „Győzelem min­den vonalon!” A kedvező hadi­helyzet hatására újra mozgásba lendül a cirkusz gépezete. A sze­zon egyik attrakciója Max Bur­ton, „az élő akvárium”! Burton nem azonos a fentebb említett francia Mortennel, aki a szaraje­vói merénylet után sietve hazau­tazott az antanthoz... Már csak azért sem, mert Burton elismer­ten jobb Mortennél, aminek magyarázata a származásában rejlik. Ugyanis magyar. Saly Im­re a neve. Márpedig a magyar ember - ebben már történelmi gyakorlata van - sokat tud nyelnii.. Max Burton például mindenekelőtt lenyel egy tyúk­tojást. Látni a torkán, amint a tojás lecsúszik rajta. Ezután egy akváriumból egymás után húsz eleven békát és húsz ficánkoló aranyhalat emel ki, egyenként lenyeli őket, majd hatvan pohár (tizenöt liter!) vizet küld utánuk a a gyomrába, hadd úszkáljanak az aranyosak... Mutatványának leglátványosabb pillanata, ami­kor a nagy tömegű vizet, mint eleven szökőkút, vékony su­gárban kilövelli magából, az előzőleg lenyelt békákkal, ha­lakkal és tyúktojással együtt! Ráadásként lenyel három biliárdgolyót, utánuk tolja a dákót és az elefáncsont go­lyókkal biliárdozni kezd a gyomrában... Max Burton, alias Saly Imre tizennégy éves korá­ban a Sári-cirkusznál lég­tornászként kezdte pályafu­tását, de csakhamar lezu­hant és szolidabb hivatást keresett magának. Barátai tanácsára előbb kardnyelés­sel kezdett foglalkozni, ké­sőbb áttért kavicsnyelésre, majd tojásnyelő lett, végül békák és halak lenyelésére spe­cializálta magát. Dolgozott Bar­­numnál s a híres Buffalo Billnél. Bejárta az egész világot, Angliá­tól Kínáig mindenütt megfor­dult. Perzsiában a sah többször is végignézte különleges mutat­ványát. Pesten pedig - ez még 1896-ban történt - a finom művészi árnyalatok iránt fogé­kony József főherceg megen­gedte neki, hogy lenyelje a kardját... Burton - torkában a főhercegi karddal -, tisztelete jeléül még egy szaltót is ugrott a magas vendég előtt... A teljesség kedvéért még el­mondom, hogy a katonai és gaz­dasági összeomlás után, akár­csak az ország, Max Burton is a tönk szélére került. A téli hóna­pokban egy Nyár utcai földszin­tes ház egyetlen szobájában nyomorgott. Nem volt télika­bátja, sem kalapja, s ami a leg­szomorúbb: szerződése sem. A napi hatvan pohár vizet azért megitta, hogy ne jöjjön ki a gya­korlatból. Amikor beköszöntött a tavasz, kijárt a Római fürdőre békákat fogni, és kültelki kocs­mákban produkálta magát. Ki tudja, talán ha Gavrilo Princip nem lövi le Ferenc Ferdinándot, öreg napjaira tisztes nyugdíjat kapott volna a vízművektől... Szilágyi György Két világhírű csimpánz és az élő akvárium 1991. június 2. Mit mond az írás? m­ai Füzes Mária grafológus segítségével folytatjuk a Kurírhoz „Grafológia” jeligével beküldött levelek írásvizsgálatának közlését. Szakértőnk ma két jeligés levelet elemzett. „Jelige Klára” t­­. JU Könnyed, hangulatos, jókedvű ember. Belső elé­gedetlenségét kedves, odaadó magatartásával pa­lástolja. Szeretettől, érzéstől fűtött a világa - „én”-központú. Fokozott érzékenységgel reagál a külső hatásokra; csalódott - ezt az érzést nagyon eltakarja. Beszédes, mindenkivel (és mindennel) szemben nyitott; a teljes őszinteséget nem tartja fontosnak. Ügyel, hogy féltve őrzött belső érzései mások számára ne legyenek hozzáférhetőek. Erős a kiritikai érzéke, diszkréten piszkálódó természet. Mindig viselkedik, modoros, kifogástalan