Kurír - reggeli kiadás, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)

1993-10-26 / 292. szám

1993. október 26. Nyitva a szupermaratoni autókereskedés­ ­ Négy év alatt egy Polskival, egy Citroennel, egy FIAT Tipóval, most pedig egy Skodával lett gaz­dagabb. Egy fenékkel hogy ül meg ennyi kocsit? - Méghogy négy kocsi! Saj­nos eddig mindegyiket el kellett adnom, mert egy matematika szakos tanárnak nem az a legna­gyobb gondja, hogy reggelente épp melyik autójába üljön be. - Ennek is ez lesz a sorsa? - Persze. - De azért csak hazaviszi né­hány napra, vagy nem? - Utoljára majdnem tíz éve, ’84-ben vezettem, szerintem rögtön összetörném. Majd meg­kérem valamelyik ismerősömet, furikázza már el a piacra. De ha lehet, akkor inkább ki sem vin­ném az utcára, inkább az árát kérném el. - Egyszer eljön majd az az idő­, amikor a nyereményen gu­rulhat haza? - Remélem. Szívem szerint megtartanám, de nemrégiben vettem egy lakást, így rengeteg adósságom van. - A nebulók mit szólnak az ön menetrendszerű sikereihez? Netán ők is futva mennek az óráira? - A, dehogy, az iskola az más. Szerencsére a diákok elfo­gadják az egészet, mi több, sze­rintem örülnek is, ha elsőként érek a célba. Szerencsére a Szász Ferenc Szakmunkásképző tanári karában is tolerálják, ami­kor a versenyek miatt néhány napot kihagyok. - Nem nyomasztja, hogy évek óta önt tartják a legnagyobb favo­ritnak? A szakértők az idei ver­seny előtt is azt mondták, Vass Mártinak már a rajt előtt oda le­het adni a rendszámot, mert egy­szerűen nincs ellenfele. - Hát akkor ezt a futást leg­alább megspórolhattam volna. Az viszont igaz, a hosszabb táv az én műfajom. Többször indul­tam már maratoni versenyeken is, de ott valahogy nem megy igazán, mindig kikapok. Lehet, kicsit lassú vagyok, nekem a 42 ezer méter sprintszám.­­ Csak nem azt akarja monda­ni, hogy a klasszikus maratonit rö­vidnek tartja? - A 42, sőt még 100 kilomé­tert is le lehet futni szerelemből, de az ilyen típusú versenyeket, mint ez a Bécs-Budapest volt, már nem. Öt nap alatt csak az tud ennyit teljesíteni, aki tökéle­tesen felkészült és idegileg is bírja a monotóniát, meg a segí­tők is sokat jelentenek. Nekem például Ringhofer János. - Ön miként védekezik a mono­tónia ellen? - Nincs semmilyen különös szokásom, ha nagyon fáradt va­gyok, akkor számolom a hátra­lévő kilométereket, aztán csak elmegy valahogy az idő. Engem nem zavar az egyhangúság. Per­sze akadnak olyan szakaszok, amikor a pokolba kívánom az egészet, és csak egy hajszál vá­laszt el attól, hogy bekéredzked­jek egy autóba. Most is volt holtpont, néha viszont kifejezet­ten élveztem a futást.­­ Mégis, mi motiválja? Nyil­vánvalóan az anyagiak is, de az emberek többsége mégsem vág bele ilyen vállalkozásba, mert könnyen belehalna. Egyáltalán, a szuper­maraton nem káros az egészségre? - Azt hiszem, viszonylag népszerűvé tett a futás, sokan megismernek, köszönnek. Sok meghívást kapok, így a világ rengeteg olyan helyén jártam, ahová mint magánember nem juthattam volna el. Kétszer ver­senyeztem Amerikában, Euró­pában több helyen szinte a lá­nyukként tartanak számon, leg­közelebb például Dél-Afrikába utazom. Persze az sem elhanya­golható, hogy az ilyen teljesít­ményekért komoly nyeremé­nyek járnak. Tízezer forint kö­rüli a fizetésem, ebből nehéz megélni. Hogy ez az egész neta­lán káros? Nem tudom, egyelő­re nemigen érzem az átlagostól eltérő megterhelés következmé­nyeit. Igyekszem megfelelően felkészülni, szerintem ezzel ele­jét lehet venni a túlterhelés okozta káros változásoknak. Fotó: KERTÉSZ GÁBOR - Mennyi idő­ alatt regenerá­lódik? - Szerintem csütörtökig el­tart. Aztán megint megy min­den a szokott mederben. - Ez mit jelent? - Negyed hatkor felkelek, és nekilátok fúrni. Általában egy hú­szast szoktam előírni magamnak, de most elképzelhető, valamelyest visszaveszek a tempóból. Utána elmegyek tanítani, este hét-nyolc is van, mire hazaérek. Az a legna­gyobb baj, hogy az állandó buszo­zás teljesen szétdarabolja a napo­mat, ezért mindig szorít az idő. - Talán végre kéne egy kocsit nyernie... VINCZE ATTILA nem s­ok túlnyomó többsége békésen élvezkedik a hétvé­­gugalma alatt Vass Márta azonban kollégáival ellen­­zkedik kényesen a takaró melegének oltalma alatt, futóversenyek okán nyűvi magát az országutakon. Imi kocogásos műfajban, hanem a távoli leggyilko­­szupermaratoni irányzatban. Legutóbb a vasárnap Kapest közötti 340 kilométeres távon tette mindezt, s , negyedszer is elvitte a fődíjat, ami jelen esetben Vass Márta az úton, mellette Csorba