Kurír - esti kiadás, 1992. szeptember (3. évfolyam, 170-191. szám)

1992-09-01 / 170. szám

8 Álmodom. Végre izzadtan, remegve felébredek. „Sej, a mi lobogónkat”, „Vesszen Hankiss”, „Göncz mondjon le!”, „Munkásököl, vasököl, odasújt...”, „Keresztény ma­gyar hagyományok”, ,Judeo­­plutokrata összeesküvés”, „Bizonyos nemzetközi körök magyarellenes összeesküvé­se”, „Akarjátok Csurkát?” Hol vagyok? De hiszen itt nálunk most demokrácia van. Miért akarja Csurka rendőrök­kel eltávolíttatni a renitensen demokrata médiaelnököket? Mi történtik, az istenért! Hát Habsburg Ottó jobban tudja az európai demokráciát, mint a Házmestersirató kiváló szerző­je? Hát vörösből zöld diktatú­rába megyünk? Hát a minisz­terelnök finom iróniával vála­szol az elmondhatatlanul mocskos és embertelen egész­ségfirtatásra? Az ég szerelmé­re, mi az, hogy „konszenzus”? Most ezt akarják „levinni” a nép közé? Megint mások, me­gint ők, megint a hatalom mondja meg, hogy mitől le­szünk boldogok és felnőttek? De kérem, ezt mi tudjuk! Írástudó vagy írástudatlan em­berek vagyunk. Vallásosak vagy ateisták, buddhisták vagy refor­mátusok. Magánügy. Nem kö­zügy. Nem médiaügy. Hány adó kellene, hogy mindenkinek tessék a műsor? Van egy kis kapcsológomb minden készülé­ken, a működtetését minden gyerek ismeri. Használni kell. A Vasárnapi újságot akkor hallgattam utoljára, amikor Mensáros László megindíttató és elgondolkodtató önvallo­mását sugározta. Amióta Csurka gyűlölködik és uszít, azóta működtetem a kis fekete gombot. Csak másoktól hal­lom: „Képzeld, már me­gint...”. Nem figyelek oda. Demokráciában szeretnénk élni. Kicsi gyermekkorom óta ezt szeretném, és - sokakkal együtt - azt reméltem, hogy életem utolsó éveit így élhe­tem le ezen a földön, ahol mindig félnem kellett zsidó vagy polgár voltom miatt. De ez a hazám, magyarul tudok leginkább beszélni. Hát most mégis el kell in­nen menni meghalni? Ki dönti ezt el? Csurka? Bene­dek István? A Pofosz? Ké­rem, én polgár szeretnék len­ni végre. Nem akarok hábo­rút, sem médiaháborút, sem pártharcokat. Ha vannak olyan vitézek, akik harcolni akarnak, ám tegyék, de hagy­janak ki bennünket végre! Öltsenek páncélt, üljenek fel a csataménekre, és rohanja­nak dárdát szegezve nyílt harcban egymás ellen. Bizto­san lesz buzdító tábora a vö­rös és a zöld lovagoknak is. Akinek kedve van, majd a küzdőtéren biztatja a színei­ben küzdő bajnokokat. Én nem fogok odamenni. Bachot fogok hallgatni a rádi­óban, Armstrongot és Ella Fitzgeraldot a magnómon, krimit fogok nézni a tévében, palacsintát sütök a családom­nak, mesét mondok az uno­kámnak, elviszem sétálni a ku­tyát, pletykálok a szomszé­dasszonyommal, ülök „velem őszült” párommal a téren... Aztán jól akarok aludni, és ha felébredek, talán elolvasom az újságban, hogy melyik lo­vag győzött. Az eredmény ol­vastán örülök, vagy szomorú leszek. Magánügy. LANG MAGDA Budapest *** Tisztelt Szerkesztőség! Döbbenten olvastuk az IBUSZ Fortuna által kibocsá­tott két új szerencsejáték - a Két Lotti és az IBUSZ Fortu­na - szabályzatát. Idétlen pla­­gizálása a hagyományos lottó­nak. Üzletileg tisztességtelen, ezért ennek kellő sajtóvissz­hangot kellene biztosítani. Mindkét játék fogadási díjá­nak befizetését a felvevőhely aláírással és cégbélyegzővel hi­telesíti. Ettől kezdve a szel­vény beérkezése kizárólag az IBUSZ alkalmazottainak munkájától függ. Ennek ellenére a szabály­zat VI. pontja szerint a nye­remény nem fizethető ki, ha a szelvény nem érkezik be, pedig ez kizárólag az IBUSZ trehánysága és nem a foga­dóé. Elvégre nem győződhe­tek meg róla, hogy a szelvé­nyemet továbbították-e, de ez nem is a fogadó kötelessé­ge, hanem az IBUSZ-é. Már saját magukért sem vállalnak felelősséget? Nagy szégyen! Ilyet nem lehet áthárítani a fogadóra. Ugyanakkor a szel­vény benyújtásával a befize­tett fogadási díjat visszafize­tik. Ilyen feltételekkel a foga­dó részéről bizonytalanságra és csalásra adnak