Kurír - reggeli kiadás, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)

1993-01-03 / 2. szám

1993. január 3. Szilveszteri cserbenhagyó (Folytatás az 1. oldalról) - Mennyit ivott ma? - Sokat. Muszáj volt. Nem tudom sehogyan sem elfelejteni azt a szörnyű estét. Én nem akartam, az autó megcsúszott fent, a Hegyalja út kezdetén, és onnan csúsztunk lefelé. Nem tudtam, csak ide-oda kormányozni. Jól veze­tek, mégis csak arra vigyáztam, hogy meg ne haljunk! - Közben elütött egy lányt! - Kérem, higgye el, én arra nem emlékszem. A haver szólt, amikor végre megállt a kocsi, hogy te, elütöttünk valakit! Akkor kiugrottam, beszéltem pár szót a lánnyal, szóltam egy éppen arra járó taxisnak, hogy valakit elütöttem, aztán hazamentem az iratokért, mert nem volt nálam semmilyen igazolvány. - Miért nem várta meg a mentőket és a ren­dőrséget? - Mert úgy gondoltam, hogy amit lehet, megtettem. Meg nem is emlékszem a továb­biakra, valahogy kiesett... - Mennyit ivott aznap? - Esküszöm, egy kortyot sem! Nem azért mentem el a helyszínről. Azért, mert valami ré­mület lett úrrá rajtam, és csak mentem. - Kié a Trabant? - Most akarom megvenni húszezer forintért. - Ezek után is meg akarja venni? - Igen. Ha én ígérek valamit, azt be is tartom. - Ilyen egyenes és becsületes embernek tartja magát? - Igen. - Mióta nincs se személyi igazolványa, se for­galmi engedélye, se jogosítványa? - Ezt honnan tudja? De mindegy. Szemé­lyim több mint fél éve nincs, jogsim sosem volt, a forgalmija már régen lejárt ennek a kocsinak. - És a rendszáma? - Az hamis. Egy másik, ugyanolyan színű Trabanté. - Miből él? - Munkanélküli-segélyből. Az havi hatezer. Ebből élünk én, az anyám és az öcsém. Apámat másfél éves korom óta nem láttam. - Hatezerből élni és kocsit venni, azt levizs­­gáztati, biztosítást kötni, és még benzint is venni, nem lehet! - Anyám alkalmi munkát is vállal. De most mondjam azt, hogy jön másból is? Jó, mondom. Piára onnan van, hogy a Déli-ABC-ben dolgo­zik a barátnőm. Nagyon szeretjük egymást. Ér­tem ölni is képesek a lányok. Pedig nem vagyok egy szép ember. A fogamat is kirúgták, és mé­gis. Tehát, szilveszterre úgy volt pia, hogy több ezer forint értékű italt hoztam ki az ABC-bő­l! - Jól értettem, szilveszter napján? Hiszen akkor volt a gázolása! - Igen. Délelőtt megittam három üveg vö­rösbort és egy deci vodkát. De az elütés csak es­te történt! Akkorra már kijózanodtam! - A karján sok vágást látok, össze van kaszabol­va mindkét keze. Miért? - Nem titkolom én kérem, sokszor követtem már el öngyilkosságot. De ne gondolja, hogy narkós vagyok. Csak iszom, de sohasem „lövöm be” magam. Gyógyszert, azt szedek néha a piá­ra, de ritkán. Szilveszterkor is csak valami gyen­gét kaptam be. De nagyon sajnálom azt a kis­lányt.­ Be is akarok menni hozzá, vagy mit tu­dom én... azóta egyfolytában iszom.­­ Összetörte a medencecsontját, súlyos belső­ sérü­léseket okozott, ezzel az erővel meg is ölhette volna. Ma ő­t, holnap­­ ittasan, jogosítvány, forgalmi és személyi igazolvány nélkül autózva - családokat irthat ki. Maga egy szörnyeteg, már bocsánat a ki­fejezésért! - Én nem vagyok az. Rólam tavaly megjelent egy­ cikk az Ifjúsági Magazinban Gruftig cím­mel. Abban már elmondtam, hogy én olyan irányzat tagja vagyok, amelyben minket semmi sem érdekel, sehová sem tartozunk, semmiben nem hiszünk. Ezért nem érdekelnek a papírok, igazolványok, meg ilyesmik. - Egyáltalán hisz valamiben? Jóságban, ember­ségben, igazságban, hazugságban? - Nem. F. Zoltán húszéves. Cserbenhagyásos gázoló. Ki tudja, hány eleven torpedó közlekedik köz­tünk, az útjainkon? Ki tudja, mikor kerül ránk a sor? Tehetünk ellenük? T. G. A gázoló és a rendőr, aki elkapta Fotó: KURÍR Volt szerencsénk Több mint hatvanötmillió forint üti a markát annak, aki az új esztendő első öt­­találatosát összehozza a jövő héten. Mert az első heti húzáson Fortuna isten­­asszony senkit sem fogadott kegyeibe. De vajon sikerül-e ez valakinek? Nem