Simon, a világfutó festőművész 17 A maga nemében párat­lan sikersztori valamikor tavasszal fakadt rügyre: a jordán légierő ugyan­olyan egymotoros gépe­ket vásárolt, mint ami­lyen fülkéjében eseten­ként Bessenyei képeszti el jeles bajnokságokon és futamokon a tekinte­tüket alant az égre sze­­gezőket. A gyártó pe­diglen rögvest hazánk szülöttére gondolt, mondván, a jordán piló­ták keresve sem találhat­­ nának jobb mestert nála. Bessenyei egyéb elfog­laltsága miatt a frigy ak­koron nem lett valóság­gá, most viszont igen: hetek óta égi flikk-flak­­kok riogatják a fontolva haladáshoz szokott jor­dán légi irányítást, a ta­­noncok legnagyobb örömére. Első számú géplova­­sunk Ammanban ütötte fel főhadiszállását, s ho­telszobájában időzve ve­temedett némi telefon­­csevejre. - Három hete érkez­tem a légierő meghívá­sára Jordániába. Itt ugyanis a fejükbe vették, hogy az arab országok közül elsőként megpró­bálkoznak a versenysze­rű műrepüléssel, és a gépeket gyártó cég jó­­voltából engem kértek ■■ meg, hogy avassam be őket a szakma rejtelmei­be. Öt kétüléses Extra 300-as­­sal repülünk.­­ Milyen „nyersanyaggal” gazdálkodhat? Azaz Allah mi­lyen képességekkel áldotta meg a jordán műrepülőket? - Hát, bár az alapokkal már tisztában vannak, egyelő­re még nem szakavatott mű­repülők, viszont nagyon te­hetségesek. Egyébként kato­nák, a vadászpilóták krémjét válogatták ki mintegy két év­vel ezelőtt erre a feladatra. Mirage-okon és F-5 -ösökön repülnek, tehát mondanom sem kell, igencsak jó kezű pi­lóták. - Mi az oktatás és képzés rendje, hogy zajlik egy nap az ammani katonai reptéren? - Mindennap repülünk, méghozzá általában a Holt­tenger térségében. Mesebeli a Arab légtérben röpköd a magyar műrepülők gyön­gye és szeme fénye. Bessenyei „Air” Péter. A nagy magasságok fel­kent akrobatája megtisz­telő missziót teljesít: a jordán királyi légikötelék tehetséges és többre vá­gyó pilótáit okítja párat­lan mestersége műhely­­titkaira. S ha már így adódott, hamarosan a sportág iránt erőteljesen érdeklődő Husszein ki­rály legidősebb fiát, a trónörököst is viszi ma­sivatagi táj, még sohasem lát­tam hozzá foghatót. A levegő egyedülállóan tiszta, óriási a látótávolság. A pilóták nagyon élvezik a repülést, nem így a légiirányítók. A látvány sok­szor kétségbeejti őket, azt hi­szik, lezuhanunk, és le akarják fújni az egészet, de szerencsé­re eddig sikerült őket erről a tervükről lebeszélni. - Talán azért, mert egészen magas rangú patrónus kegyeit élvezi? Rebesgetik, az uralkodó is érdeklődik a műrepülés iránt, sőt, maga is gépbe kívánkozik olykor. - Nem, Husszein király még nem volt kinn a repülő­téren, legidősebb fia, a trón­örökös viszont másnaponta vizitál. Most várom a szüksé­ges engedélyeket, amelyek birtokában egyedül - vagyis katonai kísérő nélkül - is repülhetek jordán gé­pekkel, és akkor már nem lesz akadálya an­nak, hogy a királyfit magammal vigyem.­­ Európaiként milyen érzés egy arab uralkodóje­lölt társaságát élvezni? Gondolom, az oktrojált te­kintélytisztelet nem kese­ríti az életét, hiszen a ne­gyedik - ezúttal ameri­kai - feleségét „nyűvő­” Husszeint felvilágosult abszolutizmusa minde­nütt szalonképessé teszi, miközben az iszlám érde­keinek maradéktalan hangoztatójaként az arab világban is nagy tisztelet­nek örvend. - A trónörökös na­gyon közvetlen, barátsá­gos és intelligens terem­tés, akárcsak a királyi ház többi, általam meg­ismert tagja. Kész öröm találkozni velük. Egyéb­ként november 14-én ünnepük Husszein szü­letésnapját: katonai és légi parádét rendeznek tiszteletére, amelyen én is bemutatót tartok. - Ettől a szívélyes vi­szonytól eltekintve mi­lyen a kapcsolata a hely­béliekkel? - Kifejezetten ked­ves és segítőkész em­bereknek ismertem meg a jordánokat. Mégis, lassan, nagyon lassan telnek a napok itt a sivatag közepén. Amman, bár érdekes, egzo­tikus település, mégsem egy világváros... - Feltételezem, az élmé­nyen kívül legalább két okból nem bánja a hathetes jor­dániai kiruccanást: egyrészt tudását nyilván illőn honorálják, más­részt edzésben marad, ami kedvező­ állapotnak tekinthető­, tekintettel az önre váró jeles feladatokra. - Persze, én is gyakorolok, mondhatni, tanítva tanulok. Kell is, mert november máso­dik felében Floridában rende­zik az utolsó Világ Kupa-futa­mot. S nekem repülni kell, méghozzá nem is akárhogyan, ha feledtetni akarom a leg­utóbbi szériát, amikor példát­lan pechsorozat miatt nem le­hettem első... T. HÁMORI FERENC Repül a, repül a KIRÁLYFI Bessenyei visszanéz, de előretekint Fotó: KERTÉSZ GÁBOR

Next