okot. Ezt a pontot a sima 5-ös és 6-os lottótól lopták, csak az húsz forint, és a befizetést sem igazolják, mint a két IBUSZ- sorsjegy esetében. Ez óriási különbség. Az utóbbinál 50 százalékkal drágább a legki­sebb fogadási díj, ezért már a bélyegzőért is védeni kellene a mundér becsületét. (Szerkesztőségünk kéziratokat nem küld vissza. A leveleket ál­talában rövidített, szerkesztett formában közöljük.) A paradicsomba megy Segítsen valaki Szabó Gyulának! A sza­bógyuláknak. Szabó Gyula segédmun­kás. Mennyit keres ma egy segédmun­kás? Szép pénzeket. Pakson a munkaü­gyi központ négyezret kínál. Tolnán már nyolc-tizenhatezret, ez eszméletlen pénz például egy számítástechnikai ügyintéző tizenháromezréhez ugyanott. Vas megyében a ruhaválogatók tizene­gyezret kaszálnak. Ezek csak szemezgetések álláshirde­tésekből, s csak azért, ne mondhassa senki, nálunk nincs munkaerőpiac. De van. Egy alföldi városkában (meges­küdtem, hogy nem írom le a nevét) például időről időre megjelenik egy ember, és azt mondja: na volna itt egy kis munka Klagenfurtban. Szép pénz, de, hm, fekete. Se papír, se szakszerve­zet, semmi. Szemeteskocsit kell vezet­ni, kísérni, fölváltva, hol vezetni, hol kísérni, de ha balhé van, mindenki vi­szi a magáét. Baleset? Kínos. Beteg­ség? Magánügy. Alá tollasodni akar, de aki egyáltalán munkát, az ne tegyen fel hülye kérdéseket. Mindig túljelentkezés van, és senki sem kérdez. Szabó Gyula kivételével. Ő bizony széles nyilvánosság elé szegezte az Álláske­reső című lapban: „Létezik egyáltalán Ma­gyarországon olyan munkaközvetítő, amely németországi segédmunkát tud szervezni számomra? Csak konkrét munka érdekel, előzetes pénzkicsalás már nem! Van ilyen?” Ugye, egy világ van a kérdésekben? Tud ne­ki válaszolni valaki? -SER­ ÚJ BEMUTATÓ TEREM NYÍLT A CANADA FORD-NÁL,­­ hogy közelebb kerüljünk önhöz! KLÍMA, KOMFORT, BIZTONSÁG, KÉNYELEM SZUPER LUXUSAUTÓK! FORD MERCURY TOPAZ 2,3 I LS vagy 3,0 I V6-os LS 1 700 000 Ft 1 900 000 FI TERES FELSZERELTSÉGGEL! Fedezet nélküli lízing is! CASCÓT KÖTÜNK! 3 év garancia, teljes alkatrész-biztosítás! A 25% áfát az árak nem tartalmazzák. 500 000 Ft értékű extrákat az ár tartalmazza! - klíma - 250 000 - AM/FM sztereó magnós rádió+ára 30 000 - szervokormány 70 000 - tempómat 15 000 - központi zár 20 000 - elektromos ablak 40 000 - elektromos tükör 25 000 - távirányítós riasztó 20 000 - luxusextrák 30000 Összesen: 500 000 FORD ESCORT 1,91 1 450000 FORD ESCORT COMBI 1 500 000 KISTEHER (1 TONNA) 1000 000 CANADA EXPRESS KFT. 1107 Budapest Szállás u. 24. ff 127-3864,157-0411, 157-0004/12,17,45 Új bemutatóterem: 1134 Lehel u. 17. ff 120-3292 1992. szeptember 1. Szállj fel, magasra.. Éppen ránk esteledik va­lahol Kiskunfélegyháza közelében, és szurkolunk, hogy megint bejöjjön ha­gyományos stopos sze­rencsénk: még sötétedés előtt vegyenek fel ben­nünket, mert utána már a fénnyel fordítottan ará­nyosan nő az emberi bi­zalmatlanság. És jön cso­da: egy hatalmas kék-fe­hér Scania kamion áll meg, alig tudunk felmász­ni rá. Apró termetű, ritkás hajú fiatalember máris bólint, úti cél: Budapest. A rádióban egy-egy ré­gi-régi dal szól, a Rare Birdtől a Sympathy. Már nyerő, valamikor ban­dánkkal játszottuk is. Si­mán száguldunk e monstrummal a magyar „szupersztrádán”, mint­ha repülőgépen lennénk. „Szereted ezt a kocsit?” - kérdezi a társam. „Gyűlölöm” - hangzik a meglepő felelet. És nem viccel. Csaba alig 26 éves, de már bele­kóstolt egybe s másba az életből. Tizenhat évesen már dolgozott. Először megpróbált vállalkozni, de belekeveredett valami nem egészen tiszta ügybe, és úgy látta: jobb, ha visszaadja az ipart, de ide­gei csaknem tönkremen­tek. Mivel az autó mindig mániája volt, kamionozni kezdett. Kezdetben nagy cégnél, de jobban szerette a szabadságot. Ekkor lett szinte második élettársa a csodagép. „Ilyen fékrend­szere egyetlen kocsinak sincsen, ilyen puhán még egyik sem száguldott” - dicséri, szinte