tudhatjuk. Az viszont bizonyos: a múlt évben, miközben szidtuk az emelkedő árakat, nem sajnáltuk a pénzt a szerencsére. A totó negyvenötödik, a lottó harmincötödik eszten­dejében 14 milliárd forintot költöttünk el nyereményben reménykedve. Totószelvényből 153,5 milliót vásároltunk. Tip­­pelős kedvünkben 423 millió lot­tó- és telelottószelvényt, vala­mint csaknem 650 millió 6-os lottót engedélyeztünk ma­gunknak. Kísértettük a sze­rencsét Kongóval és Lutri­val (17-17 millió darab­bal), próbálkoztunk na­ponta többször is, csak úgy, futtában borítékos sorsjeggyel, amelyből hatmilliót téptünk fel, többnyire csalódva. De azért csurrant­­cseppent innen is, on­nan is. Összesen négy­­m­illiárd forintot vág­tunk zsebre totózásaink, lottózásaink és bongózá­saink eredménye­képpen. Egyesek s­é­­hihetetlenül so­kat. Az év legna­gyobb nyeremé­nyét, 131 millió forintot április­ban, a 14. játék­héten „bejött” lottó ötösre fizették ki. Júliusban a 6-os lottó tarolt: a telitalálatta szelvény tulajdonosa 42 millió 400 ezer forintot vihetett haza. l.­ Ezekkel a nyereményekkel a totó nem igazán tudta felvenni a versenyt. Persze, az a márciusi 9 millió 600 ezer forint sem jöhetett rosszul 1992 legsikeresebb totózójának. Másoknak be kellett érniük „szerény”, mindössze egy-két milliós összegekkel. Esetleg gépko­csival, Citroennel, Peugeot-val, Opellal, BMW-vel, Forddal. A jóképű négyke­­rekűekből több mint 200 talált gazdára, mintegy 400 millió forint értékben. Vagyis, volt szerencsénk. Amúgy, mint az már lenni szokott, legtöbbünknek fi­tyisz sem jutott a bőségszaruból. Talán az idén... K. K. HÁRMAN ÉLETVESZÉLYBEN Tegnap már részletesen tudósí­tottunk a Semmelweis Orvostu­dományi Egyetem Balassa Já­nos Kollégiumában, szilveszter másnapjának reggelén fellán­golt tűzről. Kigyulladt egy rak­tárhelyiség a pincében, ahon­nan pillanatok alatt mérgező füst és forró levegő tört felfelé a kollégium lépcsőházában. A kilencemeletes épületben mint­egy kétszáz, hazánkban tanuló orvosegyetemista aludt ezek­ben a reggeli órákban. Kitört a pánik, egy mali ál­lampolgárságú fiatalember ki­ugrott a harmadik emeleti ab­lakból, s súlyos töréseket szen­vedett. A baleseti kórházban tegnap két műtétet hajtottak végre rajta. Állapota válságos. Életveszélyesen megégett Re­szegi Csilla magyar állampol­gár, aki a lépcsőn lerohant a felfelé terjedő tűzbe és egy iz­raeli fiatalember. Mindkettejük állapota életveszélyes. Mint azt a Kun Utcai Kórház ügyeletes főorvosa elmondta: négy-öt nap kell állapotuk teljes stabili­zálódásához, hiszen légúti égést is elszenvedtek. Lélegez­tető készülékkel biztosítják a levegőt számukra, minden to­vábbi beavatkozásra csak ezu­tán kerülhet sor. Mert a neheze csak ezután következik, hiszen a két fiatal testének jelentős ré­szén szenvedett égési sérülé­seket. A főorvos szerint a ma­gyar lány állapota jobb, mint az izraeli fiúé. A többi, könnyebben sérült orvostanhallgató már otthon reménykedik súlyosan sérült társai gyógyulásában. A tűz okának vizsgálata megfeszített erőkkel folyik. Érdeklődésünkre csak annyit közöltek, még napok kellenek az okok feltárá­sára, de annyi már szinte bizonyos, hogy elektromos zár­lat következménye volt a tra­gikus tűz. F. O. Ú­ritök „Úri világban élünk, csak hát meglehetősen sok ebben az úri világban a tökfej!” - kaca­gott otthon nejével néhány hónappal ezelőtt Arkus József, s elkeresztelte legújabb szatiri­kus lapját Úritöknek. A Parabola csípős nyelvű műsorvezetője rettenetesen várta, hogy bein­díthassa a régi Új Ludas jónéhány munkatársá­val karöltve az új lapot. Még életének utolsó napjaiban is szponzorokkal tárgyalt, ám a bol­dog lapindítót már nem élhette meg. Feleségét hívtuk fel otthonában az új év első napján, hogy megkérdezzük: milyen érzéssel fogadja férje szellemi gyermekének világra jöttét? - Nagyon örülök, hogy megjelenik az Úritök, hiszen pont ez a szín hiányzott a humor palet­tájáról - mondja Bedecs Éva, aki együtt