Kurír - reggeli kiadás, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)

1993-03-13 / 71. szám

8 TÁRSADALOM SZEMBEN A HALÁLLAL A tudósító a minap akkor ért a helyszínre, a XII. kerü­let egyik utcácskájába, ami­kor a lelőtt, erősen vérző betörőt éppen rohammentő szállította el. Csakúgy, mint a két bátor rendőrt, a sze­mükbe lőtt könnygázt kel­lett kimosni. A 190 cm ma­gas, 127 kilós betörőt a Gyöngyvirág utcából ker­gette négy rendőr egy kilo­méter hosszan, szó szerint árkon-bokron keresztül. Két egyenruhás lemaradt, de a két civil ruhás, akciócso­portban szolgáló zsaru be­szorította emberünket egy szűk udvarba. - Rendőrség! Álljon meg! Adja meg magát! - zengett az udvar. A fickó megtorpant és sarkon pör­­dült. Abban a pillanatban, ahogy pisztolyát a két rend­őrre fogta, már lőtt is. - Azt hittem, hogy mellé mentek a lövései - elevení­ti fel a pillanatot Tóth Ist­ván törzsőrmester. - Félig mögöttem állt Bukovenszki László szakaszvezető. Ta­kartam előle a betörőt, így csak én cselekedhettem. Kiabált ránk, hogy gyertek, úgy jártok, mint a váci zsa­ru, kinyírlak benneteket, és megint lőtt. Előkaptam a PR-t, és ismételt felszólítás után kettőt a levegőbe lőt­tem. Mi a p...át akarsz azzal a riasztófegyverrel, kérdez­te, és kilőtte ránk az egész tárat. Szinte azonnal vissza­tüzeltem. Nem akartam megölni, csak megfékezni. Először a lábára, majd, mi­vel meg sem rezdült, a fel­ső karjára céloztam. Hármat lőttem. Később megtudtuk, hogy kettő el is találta. Két golyóval a testében még mindig nem adta meg ma­g­át. Meg sem rázkódott, elkapott, egy karót és jött nekünk. Én egy hárommé­teres vascsővel kétszer gyo­morszájon vágtam. Ekkor lerogyott. Csibész­ becsület­szavamra, megadom ma­gam, csak ne öljetek meg, könyörgött. Megbilincsel­tük, majd hasra akartuk for­dítani. Fefordított, hogy ne, mert megfullad. Felhúztam a trikóját, láttam, hogy mégis eltaláltam. Dőlt belő­le a vér. Még soha nem használtam a fegyveremet, bár már tíz éve rendőr va­gyok. Furcsa érzés emberre lőni, de akkor, ott nem volt más választásunk, hiszen csak utólag derült ki: gáz­fegyverrel tüzelt ránk. A Szív utcai krimi szintén fegyverhasználattal kapcso­latos. Dr. Pudleiner Gyula ex-rendőrezredes ámokfutá­sa során három embert le­lőtt. Három huszonéves fiú azonban nem törődve a fü­lük körül fütyülő golyókkal, üldözőbe vették és belever­ték az aszfaltba. Andrási Gábor, Nádas István és Arlett István egé­szen hétköznapi figurák. Szoronganak a rendőrtábor­nokkal történő kézfogás alatt. - A Szív utcai videotéká­ban dolgozom - mondja Arlett István. - Hallottuk a csattanásokat. Először riasz­tópisztolyra gondoltam. Ki­­rohantunk és láttam, amikor nyakon lövi a férfit. A nőt és barátunkat, Gulyás Istvánt akkorra már leterítette. Mindhármunkat valam­i ele­mi düh kapott el. Ártatlan embereket lő halomra! Me­nekülni kezdett. Kétszáz méteres sprint után Nádas István hátulról ráugrott és egy hirdetőoszlopnak vágta. Egy járókelő egy tolóvassal jól fejbecsapta. Mi is ráug­rottunk, és a földharc során kivettem a kezéből a pisz­tolyt. Katonaviselt vagyok, rögtön láttam, hogy igazi fegyver. Igen, ha újra hason­ló helyzetbe kerülnék, újra megcsinálnám. Akkor csak úgy, magától jött a belső pa­rancs, meg kellett fognunk azt az őrültet. (SZEMAN) A XII. kerületi helyszín A Szív utcai bátor emberek Fotó: SCHILLER KATA BUDAPESTEN Hongkong kereskedelme és ipara mutatkozik be március 16. és 18. között a Grand Hotel Corvinus Kempinsky termeiben. Az immár ha­gyományos termékbemutatóra 1990 óta évente kétszer - tavasz­­szal és ősszel - kerül sor Budapesten. Az eseményre idén is né­pes üzletember-delegáció érkezik, többen közülük már évek óta a magyar üzletemberek partnerei. Olyan jól ismert cégek vezetői várják az érdeklődést, mint a Celebrity Exports International Ltd., a Chun Foo Ltd., a