simogatja a kormányt, ahogyan beszél róla. Két éve járja vele Eu­rópát Ma Szeged, holnap Stuttgart, ha a cseh vámo­sok nem okoskodnak so­kat, holnapután talán Brüsszel és London, a nagy, a kedvenc város. Ha kell, számítógépekkel rak­ja tele, ha kell, szállodák­ba való üvegliftekkel. Néha sokat várakoztatják a te­lephelyeken, ilyenkor in­kább kifújja magát, és nem érdeklik a nagy par­kolók nemzetközi forgal­mú kurvái sem. Otthon? Valamikor Gyöngyös, most már Budapest. Ahol éven­te talán 10 napot ha eltölt. És ez a gyűlölet fő oka. Hét éve ismerkedett meg élete nagy szerelmével, aki sokáig jóban-rosszban kitartott mellette. Csaba, amikor elkezdett kamio­nozni, megígérte neki: há­rom évig csinálja, addigra nyélbe tud ütni egy nyu­galmasabb vállalkozást, és akkor kész, leáll. Hogy a hosszú távolléteket a kedves jobban el tudja vi­selni, gyakran magával is vitte, együtt gurultak Eu­rópa országútjain - el­végre egy magánember­nek nem tilos utast szállí­tania. De minden hiába volt: a lány bedobta a tö­rülközőt. Nem hajlandó tovább várni. Pedig Csaba még arra is megpróbálta rávenni, hogy vállaljon munkát Németországban, és ott garantáltan gyak­rabban találkozhatnak, hi­szen fő üzletfele a Bun­­desben található. Nem, nem és nem. Most Csaba a géprom­bolás gondolatánál tart, de visszaút nincs. Szere­lem vagy emberhez mél­tó megélhetés - ez a vagy-vagy kérdés. Még bízik abban, hogy a lány az utolsó pillanatban meggondolja magát, és vele tart tervezett gö­rögországi nyaralására. Hátha a csodás görög tengerpart fellobbantja ismét érzéseit. Addig azonban csak a vonatozni utáló stopo­­sok ideiglenes társai. Akikbe a legjobb eset­ben még egyszer az életben belebotolhat. Egy pillanatra még az is megfordul bennünk, hogy vele tartunk Stutt­gartba, de még útlevél sincsen nálunk. Névkár­tyát hagyunk nála, tele­font ígér, hogyha na­gyobb útra indul, elviszi valamelyikünket. Bom­bariportokat lehetne csinálni - mondja. Mielőtt kiszállunk, egy régi Piramis-dal szólal meg a rádióban. „Szállj fel, magasra.” Vajon mi­lyen magas az az ég, ahol Csaba vágyai lakoznak? LEZSI Bohémek és pillangók Elővesz az embernek leánya ce­ruzát (mert olyan korban van), rágja a végét, aztán bekeretezi mondjuk ezt: „Ellenállhatatlan humorú, kissé túlzottan jóképű, 20 éves pillangó keresi korban hozzáillő lepkelány ismeretsé­­ét, akivel együtt szárnyra kel­et a távoli nektárföldek felé, és aki vigyáz a kishernyókra és őr­zi a tüzet, amíg vadászni megy. Jelige:...” (ez meg az). Ez ige, mint a feromon az oly korban lévő emberleány szívének, s vá­laszol, pedig sejtheti, egy idő után kissé unalmassá válik, hogy miközben kishernyókra vigyáz, s tüzet éleszt, élete pil­langója vadászik. Csak hát a sej­telem túl későn válik bizonyos­sággá, az esetek többségében későn derül ki az is, hogy a va­­dászgató pillangó bizony nem csak nektárt szopogat. Ilyenkor mi van? A pillangó az elvált apák egyesületébe, a pillangólány az elvált anyák klubjába tömörül, az egyik jog­fosztásról beszél, a másik (egy, két három gyerek sorsába kö­tözve) a társtalálás kilátástalan­­ságáról. Ilyen a sors: éppen ak­kor találtam a fenti hirdetésre (ami egyébként tényleg megje­lent egy lapban!), amikor egy ál­ló nap tüntettek­­ egyesületi keretben - az elvált apák, jog­­egyenlőségért, bíró nélküli válá­sért, új családjogi törvényért. Nota bene: nem egyedül. Gye­rekeket is vittek. Volt, aki a volt feleségét is (vagy esetleg a leen­dőt?). Megragadó megmozdulás volt, kétségtelen, sem a hatásos­ságát, sem a jogosságát nem sze­retném megkérdőjelezni, csak a kisördög mondatja velem, hogy együtt élni kellene megtanulni, nem válni. Mi több: ismerkedni kellene megtanulni. Kapcsolatot teremteni. Izé... csúnyácska szó, de megkockáztatom: meg kelle­ne tanulni közösségeket elvisel­ni, létrehozni, fenntartani. Egyébiránt minden jogot az elvált apáknak, anyáknak és gyerekeknek. CSERI Fotó: VELLEDITS ÉVA

Next