szá­molta Árkus Józseffel a heteket, s reményke­dett, hogy a régi, hűséges kollégákkal új ott­honra találnak az Úritök szerkesztőségében. - Ugyanakkor kicsit szomorú vagyok - folytatja az újságírónő -, hiszen a gyatra reklá­mozásnak „köszönhetően" az újságárusok többsége azt sem tudja, hogy létezik ez a lap. S akadt olyan ember is, aki megkérdezte tő­lem: „Mondja asszonyom, ez valami mezőgaz­dasági újság?” T. G. É. Cigányút a gimnáziumig Mindenki valamilyen kisebbséghez tartozik, vezette be mondanivalóját a váci liberális klub vendége, Csalog Zsolt író, szociológus, a Raoul Wallenberg Egyesület tagja. A kisebbségek közül a leghátrányosabb, legkilá­­tástalanabb helyzetben a közel félmillió lelket számláló cigányság van. Hetven százalékuk munkanélküli, s többségük nem végzi el az általános iskolát sem. Ha elmérgesedik a viszony a cigánysággal, fejre állhat a magyar társadalom, jelentette ki Csalog Zsolt. Azt kér­deztük az írótól: a tüneti kezelésen túllépve mit lehet tenni? - Az iskolaügynél kell kezdeni. - Mi történt ennek az érdekében? - Létrehoztunk egy alapítványt a roma értelmiség­ért, amely a tehetséges cigánygyerekek továbbtanulását­­ segíti, Pécs, vagy Pécs és Kaposvár székhellyel pedig szeptemberben indul a Gandhi Gimnázium, a román anyanyelvű cigány fiatalok számára. - Mi lesz azokkal, akik nemhogy a gimnáziumig, ha­nem az általános iskola felső­ tagozatáig sem jutnak el? - Ebben két oldalról is lehetne lépni. Egyrészt az ok­tatási tárca, a minisztérium oldaláról, másrészt az egyház oldaláról. Fontos és szép ügyet szolgálna az egyház, ha segítené a cigánygyerekek oktatását. B. J. 3 A KÉSELŐ VISSZATÉRT Ki tudja, kifordított korunkban melyik kifordított, mondás mond igazat. Valaha úgy szólt az egyik: minden jó, ha jó a vége. Fordítsuk meg, s szóljon úgy, semmi sem jó, ha rossz a vége? Nagykőrösön, az Ady Endre utcai szociális otthonban most aligha-: nem így vélekednek. A szociális otthonban a megyei illetékesek jelölik ki a gondozottakat, így került ide - még október­ben - Tóth József. Az alacsony ember hetven esz­tendőt élt meg, de Felsőpakonyban - ahol pedig háza van, s gyermekei élnek - már nemigen szível­hették, ha már inkább a szociális otthont intézték számára. Nagykőrösön is furcsa természetű, köteke­dő embernek ismerték meg. A szokásosnál kisebb szobába került, ahol mindössze négyen laktak. Szentestén valahogy italhoz jutott Tóth József, s a szomszéd szobában lakó ötvenéves Zámbó János is. Iszogattak, tán többet is, mint kellett volna. Hogy, hogy nem, a két férfi összeveszett. A részletek még felderítésre várnak - tudta meg a Kurír Orbán Lász­ló őrnagytól, a helyi rendőrkapitányság bűnügyi osz­tályvezetőjétől -, s az is lehet, hogy valóban Zámba kötött bele Tóth Józsefbe. Az idős ember benyúlt a zsebébe, elővette bicskáját, s belevágta Zámbába. A 12 centis késpenge majd’ átszúrta a vékony termetű férfit. A szerencsétlen ember saját lábán ment el az ügyeletes nővérhez, s bejelentette, mit tett vele társa. Tóth József is odaért, s - ekkor már békésebben - át is adta a véres bicskát Oláh Dórának, a fiatal ápo­lónőnek. Kihívták a mentőket - szerencsére gyorsan kiértek -, aztán a rendőrséget... A szociális otthonban akkor lepődtek meg, ami­kor Tóth József másnap újra elfoglalta helyét a szo­bájában, ugyanis a vérvétel meg a vizsgálat után visszaengedték. „Szinte őrjöngtek a többiek” - mondta az otthon vezetője -, „mi lesz most velük, egy majdnem gyilkossal közöttünk”. A vezetők azonnal próbálták az áthelyezést intézni, de ünne­pek között nehéz működő hivatalt, s abban illetékes, intézkedni tudó vezetőt találni. Tóth József életve­szélyt okozó testi sértést követett el, ezt a törvény­­könyvek kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesz­téssel büntetik. „Nem emlékszem arra, hogy karácsonykor ilyen bűncselekmény ügyében kellett volna intézkednünk, s most sem hiányzott” - mondta Orbán László rendőr őrnagy. BALLAI OTTÓ

Next