Fantakea Trading Ltd., a Fine Horse Company Ltd., a Golden Bamboo International Ltd., a Dak Kel Textile Co. Ltd., a Manley Toys Ltd., a Nina Ltd., a Regis Co., a Sheric Trading Co. Ltd. és a Tech Most Ltd. A Hongkong és Magyarország közötti kereskedelem az elmúlt években rendkívül dinamikusan fejlődött, míg 1988-ban a Hong­kongból Magyarországra irányuló export 10,9 millió dolláros nagy­ságrendet ért el, 1991-ben négyszeresére, azaz 53,9 millió dollár­ra nőtt. Bár a tavalyi év tizenegy hónapjában az előző évhez ké­pest hatszázalékos csökkenést regisztráltak, az emelkedő tenden­cia valószínűleg folytatódik 1993-ban is. A hongkongi exportcik­kek között a ruhaneműk és kiegészítők szerepeltek az első helyen, majd ezt követték a számítógép-alkatrészek, elektromos és táv­közlési berendezések, órák és játékok. (x) 1993. március 13. Védőháló nélkül Megdöbbentő üzemi baleset, iszonyú halál. A kis, önkormányzati vágóhídon a sertéseket nem perzselik, hanem forrá­zókádba teszik - ehhez természetesen emelőt kellene használni. Ennek híján az ott dolgozó férfi egymaga próbálta a száztíz kilós sertést a kádba rakni, de egy rossz mozdulat miatt belezuhant a tűzforró vízbe! Még öt napig szenve­dett. Hasonló borzalom történt a szere­lővel. A központi vízvezetéket nem víz­telenítették. A tömítést cserélő szak­munkást a rázúduló forró víz összeéget­te, hét nap múlva belehalt sérüléseibe. A lakatos karját leszakította a­ maró­gép, s nem tudtak rajta segíteni: a hely­színen elvérzett. Egy másik üzemben dolgozó lakatos a gépét szerette volna megreparálni, de nem kapcsolta ki ma­sináját. Utólag teljesen érthetetlen, hogy került a feje a mozgó alkatrészek közé. Valahogy mégis megtörtént, s a gép pillanatok alatt szétroncsolta a ko­ponyáját. A segédmunkás a szennyvízcsatorna fektetése előtt az árkot mélyítette. A ki­­dúcolatlan föld megcsúszott, betemette és össszenyomta a férfit. Már halott volt, mire kiásták. Bár a Gramoxon nevű rovarirtót már kivonták a forgalomból, néhány gazda­ságban még mindig maradt. Sajnos az elmúlt évben is többen ittak a boros- és sörösüvegekben tárolt vegyszerből. Márpedig a Gramoxon különösen ve­szélyes, menthetetlen, aki iszik belőle. A méreg szétroncsolja a belső szerveket, s a tragikus tévedés áldozata iszonyú szenvedések között hal meg. A mező­­gazdasági dolgozók üzemi baleseteinek másik gyakori oka a megvadult állatok támadása. Az Országos Munkavédelmi és Mun­kaügyi Főfelügyelőség 1992. évi össze­foglaló jelentését böngészve nem túl szívderítő adatokra bukkanunk. Első ol­vasásra pedig úgy tűnik, hogy javult a helyzet, 1988-ban ugyanis 78 ezer üze­mi baleset történt, míg 1992-ben már csak 41 ezer. Ádám Lóránd, a főfelügye­lőség elnöke megmagyarázza: a négy év alatt a termelés is jelentősen csökkent. Többnyire éppen azok a gyárak szűntek meg vagy alakultak át, ahol a legnehe­zebb és legveszélyesebb fizikai munkát végezték. Tavaly összesen 181 halálos üzemi bal­eset történt az országban. A halálos ese­tek csaknem hetven százaléka a közleke­déssel kapcsolatos - többnyire az épp dolgozó anyagbeszerző karambolozott. Második a sorban a mezőgazdaság, a harmadik az építőipar. A sorrend egyéb­ként évek óta ugyanez, s nem csak ná­lunk, a nyugat-európai országokban is. Az utóbbi években rengeteg vállalko­zás szerveződött, az eddig hatalmas gyá­rak is kis káeftékké alakultak. Az új cé­gek tulajdonosainak általában fogalmuk sincs, hogy egyáltalán milyen munkavé­delmi előírásokat kellene betartaniuk, a régi üzemek, állami gazdaságok viszont tele vannak elavult, nem megfelelően karbantartott gépekkel. A nyugati vál­lalkozók egy része világszínvonalú tech­nikát hoz az országba, sokan közülük azonban a náluk már betiltott ócskava­sat akarják itt munkába állítani. A munkavédelmi főfelügyelőség szak­emberei a helyszíni ellenőrzésekkor