meg­jelenésére ügyel. Az ésszerűséget keresi, félreve­zetni nem lehet, áriát a szitán. Lelkesedése máso­kat is magával ragad. A különféle helyzetekhez jól tud alkalmazkodni. Kihasználatlan üzleti szellem­mel bír. Gondolkodásmódja praktikus - a kivite­lezésben már nehézkes. Szellemi érdeklődésű. Művelt, fejlett a forma- és szépérzéke. Munkavégzése egyforma (kiegyensúlyozott) in­tenzitásúnak nem mondható, kissé szétszórt - a felesleges munkát kerüli. Tudásában biztos, elbi­­zakodottnak nem mondható. Önfejűen ragaszko­dik elképzeléseihez, dolgaiba beleszólást nem en­ged; ha kell, élesen elutasító is tud lenni. Felada­tait maradéktalanul teljesíti. Közvetlenül nem, ám, ha lehet, a felelősséget eltolja magától. Na­gyon tud izgulni. Előrelátó meghatározásai tár­gyilagosnak nem mondhatók, az érzelmein ke­resztül befolyásolhatók. Lelke mélyén él a dédel­getett vágy: vezető pozícióra termett. Jól felfogott érdeke, hogy magára erőltetetten engedelmes a családban; szolgalelkű, alárendelt. Önérzetében sebzett, a múltban elszenvedett kel­lemetlenségeket nehezen tudja felejteni. A családi nézeteltérés nagyon zavarja, kevés az érzelmi kö­tődése. Az életadta lehetőségeinek keretein nem lép túl. Hangulata ha negatív, nagyon nyomasztó. Az anyagiak nem jelentenek központi kérdést életében, válogatós, kényelmes módon szeret vá­sárolni.* Kedves asszonyom! A szerkesztőséghez intézett leveléből egy kis za­varná­l érződik, esetleeg önre ismernek. ­Kedves asszonyom A csatolt írásmintával kapcsolatban kérésének ele­get tenni nem tudok. Igaz, egy névaláírás is sokat mond a grafológus számára, de kimerítő analízis készítéséhez 15-20 sor kézírásra van szükség, ami - lehetőleg - idézet, másolás ne legyen. Magabiztos, kemény akaratú, barátságosnak látszó ember. Szívesen veszi tudomásul, ha a tár­saságban ő a középpont. Mások problémáival, gondjaival szemben közömbös. Szimpátiája hamar antipátiára vált. Nagy az önuralma, természete élénk és aka­ratos, sodrából kihozni nehezen lehet; ha meg­makacsolja magát, haragja látványos­­ szavai fésületlenek. Nagykőrösön nem szeret lakni. Keresi a valót, az élet igazi értelmét, képze­lőereje nagy, esetleg valóságnak éli meg képzele­tét. Képes jelentéktelen dolgokon elérzékenyül­­ni, szentimentális. Természete magatartásával ellenkezik, ebben a hangulatban háttérbe szorít­ja önmagát. Minden igyekezetével arra törekszik, hogy gondolatai és tettei értelmesnek, világosnak tűnje­nek. A maga elé állított feladatoknak a leg­messzebbmenőki­ viselkedésében­­ eleget akar tenni. Határozott (első feszültség, nyugtalanság érezhető. Életvitele komplikált, erős akaratán ke­resztül - esetenként - hirtelen dönt, ekkor ala­posnak nem mondható. Lendületes és akaratos az élet minden terüle­tén, kicsit férfias, önállóságra törekszik. Tudato­san alkalmazkodik az emberekhez, így könnyeb­ben éri el céljait. Elhatározásai mellett következe­tesen kitart - esetenként ismétlésre szürkülve. Szorgalmas, tevékeny, a munkában is gyors és ötletes, az apróságokra is ügyel, megbízható. Óva­tos - önnön érdekeit is szem előtt tartva. Anyagi beállítottságú, biztonságot, gondtalan anyagi helyzetet ad - megteremti a maga számá­ra. Pénzét beosztani nem tudja, hajlamos a túlköl­tekezésre. Elégedetlen, valamit az életéből szívesen leta­gadna vagy határt húzna. Boldogtalan, várja a sze­­retetet. Isten felé is fordul.

Next