csaknem 22 ezer esetben intézkedtek. A közvetlen életveszély vagy a balesetve­szély miatt 11 ezer 500 gép használatát tiltották meg. Súlyos szabálysértések miatt négyszáz esetben szabtak ki pénz­bírságot. Ennek össszege maximum 10 ezer forint lehet. Utószóként jegyezzük meg: ezt egy jól menő, ám a munkavédelmi előíráso­kat be nem tartó építési vállalkozó könnyedén kifizeti. A dolgozók is szót emelhetnének a saját biztonságuk érde­kében, csakhogy ők nem ismerik vagy nem akarják ismerni az előírásokat. Örülnek, ha dolgozhatnak. (KECSKÉS) A tettes ismeretlen Az ágyneműtartó jó, ha egy napja került Göbölösék portá­ja elé. Három napja olvadt, így a nagy darab bútor jó mé­lyen besüppedt a sárba. Fur­csa az idegen tárgy errefelé, a biatorbágyi Viadukttól­­balra eső dűlőben. Még Kálmán bá­csinak is feltűnt szerdán este, amikor hazafelé bandukolt a tanyára. ,Jé, ez reggel még nem volt itt”, fordult meg a fejében. Csütörtökön már ki­fúrta a Szarvashegyi cimborák oldalát a kíváncsiság. És Atti­la, a nyugdíjas rendőr alezre­des bekukkantott az ágyne­műtartóba. Az öregasszony hullája egy plédbe volt csavar­va. Csak csupasz, sárgás színű lábszárai lógtak ki. Pénteken a bezárt biator­bágyi KMB (Körzeti Megbí­zott) iroda előtti téren négy­et asszony tereferél. - Hallottunk a gyilkosság­ról - mondja az egyik, és megtörli a karján ülő kislány maszatos száját. - Tegnap hozzánk is becsöngettek a rendőrök. Mutogatták a ké­pét, de nem ismertük fel. Azt hallottam, hogy valahol a Szarvashegyen találták. Kilenc golyó volt benne. Az egyik utcában Ali-s pi­ros Lada parkol. A két bent ülő rendőr nem túl bőbe­szédű. Az idősekből csak ki­jön a szó. - Mi Bicskéről jöttünk, nem tudunk semmit. Nem ebben az ügyben járunk erre­felé. - A fiatalabbnak kényel­metlen félmosoly jelenik meg az arcán. - Legalább egy tucat sziré­názó rendőrautó ment arrafe­lé - igazít útba egy fiatal­­asszony. A sáros Turista útról a III- as útra fordulunk. A borpin­cék, víkendházak a hétvége el­lenére még kihaltak. Csak az egyik kalyiba kapuja áll tárva nyitva. - Hogy hallottunk-e a meggyilkolt öregasszonyról? - kérdi a csibészes mosolyú Kálmán bácsi - Már hogyne hallottunk volna. Itt a Jóska, ő volt az egyik, aki megtalálta. Rosszul is lett. Igaziból az At­tila nézte meg, őneki gyakor­lata van benne, rendőr alezre­des volt. Jöjjenek, megmuta­tom, hol lakik. A borospince bejáratában alacsony emberke.­­ Jöjjenek beljebb. De megigyák ám azt a jóféle tör­kölyt, mert anélkül nem be­szélek. Na, szóval csütörtökön szólt a Jóska, hogy segítsek metszeni a fákat. Mivel a met­szőollót a Hava Janitól kértük kölcsön, el kellett mennünk a villanyoszlop előtt. Az ágyne­műtartó ott állt. Mondom a Jóskának, úgyis kell neki egy nyúlketrec, ez majd megteszi. Ak­kor még nem néztem meg, mi van benne. Iszogattunk a Jóskánál, ahonnan pont oda­látni. Csak nem hagyott nyu­godni a láda. Végül is oda­mentünk. Lenyitottam az ajta­ját, és megláttam a két lábat. A Jóska csak annyit mondott: ,Jaj, az istenit, mi ez?” Mon­dom neki: „hulla”. Mielőtt nyugdíjba mentem, a BM állo­mányában voltam a kémelhá­­rítóld­ál. Csak felismerek egy hullát. A Jóska teljesen rosszul lett, pedig hentes volt. Én meg besétáltam a KMB-re. Az zárva volt, de a szemben lévő SZTK-ból egy nagyon csinos fogorvosasszisztens asszonyka betelefonált Budaörsre. Ne­gyed óra múlva itt is voltak a kapitányságról. Na akkor néz­tem meg jobban a szegény öreglányt. Olyan hatvanöt­­hetven körüli lehetett, pisz­kosszürke haja volt, és egy vi­rágmintás hálóinget viselt. Mindnyájunkat lehallgattuk, de hát nem sokat tudtunk mondani. A csősz, a Laci mondta, hogy ő látta is a bon­casztalon. Egy csomó szúrás volt a hasa tájékán és egy fel­jebb. Ki lehet? A jó ég tudja. De nem biatorbágyi, az biztos. BERNÁTH BEA Szokolay Attila Fotó: DEMECS ZSOLT

Next